Színházi Élet, 1917. augusztus 19–26. (6. évfolyam, 34. szám)
1917-08-19 / 34. szám
.•yrs*» blíM VI. évfolyam 1917. augusztus 19-től augusztus 26-ig. 34 s*atr. f.'őfizetési árak : kotta-melléklettel ?ada?estét »ldékre ? i.81 évm 14.— kor. .livre 7.50 • "íí3»edé»r» 4.— • > Ssyes számára : Budapesten és vidéken 40 fillér. ILLUSZTRÁLT SZÍNHÁZI MŰVÉSZETI ÉS MOZI HETILAP nCOJELENIK HINDEÍÍ VASARNAF HES30EL s» Ásassa bndageati silsrLisak gén katl silalapjával. Felelős szerkesztő: INCZE SÁNDOR. jirí,"íi2sík dit iii&'aluss&alai Saerka«ssiő«é3 fi kl»4őisi?at»i Srzsénai-körtt 24. Teleton 34— Déryné Bécsben. ...»bizony én nem találok itt semmi bámulni valót. Nekem az én kedves Pestem sokkal jobban tetszik, mint ezek a sötét, fekete, magas házak. Itt minden oly barátságtalan. Pesten pedig oly világos, derült.( I. 444 l.) (Déryné naplója 1820. őszén történt. A bécsi Práterallee vén gesztenyefái már erősen hullatták leveleiket, a Szt. István toronyban éppen delet harangoztak, midőn egy furcsa, hamuszínű b.rka állott meg a bécsi »Bárány« fogadó előtt. Négy magyar színészt hozott az ócska hintó az osztrák császárvárosba, melyből legelébb is nagyúri grandezzával Kilényi Dávid színházi direktor szállott ki, méltóságteljesen karjára nyújtva Dérynének, Magyarország és Kilényi - színtársulat ez idő szerint első énekesnőjének. Déryné addig unszolta, kérte, sőt szerződésszegéssel fenyegette a fösvénységéről híres direktort, míg az fájó szívvel bár, de beleegyezett, hogy a primadonnát saját költségén felviszi pár napra Bécsbe, sl társasághel miég két színész , Ecsedi Jozefa és Várhelyi Károly is csatlakozott, s igy négyen, vidáman jókedvűen felkészültek a bécsi útra. De azért az utazás nem volt minden boszuság nélkül való. Mint minden igazán szép kirándulás, úgy ez is haraggal kezdődött. Nevezetesen Déryné még Sopronban, honnan elindultak volt, összetűzött a direktorral. Hiába Kilényi, ki világéletében volt gavallérember, ezúttal sem nem tagadta meg önönmagát. Képzeljék csak: ekhós szekéren akarta Bécsbe vinni a primadonnát ! »Micsoda pattant fel Déryné, engem a parasztszekéren akar Bécsbe vinni ? Én nem megyek«. De kedves Tekintetes Asszony, szabadkozott Kilényi, nekem nincs hintóm. Hol vegyek? Nekem mindegy, akárhol! felelte Déryné. Én parasztszekéren nem megyek. Kerítsen valahol ! Hát kerített is aztán Kilényi hintót, mert a primadonnákkal, már 100 esztendővel ezelőtt sem volt okos dolog dacolni, de bizabban nem volt sok köszönet. Inkább szürke volt, mint fekete , a kopott szerszámokhoz, meg a sovány lovacskákhoz, csak a zsíros ködmenü kocsis illett. De tovább vitatkozni már nem lehetett, mert Kilényi úgyis sokallotta a sok költséget. Félő volt, hogy komolyan megharagszik, aztán egyszeriben vége lesz a szép utazásnak. Déryné azzal vigasztalódott, hogy egész uton malíciákat mondott a direktornak. Ezzel legalább megkönnyebbült a lelke, ámbár az ócska hintó ettől sem lett szebb... H Bárányban azután megebédelnek a mi színészeink. Hogy jól-e, vagy rosszul, nem írja Déryné. Egy biztos: Kilényi fizetett. Ebéd után elindulnak a magyarok Bécset nézni. Déryné vörös haját, finom, filigrán termetét erősen megbámulják az osztrák sógorok, élmint így járnak-kelnek a bécsi utcákon, egyszerre csak ma-