Színházi Élet, 1922. október 8–15. (11. évfolyam, 41. szám)
1922-10-08 / 41. szám
SZÍNHÁZI ÉLET . Ezt úgy mondja Bródy Sándor, hogy abban megszólás is van ám mireánk, a mai fiatalokra, akik bizony öregebbek vagyunk azoknál, akik harminc év előtt voltak fiuk. Ivánfi a Nemzeti Színház hőskorába került bele — folytatja Bródy Sándor és abból is kivált. Rajongója volt az elmúltnak és megcsinálója annak, ami a Nemzeti Színházban ma is jó. Pedig sok dús és reményteljes a jó, mégis csak ebből lesz a második hőskora a színészetnek . . . Szép fiú volt, görög arcú. A színész irigy, de ő nem volt irigy. Mindig segített, önzetlenül segített és boldog volt ha segíthetett. Nem igaz, amiket úgy hallok, hogy valami mellőzött becsvágya miatt lett beteg és az vitte el. Még harminceszentdős sem volt, amikor egyszer Kolozsváron már mutatkozot a cukorbaja, ami megkeserítette az életét és végén megölte. Együtt étkeztünk Fenyvesi Emil, ő meg én, egy cukrászdában. Egyszer egy délelőtt harminc hasét evett meg. Borzasztóan küzködött a pénzért és vadul dobálta. Kitanulta a legnagyszerűbb színiakadémiát , Monte Carlót is, ahol aztán a színésznek igazén lehet gyűjteni figurákat. Sok pénzt is nyert,egy ideig gazdag volt, azután megint csak elfogyott a pénze... Mindig azt akarta, hogy szerepet írjak neki és rendezze a darabomat. Két év előtt találkoztunk utoljára, akkor is abban maradtunk, hogy megcsinálom. Jean D'Arc, az tetszett neki. Elmeséltem, megcsináltam a skizzet is. A bíboros alakja illett rá . .. Két év előtt. Akkor még mind a ketten talpon állottunk ... Nőtlen ember volt Ivánfi, mondja tovább megint Bródy Sándor, mert az ő szeretője és felesége a színészet volt. Mondtam neki, miért nem házasodol meg, csak a kő él egyedül . . . Nem tudom már mit válaszolt reá, de nem lett feleséges ember. Boldog ember volt, mert szenvedélyes ember volt, szerette a luxusos életet, a mindennapi kenyérért való küzdelmet meg a győzelmet. Minden színészben van valami a vidéki ripacsból, meg a nagy művészből, azért szerette ő is, hogyha olykor gondjai, bajai voltak, elfogyott a pénze, hogy ujjat kellejen szerezni. Később földbirtoka is volt, pedig mondhatom, hogy nem örökölte. Mindig ígértem, hogy kimegyek . . . Együtt is laktunk a Royalban valamikor, sokszor leakasztották a kulcsot mire hazamentünk- Küzködtünk akkor sokat. De jó volt. Igaz a . . . Nem is hívtuk soha Ivánfinak, vagy Jenőnek, csak Tibinek szólítottuk, Ujházy nevezte el, hogy miért, máig sem tudom ... És még sok mindent nem tudok róla : mi történt vele, benne az alatt a két esztendő alatt, amíg én távol voltam szeret tett Hazámtól ? Nem közömbös előttem, de 0 nem felel. Másnak meg nem hiszek. A new-yorki főrabbinusnak, az öccsének a titka a székesfővárosi diszsirba be van temetve mindörökre. Zs. A. IVÁNFI JENŐ a ill. Richardban IVÁNFI JENŐ az „Úriember" cimü darabban. (Molnár István (elv.)