Szolnok Megyei Néplap, 1955. április (7. évfolyam, 77-7101. szám)

1955-04-09 / 83. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG É­S­ A MEGYEI TANÁCS LAPJA VII. évfolyam, 83. szám Újabb «zép győzelmet _ aratott a magyar ifjúsági labdarúgó válogatott Olaszországban A FIFA nemzetközi ifjúsági lab­darúgó-tornája során , pénteken újabb mérkőzéseket játszottak Olaszországban. A magyar ifjúsági válogatott ezúttal a Törökország együttese ellen mérkőzött és újabb szép győzelmet aratott. Magyarország—Törökország 3:0 (2:0 Siena, háromezer néző, vezette:­­ Guidi (olasz). Góllövők: Keresztes (2) és Lelenika. (MTI). Az egyetemi tudományos ülésszakok második napja A Lenin Intézetben hazánk fel­szabadulásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésszakot pénteken folytatták. Az Eötvös Lóránd Tudomány­egyetem történettudományi karának tudományos ülésszakát I. Tóth Zol­tán akadémiai levelező tag, dékán nyitotta meg, majd Ny. Kitusin egyetemi tanár üdvözölte a tudo­mányos ülésszakot. (MTI). A Vietnami Egyesült Nemzeti Front üdvözlete a Hazafias Népfronthoz A Vietnami Egyesült Nemzeti Front üdvözletet küldött a Haza­fias Népfronthoz. „Mi, a Vietnami Egyesült Nem­zeti Front, a politikai pártok, népi szervezetek és Hanoi lakossá­gának képviselői, kik összegy­űl­tünk, hogy megünnepeljük Magyar­országnak a szovjet hadsereg által történt felszabadulása tizedik évfor­dulóját, a vietnami,, nép nevében forró üdvözletünket küldjük a Ma­gyar Hazafias Népfrontnak és testvéri magyar népnek’’, ,— hang­zik az üzenetben. (MTI). Cukorrépa vetését szabotáló kulákokat tartóztatott le a szolnoki ügyészség Ungi Ferenc tiszasassó, Polyóka Bálint és Szabolcsk­a Ferenc tisza­­földvári kulákok többszöri felszólí­tás ellenére a cukorrépa kötelező vetését­ megtagadták. Polyóka Bá­lint kijelentet­te, hogy akkor sem vet cukorrépát, ha ezért megbünte­tik. Ugyanakkor megtagadta ismé­telt felszólítás ellenére a cukorrépa vetését G. Kovács Gábor tiszaföld­­vári tizenöt holdas középparaszt és Koltai István halászi hat holdas pa­raszt. Az ügyészség Unyi Ferenc és Polyóka Bálint kulákokat letartóz­tatta és valamennyiük ellen vád­iratot nyújtott be a bírósághoz. — Győr megye vezet a begyűjtési versenyben •­z április 4-e előtti héten a legtöbb megyében erősödött a begyűjtési versenymozgalom A felszabadulási verseny lendüle­tét tovább tartják a megyék, s újabb vállalásokat tesznek május 1. tiszteletére. A Begyűjtési Miniszté­rium legutóbbi értékelése szerint a következő sorrend alakult ki a megyék között: 1. Győr, 2. Zala, 3. Komárom, 4. Veszprém, 5. Nógrád, t­ Vas, 7. Somogy, 8. Csongrád, 9. Heves, 10. Szolnok, 11. Pest, 12. Borsod, 13. Fejér, 14. Baranya, 15. Békés, 16. Tolna, 17. Szabolcs, II. Hajdú, 19. Bács. (MTI). Újfajta nyári ruhaanyag A Textilmintagyártó Vállalatnál a kutatók most kísérletezték ki egy újfajta nyári ruhaanyag gyártását. Ez a pamut, vagy maros­szálból készült anyag a glokéhoz hasonló. A színes mintákat pigment nyo­mással, közvetítő gyantával ra­gasztják az anyagra és ezzel egyút­tal domború mintát préselnek rá. Ennek az érdekes dombornyomású anyagnak az a nagy előnye, hogy nem kell vasalni mosás után sem, mert nem gyúródik. A kutatók közreműködésével rövidesen meg­kezdik a dombornyomású nyári ruhaanyagok gyártását. Ára 50 fillér 1955. április 9. szombat 31AI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL. A megyei tanács munkájának középpontjában a termelőV szövetkezeti mozgalom megszilárdítása és fejlesztése áll. (3. oldal.) A lakásprobléma, enyhítését a jobboldali opportunizmus is akadályozza (3. o.) Rádió, sport túrák, apróhirdetések (1. o.) FOKOZOTT