Színházi Élet, 1915. október 31–november 7. (4. évfolyam, 9. szám)

1915-10-31 / 9. szám

26. oldal SUNWIALT Főpróba a betegágy mel­lett. A Télikertben folynak a novemberi javában műsor­próbái. Más hónapokban Mérei Adolf igazgató vezette a próbákat, kora reggeltől késő éjjelig dolgozott, magya­rázott, javított, tervezett, simított, énekelt, fütyült­, könyörgött, kiabált, veszekedett zeneszerzővel, szövegíróval, hogy a pre­mier napján tökéletes jó legyen. Mérei igazgató súlyos betegen feküdt lakásán, nem jöhetett el a próbára. De a telefont az ágy mellé állíttatta és alighogy az orvos professzor kiteszi a lábát szo­bájából telefonon tesz-vesz intézkedik. A paplanon, kották, kéziratok egész halmaza. Késő délután, a télikerti próbája után aztán feljönnek Rátkay, Somogyi Nusi, Pataky, Bálint, Hetényi Heidlberg és még sokan mások, zeneszerzők és és szövegírók és odafönn a betegágy mellett kezdődik a főpróba. Somogyi Nusi eltáncolja a legújabb táncát, elénekli az új slágert. Rátkay megbeszéli az új operett egyes részeit. Mérei igazgató pedig lasssan-lassan elfe­lejti, hogy beteg. Legutóbb amikor megkérdeztük tőle : — H­ogy van direktor úr? Azt felelte: — Kösszönöm. Igen jó lesz a novem­beri műsorom. A bolgárok magyar nótája. Nemrégiben elter­jedt annak a kedves törté­netnek a híre, hogy Beregi Osikár, aki mint katona a Keleti pályaudvar katonai parancsnokságá­hoz van beosztva, betanult egy kis bolgár beszédet s a hazautazó bolgár katonaköte­leseket a saját nyelvükön üdvözölte. Most ennek az esetnek a pendantja történt meg Beregivel. A minap vissza­kapta a kedves kölcsönt. Elöljáróban el kell mondani, hogy foglyaink között sok volt az olyan szerb katona, aki valójában bolgár, mert Pasicsék bukaresti béké­ben rabolt bolgár Macedóniából sorozták. Ezek persze csak kényszerűségből vettek szerb uniformist magukra és átszöktek hozzánk az első jó alkalomkor, mert nem akartak a gyűlölt Szerbiáért harcolni. Most, hogy Bulgária is fegyvert fogott, ezek a bolgárok aziránt folyamodtak, hogy bár hivatalosan szerb foglyok, engedjék őket a bolgár seregben, mint igaz macedóno­kat, Szerbia ellen harcolni. Az engedel­met megkapták és mint azelőtt a katona­köteles bolgár kertészek, most ők is a keleti pályaudvarról indultak boldogan hazájuk felé. A katonavonat előtt Beregi Oszkár szorgoskodott körülöttük. A múltkor ő köszöntötte fel bolgárul a bolgárokat. Most pedig a bolgárok ezt azzal viszonozták, hogy szépen rendbe állottak és a követ­kező magyar nótát énekelték el Beregi tiszteletére magyar nyelven : Megállj, megállj, kutya Szerbia! Nem lesz tiéd — Macedonia! Nehéz feladat. Egy vidéki társulatról szól az ének. A hősszerelmes előle­get kért s a direktor ezt attól tette függővé, milyen sikere lesz a szí­nésznek a legközelebbi újdonságban. A nagy este elérkezett. A hősszerelmes úgy küzdött az előlegért, mint egy oroszlán. Majd a harmadik felvonásban a darab szerint tőrt döfött magába és holtan rogyott össze. De ahogy ott feküdt halva a szín­padon, nem állhatta meg, hogy ki ne szóljon az igazgatónak, aki a kulisszák mögül figyelte. A hősszerelmes győzelme tudatában kiszólt a kulisszák közé: — Nagyszerű voltam, mi? A nézőtér észrevette, hogy a halott megszólalt. Sokan hangosan nevettek s a véres dráma harmadik felvonása az álta­lános derültség jegyében végződött. A függöny lement s az igazgató dühösen kiáltott rá a feltápászkodó halottra : — Nem kap egy krajcárt se, gazember. Semmit se adok egy olyan színésznek, aki a halálba sem tudja beleélni magát.

Next