Szinház, 1946 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1946-09-25 / 37. szám
berséges halál lesz, mint akivé az utolsó jelenetekben kibontakozik, akkor az igazgató tökéletes alakítást köszönhet majd színészéi.... És Tolnay Klárinak is, ha Euridikéje egy kicsit kevésbbé pontosan lesz emberi, ha a szerelem két boldog napján ki tudja bontani a megvalósult emberség csillogó lepkeszárnyait és izzó, színes, titokzatos, dallamos, káprázatos lesz a vaskos, sáros, riasztó emberhernyókhoz képest fényben libegő szabad pillangó és Darvas Ivánnak is, ha valamivel több naiv fiatalsággal fogja viselni Orfeusz sorsának jelképes jelentőségét. Nagyon jó előadás, hála Istennek. Apáthi Imre, a rendező méltó a Makrancos hölgy rendezőjéhez, csak a befejező élőképet törölje sürgősen. A bolygó hollandi mennybemenetelét látnunk indokolt, mert valami zenét illusztrál, de itt a költő olyan világosan sugall egy ábrázolhatatlan látomást, hogy azt satnya színpadi kasírozottságban láttatni kész szentségtörés. Nagyon kifejező Fábry Zoltán díszlete és Ötszög Tivadar zenéje. Nemes küzdelem az előadás a szfinx talányának titkáért, majdnem diadalmas küzdelem, mindenesetre ritka élmény, éppen az, amit ha megkapunk egy színházban, hálásan ismerjük el, hogy joga van magát Művész Színháznak nevezni. A közönség úgy látszik megértette a költői és az a színház legnagyobb dicsősége. Még egy szót Peéry Piri fordításáról. Hiteles, színházszerű és irodalmi, csak egy kicsit zenésebb és kevésbbé retorikus lehetne, amely utóbbi tulajdonsága miatt érezhetőn hosszabb, körülményesebb és lassúbb az eredeti szövegnél. Ide mintha a Kosztolányi játékosan röppenő, könnyű páthoszú, latinosan heves, libbenő szavai kellenének. Márkus László Euridike Oh drágám, simuljunk egymáshoz, jó szorosan— ketten erősebbek vagyunk (Tolnay Klári, Darvas Iván) Euridike: Borzasztó arra gondolni, hogy elkerülhettük volna egymást (Tolnay Klári, Darvas Iván) (Kálmán felv.)