LENDÜLETTEL A TERV TELJESÍTÉSÉÉRT A Szolnoki Fűtőház brigádjai már május 1-i vállalásuk teljesítésén dolgoznak A Szolnoki Fűtőház első negyed­éves tervét összesen 117,1 száza­lékra teljesítette. Egy sor kiváló mozdonyvezető, fűtő és műhely­munkás neve került felszínre a fel­szabadulási műszak napjain s a jó igyekezet eredménye az lett, hogy a szolnoki vontatási telep fél kéz­zel már fogja a Magyar Állam­vasút legjobb üzemének járó fel­­szabadulási emlékserleget. Az elő­zetes értékelések szerint ugyanis két vasúti üzem, a szolnoki és a ferencvárosi Fűtőház esélyes az első helyre. A Fűtőház dolgozói bíznak ab­ban, hogy a legjobbnak járó ván­dorzászló után, —■ ami jelenleg birtokukban van — a magas ki­tüntetést, a serleget is elnyerik. A megalapozott remény lelkese­dést, jókedvet ad a munkához, s az ünnepi műszak óta nem csök­kent a munka irama. Április első napjain is kiváló eredmények születtek. Sándor Sán­dor mozdonyvezető és brigádja pl. egy útja alkalmával 12 százalékos túlsúly továbbítását vállalta és si­kerrel teljesítette. A többi moz­­donybrigádok is mind javítani akarnak eddigi eredményeiken. A kocsijavító fiókmai helyében már a május 14 előkészületek foly­nak. Ezt a napot is, csakúgy, mint felszabadulásunk tizedik év­fordulóját jó munkával, a termelés újabb sikerével akarják megünne­pelni a kocsi­ lakatosok és szakmun­kásbrigádok. A hónap elején elvál­lalták, hogy javítási tervüket hat százalékkal túlszárnyalják s emel­lett 3 darab nagyjavításos kocsit készítenek terven felül áprilisban. A három kocsiból a Szudi­, Csabai és Tar brigádok kettőt vállaltak, s igen alaposan neki is gyűrkőzte­k, hogy készen legyenek vele. Jelen­leg ott tartanak, hogy hétfőre ki tudják adni az egyiket. A kocsivizsgáló csoportok közül a DISZ-brigád tört az élre 117 szá­zalékos teljesítménnyel. Köztük is legjobb Bíró Lajos ifi kocsivizs­­gáló, aki már két hónapja tartja a sztahanovista szintet s most el­határozta, hogy a harmadik hónap­ban is keményen megállja helyét és méltó lesz majd a­­ kitüntetésre. 91.200 forintos önköltségcsökkentés a Közlekedési Építővállalat I. sz. munkahelyén A Közlekedési Építővállalat szodneiki I-es számú építésvezetősé­gének dolgozói első helyen végeztek a munkahelyek közötti ver­senyben.­­ A munkaidő jó kihasználásával párhuzamosan növekedett a termelékenység s sikerült megvalósítaniu­k az olcsóbb építkezést, amire az országos építőipari tanácskozás is külön felhívta az építő­­­mun­kások és mérnök figyelmét. Kováts Zoltán építésvezető nagyban elősegítette a brigádokat abban, hogy vállalásukat teljesíteni tudják, így a munkahely első negyedéves tervét 48 százalékkal túlszárnyalta. Az önköltségi ténye­zők is megfelelően alakultak s e téren mintegy 91.200 forintos meg­takarítást értek el egy negyedév alatt. Bardóczi Mihály főmunkavezető jó szervezéssel elérte, hogy az időbéres órák­ és a munkaórakiesések 3 százalékkal csökkentek. Az új elnök segítségével még több lesz a nagyiváni Rákosi Csillag a TSZ tagjainak jövedelme Egg egy termelőszövetkezetben legtöbbször alig észrevehető jelen­ségek mutatják, hogy megindult az egészséges folyamat, s a tiblakolást gazdasági erősödés váltja fel. So­kan emlékeznek még a ma már megyeszerte ismert abádszalóki Le­nin TSZ gyorsiramú fejlődésére Ott is úgy kezdődött, hogy amikor Varjú elvtárs átvette a TSZ veze­tését, első dolgaként rendbehozatta a közös gazdaság épületeit, elbe­szélgetett a családtagokkal, meg­győzte őket a közös munka fontos­ságáról. Az első napokban senki sem hitte, hogy ezeket a kezdeti lépéseket, milyen jó eredmények követik. A Lenin TSZ-ben ma már nap mint nap új belépőkkel gazda­godnak. E