Szocialista Művészetért, 1986 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1986-01-01 / 1-2. szám
SZOCIALISTA MŰVÉSZETÉRT é szeti szakszervezeti mozgalom jelen van a közéletben, hallatja szavát, van véleménye, adott esetben alternatív javaslata. Működésünk politikai és jogi garanciái adottak voltak, és tegyük hozzá, tapasztaltuk az elvszerű együttműködésre való törekvést a minisztérium, a rádió, a televízió valamint a művészeti vállalatok és intézmények vezetői részéről is. Ez persze nem zárta ki, sőt feltételezte az érveken alapuló vitákat, különösen azokban a kérdésekben, amelyek a szakszervezetek véleményezési vagy egyetértési hatáskörébe tartoznak. Az utóbbi időben többször előfordult, hogy úgymond „a szakszervezet magatartása” miatt megkésve jelentek meg olyan rendeletek, amelyek azonnali aláírása a művészek és a művészeti dolgozók egyegy csoportja számára azonnal kisebb-nagyobb előnyöket jelentett volna. A késés oka nem hanyagság vagy akadékoskodás volt, hanem éppen ellenkezőleg. A realitások határán belül mindent meg kívántunk tenni a jogosnak minősített érdekek teljesebb körű érvényesítése érdekében és ezt csak a jogszabályalkotás lezárása előtt lehetséges érvényesíteni. Ha másképpen jártunk volna el, már nem lenne „színészvédettség”, egyhelyben topognánk az előadóművészi jogok tekintetében vagy jogszabályilag rendezetlen lenne az artisták szolgálatszáma. Az is gondot jelent, hogy miközben megnőtt a tanácsok döntési jogköre, növekedett a vállalatok és intézmények önállósága, az ágazati minisztériumok hatásköre és anyagi forrásai viszont beszűkültek. A központi intézkedések kiadása bonyolultabbá vált, mert csak számos kormányszerv együttes döntése szabályozhatja a kérdéseket. Sokszor nem mi vagyunk, hanem a SZOT az egyetértő szakszervezeti partner. Ennek az új irányítási rendszernek az indokoltságát nem vitatjuk, de szeretnénk lerövidíteni az egyeztetések idejét és abban hatékonyabbá tenni a szakszervezeti szövetség részvételét. Ezért felkérjük a SZOT-ot, hogy az ágazati szakszervezetek és a döntésben illetékes állami szervek egyeztetési mechanizmusát vizsgálja felül és alakítsa ki annak a mai irányítási rendszerhez igazodó új intézményesített formáját. A munkahelyi és szakszervezeti demokráciát egymással szorosan összefüggő fogalomnak és feladatnak tekintjük, amelyet ha akarnánk sem tudnánk az alapszervezetekben szétválasztani. Szakszervezeti testületeink és tisztségviselőink munkáját az a törekvés jellemezte, hogy képviseljék és védjék a dolgozók törvényekben és a munkahelyi szabályzatokban foglalt jogait és elősegítsék kötelességeik teljesítését. Ennek jegyében szorgalmazták a munkahelyi demokratizmus érvényesülését, a tagság bevonását munkahelyük életének alakításába. Jól tudják, hogy nemcsak az anyagiakon, hanem az emberi kapcsolatokon az értelmes, erőt próbára tevő feladatokon, a beosztottak és a vezetők őszinte, segítőkész együttműködésén nagymértékben múlik, hogy hol érzi jól magát a dolgozó ember, hol képes alkotó energiáit a leginkább kifejteni. A demokratizmus nemcsak a „beleszólás” jogát, hanem a célratörő, fegyelmezett munkát, a munkavégzés kötelezettségét is jelenti. A feladatok elvégzését, a jó gondolatok és kezdeményezések megvalósítását, és annak tudatát, hogy a vitában elhangzott szavak nem pótolhatják, hanem csak megelőzhetik a tetteket. Ezúton is arra kérjük az állami és a munkahelyi vezetőket, hogy a Minisztertanács és a SZOT határozatának, az úgynevezett „1049-es”-nek, szerezzünk közösen érvényt az eredményesebb munka, a jobb munkahelyi légkör és a megalapozottabb vezetői döntések érdekében. Minden szinten tovább szándékoznak növelni a szakszervezeti demokratizmust is, azaz a tagság minél teljesebb körű bevonását a szakszervezeti munkába. Ehhez jó alapot adott a