Szocialista Művészetért, 1966 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1966-01-01 / 1. szám

A KÖZPONTI VEZETŐSÉGÜNK december 4-én ülést tar­tott az újjáépített Fészek Művészklubban. A központi vezetőség ülésén megjelent Karakas László, a SZOT titkára, Terényi László, a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszerve­zetének főtitkára, a művelődésügyi szervek és a kulturális sajtó számos képviselője. Szigeti Zsuzsa, a Képző- és Iparművészek és Művészeti Dolgozók Szakszervezetének titkára „A művész szak­­szervezeti mozgalom feladatai a közönség és a művészet viszo­nyának alakításában” címmel előterjesztette az elnökség beszá­molóját. A számvetés gondolatmenetét lapunk vezércikke ismer­teti. Az őszinte, reális, távlatnyitó vitában számos művész és művészetpedagógus fejtette ki véleményét. A központi vezetőség tagjai hangsúlyozták, hogy a művészetek jelentőségét nem a mű­vészekkel kell elismertetnünk, hanem a társadalom egészével, a hivatalok, intézmények, termelőközösségek vezetőivel. Bírálták a kv tagjai a közönségvizsgálatunk és a műalkotások hatásvizs­gálatának elhanyagolt voltát, szót emeltek a képzőművészeti szakkáderképzés és ezek elhelyezésének ellentmondásai miatt, az ízlésnevelés gyakori mellékesnek tekintése ellen. Ugyanakkor élményszerű beszámolót is hallhattunk az ifjú zeneművészeknek az ifjúmunkások közti zeneismertető sokéves munkájáról. A szá­mos tanácsot, javaslatot, bírálatot tartalmazó vitában részt vett dr. Hont Ferenc, Kossuth-díjas rendező, a Színháztudományi Intézet igazgatója, Szabó Iván, Munkácsy-díjas szobrászművész, dr. Körtvélyes Géza, a Magyar Táncművészek Szövetségének fő­titkára, Gera Éva, SZOT-díjas festőművész, Balogh Jenő főis­kolai tanár, Malonyai Dezső, a Művelődésügyi Minisztérium Színházi Főigazgatóságának helyettes vezetője, Varga Károly, SZOT-díjas karnagy. Terényi László, a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének főtitkára a művészek és nyomdászok sok évtizedes kapcsolata során szerzett tapasztala­tait, tanácsait adta át a kv-ülésnek, s további együttműködésük­ről biztosította a művészeti szakszervezeteket. Baranyai Tibor, a SZOT kulturális osztályának vezetője a Szaktanács ezirányú célkitűzéseit ismertette, s hangsúlyozta: a feladat fontosságára tekintettel 1966 folyamán a Szaktanács az Országos Népművelési­­tanáccsal együtt meg fogja tárgyalni a művészet és a közönség kapcsolatainak újabb alakulását és az előttünk álló feladatokat. A kv a beszámolót elfogadta. Ugyancsak jóváhagyta a központi vezetőség az 1966. évi költségvetés főbb irányelveit, majd a szer­vezeti kérdések során Juhász Ferencet, a Magyar Artisták Szak­­szervezetének titkárát a központi vezetőségbe, Kollár Endrét, a kv kulturális és szervezési osztályának vezetőjét a központi veze­tőségbe és az elnökségbe kooptálta. — ELNÖKSÉGÜNK november 29-én tartott ülést a film­művész klubban. A napirend első pontjaként megvitatta és jóvá­hagyta az elnökség a művészet és közönség kapcsolatáról a kv­­ülés elé kerülő jelentést. Gyümölcsöző vita bontakozott ki a szakmai szakszervezeti elnökségek és a művészeti szövetségek együttműködésének tapasztaltairól. Tudomásul vette az elnökség a szocialista brigád mozgalom alakulásáról adott helyzetjelen­tést. Ennek ismertetésére e számban külön cikket szentelünk. Jóváhagyta az elnökség a költségvetés egyes tételeinek módosí­tására tett javaslatot, majd különböző napi ügyekben határozott. Archívumunkból NEHÉZ IDŐK VOLTAK, DE SZÉPEK Az 1918. évben mint ifjúmunkás filmgyári segédoperatőr és labo­ratóriumi tanuló voltam. 