hét elején jártam Nagy­­ivánon, s az tűnt fel legelébb, hogy a Rákosi Csillag a TSZ addig gon­dozatlan központi épületének udva­rán példás rend volt. Néhány egyéni gazda járt arra és csodál­kozva nézte a szépen felsepert, tá­gas udvart. Látszott rajtuk, nem értik, mi történt. Az, ami másfél évvel ezelőtt az abádszalóki Lenin TSZ-ben. A Holkaai C­sillag a TSZ élére Vadász Kálmán , elvtárs személyé­ben új elnök került, öt évvel ez­előtt ment el Nagyivánról, s most legutóbb az egri járás tanács elnök­helyettese volt. A TSZ-tagok onnét hívták haza. Szívesen és azzal az elhatáro­zással jöttem, hogy a vezetésben szerzett tapasztalataimat mind­nyájunk javára használom fel, hogy gazdag és erős legyen a ter­melőszövetkezet’‘ — így határozta meg a teendőit Vadász elvtárs. Áp­rilis 1-e óta irányítja a közös gaz­daságot. Az első napokban bejárta a területet, beszélgetett az embe­rekkel. Sok mindent tapasztalt. Éles szemmel megállapította, hogy a szövetkezet egészséges fejlődése és jövedelmezősége érdekében a belső fegyelem megszilárdítása a legfon­tosabb tennivaló. A szép tervek csak úgy valósulnak meg, ha vala­mennyi TSZ-tag egy akaraton lesz és dolgozik. Vadász elvtárs nem csak a né­hány napos ottléte alapján volt tá­jékozódva. Évközben, amikor haza­jött falujába, mindig felkereste a termelőszövetkezetet. A régi és az új tapasztalatait egybevéve így vé­lekedett: „A fegyelmezetlenségnek legfőbb indítóoka, nemcsak itt, ha­nem mindenütt, a gyenge, erélyte­len vezetés és az alapszabály sem­­mibevevése. Nálunk is van erre példa. A vezetőség annak idején nem szabta meg, hogy a tagok ese­tenként milyen feltétel mellett ve­hetik igénybe saját céljaikra a kö­zös fogatokat. Volt olyan ember, aki hetekig magának fuvarozott. Akadt viszont olyan is, akinek a szalma­járandósága még mindig nem került haza, mert nem kapott még fogatot. Az ilyen jelenségek egyenetlenséget, majd fegyelmezet­lenséget szültek. Most közgyűlést tartanak s­ ott igazságosan meghatározzák a foga­tok egyéni célokra való elosztásá­nak módját. Baj volt a munkaegy­ségekkel is. Sokszor alku tárgyát képezte, kinek hány munkaegysé­get írjanak a javára. Ez alapsza­bályellenes és a szövetkezet egé­szére káros. A munkae­gységhigi­­tást olymódon akarják megszün­tetni, hogy ragaszkodnak a munka­egységkönyv előírásaihoz. A 4 családtagok munkába állí­­tása már sokkal nehezebb feladat. Itt nálunk elterjedt olyan véle­mény, hogy a szövetkezeti tagok nincsenek arra rászorulva, hogy feleségük is dolgozzon. Ez nem egyéb, mint egy kis nagyképűség, hisz az asszonyok munkájára nagy szükség van. Rengeteg eladó szé­nánk lehetne, s most mégis ves­­­szük a takarmányt. A kukorica egy része tavaly kapálatlan maradt. Miért? Mert­­ hiányzott az asszo­nyok segítsége. Én persze mindig azt tartottam, hogy aki vizet pré­dikál és bort iszik, annak a sza­lmára nem sokat adnak. Ha az én feleségem otthon ülne, akkor hiába beszélnek a családtagok munkájá­nak szükségességéről. De nem fog és nem is akar otthon ülni. Részt­vesz minden közös munkában — mondotta Vadász elvtárs. A gazdálkodás megjavítására sok szép terve van az új elnöknek. Ja­vaslatait elmondta a tagoknak is. Helyeselték elképzeléseit és öröm­mel ígérték meg, hogy támogatják. Érdemes is, hisz így még jövedel­mezőbbé teszik közös gazdaságu­kat. A fent arról van szó, hogy a Rá­kosi Csillag a TSZ-ben ed­dig min­den a feje tetején állt és semmi sem volt jó. A közös gazdaság ed­dig is szépen jövedelmezett. Nem ritka az olyan tag, akinek csak rizsből 10.000 forint jövedelme volt. Az is igaz viszont, hogy az igazi fejlődést az előbb említett okok fé­kezték. A szövetkezetben