Színházi Élet, 1918. január 20–27. (7. évfolyam, 4. szám)
1918-01-20 / 4. szám
ATI. évfolyam I3LOFIZETESI ARAK kotta-melléklettel : badapesten és vidéken egész évre . 25. K félévre . . Negyedévre . 13.— K 6.10 K ** 1918 január 20-tól január 27-ig Színházi élet Felelős szerkesztő INCZE SÁNDOR Hirdetések díjszabás szerint Szerkesztőség: Erzsébet-körút 24 . így számára : Budapesten / A vidéken 60 fillér ILLUSZTRÁLT SZÍNHÁZI, MŰVÉSZETI ÉS MOZI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Kiadóhivatal: Erzsébet körút 29 Telefon: 34 — 97 4. szám Jób Dániel írta: Molnár Ferenc z „Őszi vihar" költője, mint jól nevelt emberhez illik, későn, de készen állt ki a lám* pák elé. Nem handabandászott végig nyilvánosan egy irodalmi gyermekkort és kamaszodást ez az okossága dús kamatokat fog neki hozni - mint ahogy sokan, akiket a régi viszonyok ebbe belekényszerítet* tek, dúsan ráfizettünk a nyilvános gyermekkorra. Ez a gyönyörű darab Jób Dánielnek az első darabja amit megirt, de a százegyedik, amit elgondolt. Ennek a darabnak az érettsége, komolysága, mélyen bugó szépsége, kegyetlenül tisztán csiszolt fájdalmassága, nemes beszédmodora mind okos kertészmunkának az eredménye: sok hajtásnak és bimbónak kellett a kés alatt elhullania, hogy ez az egy rózsa nedvekben és parfümben ilyen teli* teljes, formában ilyen zárt színben. Ilyen sötéten mély,piros lehessen. Az „őszi vihar" költője tizenhét év óta sétál az emberismerettel való visszaélésnek ebben az irtózatos vilá*gában, amit pesti társadalmi életnek neveznek. Itten, hamar és hangosan nyilatkozzál, mert ha nem, hamar és hangosan ítélkeznek fölötted. Aki itt hallgat, azon nem törik sokat a fejü* ket az emberek. Az első hangos és vicces kritika az illető jellemrajzává válik. Ha akarja, cipeli magával a sírig. Vannak, akik egy életen át nem tudják meg, hogy a hátukon tábla függ egy hamis és ostoba kritikával, egy zsidó viccel és egy fellebbezhetetlen ítélettel, amit a kávéházi és színházi önző felületesség diktált, a műveletlenség kontrolált, a vicces szívtelenség színezett és a gondolkodásra való lustaság hagyott helyben. Ezek az objektív emberitéletek nálünk. Most képzeld el, szíves olvasó, a szubjektív ítéleteket! * Az „őszi vihar" költője valaki, aki magára soha kisebb mértéket nem alkalmazott, mint másokra. Végtelenül szigorú, de magával szemben is, végig, egészen az öltözködésig. A hibáit megnézte, megismerte és soha többé másoknál nem nehezményezte. Nagy nevelése, személyes kultúrája feljogosította, hogy a neveletlenséggel és a kulturátlansággal szemben legalábbis hallgasson, ne feleljen, ha kérdezik. A fájdalmas szemérmességnek egy vonása van az arcán, egész férfi életén. Szép és nehéz modern regényalak azzal a morbid csöndességével, ahogy él közöttünk. Egy állapotot csinált magának — érzékeny és borzadó lévén a piszokkal, a lármával és az igazságtalansággal szemben — egy állapotot, amely a létezést tűrhetővé teszi. Korán és okosan vette észre, hogy harcolni nem tud, a tiltakozáshoz nincs elég trombita=hangja. Figyel, él, néz, jár, hallgat, olvas — a nagyvárosi élet sok eszközéből egy hatalmas narkotikumot kevert maga*