Színházi Élet, 1915. október 31–november 7. (4. évfolyam, 9. szám)
1915-10-31 / 9. szám
26. oldal SUNWIALT Főpróba a betegágy mellett. A Télikertben folynak a novemberi javában műsorpróbái. Más hónapokban Mérei Adolf igazgató vezette a próbákat, kora reggeltől késő éjjelig dolgozott, magyarázott, javított, tervezett, simított, énekelt, fütyült, könyörgött, kiabált, veszekedett zeneszerzővel, szövegíróval, hogy a premier napján tökéletes jó legyen. Mérei igazgató súlyos betegen feküdt lakásán, nem jöhetett el a próbára. De a telefont az ágy mellé állíttatta és alighogy az orvos professzor kiteszi a lábát szobájából telefonon tesz-vesz intézkedik. A paplanon, kották, kéziratok egész halmaza. Késő délután, a télikerti próbája után aztán feljönnek Rátkay, Somogyi Nusi, Pataky, Bálint, Hetényi Heidlberg és még sokan mások, zeneszerzők és és szövegírók és odafönn a betegágy mellett kezdődik a főpróba. Somogyi Nusi eltáncolja a legújabb táncát, elénekli az új slágert. Rátkay megbeszéli az új operett egyes részeit. Mérei igazgató pedig lasssan-lassan elfelejti, hogy beteg. Legutóbb amikor megkérdeztük tőle : — Hogy van direktor úr? Azt felelte: — Kösszönöm. Igen jó lesz a novemberi műsorom. A bolgárok magyar nótája. Nemrégiben elterjedt annak a kedves történetnek a híre, hogy Beregi Osikár, aki mint katona a Keleti pályaudvar katonai parancsnokságához van beosztva, betanult egy kis bolgár beszédet s a hazautazó bolgár katonaköteleseket a saját nyelvükön üdvözölte. Most ennek az esetnek a pendantja történt meg Beregivel. A minap visszakapta a kedves kölcsönt. Elöljáróban el kell mondani, hogy foglyaink között sok volt az olyan szerb katona, aki valójában bolgár, mert Pasicsék bukaresti békében rabolt bolgár Macedóniából sorozták. Ezek persze csak kényszerűségből vettek szerb uniformist magukra és átszöktek hozzánk az első jó alkalomkor, mert nem akartak a gyűlölt Szerbiáért harcolni. Most, hogy Bulgária is fegyvert fogott, ezek a bolgárok aziránt folyamodtak, hogy bár hivatalosan szerb foglyok, engedjék őket a bolgár seregben, mint igaz macedónokat, Szerbia ellen harcolni. Az engedelmet megkapták és mint azelőtt a katonaköteles bolgár kertészek, most ők is a keleti pályaudvarról indultak boldogan hazájuk felé. A katonavonat előtt Beregi Oszkár szorgoskodott körülöttük. A múltkor ő köszöntötte fel bolgárul a bolgárokat. Most pedig a bolgárok ezt azzal viszonozták, hogy szépen rendbe állottak és a következő magyar nótát énekelték el Beregi tiszteletére magyar nyelven : Megállj, megállj, kutya Szerbia! Nem lesz tiéd — Macedonia! Nehéz feladat. Egy vidéki társulatról szól az ének. A hősszerelmes előleget kért s a direktor ezt attól tette függővé, milyen sikere lesz a színésznek a legközelebbi újdonságban. A nagy este elérkezett. A hősszerelmes úgy küzdött az előlegért, mint egy oroszlán. Majd a harmadik felvonásban a darab szerint tőrt döfött magába és holtan rogyott össze. De ahogy ott feküdt halva a színpadon, nem állhatta meg, hogy ki ne szóljon az igazgatónak, aki a kulisszák mögül figyelte. A hősszerelmes győzelme tudatában kiszólt a kulisszák közé: — Nagyszerű voltam, mi? A nézőtér észrevette, hogy a halott megszólalt. Sokan hangosan nevettek s a véres dráma harmadik felvonása az általános derültség jegyében végződött. A függöny lement s az igazgató dühösen kiáltott rá a feltápászkodó halottra : — Nem kap egy krajcárt se, gazember. Semmit se adok egy olyan színésznek, aki a halálba sem tudja beleélni magát.