rejlő le­hetőségeket nem használták ki tel­jes egészében. A hibák megszünte­tése nem lesz könnyű munka. A tagok azonban képesek, lesznek rá, mert olyan elnök került a szövet­kezet élére, aki évekkel ezelőtt, községi párttitkár korában bebizo­nyította, hogy nem ismer fáradsá­got, ha a dolgozók érdekeiről van szó. Épül a Budapesti Hely­iipari Vásár A Városligetben már serényen dolgoznak a Budapesti Helyiipari Vásár előkészületein. Az idei vá­sár jóval nagyobb szabású lesz, mint a múlt évi: területe három­szorosa a tavalyinak. A vásáron résztvevő hatszáz kiállító közül szá­mosan mutatják be készítményei­ket az állandó kiállítási helyeken, a Petőfi és Kossuth-pavillonban.­­ Ezenkívül még húsz külön pavil­ion épül, összesen egy kilométer hosszú­ságban épülnek majd kiállítási he­lyiségek. Igen szépnek ígérkeznek a külföldi kiállítók pavillonjai is. Kü­­lön-külön pavillonban kapnak he­lyet a moszkvai, a pekingi, a ber­lini, a varsói, a szófiai helyiipar termékei. A vásár nagy kiterjedé­sű területén a parkírozási munkák is megkezdődtek. A virágok ezreit ültetik, hogy minél szebb, kelleme­sebb környezet fogadja majd a vá­sár látogatóit. (MTI). Hazaérkezett a kulturális küldöttség a Szovjetunióból A Szovjet Magyar Barátság Hó­napja ünnepségeire a Szovjetunió­ba látogatott kulturális küldöttség pénteken hazaérkezett. A küldött­ség vezetőjét, Darvas József nép­művelési minisztert és a küldött­ség tagjait, a ferihegyi repülőtéren ünnepélyesen fogadták. A kulturális küldöttség fogadásá­ra megjelentek: Non György a nép­művelési miniszter első helyettese, Kállai Gyula és Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettesek, Simó Jenő az MDP Központi Ve­zetősége tudományos és kulturális osztályának helyettes vezetője, Ke­len Béla, az MSzT főtitkára, Kerek Gábor, a Kulturkapcsolatok Intéze­tének főtitkára politikai és kultu­rális életünk több vezető személyi­sége. Ott volt a fogadáson J. Ny. Cser­­nyakov, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének első titkára, V. Z. Kuzmenko, a VOKSZ magyaror­szági megbízottja. (MTI). Fiatal házaspárok estje A leningrádi „Elektroszila” gyár kulturotthona rendszeresen rendez összejöveteleket a fiatal családosok számára. Az utolsót nemrégiben tar­tották és igen jól sikerült. Fiatal munkások és családtagjaik töltöt­ték meg a kulturotthont. Eljöttek a gyerekek is, akik külön gyerekszo­bában vidám játékokkal töltöt­ték idejüket. . Eden átalakította az angol kormányt London. (MTI.) A Reuter hírügy­nökség jelenti, hogy Eden csütör­tökön este áta­lalkítot­ta az angol kormányt. • Az új angol külügyminiszter Ka­rold McMillan, aki eddig hadügy­miniszter volt. McMillant Selwyn Lloyd eddig­i hadianyagellátási mi­niszter váltja fel a hadügyminisz­térium élén. Eden kormányában Earl Of Home lesz a nemzetközösségi kap­csolatok minisztere, Reginald Maudliing pedig a hadianyagellá­tási miniszter. Charles Hill postaügyi miniszter, dr. T. D. Gaibaraith, a skót ügyek­ minisztere, sir Edward Boyle pe­dig a kincstár gazdasági titkára lesz. (MTI.) BOLDOG EMBEREK A termelőszövetkezetek megerősö­dése jórészt a tagok szorgalmán múlik. „Csak akkor van jó ered­mény, ha dolgozunk, s mindan­­­nyian egyformán kivesszük részün­ket a közös munkából“’ — így vé­­­­lekedik Bedő Mihály, a szolnoki Szabadság tsz tagja, aki 3 évvel ez­előtt 14 hold földdel lépett a kö­zös gazdálkodás útjára. Teljesítmé­nye minden évben meghaladja a 300 munkaegységet. Ez is igazolja szorgalmát, s a közös gazdaság iránt érzett szeretetét. Érdemes volt iparkodni, mert jövedelme ta­valy is 1300 forintos havi fizetés­nek felelt meg. — A képen Bede­i>Mihá­ly családjával.

Next