Színházi Élet, 1925. február 1–7. (15. évfolyam, 5. szám)
1925-02-01 / 5. szám
SZÍNHÁZI ÉLET 19 leírása, zsargonban, primitív előadásban. Sokáig böngészett a keleti motívumokért lelkesedő kis karmester a sárga lapok között, ahol persze zenéről szó sem volt és egyszer elvitte a régi könyvet Kövessy Albertnek, az akkori vidéki színigazgatónak és színműírónak. Kövessynek megtetszett a téma és Donáth ajánlkozott melléje, hogy zenét ír a Szulamithoz. Volt egy zenéért rajongó rátja, egy óbudai zsidó, Kaaz rengeteg ó-templomi énekkel ismertette meg. Kövessy a régi könyvben talált leírást, amely Goldfaden munkája volt, átdolgozta színpadra, Donáth pedig kidolgozta a zenét, amelyet még megtoldott jó néhány értékes, önálló kompozíciójával, amelyek a darab legsikerültebb részei, mint például a Vadmacska és a kút dala, melyet az egész magyar színházjáró publikum ismert. Nagyszerűen értett a virtuóz hangszereléshez is és így született meg a Szulamit, amelynek századik előadásáról így írt a Budapesti Hirlap 1900 május elsején megjelent száma: „ ... A zenekart Donáth Ede dirigálta, az az invenciózus és ügyes óbudai karmester, aki a Szulamith zenéjét először hámozta ki zavaros őseredetiségéből. A közönség sokat tapsolt s L. Komáromi Mariskát többször a lámpák elé hívta..." Mindabból a sok pénzből, ami a híressé vált dalmű előadásaiból befolyt, Donáthnak, a zenei, tehát a tekintélyesebb munka szerzőjének, a slemilként harminc forinttal beérő karmesternek mi sem jutott. De még az erkölcsi siker is csak gyéren ragyogott rá, amennyiben a színlapokra a Donáth Ede név helyett a keleties hangzás kedvéért Davidson Emánuelt nyomatták. Az, hogy a Szulamit kottáiból annak idején mintegy nyolcezer példány kelt el rövid idő alatt, talán nem is érdekelte a jó Donáth Edét, pedig az eladott kották után neki járható összeg is tekintélyes summát képviselt. A Szulamitli harminc forintos honoráriumáról egyébként szívhez szóló sorokat irt az akkori krónikás, a „Politikai Hetiszemle" 1899 november 26-iki száma, „Samarjay" aláírással. Álljon itt muntóul néhány sora: .. . . . A szerző neve: Donáth Ede, szerzette pedig a Szulamíbholt. Most már nem kétséges, hogy ő szerzette. A Magyar Színház is beismerte a bíróság előtt. Ez teljes elégtétel a szerzőnek, kinek a szinház még azt az erkölcsi elégtételt is megadta, hogy végigdirigálja egyszer a Szulamith-ot. Istenem, egy szerzőnek ennyi is elégtétel, amikor be kell érnie az erkölcsiekkel, minthogy az anyagiakat eladta — egy tál lencséért. Azokból az ezrekből, amiket a színház bevett és egy szövegíróval a zene fejében megosztott, a zeneszerző Donáth bizony nem kapott többet egy tál lencsénél! Sőt vannak, akik azt mondják, hogy az erkölcsi eredmény a Donáth fajtájabeli szegény embereknek még egy tál lencsénél is kevesebb . . . Dehát erről már későn van szólam, mivel a színház elvégre is eleget fizetett a darabért. Hogy nem a szerzőnek fizette, az a színháznak nem haszna, csak a szerzőnek a kára. A színházra vetni nem lehet, a szerzőt azonban sajnálni szabad." A Szulamith szép zenéje tehát ezzel a szomorú epilógussal bővül. Úgy halljuk, hogy Donáth karmester, aki most Csehszlovákiában turnézik vándortársulatával, a jövő hónapban orientálisestét ad a pesti Vigadóban. Nem hinnők, hogy ez az est kárpótolni fogja őt az elvesztettekért. Nem volna-e emberséges gesztus, nobilis cselekedet a színháztól, ha a városról városra vándorló, annak idején elejtett szerzőt, a csúnya kudarc után most huszonöt évvel visszaadná egy estére annak a zenének, amely az ő lelkéből és teremtő erejéből fakadt? Ha eldirigáltatná vele a Szulamithot? ... RÓNA ALADÁR Nagy sikerrel vendégszerepelt — külföldi tartózkodásából hazaérkezve — az Apolló Színházban, a „Homokzsák" címü darabban ** -ipUMÉrA.» SZULAMITH IV. FELVONÁS Hosthy István díszletterve 3