Színházi Élet, 1924. szeptember 14–20. (14. évfolyam, 37. szám)

1924-09-14 / 37. szám

38 SZÍNHÁZI ÉLET 38 Az általános elmű­vészietlenedés világában Páris az egyetlen város - mondja Somlay Arthur Az ujj francia színjátszás atyamestere: Lucien Guitry A legérdekesebb színház: a Vieux Colombies Elv: a teljes leegyszerűsítés Hónapokig tartó párisi és bécsi tartózkodás után haza­érkezett Budapestre Somlay Atrhur, a Renaissance Szín­ház kiváló művésze. Somlay egymásután két bemutatón fog ban : fellépni a Renaissance-Strindberg leghatáso­sabb és legnagyobb si­kert aratott darabjában, a Halál­táncban és Tristan Bernard Csókoljon meg ! című mes­teri vígjátékában. A Színházi Élet munkatársa fölkereste Somlay Arthurt margitszigeti lakásán, hogy beszámolót kérjen tőle Budapesttől távol töltött hó­ a napokról. Somlay a sziget nagyvendéglőjében, ebéd köz­ben fogadott. Kérdéseimre mosolyogva felelt : — Egyelőre annak örülök, hogy idehaza vagyok. Oly szép a sziget és legszebben mégis itt lehet élni. Megnyug­tatja az embert még akkor is, ha olyan súlyos munka után jön haza dolgozni, mint én. Mert sem Párisban, sem Bécsben nem töltöttem az időmet szórakozással. — Páris ? Itt nem keresni kell azt, ami nagyszerű ; a nagyszerűségek itt megállít­ják az embert. A világ képe mostanában általános elmű­­vészietlenedést mutat és eb­ben a Szaharában nem Fran­ciaország, hanem egyesegye­dü­l csak Páris : oázis. A francia piktúráról, építészet­ről, szobrászatról, amely hal­latlan múltra tekinthet vissza. az irodalomról, amely talán az egész világ irodalmában a leggazdagabb, itt nem aka­rok beszélni. A színpadi mű­vészet az, amelynek tanul­mányozására én Párisba ki­utaztam. A felületes szemlélőre a párisi színházi és színpadi irodalom első pillanatra olyan benyomást tesz, mintha bá­gyadt lenne és fáradt. De ez csak látszat. Mert ha a mé­lyére tekintünk -sakhamar kiderül, hogy­­ ami fáradt­ságnak látszik, az a kifino­modott, túlzások nélkül való, kulturált emberhez illő és okvetlenül szükséges szóra­kozásnak és művelődésnek leszűrt és csiszolt formája. A francia színjátszás telje­sen idegen úgy az olasz, mint a német színjátszástól. A németek tudományos alaposságú színjátszását és az olaszok temperamentumá­ból kifolyó túlzott komédiá­zását régen túlhaladta a mai francia színjátszás. Ennek a mondhatnám, európaszerte új színjátszásnak az atyamestere Párisban : Lucien Guitry. A magyar színészek közül csak egy volna hozzá hason­lítható, a megboldogult Uj­házy Ede, akinek egy kéz­mozdulatára korok elevened­tek meg. Lucien Guitrynek, ennek a csodálatos művésznek nincs szüksége sem a német úgynevezett tudományos, sok­szor tudálékos alaposságra, sem az olaszok túlzott, szinte komédiás nagy gesztusaira, mert mindent lenyűgöz em­berismerete és a szó hatal­mába vetett, szinte gyerme­kesen rendíthetetlen hite. Néhány szóval talán úgy le­hetne jellemezni alapelvét, hogy : a színpad világossága, szemben nézőtérrel, az elsötétített fölöslegessé tesz minden fölnagyítást. Petőfinek 1843-ban elmon­dott szavai kell, hogy eszébe jussanak minden művésznek, aki Lucien Guilryt látja és hallja : Az egyszerűség minden. Lucien Guitry alakjai min­denkor az emberben és a Mában gyökereznek még ak­kor is, ha rég elmúlt idők figuráit viszi a színpadra. Művészete itt abban áll, hogy nála az emberábrázolásnak Somlay Artúr

Next