Színházi Élet, 1931. december 13–19. (21. évfolyam, 51. szám)

1931-12-13 / 51. szám

elszalad a nyul, akire rásütöttük a puskát. Pü­ff­je van ennek az urnak. Püfföm van. Püf­fös ember vagyok, üldöz a püff. Hát nem mertem vele előállani. Éreztem, hogy a pech sokkal szerencsésebb szó. S próbáltam azon a nyomon szót találni rá, hogy a szerencsét disznónak hívjuk. Vájjon micsoda kis állattal jelezzem a szeren­csének az ellentétét? Ahány eszembe jutott, untauglich lett. Igaz, nehéz is volna kikergetni a magyar nyelvből a pechet. Úgy megotthonosodott (fájdalom). Nem hi­szem, hogy valakinek eszébe jutna, hogy németül fejezte ki magát, mikor azt mondja: pechem van. A B. H. azzal próbálta magyarrá varázsolni a pechet, hogy pekknek i­atta, mint a technikát teknikának. De nem fogadtak szót a nyakas magyarok boldogult Rákosi Jenőnek; senki se mondta, hogy teknika s mindenki tovább is azon lágyan panaszolta, hogy pechje van, ha tizesre bankot ütött és filkót kapott rá, csak azután jött az ász. Jellemző, ördög vigye el, hogy a pechet a némettől kaptuk s pedig alkalmasint a szomszédtól, az osztráktól. Az hozta a pechet a magyarnak, látjátok, testvéreim a pechben. A franciának, azt tudom, saját termésű pechje van. Két szava is van reá: a guigne, meg a dévenne. Az angol nyelvből csak a bad luck-ot tudom a pech jelzésére, lehet, hogy van nekik bizalmasabb szavuk is rá, nem ismerem. De biztos, hogy minden nációnak megvan a tulajdon édes szava a pech kifejezésére, pechje Kínának is van, meg Japánnak is. Milyen bájos neve lehet a japán vagy a kínai pechnek, akár egy kicsi virágnak. Annyi pechje, nem hiszem, hogy volna akármelyik nációnak, mint a­ szegény magyarnak. És nincs rá szava, nem szégyen ez? Hiszen bár soha pechünk ne volna, ne kéne rá szó se magyar, se német. El vagyok keseredve, kérem. Nem tudok semmit tenni a pech ellen. Törjék most már maguk a fejüket, ha kedvük van. Én bejelentem a csődöt, mint a boltosok. Pechem van.

Next