1917 őszén megalakult Budapesten a Rákóczi út 76. szám alatt a „Ma­gyar Filmalkalmazottak Szakszer­vezete”, amelynek én is tagja let­tem. Abban az időben a szak­­szervezeti élet igen sok nehéz­séggel küzdött. Mint ifjúmunká­sok hetenként feljártunk a szak­­szervezetbe. Jól emlékszem, hogy a vezetőségben benne volt Escher Károly, aki abban az időben az EST című napilap fotoriportere volt. Benne volt még a vezetőségben B­e­r­e­n­d­i­k Zoltán filmoperatőr és még Mihali­k István filmlabo­ráns. A tagok főként filmgyári dolgozók voltak. Fejlődött a tag­ság igen szép számmal. Majdnem mindent titokban kellett csinálni, mert az akkori rendőrség minden megmozdulást éber figyelemmel kísért. Célunk az volt, hogy nem­csak a filmgyári dolgozókat, de az összes magyarországi mozidol­gozót beszervezzük. Amikor a ka­pitalista filmgyárosok és mozi­tulajdonosok tudomást szereztek szakszervezetünkről, gyanakodva figyeltek bennünket, vigyáznunk kellett minden lépésünkre, hiszen háború volt, s akinek az arca nem tetszett nekik, hamarosan a fronton kötött ki, ahonnan bi­zonytalan volt a visszatérés. E nehézségek ellenére is szépen fej­lődött szakszervezetünk. 1918-ban kitört a forradalom, és sok meg­mozdulásban részt vettem. 1919. március 8-án fejeztem be film­gyári tanulmányaimat és film­operatőr lettem. 1919. március vé­gén bevonultam a Magyar Vörös Hadseregbe, és pár heti kikép­zés után mint vörös filmoperatőr a tokaji frontra mentem, ahol igen sok filmet vettem fel a Ma­gyar Vörös Hadsereg harcairól. Julás következtében a front fel­bomlott, hazajöttem, és mint vö­rös katonát elfogtak, huszonöt botütést kaptam, hogy napokig nem tudtam leülni. Közben búj­­kálni kellett. A Horthy rendszer­ben szakszervezetünket betiltot­ták, így nem maradt más hátra, a pesterzsébeti vasas otthonba jártam, a népszerű C­s­i 1­i-ben is sok megmozdulásban részt vet­tem többi ifjúmunkás társammal. Igen nehéz idők voltak azok, de szépek. (Pápa) BARTA JÁNOS a Veszprém megyei Moziüzemi Vállalat gazdasági ellenőre Ifji Zenebarátok hangrrrtrr.gri a Zeneakadámian 1967—6S. zenei vasarnapok cmimel rendelte meg az uiatagus r­uuiuaiuivuia az Ifjú Zenebarátok hangversenyeit a Zeneakadémián. A második kon­certen „Ezer év táncban, zenében” címmel tánctörténeti sorozatot is bemutattak. Képeinken Bánki Györgyi és Péter László gótikus táncot és Gershwin táncot mutat be. A koreográfiát Géczy Éva készítette 2 szocialista A MŰVÉSZETÉRT ANGOL BARÁTAINK ÍRTAK Olvasóink bizonyára jól emlékeznek rá, hogy 1965. szeptember 13—25 között négy tagú angol szak­­szervezeti delegáció vendégeskedett meghívásunkra a magyar művészeti szakszervezetek vendégeként hazánkban. A delegáció vezetője, Anthony AS­QUITH filmrendező, az angol filmes és televíziós szakszervezet elnöke, valamint Frank KINGHORN, a brit zeneművész szakszervezet vb-tagja hazatér­tük után levelet írtak Vass Imrének, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége főtitkárának. E leve­lekből közlünk néhány szemelvényt. ANTHONY ASQUITH: — Még most is, hogy kissé szabadabb vagyok, most is lehetetlennek találom, hogy megköszönt­hessem nektek és minden magyar barátomnak — de neked mindenek előtt — azt a hihetetlenül sok fáradozást, amellyel nemcsak hogy megmutattatok (és engedtetek nekünk látni) mindent, hanem azt is, hogy a legkülönbözőbb elragadó szórakozások­ról gondoskodtatok. Persze tudom, hogy te és kol­légáid még a legellenszenvesebb és legmereveb­ben ,hivatalos­ látogatók kedvéért is ugyanilyen keményen dolgoztatok volna, és ugyanilyen előzé­kenyek lettetek volna irántuk. Olyan természete­sen voltunk nagyon kíváncsiak arra, hogyan men­nek a dolgok a ti országotokban, olyan természe­tesen tanultunk tőletek, sőt néha kritizáltunk benneteket, mintha évek óta ismertük volna egy­mást, nem néhány órája. — Sokkal inkább meg vagyok győződve, mint bármikor