Színházi Élet, 1919. október 12–18. (8. évfolyam, 41-42. szám)
1919-10-12 / 41-42. szám
33 SZÍNHÁZI ÉLET Amikor Hajdú Csergő volt Ha valaki manapság darabot fordít, a neve rákerül a színlapra, op esetleg a tandemekből egy százalékot, a baráti kritikusok megdicsérik, az ellenségesek elhallgatják, de különösebb mozgalmat a dolog nem kelt. Nem így volt ez hajdanában, — husz év előtt. A magyar színpadi irodalom akkor kezdett megmozdulni, félénken lépegetett s nagyon számon tartották azt is, aki darabot fordít. Ötven, legfeljebb száz korona volt egy fordítás díja, de az ifjú, akit a fordítással megbíztak, szívesen vállalta. Hírneves lett. Bevezetésnek elég ennyi. Most áttérünk a történetre, amelyet a cím ígér . Hajdú Miklós A Nap szerkesztője s nem kell bővebben beszélni róla. Az olvasó is, az író is ismeri. Csergő Hugót a főváros Népjóléti osztályénak igazgatóját szintén nem kell bemutatni. Színmű, regény, dicséri talentumát. Ezenkívül Hajdú Miklós, Hajdú Miklós és Csergő Hugó, Csergő Hugó. És mégis volt egyszer néhány perc, amikor Hajdú Miklós volt Csergő Hugó. Husz esztendeje lehetett. A legjobb magyar újság, a Budapesti Napló volt és Hajdú Miklós ott dolgozott. Vele voltak egy szerkesztőségben Ábrányi Emil, Márkus József, a magyar színpadi újságok megalapítója, Lyka Károly, Thury Zoltán, Pekár Gyula s a vele együtt kezdők : Molnár Ferenc, Mérey Adolf, Pásztor Árpád . . . Vidám kis család, legfőbb gondja volt az újság és az irodalom. Titkos álmuk a színpad. Csergő Hugó, ha nem csalódunk, a Pesti Naplónál, vagy a Pesti Hírlapnál dolgozott akkor. De a Budapesti Naplóékkal barátkozott és szintén a színpadról álmodozott. Főpróba, premier nem esett meg nélkülük, számon tartottak minden nevezetes német, bécsi bemutatót s Gerhardt Hauptmant is ők plántálták először magyar földre. Terveztek eredetit és fordítottak külföldit. Kezdték megbolygatni a régi színpadi világ pókhálós kulisszáit és uj levegőt akartak teremteni. A legifjabbak büszkék voltak, ha fordítani kaptak egy-egy darabot s igy egyszerre hire terjedt, hogy Csergő Hugót is megbízták egy darab fordításával. Nem a Nemzeti, nem is a Nép, még a Vig se, csak a Föld színház. De az mindegy ! A fordítót ünnepelni kell. Elérkezett végre a premier estéje. Csergőnek ez volt első színpadi szereplése. Meghívott mindenkit a ligeti színkörbe. Ott voltak szülei, ott volt biztosan az imádott lány — mert az biztosan volt ! —, ott voltak a jóbarátok, az írók, egy páholyban Vészi József és Braun Sándor, a Budapesti Napló szerkesztői, egy másik páholyban Ábrányi Emil és néhai, kedves Feszt Géza, egy harmadik páholyban az akkor elválaszthatatlan Faludi Miklós, Pásztor Árpád, velük együtt Hajdú Miklós, Molnár Ferenc és Még koszorút is vettek Csergőnek ... A koszorú szalagja kilógott a páholyból. Úgy beszélték meg, hogy a koszorút a második felvonás után adják át. Csergő izgatottan hallgatta a párbeszédet. A fordító a szerzőnek leghívebb embere. Nem ő írta a darabot, de mégis az ő szavait mondják a színpadon, azonosítja magát vele és szenved érte. Hát még az a fordító, akinek első fordítása kerül színre. Csergő izgatottan ült páholyában és kiszáradt ajakkal mondta halkan a párbeszédeket. Kívülről tudta a darabot. — Ki fogunk tapsolni , beszélték meg vele a fiuk . . . De azalatt a Faludi, Molnár, Pásztor páholyban másképpen határoztak. Közelebb ültek a szinpadi kis ajtóhoz, mint Csergő és megbeszélték, hogy Hajdú lesz a Csergő . . . Amint lemegy a függöny, ordítani kezdik : Forditó ! Forditó ! és Hajdú kirohan hajlongani ! . . Csergőt se ismeri a közönség. Hajdút se, a hét egészen egyre megy. És csakugyan ! A függöny legördül, az ismerősök, a jóbarátok orditani kezdik : — Csergő !.. . Csergő . . . Forditó . .. Csergő izgatottan, bizonytalan léptekkel neki indul, hogy a hit, a dicsőség, a népszerűség első virágait leszakassza, hogy elveszitse szinpadi szüziességét. Beér a szinpadra, hát az ügyelő rárivall : — Mit akar? ... Távozzék . . . — De hiszen én vagyok a forditó . . . — Ugyan !... A forditó már kint áll és hajlong . . . És huzza hátra a közép függönyt. Csergő elhűl . . Hajdú Miklós áll a rivalda előtt és hajlong, hajlong Csergő szegény szülei megsemmisülve ülnek . . . Nem értik, hogy változott igy meg egyszerre a fiuk . . . A forditó, a valódi, az igazi Csergő sápadtan tántorog vissza páholyába. Az öreg Feld magánkívül van : — Ilyen juksz az én műintézetemben ? . . . Ahol egy Duse, egy Salvini kreált . . . Hallhatatlan . . . Most legalább csinálja végig, a siker ezt igy mekkivánja . . . És Hajdú volt a Csergő a második felvonásban is és ő kapta a koszorút, szalagján e felirással : „Csergő Hugónak — barátai". Így történt ez 1899-ben, amikor még kedves, fiatal és ragyogónak induló volt Pest.