titkos választás kiterjesztése a bizalmiakra is, a többes jelölés lehetősége és a szavazáskor a többségi elv alkalmazása. Mindezt a IX. kongresszusunkon is számosan sürgették, és örülünk, hogy a SZOT új választási szabályzata ezt figyelembe vette. A választásokon érvényesülhetett a tagság akarata, de ma már ennél többről van szó. Arról, hogy a bizalmi minden lényeges kérdésben csak akkor foglaljon állást, miután kikérte csoportjának véleményét. Azt az elvet, ha úgy tetszik követelményt kell alkalmazni a szakszervezeti bizottságoknak, a szakmai elnökségeknek, és természetesen a központi vezetőségnek is, hogy minden fontos kérdésben ki kell kérni a tagság döntésben érdekelt részének véleményét, mert minél szélesebb körre támaszkodik egy állásfoglalás, az annál megalapozottabb lehet, és annál inkább számíthat a tagság egyetértő támogatására. Ezért tekintik jó gyakorlatnak a rendszeresen összehívott színész aktívákat, és ahogy az írásos jelentés utal rá, a szakmai szakszervezetek rétegtanácskozásait. — Az is a demokratizmushoz tartozik — mondotta Simó Tibor —, hogy tájékoztassuk a tagságot dolgaink állásáról, a szakszervezeti vezető testületek tevékenységéről. Legyen elevenebb a szakszervezeti vezetők és a tagság kapcsolata és gyorsabb az információáramlás. Ezért is foglalkozunk azzal a gondolattal, hogy szakszervezeti szövetségünk lapját szétküldjük a „művészvilágba”, és eljuttatjuk egész tagságunkhoz. Szakszervezeti szövetségünkről szólva, el kell mondanom, hogy mint szervezeti forma, ma is egyedülálló a magyar szakszervezeti mozgalomban. Lényege, amiért 28 esztendővel ezelőtt létrejött, utat tör magának. Egyre erőteljesebben fogalmazódik meg a szakszervezetek rétegpolitikai feladata és felelőssége; az, hogy az ágazati szakszervezetek jobban, gyorsabban és konkrétabban tárják fel és képviseljék a hozzájuk tartozó szakmák és foglalkozási csoportok sajátos gondjait és érdekeit. Kongresszusunkat megelőzően hét küldöttértekezletet tartottunk. A tanácskozásokon több mint ezren vettek részt és 128-an mondtak véleményt a munkáról, a szakma helyzetéről, a tagság élet- és munkakörülményeiről, a tennivalókról. Új gondolatok is megfogalmazódtak, pl. az, hogy kell-e a szakszervezetnek mindent és mindenkit védenie? A színházi dolgozók küldöttértekezletén elsőként fogalmazták meg az ún. értékcentrikus érdekvédelem szükségességét, azt, hogy az érdekvédelmi munkában előtérbe kell helyezni az értékes munkát végzők védelmét és a több, jobb munkát végzők fokozottabb anyagi elismerését. Kongresszusunk feladata, hogy a helyes szakmai célokat megerősítse, azok közös törekvéseit összefoglalja és megbízza az új központi vezetőséget, hogy azokat a szakmai szakszervezetek elnökségeivel és az alapszervezetekkel szorosan együttműködve sikerre vigyük. Az élet bebizonyította, hogy a művészeti szakszervezetek 1957-ben megvalósított összefogása életképes volt. Eredményeink elérését a Magyar Szocialista Munkáspárt helyes szakszervezet-politikája, a tisztségviselők tevékeny munkája és a tagság aktív támogatása tette lehetővé. A jövőben munkánknak ez az aranyfedezete. Ezúton is köszönjük a tagság megértését és támogatását, a többezer választott tisztségviselő és aktivista közösségért végzett munkáját. Köszönjük a pártszervezetek politikai bátorítását és támogatását És köszönjük a munkahelyi és állami vezetők segítőkész együttműködését, javaslataink iránt tanúsított fogadókészségüket. A főtitkár szóbeli kegészítője után Várkonyi György, a számvizsgáló bizottság elnöke ismertette a számvizsgáló bizottság jelentését. A IX. kongresszuson elhatározott feladatok megvalósítását gazdasági tényezők nem akadályozták Összességében megállapítható, hogy a IX. kongresszus gazdálkodásra vonatkozó határozatait mind a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének