Színházi Élet, 1929. szeptember 29–október 5. (19. évfolyam, 40. szám)

1929-09-29 / 40. szám

a hitelezőket úgysem fogom meglágyí­tani könnyeimmel, pedig becsület­szavamra mondom, percekig tartott, amíg rendes választ tudtam adni annak a pár száz embernek, aki kijött elém a pályaudvarra. Amikor a színházba belép­tem, az igazgatóktól az utolsó díszlet­munkásig mindenki végigcsókolt. Tudja, ez jobban esett, mint.. . — Nos ? ... mint az, hogy a megérkezésem után való reggel fél nyolc órakor egy bírósági kézbesítő kopogott be hozzám egy ezer­háromszáznyolcvannyolc pengőről szóló keresettel. Akarja látni? — Köszönöm, én is mutathatnék. — Hát akkor kapcsoljuk ki a hitelező­ket, bár engedjen meg még egy szerény megjegyzést. Ha egy kereskedő fizetéskép­telen lesz, a hitelezők örülnek, ha pén­züknek egy töredékét visszakaphatják. Én csak művész vagyok, és száz százalékig felelek az adósságaimért. De tizenhat hó­nap múlva rendben leszek és akkor vég­leg hazajövök. — Miért kellett Bécsbe menekülnie, amikor itt is kapott volna előkelő szerződést? — Mert Bécsben a feleségem is játszhat. Ketten mégis könnyebben rázzuk le az adósságokat. — Hogyan méltányolja művészetét a bécsi közönség? — Háromhónapos küzdelmet folytattam,­ ­ amíg gondirozni tudták az én humoromat. Az első nagy sikert Szenes Béla Hittan­tanárjával arattam, a legnagyobbat I­Í­rincz Miklós Kolumbusz című egyfelvoná­sosával. Általán kilencvenkilenc százalék­ban magyar szerzők darabjait az új szezont például Liptai Imre propagálom, „Leány­nézőben" című darabjával nyitjuk új he­lyiségünkben, a volt Höllében. — Hogyan ütődött nyélbe a pesti vendég­szereplés? — Látja, ennek mulatságos története van. Egy reggel Faludi Sándor keresett Pestről telefonon. Nem voltam odahaza, a feleségem azt sem tudta megmondani, merre járok. Csak annyit mondott, hogy este tizenegy órakor a Pavillonban vacso­rázunk. Tizenegy órakor bemegyünk a Pavillonba, ott ül Faludi. — Hja, a modern technika! — Várjon csak. A direktor rögtön a pesti vendégszerepléssel kezdte. Mondtam, nem lehet, fogadalmam van, hogy amíg a hitelezőkkel el nem intézem, nem mehetek Pestre. Ezzel le is tárgyaltuk az ügyet. De éjjel, amikor otthon átgondoltam a dolgot, egyszerre bántani kezdett a honvágy. Iste­nem, mégis csak Pesten születtem, ott dolgoztam harminchat évig, ott lettem a ,,kis Rott". Reggel, még alig hajnalodott, rohantam az Imperiál-szállóba, felköltöt­tem Faludit és megmondtam, hogy jövök. De most jön az érdekes. — Faludi Sándor meggondolta magát? — Dehogy. Megcsináltuk a szerződést, lejövünk. Amikor Pesten találkozom Fa­ludi Sándorral, mondom neki: „Sándor­kám, ugy fájt a szívem, amikor nemet kellett mondanom neked!" „Nekem sohase mondtál nemet, — felelte mosolyogva Faludi Sándor — mert akivel te tál, az Jenő volt". És én ezt nem tárgyal­vettem észre. Úgy látszik, már régen eljöttem­ Pestről. — És a pesti közönség? — Számokban fogom kifejezni. Szerdán ezerkétszázzal többet csináltunk, mint kedden. Pedig kedden tábla volt. Külön­ben megmondtam én már Bécsben. Ha csak a hitelezőim néznek meg, akkor is táblás házaim lesznek.

Next