Szolnok Megyei Néplap, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-20 / 113. szám

1969. május 20. Thassy és Sorakozó Feni az égen lökhajtásos repülőgépek rajzolnak csíkot, alattuk a tiszaligeti sportpá­lyán évezredes sportban — a lovaglásban — gyönyör­ködhettek a nézők május 18-án. A középmagyarországi lo­vasklubok közül három csa­pat indult: az egriek, a jász­berényi MEDOSZ, és a szol­noki Lenin Tsz klubja. Legeredményesebbnek a Jászberényi MEDOSZ ver­senyzői bizonyultak , két első és két második díjat szereztek. Thassy Tamás a kilenc­ven centiméteres akadály­­pályán biztosan lett első Pesti Mihály előtt, mindket­ten a Jászberényi MEDOSZ versenyzői A 110 centiméteres magas­ságú akadályokat legjobban Pesti Mihály vette, míg a ki­­tartásos versenykategóriában Thassy Tamás nyert, Sora­kozó nevű lován. A győztes így nyilatkozott magáról: hat éves korom óta sportolok, öt éve lovagolok. Sok korai, hajnali felkelés, fárás van ebben az ered­ményben. Most érettségizem. Ott kicsit nehezebbek az akadályok... A fogatversenyt és az ez­zel járó kupát Szász Iván megyei lótenyésztési felügye­lő nyerte. • Kékesi Thassy Tamás az akadály fölött Gsapó nyerte az ifjúsági kajak válogatót Budapesten az újpesti öbölben rendezett kajak­kenu versenyen mintegy 1300 sportoló állt rajthoz. A ver­seny keretein belül bonyolí­tották le az ifjúsági arany­jelvényesek idei második vá­logatóját, amelyen indultak a Szolnoki MTE és VIZIG sportolói is. A legjobb ered­ményt Csapó (MTE) érte el, aki jó idővel nyerte a kajak egyest. Ezzel a győzelmével biztosította magának a he­lyet a válogatottban és leg­közelebb három hét múlva Dunaújvárosban indul nem­zetközi versenyen, ahol négy ország legjobb ifjúsági kaja­kosai küzdenek meg a he­lyezésekért. A VÍZIG versenyzőin lát­szott az idényeleji forma, azonban így is értékes he­lyezéseket szereztek, amelyek a minősítési pontok gyűjtése szempontjából jelentősek. Eredmények: K—2, ffi. ff­. 500 m: Deme J.—Buczkó, C—2, ffi. ifj. 500 m válogató: 5. Munkácsi L.—Deme E. C—1 ffi. III. o. 10 000 m: 4. Dem­e E. K—1, ffi. 5000 m: 1. Deme J. e~1 ffi. 5000 m: 2. Munkácsi I» Három ponttal az élen Kosárlabda NB II. NőI: Szol­noki Vörös Meteor—Diósgyőri VTK <2:42 (35:21). Szolnok, 200 n. v.­ dr. Matics, Hável. Meteor: Horváthné, Molnár — Cseh Zs. (23) — Ján* (26) — Harkai (8). Csere: Falusi (3), Cseh £., Ko­vács. Edző: Horváth János. Hatalmas iramban kezdett • Csabait nélkülöző Meteor. Egy­szerűen nem engedte dobáshoz jutni a diósgyőrelmet, a megszer­zett labdákat viszont rendre ér­tékesítette. 12:0 után szerezte el­ső pontját az ellenfél. Általában 13—15 pont volt a különbség. Ér­dekes volt a két csapat tak­tikája. A vendégek lassítani, a hazaiak pedig minden áron gyorsítani akarták a játékot, így változatos, élvezetes volt a mérkőzés. A tavaly még NB I­­es diósgyőrieket Horváthné és Cseh Zs. vitatható kipontozása mentette meg a katasztrófa­-, vereségtől. A Meteor ezen a ta­lálkozón nyújtotta idei legjobb játékát, s már három ponttal vezet. Diósgyőr legjobb dobója Lugosi (17). Férfi: Sz. Olajbányász—Mis­kolci ERFC 73:62 (41:20). Szol­nok, 300 n. V.: dr. Ma­tics, Há­vel. Olajbányász: Balogh P. (10), Káplár (4) — Acsal (27) — Ba­logh Gy. 02), Pataki (18). Cse­re: Balassi (2), Tóth, Kollár, Balajs. Edző: Suba Sándor. Teljes csapattal lépett pályára az Olajbányász. Gyors, korszerű lerohanásokkal meglepték