az előtt, hogy az olyan személyes kap­csolatok, mint a miénk, többet tesznek a kölcsö­nös megértésért s így a békéért, mint bármilyen tömegű írás. Tudatában vagyok annak, hogy te és én néhány­ dologban politikailag gyökeresen kü­lönbözünk egymástól — te szocialista vagy, én pe­dig régi szabású liberális. De nem különbözünk egymástól a legfontosabb dolgokban, mindenek előtt abban a vágyban osztozunk, hogy jobbá, bol­dogabbá tegyük az életfeltételeket embertársaink számára. A miénkhez hasonló találkozások bizo­nyítják, lehet az embereknek teljesen különböző véleményük a politikai gépezetről, sőt a politikai filozófiáról is, és mégis mint emberek, meleg ba­rátságban lehetnek. Nem kedvelem a „koegzisz­­tencia” szót, akkor sem, ha hozzátesszük a „bé­kés” jelzőt. Én nem „békésen koegzisztáltam” Budapesten. Én éltem (és vitáztam) veletek, mint egy barát, és minél többet találkoznak valamennyi ország férfiai és asszonyai, és ismerik meg egy­mást, annál inkább el fognak olvadni az előíté­letek, eloszlanak a gyanakvások, és — mind­en­nek eredményeképpen — a félelem fog elpáro­logni. — Az a véleményem — és gondolom, neked is —, hogy minden országnak saját magának kell a meg­oldást megtalálnia, mert minden országnak meg­vannak a sajátos külön problémái. De nem je­lenti azt, hogy minden ország nem tanulhat min­denkor abból, ami másutt történik. És hogy még egyszer ismételjem magam: ennek biztosítására minden ország egyszerű emberei számára a leg­jobb út, hogy találkozzanak egymással olyan gyak­ran, amilyen gyakran csak lehetséges . . . FRANK KINGHORN: — Bizonyára nagyon hálátlannak és hanyagnak tart engem, amiért nem írtam önnek azonnal Bri­tanniába való visszaérkezésen­- után, de a zene­kari munkám nagyon elfoglalt, ezenkívül készítet­tem egy beszámolót is utániról, ami nagyon sok időmet elvette. Nem arról van szó, hogy megfe­ledkeztem Budapestről, mert állandóan gondoltam rá és beszéltem róla mindenkinek, amióta csak hazaérkeztem. Még mindig van hátra néhány ösz­­szejövetel, ahol magyarországi tapasztalataimról kell számot adnom. — Nem tudom eléggé megköszönni mindazt a kedvességet és barátságot, amiben látogatásom so­rán részem volt. Nagyon boldog voltam, és min­den egészen más volt, mint ahogy azt elképzel­tem magamnak. Időmnek tekintélyes részét most azzal töltöm, hogy helyreigazítom azokat a hely­telen nézeteket, amelyek itt elterjedtek. Elutazá­sunk napján nem sokat beszéltem a repülőtéren, de gondolom, tudják az okát: nagyon fel voltam kavarva, és igen közel álltam a könnyezéshez arra a gondolatra, hogy elhagyom azokat a jóbarátokat, akiket a mindnyájukkal való két hetes tartózko­dás során szereztem . . . Kérem, adja át legjobb kí­vánságaimat minden barátunknak, és igen örül­nék, ha levelet kapnék bármelyiküktől, mert sze­retnék valamiféle kapcsolatot fenntartani Magyar­­országgal. Számomra budapesti látogatásom életem egyik nagy élménye volt, amelyre mindig emlé­kezni fogok. Sokan ismerték és kedvelték a Népköztársaság útján levő Fiatal Művészek Klubját, amely öt évi fennállása alatt a különböző mű­vészeti ágak fiatal művelőinek összefogása, szakmai továbbkép­zése és szórakozása érdekében kétségkívül eredményesen mun­kálkodott. Ez alatt az öt esztendő alatt a klub megfelelt azoknak a célkitűzéseknek, amelyek érdeké­ben a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség létrehozta. A KISZ Köz­ponti Bizottsága Titkárságának határozata alapján a klubot a kö­zelmúltban újjászervezték, és de­cember 1. óta a Budapesti Művé­szeti KISZ Szervezetek Klubja néven folytatja működését. Amint az elnevezés is mutatja, a klub elsősorban a művészeti intézmé­nyek KISZ szervezeteinek mun­kájához — találkozók, szakmai vi­ták, művészeti