Színházi Élet, 1918. március 31–április 7. (7. évfolyam, 14. szám)
1918-03-31 / 14. szám
34. oldal SZÍNHÁZI ÉLET - igazgató csak jó húsz perc múlva tért vissza az irodájába, átadta a pénzt és a leszámolást, aztán udvariasan felkérte küldöncöt, hogy tolmácsolja odv a vázletét a Roskadozó felek szerzőjének. — Maga talán rokon vagy jóbarát? — kérdezte a sápadt fiatalembertől, aki egy automata szögletességével gyűrte bele a bankjegyeket a pénztárcájába. Erre a kérdésre azonban a ravasz igaz? •Igaza nem kapott határozott választ, az ismeretlen elpirult és dadogni kezdett,ami Perkáty Zsoltot még inkább megerőssítette abban a hitében, hogy ez a nagy ïnamlasz könnyű zsákmány lesz a Tapír mester detektívjének. — Kérem — mondta egy elhárító gesztussal — minden távolabb semhogy a titkukba behatolni áll tőlem, akarnék. Elvégre mindenkinek joga van hozzá, hogy az inkognitóját megőrizze, s őszintén szólva, engem sokkal jobban érdekel nek egy darab kvalitásai, mint azok a külsőségek, melyek a szerző személyé» hez fűződnek. Én tőlem akár rablógyil« kos is lehet a megbízója, a fődolog az, hogy minél előbb írjon megint egy olyan kitűnő drámát, mint a Roskadozó falak. A színház olyan intézmény, ahol az elő*élet igazán keveset nyom a latban. E szavak után útjára bocsátotta az átlátszó ifjat, de mikor az ajtó becsukódott mögötte, izgatottan rontott ki újra a nyugodtan dolgozgató titkár szobájába. — Majorek, ha most fülön nem csipjük a nagyságos urat, akkor sokal Tudja, hogy ki követi nyomon ezt a fiatal idiótát? — Kicsoda, igazgató úr? — Az öreg Sáfrány, a Tapir mester legkitűnőbb nyomozója. Ez a vén fiú, bár közel jár a hatvanhoz, ma is a legjobb detektív egész Budapesten, akihez még a híres londoni és newyorki legények is iskolába járhatnának. Kocsin követi, nehogy villamoson vagy valami egyéb alkalmatosságon megszökhessék előle, s színlapragasztó legyek, ha két órán belül pontosan nem fogjuk tudni a titokzatos szerzőnek személyleirását! Majorek helyeslőleg bólintott, de ugyancsak nagyot nézett ő is, mikésr « híres Sáfrány, másfél óra múlva, fáradtan és magából kikelve rontott be az emeleti irodába. — Nos? — kérdezte Perkáty Zsolt — Nos? — visszhangozta a titkár. — Uraim, — mondta elkeseredve az öreg detektív — innen,onnan negyven év óta űzöm a mesterségemet, önérzettel á"elithatom, hogy nem tartozom a legügyetlenebb fickók közé, de így még nem vezettek az orromnál, mint most. — Elszalasztotta? — kiáltott föl a >ató. Ki hagyta siklani a kezei közül? -csapta össze kezeit Majorek. — Elszalasztottam és kihagytam siklani a kezeim közül, még pedig olyan körülmények között, melyeket a legostobább kezdő is szégyelhetne. Mondanosst se kell, ugye, hogy a szinház kapujától kezdve a sarkában voltam s ugyanarra a villamosra szálltam föl, melyre ő, mig a kocsim lépésben követett bennünket, is átszálló jegyet váltott, én is, ő a szakban kifelé bámult az ablakon, én úgy tettem, mintha lázasan olvasnám Az E$! hírrovatát. A Podmaniczky«utcánál mindketten átszálltunk a liget felé, s egymás után ugrottunk le a Szondys utca tájékán Itt gyalog mentünk egy darabig, de az ismeretlen utóbb hanyag lépésekkel botorkált be egy régi, háromemeletes H kapuján. Vén róka vagyok, akit elavult rucsökkel nem lehet tévútra vezetni, tehát legelőször is arról győződtem meg, hogy nem-e valami átjáró házzal van dolgom, melynek túlsó kapuján kényelmesen eltűnhet az ember. Nem átjáró ház volt, — ezt rögtön megtudtam a házmestertől, aki nyugodtan pipázott a kapu előtt. Azt is hallottam, mikor az ismeretlen hangosan tudakozódott a házmestertől afelől, hogy bizonyos Bogdányi nevü orvos itthon van-e? „Igen, első emelet hat" — mondta a házmester. Nyugodtan letelepedtem tehát a szemben lévő kávémérés egyik asztalához, s az ablakon át lestem, hogy az idegen a doktortól visszatérjen. De negyedóra, félóra, másfélóra is elmúlt, s én még mindig