az egyetemistákat. A lepattanó lab­dákat is rendre megszerezték, így sikerült az első félidő végé­re jelentős előnyt biztosítani. A második félidőben az önmaga által diktált iram hatására fá­radtság jelei mutatkoztak a szol­nokiaknál. ..i'Urti.l.jj. ULi. Fekete, horganyzott és műanyag­bevonatú gépfonatok, tüskéshuzal, kotozó- és feszítőhuzalok teljes választékban kaphatók a Vas- és Edénybolt Vállalat szaküzleteiben SZOLNOK MEGYEI NAPLAI' B. Nagy 3. a Budapest bajnokságon A teljes magyar élgárda, összesen 47 versenyző lépett pástra Budapest párbajtőr bajnokságán. B. Nagy Pál, aki Tallinnból hazajövet uta­zott a versenyre, az első fordulóból veretlenül került a legjobb 24 közé. B. Nagy itt a volt világbajnok Kausz dr.-t is legyőzve csoportelsőként jutott a 12 közé. Itt csak Kulcsártól szenvedett vere­séget s bekerült a nyolcas döntőbe. Török F. dr.-t ölő­re legyőzte, viszont kikapott Schmittől 5:4-re, Erdőstől pedig 5:2-re. Később Kul­csárt 5:3-ra, Fenyvesit 5:1-re, Nemerét 5:4-re verte. Köz­ben Sági visszalépett, a me­zőnyt két csoportra osztot­ták és kettős táblán folyta­tódott a verseny. B. Nagy a B-csoportba került, újra ví­vott Törökkel, akit 5:4-re le­győzött. A bajnoki címért Erdőssel került szembe, 3:2- re vezetett, végül 5:3 arány­ban alulmaradt. A második helyért Fenyvesivel vívott. Eredmény: 5:2 a fővárosi ví­vő javára. A Budapest bajnokság vég­eredménye: 1. Erdős (BVSC) 4 gy., 2. Fenyvesi (BVSC) 4, 3. B Nagy (SZMÁV) 4, 4. Török dr. 4, 5. Nemere (OSC) 3, 6. Sági (BVSC) 2, 7. Schmitt (Vörös Meteor) 1, 8. Kulcsár (OSC ) győzelem. Totó eredmények 1. SZEOL—Videoton 1 4:0 2. Előre—Kecskemét 1 0:0 3. Nagybátony—Spartacus 1 1:0 4. Sz. MÁV—Oroszlány 2 2:4 5. B.-csaba—Várpalota 1 2:1 11. Ózd—Miskolc 1 3:0 7. BVTK-BVSC 1 2:2 8. Ormosb.—Kisterenye 1 1:0 9. Ikarus—Volán 1 1:0 10. BEAC—Borsod 1 3:0 11. Jászb.—Budafok 1 1:0 12. Pápa—PVSK 1 3:1 13. Szekszárd—Savaria x 2:2 13 + 1 14. Spal—Brescia x 0:0 Kézilabda Bes. MÁV—Kilián FSE 19:13 (10:6) Kézilabda NB II. Férfi. — Kilián pálya, v.: Kovács. Ki­lián: Hegedűs — Schweriner (3), Kadái (2), Komáromi (2), Várai (3), Sándor (3), Szíjár­tó. Csere: Varga, Grudmann, Fodor. A tavaly még NB I B-s békéscsabaiak kezdtek jobban és 3:1-re elhúztak, majd 6:6-ig felváltva lőtt gólt a két csapat. Ezután a vendégek jobban bírták a hajrát és a teljesen indisz­ponált hazai együttes jóvol­tából négy gólt dobtak.­­ Szünet után megismétlődött az előző eset. A Kilián előbb kiegyenlített, majd a hajrá­ban ismét kihagyott, a csa­tárok „elfelejtettek” kapura dobni. Martfű—Makó 29:16 (15:10) Férfi: Martfű, 300 néző, v.: Kaposi. Martfű: Szaszák — Kurilla (6), Fabulya, Bár­dos (5), Sándor (3), Mészá­ros, Gellért (5) Csere: An­­csin, Lovas (4), Boros (1), Kenyeres, Lukács. Edző: Gá­­lik János. A martfűi kezdő hatos sok korszerű, látvá­nyos akciógólt szerzett. A vendégek csak a fiatal hazai cseresor megingásaikor vol­tak egyenrangú ellenfelek. A makóiakat kapusuk jó for­mája mentette meg a na­gyobb arányú vereségtől. Jó: Kurilla, Bárdos, Gellér. Makó—Martfű 8:7 (4:3) Női: Makó, 600 néző, ▼.: Lázár. Martfű: Csató — Sulyok, Kovács (2), Szilá­gyi (1), Hajdú (4), Juhász (3), Abrók. Csere: Kazinczy, Kriston. Bíró. Edző: Buják Endre, a cipőgyári lányok ezúttal a megszokottól gyen­gébben jártozottak, átvették a hazaiak lassú játékstílusát és ez megbosszúlta magát Hiába hajráztak 8:4-es ma­kói