Színházi Élet, 1933. december 17–23. (23. évfolyam, 52. szám)
1933-12-17 / 52. szám
Megint beköszöntött a karácsony. De milyen hamar köszöntött be! Még alig múlt el a tavalyi és már itt az idei és az ember megint ott áll és törheti a fejét, hogy egyrészt kinek mit adjon, másrészt„ mit miből adjon ... Mit adjunk a gyerekeknek, akinek «úgyis mindenük megvan...» és mit adjunk a felnőtteknek, akiknek úgysincs meg semmijök... De legalább azzal az eggyel tisztában vagyunk, hogy mit adjunk az olvasónak ... Olvasó kap egy szép kis képzeletbeli fácskát, melyre ráaggatjuk mindazokat az apró furcsaságokat, melyeket évközben — szorgalmasan, mint a méhikék — összegyűjtöttünk. Ezek a kis furcsaságocskák olyan aprók, hogy egyenként cikkre nem voltak alkalmasak ... Takarékos író azonban semmit sem dob el. Eltettünk minden egyes apróságot emlékezetünk egy fiókjába és most, hogy szükség van rá, csak kinyitjuk a fiókot, kivesszük a gondosan vattába csomagolt csecsebecséket (reméljük, évközben egyiket sem ette meg a moly) és szépen, rendesen felaggatjuk a fácskára... Kezdjük három Ms «made in Germany» nipptárggyal. Sietve előrebocsátjuk, hogy politikamentesek. Isten őrizz, hogy karácsonyfára politikát akasszunk. Szegény fácska vagy összedőlne a teher alatt, vagy lángba borulna. Hát, szóval... Pár hónapja Berlinbe utaztunk, mégpedig repülőn. Az ember még Pesten ebédelhet és már Berlinben vacsorázhat. Tempelhofban, a gyönyörű berlini repülőtéren, az a szokás, hogy az érkező gépet rádióhangszóró zenéje üdvözli. Amikor a gép hirtelen merész íveléssel lefelé kanyarodik és az utas rémülten kap a «für Luftkranke» felírású papírzsákocska után, megszólal a zene. Ábrándosan, pajzánon énekli egy édes női hang: Kukuk, kukuk, ruft aus dem Wald... Berlinből hazatért ismerősünk mesélte ... Vacsoránál, férfitársaságban adta elő élményeit, hosszan, érdekesen beszélt a Németországban tett tapasztalatairól. A körülülők figyelmesen hallgatták, csak egyetlen hallgatója, karcsú nádszál, tükörsimára fésült aranyszőke fiatalember izgett-mozgott nyugtalanul, mintha kérdezni akarna valamit. Ismerősünk udvariasan hozzáfordult: Parancsolt — Mondja, — kérdezte a fiatalember — mondja, de őszintén, azok a barna ingek jól állanak archoz? Egész apró, saját tapasztalat. A berlini játékkereskedésekben kiállított fehér és barna mackók karjukon horogkeresztes jelvényt viselnek ...