Színházi Élet, 1934. január 21–27. (24. évfolyam, 5. szám)

1934-01-21 / 5. szám

A KOMA: Hun nincs? De nem az én dolgom, én nem törődöm vele. Majd a városi urak kivizsgálják, hogy miből vette a postamester úr az öt hold szőlőt. (Súgva.) Finom ember ! Egyénileg tört be a saját kasszájába. ROZI, ISTVÁN (elhűlve) : Menjen már .. . A KOMA (diadalmasan) : Hát persze ! Ezért nincs sem­m­ a tolvaj ! ISTVÁN (rácsap a vállára) : No koma, mára elég volt. ROZI : Isten őrizzen meg mindenkit, hogy kend a nyelve hegyire vegye ! A KOMA : Hiszen ha én beszélni akarnék... Mert ugy­e ott van az állatorvos felesége... ISTVÁN : elég, elég ! Már szédül a fejem. Majd máskor koma, mára elég volt. A KOMA : Ha nem hallod-e koma, te rólad is furcsa dolgot mesélt ám a Kucsera Jóska ! ISTVÁN (morogva) : Mit? A KOMA : A Jóska elmondta, hogyan fog­tál te magadnak szeretőt Amerikába. (Nevet, iszik.) ISTVÁN (köhög.) ROZI: Mit? Szeretőt? A KOMA : Azt hát ! Nagy kutya jár a te csizmádban, koma ! Teli vagy te huncutság­gal, mint a barát allelujával ! ISTVÁN (köhög s az asszony háta mögött bökdösi, hogy hallgasson) : Aztán ... izé . .. mondd csak koma, mit gondolsz, lesz-e elég káposzta az idén? ROZI (tlesen) : Hagyja komámuram a ká­posztát, csak azt mondja el, hogyan fogott magának az én uram szeretőt. A KOMA : Hát asszongya a Jóska, az úgy volt, hogy a házba, ahol a komámnak volt a szállása, vót egy derék amerikai özvegyas­­szony, aki igen tetszett az én komámnak. (Körben István bökdösi, a lábát nyomkodja, de­li nem hallgat rá.) De nagy baj vat, mert sehogy se tudott hozzá szólni, mert az a bolond fehér­nép egy szót sem tudott magyarul. Bajlódott vele egy darabig a koma, mutogatott neki, hogy igy meg úgy, végt­re megunta, azt mondta neki, amit rólunk a cigányok : gyáresz gyukhec vingaszkóre gajdóre — azzal megölelte, meg­csókolta, mindjárt tudta az özvegy, miről van szó ! ROZI (­elpattan és csípőre tett kézzel hoz) : Megölelte, megcsókolta? Akkor István­minek gyütt kend haza? Mért nem ül ott az amerikai özvegy mellett? Dejszen nem is maradok én ilyen emberrel egy födél alatt. (Nagy sebbel­lobbal be a másik szobába.) Szünet. ISTVÁN (csöndesen) : De nagy marha vagy te, koma A KOMA : Marha? Az Igen becses állat. ISTVÁN : Muszájt azt neked elmondani az asszony előtt? E most hazamegy az anyjához, nekem meg vissza kell könyörögni, mikor már öt esztendeje nem láttam. Hogy koszosodnál meg, mint a rühes malac, koma". A KOMA : Jajjaj, az én szamár fejem, mi csináltam én. No, ne haragudj koma, majd óváteszem, helyrebillentem a dógot, csak gyüj­ön ki a Rozi komaasszony. Ne félj, megmuta­om én neked, hogy én is megszoptam az anyámat ! ROZI­­ jön ki a házból. A fejtn selyemkendó, a vállán rojtos, színes nagykendó­. A KOMA : Hát te hová Indultál komám­asszony? ROZI : Megyek haza édesanyámhoz. Inkább élek otthon bús özvegységben, mint ilyen emberrel, aki idegen országban szeretőt fog ma­gának. A KOMA : Igazad van Rozi. Csak menj Ámbátor tudod, lehet, hogy csak szóbeszé vet a Jóskától, ám az emberek. Sok mindent összebeszélne ROZI (indul) : Már én nem bánom — A KOMA : Eriggy csak, eriggy, szóval s mondom, hogy ne. Pedig hát, teszem föl, úgy­rólad is azt pletykálják a faluban, hogy ami az urad odavet Amerikába, te is vigasztalta magad a segédjegyzővel. ROZI (elvörösödik) : Kivel? hogy én a . . . A KOMA (odakacsint Istvánra, hogy mit szó micsoda okos ember 6, aztán Rozihoz) : Hát Iste én csak úgy mondom, ahogy hallottam. Hog te megkérted vóna a segédjegyző urat, hog esténkint vigyázzon a házad tájára, mert es ilyen szegény elhagyatott asszonyban még ha tehetnek a tolvajok. ISTVÁN (közbevág) : Aztán a segédjegyző­­­vól szíves? A KOMA : Micsoda? Sokszor reggelig is vigyá­zott a komaasszonyra ! ROZI (pattogva) : Azért, mert egyszer-k­é­szer láttak vele beszélgetni . A KOMA : Azért hát ! Mindjárt azt karattyo­ták, hogy összeálltatok, mint lovak a kán­kulába. ROZI : No de hallja kend komámuram Most már azt mondom, elég vót a pletyka­ságból ! Látta kend? Ott vót kend? A KOMA : Vót a nyavalya. ROZI (pergő nyelvvel) : Nohát akkor, ha mi más jártatja a száját, legalább kendi fogja­­ a magáét ! Ilyesmit mondani rólam az urai előtt ! (Nagy mérgiben leteszi a nagykendőt székre, Istvánhoz) : Micsoda ember is lett keni­bül, hogy csak úgy szó nélkül tűri, hogy gyi­lázzák a feleségét ! ISTVÁN: Te is elhitted, amit rólam mon­dott. ROZI : Az más ! Ha férfiemberről ilyesm mondanak, az nem szép, de ha asszonyról, már — böcsületsértés ! (Lecsapja a fejbent az ágyra.) Hogy az ördög bújjék az ilyen vi­horhelybe, mikor idegyün közbbénk hábor­ságot csinálni! Nézzenek oda! Mink megvagyui Itt szép békességben, ő meg gyün és ÖSSJ veszejt bennünket. Elmenjen innét a dolga) csak annyit mondok. Mert én nem nézei hogy máma vasárnap van, meg hogy kend v ember, hanem bemegyek a seprűért és sept nyéllel úgy elhúzom a nótáját, hogy ari kódul ! A KOMA : Nono. (Fölkel­és kedélyesen.) H akkor — hogy ilyen szépen összebékítette] benneteket, most már mehetek vissza a ko­mába. Jó egésséget édes komámuram, ét komaasszony ! (Indul danolászva) : Arass babám, arass Kilenc kéve nádat, Akin megégessük Az öreganyádat. ROZI (eközben odamegy az ura mellé) : Azt mondd, mi igaz abbul az amerikai asszonyb ISTVÁN : Csak éppen annyi, mint a segi jegyzőből ! A KOMA (visszatér, az ajtóból) : Hát­­ tudod-e Rozi, hogy az édesanyád mért minden este a henteshez — RoZI (nagy sivalkodva­­ elkapja a seprű Nem megy? . .. Már az édesanyámat is . . ISTVÁN (felkap egy sziket s azzal tUdö A KOMA (gyorsan elinal). FÜGGÖNY Í

Next