vezetésnél, az egyenlítés nem sikerült Idegességük­ben két büntetőt is kihagy­tak. Jó: Hajdú, Ábrák. ÉRTESÍTÉS Közöljük ügyfeleinkkel,­­ hogy az egyéni és háztáji gyapjút csak az átadó sze­mélyes jelenlétében vesszük át. Postán és vasúton érke­ző gyapjúszállítmányokat nem fogadunk. Gyapjúforgalmi Vállalat Szolnok A HÁZTÁJI GAZDASÁG egy kát. holdnál nem nagyobb területen, szántóföldi műveléssel termelt növények jégkárait is megtéríti a HÁZTÁJI BIZTOSÍTÁS alapján az ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ V 1 7 Meux ffimm­nűnU Lenin Termelőszövetkezet Szolnok, részes kukorica és cukorrépa termelésére szer­ződőket keres. Jelentkezés: a tsz központjában Bíró Fe­renc brigádvezetőnél, sür­gősen. A Jászalsószentgyörgyi Ve­gyesipari Ktsz felvételre ke­res kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat. Jelent­kezni lehet a szövetkezet köz­ponti irodájában. Telefon: 2. A Baromfiipari Országos Vállalat Törökszentmiklósi Gyára többéves gyakorlattal rendelkező agrármérnököt keres felvételre mezőgazda­­sági osztályára. Bővebb fel­világosítást a gyár személy­zeti előadója ad. Segédgép­kocsi vezetőket buda­pesti telephelyre gyakorlat nélkül felveszünk. Előnyben részesülnek katonaságtól le­szerelt autójavító szakmabe­liek. Gyakorlat megszerzése után jó kereseti lehetőséget biztosítunk. Ugyanitt gyakor­lattal rendelkező gépkocsi­­vezetőket és rakodó munká­sokat is felveszünk Budapest különböző kerületeiben lévő telepeink és kirendeltségeink részére. — Vidékiek részére munkásszállást és utazási költségtérítést biztosítunk. — Jelentkezés: Építőipari Szál­lítási Vállalat 1. sz. üzemegy­ség (1 ÉPFU) Budapest, III.,­­Zay u. I—3. forgalmi iroda. Felveszünk 16 évet betöltött fődolgozókat folyamatos mű­szakba, betanított munkára, minden 6x8 órás munkaidő után 2 szabad nap. Kereseti lehetőség betanulási idő után, ami kb. 1 hónap 1600—2000 Ft-ig. Szállást biztosítunk. — Cím: Duna Cérnázógyára, Budapest, XI., Ibrahim u. 27. Férfi segédmunkásokat fate­lepi vagy fűrészüzemi mun­kára és éjjeliőröket keres felvételre az ÉRDÉRT Vál­lalat telepe, Szolnok, Körösi út. A szolnoki Patyolat felvétel­re keres kazánfűtő szak­munkást, valamint női, férfi segédmunkásokat. Jelentke­zés a vállalat központjában, Szolnok, Mártírok útja 19. Keletmagyarországi Rövid­es Kötöttáru Nagykereske­delmi Vállalat férfi segéd­munkást vesz fel. Jelentkez­ni lehet: — Szolnok, Petőfi Sándor u. 30 a. A Baromfiipari Országos Vállalat törökszentmiklósi gyára idényjellegű munkára felvesz női és férfi segéd­munkásokat kedvező felté­telek mellett. (44 órás mun­kahét, védőruha biztosítása, jó kereseti lehetőség). Je­lentkezni lehet a gyár mun­kaügyi osztályán. Felveszünk egy elektromű­szerészt és segédmunkáso­kat Ugyanott eladó jó álla­potban lévő 0.75 tonnás Ifa Framo tehergépkocsi. Ve­gyesipari Ktsz Tiszaföldvár, Szolnok megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat felvételre keres szolnoki munkahelyre férfi segédmunkásokat, víz­hálózati, csatornahálózati részlegeihez. Bérezés meg­egyezés szerint Jelentkezés: a vállalat városi üzemveze­tőségén a Tisza Szálló épüle­­tében. Karcagi Állami Gazdaságba felveszünk főkönyvelőhelyet, test, épitőtechnikust, kőmű­veseket, segédmunkásokat,­­ üzemgazdászt gépésztech­nikust INGATLAN: TÖRÖKSZENTMIK­­Lós központjában. Hoch János utca 13 kertes családi ház beköltözéssel, hat­­vanezerért