bemutatók stb. formájában — nyújt segítséget, és a klub vezetőség által összeállí­tott átfogó programokon kívül le­hetőséget nyújt az egyes művé­szeti KISZ alapszervezeteknek arra, hogy saját programjaikat is megrendezzék a klubban. A klub tagsága — éppen a megváltozott jellegből adódóan — bizonyos mértékben megváltozik, mert ko­moly szerephez jutnak a klub éle­tében a művészeti főiskolák KISZ fiataljai is. A klub iránt már kezdetben is igen nagy érdeklődés mutatkozik a fiatal művészek és művészjelöl­tek között. A VI. kerületi KISZ Bizottság — mint a klub gazdája — a klub vezetőségnek messze­menő segítséget ad a klub célki­tűzéseinek megvalósításához. Úgy véljük, helyes kezdeményezés lesz, ha a művészeti intézmények szakszervezeti bizottságai köze­lebbről is tájékozódnak a klub munkájáról, és elgondolásaikat egyeztetik intézményük KISZ bi­zottságával. (K) AZ ALAPSZERVEZETEK FÓRUMA Gépíróverseny után Ez évben Párizsban tartották meg a nemzetközi gép- és gyorsíró­versenyt, amelyen a magyarok is igen szép eredményekkel szerepeltek­. Természetesen csak kisebb méretekben —, de a fenti eseményen is fel­buzdulva, no meg a hagyományoknak megfelelően — a Magyar Rádió gépírói idén is részt vettek az Országos Gépíró Szövetség által rendezett versenyen. Nem egy résztvevő már szinte nem is hiányozhat erről a ne­mes versengésről, hiszen évről évre igen szép sikereket érnek el. Persze akadnak mindig újabb jelentkezők is, akik igyekeznek túltenni magu­kat a lámpalázon, s tudásuk legjavát adják. Most újdonságnak számított két kézihajtású villanyírógép is, ame­lyeknek tulajdonosai egyenlő esélyesként szerepeltek a többi verseny­zővel együtt, s szerencsére a jelenlevő írógépszerelőknek sem kellett azokat menet közben javítaniok. Az izgalom, figyelem és győzniakarás mellett most sem maradt el a humor, a jókedv, miközben a lányok az ,,örökös” verseny­bizottsági taggal együtt feketét kortyolgattak a nagy vetélkedő előtt. Ám az „indult” vezényszó elhangzása után nyomban komolyra fordultak az arcok, és teljes negyedóráig csak a gépek kopo­gását és a sűrű papírzörrenéseket lehetett hallani. Utána az elmaradhatatlan fotózás következett. Az ünnepélyes ered­ményhirdetésre viszont csak jó egy hónap múlva kerülhetett sor, mikoris a következő sorrendet közölte az értékelő bizottság: 1. Kunvári Lajosné (5972 tiszta leütés, 4 hibaszámmal), 2. Mitribusz Katalin (5871 tiszta leütés, 20 hibaszámmal), 3. Szabó Istvánná (5068 tiszta leütés, 12 hibaszámmal), 4. Bejczy Mária (4869 tiszta leütés, 3 hibaszámmal). Fentieken kívül a következők kaptak még oklevelet és emléklapot: Gaál Gyuláné (4578 — 10), Hoksza­ Erzsébet (4731 — 26), Kral Ilona (4376 — 11), Winisch Gáborné (3892 — 32), Széll Erzsébet (3688 — 27). Megállapíthattuk, hogy az eredmények alakulása a kiszámítható esélyeket tükrözték. Bizonyos meglepetésnek számít azonban, hogy a villanyírógépen versenyzők közül Bejczy Mária a negyedik helyen vég­zett, Széll Erzsébet pedig emléklapot szerzett, holott nem is egészen egy éve ismerkedtek meg a géppel. Szép teljesítmény Gaál Gyulánéé is, aki ugyancsak emléklapot érdemelt ki, bár szülési szabadsága után majd másfél évig nem dolgozott, s a verseny előtt alig egy héttel állt ismét munkába. Eredményeik elismeréséül az Országos Gépíró Szövetség oklevelet, emléklapot és hibátlansági jelvényt nyújtott át a győzteseknek, a rádió gazdasági igazgatója pénzjutalomban részesítette a helyezést elért ver­senyzőket, a szakszervezeti bizottságtól pedig könyvjutalmat kaptak. Egyébként a Magyar Rádió gépíró csapata a vállalatok közti ver­senyben a III. helyen végzett. TERÉNYI IMRÉNÉ, MR Leíró Csoportjának vezetője, vb-titkár 77? ttgwj tz Uw M j£­ntiKvanumok

Next