Színház, 1971 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1971-02-01 / 2. szám
volt hazai színpadon, és hogy a produkció számomra is megteremti a lehetőséget ennek az újnak a keresésére. Ezek után már nem tudtam ellenállni a feladat vonzásának. - Nem lehetett könnyű koreográfus létére azonnal a legnehezebb színpadi szituációk mozgását megkomponálni. - A kiindulópont az volt, hogy a színpadi koreográfia nem lehet öncél, hanem csak eszköz. - A színház Gesammtkunst jellegéről van szó ... - Igen, de ez számomra nemcsak esztétikai elv volt, hanem konkrét és gyakorlati feladat. Marton Endre a próbák kezdetétől hangsúlyozta, hogy a tánc a színpadon nem lehet betét, hanem kizárólag kifejezési eszköz. És hogy a koreográfiának végül is a színpadi képet kell szolgálnia. - És ön koreográfus létére könnyen elfogadta, vállalta ezt a követelményt? - Elfogadtam és vállaltam. Csak a valóra váltás okozott gondot. Miközben erre törekedtem, meg kellett fizetnem a színházi tanulópénzt is. A Marat/Sade próbák során ébredtem rá arra, mit jelent színészekben gondolkodni. Az világos volt, hogy az egyes figurák pszichikumát oly módon kell a mozgásuknak tükrözni, hogy az rafináltan primitív legyen, hogy kifejeződjön benne a mozgásgátlásos emberek kórképe és a lehetséges aberrációk egy-egy változata is. De kezdetben nem gondoltam a tánccal való jellemzés során arra, hogy itt nem alkatilag és képzettségben erre predesztinált, a tánctechnikát magas fokon elsajátító táncosok, hanem eltérő alkatú, különböző szintű mozgáskultúrával rendelkező prózai színészek vállán van a feladat. És hogyha esztétikailag elfogadható eredményt akarok elérni, akkor mindenképpen az adott lehetőségekből kell kiindulnom. A próbák során jöttem rá, hogy a koreográfia egészét az alapmozgásokra, lépésekre és ugrásokra redukálva kell kialakítanom. Ennek megfelelően kell a jellemzés érdekében differenciálnom. Tudomásul venni, sőt ha lehet, felhasználni az egyéni adottságokat. Hogy az egyik színész kövér, a másik sovány, a harmadik nehezebben mozog. Van, akinek a remek ritmusérzékére támaszkodhatok, míg egy másik az ugrásokban nyújt többet. És amikor a Peter Weiss fogalmazta, szokatlanul részletes, már-már librettó jellegű színpadi utasításnak és a rendelkezésünkre álló kész zenének hála, sikerült időben kialakítanom a mozgások forgatókönyvét, akkor még hátra volt a színpadi megvalósítás. Az igazat megvallva nem vagyok pedagógusaikat, és bár Marton Endre a szokottnál nagyobb lehetőséget adott nekem a rendelkezőpróbákon, féltem, hogy hogyan sikerül besulykolnom a színészekbe a fizikai erejüket is próbára tevő mozgásokat. - Végül is szerencsésen sikerült. - Igen, de ebben már nemcsak Marton Endrének, hanem a színészeknek is sokat köszönhetek. Volt például egy nagyon furcsa jelenet, amikor két őrült, a kádban fürdő és szónokló Marat mellett, szinte ráfonódva táncolja el a maga szerelmi kettősét. A monológ és a pas de deux szinkronba hozása csak oly módon volt lehetséges, hogy én a koreográfiában maximálisan alávetettem magam a monológ szövegének, és a mozgások rendjét - a gondolatmenetnek megfelelően tagolva alkalmaztam a beszéd ritmusához is, de ugyanakkor, Kálmán György is vállalta a monológot kísérő táncot. Elfogadta, hogy az ő szövege nemcsak bizonyos gondolatok maximális hőfokon való kifejtése, de ugyanakkor más vonatkozásban a táncosok számára „kísérőzene”. Ehhez nemcsak nagy színészi fegyelemre, de a gondolat és a produkció iránti alázatra is szükség volt. Hiszen Kálmán Györgynek nyilvánvalóan a koreográfiával összhangban kellett megszabnia a drámai szöveg közlésének tempóját és intenzitását is. Volt-e ehhez hasonló jellegű és igényű feladata a Marat halála után? - Ritka szerencsém, hogy az első feladat rögtön ilyen kemény próbatétel és a maga komplexitásában izgalmas, eredményében pedig sikeres vállalkozás volt. A produkció rangja nekem is egész sor megbízatást, sőt nemzeti színházi státuszt is hozott. - Mit jelentett ez a gyakorlatban? - Azt, hogy a Marat halála után minden olyan darabban benne voltam, ahol valamiféle stilizált mozgás szerepelt. Tehát nem feltétlen színpadi tánc, pantomim vagy mimus, hanem a legkülönbözőbb koreográfiai igény. Az új produkciókon kívül a műsoron levő régi dara PETER WEISS: A LUZITÁN SZÖRNY (KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ) TÖRŐCSIK MARI 20