Szinház és Mozi, 1955. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)
1955-06-03 / 22. szám
ÉLETEM TÖRTÉNETE A családban nálunk három gyerek, két fiú és egy lány, színész akart lenni. Azt hiszem, azért három, mert csak annyian voltunk ... Tizenhét éves koromban aztán, 1945 áprilisában, a Zeneakadémián az »Új arcok — örök hangok« című matinén néhány verset szavaltam. Sikerem volt. Örültem a tapsnak, a sikernek, másra nem is gondoltam. Előadás után felkeresett a Vígszínház akkori igazgatója, Jób Dániel, gratulált és szerződtetett! Pályafutásom tulajdonképpen innen kezdődik. Napokat töltöttem a színházban, szinte minden este végignéztem az előadást. Molnár Ferenc színművét, a »Hattyú«-t játszotta a társulat, Tolnay Klárival a címszerepben. A »Hattyú«-ban nem játszottam, szerepet először »A mi kis városunkéban kaptam, azt, amelyet annakidején Fényes Alice alakított. Jól emlékszem, hogy az első próbára milyen izgatottan készültem, hiszen a rendező az annyira tisztelt Somlay Artur volt. Első próbám azonban elmaradt. Elmaradt, mert közölték, hogy Tolnay Klári hirtelen megbetegedett, szerepét este nekem kell eljátszani. Ezt a szerepet tudtam egy kicsit, annyit láttam-hallottam. Mégis hallatlanul izgultam, váratlanul beugrani, hozzá ilyen nagy szerephen.. De bíztak bennem és este megálltam a helyem. Azóta vallom, hirdetem és hiszem, hogy a színésznek (másnak is!) a bizalom a legfontosabb. Ha a színházak vezetői, rendezők és igazgatók, nem bíznak a fiatal színész tehetségében (vagy ha bíznak, de nem adnak ennek kifejezést), az ifjú ember magára marad s bizony nagyonnagyon nehezen tud előrehaladni. Hamarosan a Nemzeti Színházhoz kerültem. Olyan rendezőkkel dolgoztam együtt, mint Gellért Endre és Major Tamás, olyan színészekkel, mint Bajor Gizi, Rátkay Márton, Somlay Artur. Szép szerepeket kaptam s időközben eljátszottam életem első filmszerepét aBeszterce ostromáéban. A filmezést is megszerettem, s ezzel kapcsolatban most több olyan levélre szeretnék felelni, amelyben a nézők azt kérdik: miért nem játszom filmen is főszerepet? A kérdés — azt hiszem — jogos is, nem is. Jogos, hiszen színházában gyakran alakítok úgynevezett »főszerepet«. Filmen azonban eddig még nem akadt olyan főszerep, amely az én színészi adottságaimhoz közelálló lett volna. S noha szívesen játszottam volna el egy ilyen »főszerepet«, legalább ilyen örömmel vállaltam például legutóbb a »Budapesti tavaszinak rikkancs-szerepét, amelyre büszke vagyok, mert meggyőződésem: ha a közönség nem magába roskadva, hanem életkedvvel jön ki a moziból, abban nekem is részem van. Négy éve, hogy a Magyar Néphadsereg Színházához kerültem. Sok szép szerep után itt kaptam meg Zilia szerepét »A néma leventé«-ben, Heltai Jenő pompás darabjában. Életem nagy élménye, hogy Ziliát eljátszhattam. Időközben — 1951-ben — férjhez mentem Gábor Miklóshoz. Szabadidőnkben együtt vagyunk a kis Jutikánkkal, aki éppen május 31-én, a gyermeknapon mit kétesztendős. Néha bizony magam is megdöbbenek, amikor őt nézem, hogy én már milyen öreg vagyok!... Ruttkay Éva szerepet tanul