Színházi Élet, 1926. október 25–31. (16. évfolyam, 43. szám)

1926-10-25 / 43. szám

2 SZÍNHÁZ­I ÉLET Négy magyar zseni alkotó­ereje és fantáziája lobogott föl az Operaház színpadán, hogy tüzes magyar óbor za­matával itassa át a hallgatók lelkét. A négy közül sorrend­ben a legelső, Garay János már nem él, de itthagyta al­kotótársaira a napoleoni idők költészetének egyik leg­bűbájosabb figuráját, Háry Jánost, az obsitos vitézt. A magyar Peer Gyntnek ez az életteljes figurája, amely üdeségének hamvát egy év­századon keresztül­ frissen megőrizte, ihlette meg a há­rom mai szerzőt, akik aztán lendületes cselekményt fon­tak az obsitos alakja köré. Paulini Béla, a maga drá­ga közvetlenségében, a tiszta őstehetség. Ez a kedves „fiatalember" — Isten ments, hogy beszámítsuk neki azt a két évtizedet, amelyet a magyar irodalom és művé­szet szolgálatában töltött — bizonyos időszakokban a ra­kéta fényével robban ki magyar glóbusz horizontján. Utánozhatatlan és utánozhatatlan fantáziájú humora, sőt bölcseségű meséivel egye­dül áll a magyar irodalom­ban, s talán csak élhetetlen­ségén múlik, hogy ez az ős­forrás nem közkincse ma az egész világnak. A másik szerző Harsányi Zsolt, akiről e sorok írója bajosan tudna újat mondani a Színházi Élet közönségének. Hiszen e lap hasábjain tűnt fel előkelősé­get, stílust, ízlést és sok te­hetséget sugárzó írásaival, amelyek hamarosan a színpad felé sodorták írójukat. Nagy és feledhetetlen színpadi si­kerek szegélyezik Harsán­yi Zsolt útját a magyar iroda­lomban. A harmadik, a zene­szerző, ma már rég interna­cionális reprezentánsa a ko­moly törekvésű és mélyen járó magyar muzsikának. Kodály Zoltán nevét az egész világon át elhordozták művei és mindenütt azzal a becsü­léssel, szeretettel találkozott, amely csak kivételesen nagy művészeknek jár ki. Három ilyen talentum fo­gott össze, hogy a művész tu­datosságával megteremtse a modern magyar daljátékot. Örzse — Hón­ János — Mária Lujza Nagy Izabella — Pal­ó Imre — Marschall ® Rózsi Operaház: „Háry János" (Harsányi felv.)

Next