Színház, 1987 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1987-10-01 / 10. szám
merülő darabokat is alkotott. A drámaíró rendkívül gyorsan reagál a társadalom változásaira, jó érzékkel választja ki az élet aktuális, kényes-fontos konfliktusait, de azok írói megragadása, művészi ábrázolása alkalmanként kívánnivalókat hagy maga után. Zorin nagyszerűen ráérez a társadalmi mozgásokra, merészen és egyénien ábrázolja a társadalmat felkavaró jelenségeket, eseményeket, de a mindennapi valóságot s annak főbb hőstípusait nem tudta teljes művészi totalitásban megragadni, s ez pályájának és részben tehetségének bizonyos korlátja. Leonyid Zorin még gyerekemberként, tizenhét évesen a Sólymok (1941) című darabjával debütált szülővárosa színpadán. Bakuból az ifjú tehetség útja hamarosan Moszkvába vezetett, s beiratkozott a Gorkij Irodalmi Főiskolára. Tanulmányai befejezése után rövid ideig dramaturgként tevékenykedett, majd végleg az írás mellett döntött. Ettől kezdve Zorin életrajza teljesen egybeolvadt műveivel. Drámaírói munkássága valójában 1949- től kezdődik az Ifjúság kis színházi bemutatójával. Ezután szinte minden évben új darabbal hívja fel magára a figyelmet, s a hazai sikerek után drámái elég korán betörtek a külföldi - köztük a magyarországi - színpadokra is. Pályakezdő éveiben - kortársaihoz hasonlóan - darabjait a sablonos témák, a sematikus megoldások jellemezték. A mindenáron nagyot és újat mondás buktatóit Zorin sem kerülhette el. A már említett Ifjúság című darabjában például leegyszerűsített életképekben próbálta felvázolni a negyvenes évek fiataljainak „világmegváltó” terveit. Az Áprilisi éj (1951) az olajkitermelő munkások világába vezet, amelyben helyenként felcsillan az író szatíra iránti fogékonysága. A harmadik pályakezdő darab, az Őszinte beszélgetés (1953) már bizonyossá teszi, hogy Zorinnak nagy érzéke van a komikus-szatirikus cselekménybonyolításhoz s az elítélendő emberi tulajdonságok éles kigúnyolásához. Az Őszinte beszélgetés nyílt támadás a képmutató, hazug bürokrácia ellen. A drámai cselekmény középpontjában Masisztov, a biológiai kutatóintézet karrierista igazgatója és az új ember, a naiv, tapasztalatlan Szavin áll. Az író nem bonyolítja szükségtelen konfliktusokkal kettőjük viszonyát, de az „őszinte beszélgetések” során kapcsolatuk legkényesebb pontjai is szóba kerülnek. Zorin nem hagy kétséget afelől, kinek a pártján áll a darabban. Az ujjgyakorlatszerű művek közepette, mondhatni egészen váratlanul, szokatlanul merész darabbal rukkolt ki az ifjú szerző. Az óriási érdeklődéssel s heves kritikai visszhanggal fogadott Vendégek (1954) teljesen felkavarta a háború utáni szovjet drámairodalom állóvizét. A nagy vihart, pontosabban harcot a színműért és a színmű ellen, az íróért és az író ellen a dráma témája váltotta ki. Az események az egykori csekista, Kirpicsov házában sűrűsödnek össze. A család tagjai, a „vendégek”, egymás után érkeznek a kisvárosi házba: Alekszej Petrovics özvegyasszony lánya, a jólelkű Varvara, fia, a Moszkvában magas állást betöltő Pjotr divatmajmoló, hiú feleségével, Nyinával, velük van Pjotr első házasságából származó gyermeke, Tyoma s annak menyasszonya, Nyika is. A viszontlátás öröme, a családi vendégeskedés közepette váratlanul kényes kérdés kerül terítékre. Kirpicsov igaz barátját, a város neves ügyvédjét, Pokrovszkijt hamis vád alapján perbe fogták, kizárták a kamarából, és fellebbezési kérelmét is elutasították. Az igazságügyminisztériumi elutasítást Pjotr írta alá. Az ügy kapcsán a családban lappangó ellentétek mind felszínre