eladó. bel­v­árosban 3 szobás összkomfor­tos családi ház sür­gősen eladó. Érdek­lődni 17 órától Szol­­nok, Úttörő u. 36. KÜLÖNBEJ­ÁRATÓ üres lakást keresek három évre Török­­szentmiklóson. Lak­hatóvá tehető lakrész is érdekekt — Tamás, — Törökszentmiklós, Mártírok útja 81. ELADÓ Kertváros mellett kétszobás — összkomfortos ház nagyobb kerttel, — azonnal beköltözhet­­őén. — Szolnoki vi­szonylatban a leg­jobb buszközlekedés­nél, jó kertészkedést kiváló jószágtartási és méhészkedési le­­hetőség van. „Sürgős 150” jeligére a szol. nőid hirdetőbe. JÁSZBERÉNY belső területén 120 n-öl ház­házhely, vele össze­függően 2 szobás ház 104 n-övel, beköltöz­hetően eladó, együt­tesen és külön is. — Érdeklődni a­ Zerge utca 17. 800 n-öl gyümölcsös és szőllő eladó. Szan­­daszőllős, Rokkant­­föld S. KETTŐSZOBÁS csa­ládi ház beköltöz­hetően eladó. Szol­­nok, Béke u. 39. AZONNAL beköl­tözhető családi ház eladó. özv. Rideg Andrásné Tiszaföld­vár, Széchenyi u. 2. ELADÓ Szolnokon Liget u. 56. számú 4 szobás családi ház, két azonnal beköl­tözhető lakrésszel. SZOLNOK belterü­letén kétszobás, két­­konyhás ház beköl­tözhetően eladó. Me­­der u. 30. ELADÓ családi ház mellékhelyiséggel — azonnal beköltözhe­tő. Szolnok, Balas­sa Bálint u. 17/a. LAKÁSCSERE­ ELCSERÉLNEM k­ék­­­szoba összkomfortos OTP öröklakásomat megegyezéssel, fő­bérletire­ — „22—49” jeligére a szolnoki hirdetőbe. GEPJARMOS FORD Merkury mo­dern nagykocsi sür­gősen eladó. Abony, IV. Kécskei u. 8. Er­­deklődni du. 6-től. CB 2003 rendszámú Moszkvics személy­­gépkocsi építkezés miatt sürgősen 35 ezerért eladó. Kisúj­szállás, Arany János Iskola udvar. ELCSERÉLNEM 350 cm3 NSU jó álla­potban lévő oldal­kocsis motorkerék­páromat, — szóló mo­­torkerékpárért meg­egyezéses alapon, — vagy kp. eladom. — Hajnali Karcag, Püs­pökladányi u. 65. sz. 125-ös MZ motorke­rékpár 10 000 km-rel eladó. Szolnok, Ber­zsenyi Dániel út 17. TÁTRÁN motorke­rékpár eladó 4500 km-rel. Szolnok, Tá­­eok u. 10. 407-es Moszkvics el­adó. Pannóniát be­számítok, vagy fize­tési kedvezményt adok. Szandaszőllős, Rákóczi út 10. ADÁS-VÉTEL: A mezőtúri Petőfi termelőszövetkezet eladásra kínálja az alábbi építési anya­gokat: GA 44/33 VB gerenda 166 db, BH 100/60 tárca 250 db BH 100/80 tárca 590 db, BH 130/60 tárca 220 db, AD 15 áthi­daló 3 db, AD 21 át­hidaló IS db, AD 27 áthidaló 55 db, to­vábbá az alábbi Tv és rádió javító mű­szereket: 96 DV 400 W-os egyenáramú Volt-mérő 1 db, »6 DA 40 amperes shun­­lei Egyenáramú volt­mérő 1 db, Műan­tenna 1 db, MOD 147-es Univerika 1 db, Tv színsávgene­­rátor 1 db, Szignált generátor 1 db. Vé­gül különféle tv és radio alkatrészeket. Érdeklődni a terme­lőszövetkezet irodá­jában Mezőtúr, Pe­tőfi út 26. Tel.: 51. OJ. Tula típusú tás­ka varrógép villany­motor meghajtással eladó. Szolnok, Do­bó István u. 33/b. — Szalmáéi. ELADÓ 1*5 lebe KSP motor centrifugás szivattyúval, 12 ka­lapácsos darálóval. — Érdeklődni lehet mindennap. Török­szentmiklósi, Rózsa Ferenc utca 8. EGY férfi fodrász berendezés eladó. — Jászapáti, Petőfi út 46. szám. KONYHABÚTOR; -i­sezlon, bödönösc — egyéb ingóságok ela adók. — Szolnok, Ponty u. 2/a. szám alatt. BONTÁSBÓL vályog eladó. Azonnal szál­lítható. — Szolnok, Muskátli u. 3. VEGYES: Értesítjük valah­a feleinket, hogy f. hó 23-tól 31-ig bezáróan leltározás miatt üz­letünkben az árusí­tás szünetel. Autó és Alkavesz Kereskedel­mi Vállalat. Szolnoki fiókja.

Next