Központja, mind a hozzátartozó alapszervezetek szinte maradéktalanul teljesítették. A központi vezetőség gazdálkodásának ellenőrzése során megállapítottuk, hogy a gazdálkodás színvonala javult, erősödött a bizonylati fegyelem, s ezekből következően biztosítva volt a társadalmi tulajdon védelme. Szünet után, immár Zsurzs Éva elnökletével folytatódott a kongresszus munkája. A két beszámoló, valamint az írásbeli jelentés és határozati javaslat fölött megnyitott vita első felszólalója Horváth Sándor, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, a József Attila Színház művésze volt. Többek között elmondotta, hogy a színházművészet anyagi problémái determinálják a művészi színvonalat és a művészetpolitikai célok megvalósítását. — Az elmúlt öt évben elért eredményeink jó része is a deffenzív sikerek kategóriájába tartozik. Ilyen az egyik legjelentősebb, hogy sikerült a színészek védettségét fenntartani, ilyen, hogy az új bérezési konstrukció kiindulópontja végül is a javasolttal szemben nem a viszszalépés volt, hanem az elért eredmények megtartása mellett az előrelépés lehetősége. Általában küzdelmeinket az jellemezte,hogy megőrizzük az elért eredményeket és csak ezután vetődhetett fel, hogy léphetünk-e előre is? Vannak évek óta megoldatlan problémáink, ami nem elsősorban csak pénzkérdés, hanem a megítélésé. Ilyen a vidéki színházhoz szerződött és budapesti lakással rendelkezők útiköltség-térítése. Ilyen a nyugdíjas színészek nyugdíj melletti kereseti lehetőségének engedélyezése. És ilyen az évek óta hangoztatott szakmavédelmi gond, hogy megoldást kellene találni olyan szakmavédelmi kérdésekre, mint az amatőrök, és a külföldi vendégművészek szerepeltetése a magyar színészek egyre csökkenő foglalkoztatása mellett. Tamás Ervin, a Képzőművészek, Iparművészek és Művészeti Dolgozók Szakszervezete elnökségi tagja annak a művészeti ágnak nevében szólalt fel — s ez a képzőművészet —, melyet legelőször érintett, mondotta, nem egyszer drámai erővel, a kulturális irányítás korszerűsítésére történt intézkedéssorozat, a decentralizálás és a gyökeresen megváltozott gazdálkodási, pénzügyi szemlélet. A központi mecenatúra folyamatos zsugorodása általános munkanélküliséget okozott és jogos elégedetlenséget, bizalmatlanságot váltott ki körünkben. Ha ehhez hozzávesszük a beruházások számának csökkenését, a vidéken élő szakemberek hiányát, a provinciális szemlélet előretörését, az új zsűrizési gyakorlatban a szakértelem háttérbe szorítását és az ezáltal is a korrupció lehetőségének növekedését, akkor világos, hogy ez a művészeti és egyben a morális színvonal csökkenéséhez, fontos műfajok beszűküléséhez, az alkotói körülmények romlásához vezetett. A felmerült gondokon, átmenetileg, amíg a vidék lábra nem tud állni, az segíthet, ha központi mecenatúra, a lektorátus nagyobb pénzügyi alapokkal rendelkezhet az orientálás és a létfontosságú műfajok fejlődése, életben tartása, mai divatos szóval élve, legalább szintentartása érdekében. Javaslatunk: a műkereskede lemben rövid időn belül egyeztetni kell a gazdasági szempontokat az elemi kulturális követelményekkel. Császár Ferenc, a Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezete alelnöke felszólalásában kifejtette: Több elhibázott, elhamarkodott átszervezésre került sor ott, ahol csak a meglévő szervezetet kellett volna erősíteni, korszerűsíteni, míg más területeken konzerválódtak a már húsz évvel ezelőtt is változtatásra ítélt mechanizmusok. Meggyőződésem, hogy a Művészeti Alap ismert formában végrehajtott átszervezése hibás döntés volt, mint Vass Imre, az MSZSZ elnöke megnyitó beszédét mondja (Fotó: Mezey Béla) Kornidesz Mihály, a Magyar Televízió elnöke és dr. Békés Imre, a határozatszerkesztő bizottság elnöke, az MSZSZ kv titkára (Fotó: Mezey Béla)