törnek. Nem vitás, hogy apa és fia már régóta eltávolodtak egymástól, ezt bizonyítják éles szóváltásaik is. A nagymenő Pjotr unatkozó feleségének divatos szólamai - képmutatóan sajnáltatva magát - csupán ellenszenvet váltanak ki a rokonságból. A parazita életmódot folytató Tyoma csak eszköznek tekinti családja tagjait. A vendégeskedés furcsa légkörében idegenszerűség, ellenségeskedés vibrál. Varvara, a szókimondó újságíró, Trubin meg Pjotr másik fia, Szergej más világot képviselnek, s nyíltan Kirpicsov - azaz Pokrovszkij ügyvéd - pártján állnak. A segítőkész trió kihallgatja Pjotr telefonbeszélgetését, amelyben utasítást ad a Pokrovszkij-ügy végleges - az ítéleten nem változtató - elintézésére. A felháborodott Kirpicsov kiutasítja házából fiát és családját. A darab fináléjában az igazságért harcoló újságíró, Trubin - aki közben Varvara szerelmét is elnyerte - a Pravda legfrissebb számát tartja a kezében, amely fontos közügyként foglalkozik a Pokrovszkij-üggyel. A Vendégek az izgalmas téma ellenére is középszerű alkotás. Dramaturgiai felépítése eléggé sablonos, a bonyodalmak nemegyszer abból fakadnak, hogy a pozitív hősök kihallgatják a nem nekik szánt beszélgetéseket. A mesterkélt szituációk, a leegyszerűsített jellemek minőségi hibákat okoztak a drámában. Ide sorolható az is, hogy a kényes Pokrovszkij-ügyről, illetve a hamis vádról s a részletekről - ami a drámai konfliktus hőfokát tovább emelhette volna - semmi konkrétumot nem tudunk meg. Mai szemmel olvasva a drámát, az egykori viharos fogadtatás, az elutasítás talán nehezebben érthető meg. Zorin végül is nem tett mást, csupán képet festett a közállapotokról, rámutatott a társadalom elítélendő kinövéseire, de mindezt nem a szenzációhajhászás, a feltűnősködő fenegyerekeskedés inspirálta, hanem az őszinte, jobbító szándék. A Vendégek megjelenését követő éles cikkek, nyilatkozatok, írószövetségi viták hullámai hosszú ideig nem csillapodtak, s a szenvedélyes támadások az írót is erősen megviselték. Az ötvenes évek közepén írt darabjain erősen érződik, hogy Zorin, a történtek hatására, kerüli a „rázósabb” témákat, és elsősorban színházismeretére, megszerzett rutinjára építi a középszerű művészi színvonalat sem mindig elérő színműveit. Az Alpatov (1955) című darabjában a termelés kérdései kapcsán egy esztergályos - Alpatov - sorsán keresztül mond el közhelyszerű igazságokat felfújt újításokról, karrierista helyezkedésekről. A Bajnokokban (1955) még banálisabb történetet mesél el egy futballcsapatról, amely a sorozatos vereségek után fokozatosan visszanyeri küzdőszellemét, sőt bajnokságot is nyer. Az Idegen útlevél (1957) ugyancsak gyenge darab, és semmivel sem nő az előbbiek fölé. Talán a Ragyogó május (1958) emelkedik ki némileg a sablonos sorozatból, amelyben már megjelenik a Zorin-drámák újabb stíluseleme, a finom líra, ami a későbbi, kiforrottabb darabok egyik fontos jellemzője lesz. A Ragyogó május cselekménye 1945 tavaszán játszódik. A drámában a tegnap frontharcosai keresik helyüket a békés hétköznapokban. A darab hősei Kazakov, Kosztromin, Agajev, Tanya Rozsnova s a többiek vonaton utaznak, s köznapi dialógusaikból emberi sorsok tárulnak fel. Kiderül az is, hogy a nagyszerű győzelem ünnepén a határtalan öröm néha végtelen bánattal is elegyedhet. A viszonylag jól megírt, lélektanilag motivált típusok - mint a kompromisszumokra hajló Kazakov, a jólelkű, hasznos tettekre vágyó Kosztromin, a legszebb érzelmén önzetlenül felülemelkedni tudó Tanya - modernebb változatokban idővel újra előbukkannak az érettebb Zorin-darabokban.