Szolnok Megyei Néplap, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-25 / 276. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Ludvik Svoboda 75 éves Változatlanul a nemzetközi érdeklődés homlokterében áll az amerikai agresszorok újabb háborús cselekménye: az a tény, hogy a múlt hét végén ismét bombázták a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. A nemzetközi visszhang jelentős része megegyezik a ma­gyar reagálással: miként népünk, úgy a világ közvéleményé­nek többsége is elítéli a bombázások felújítását. Nehéz felderíteni, milyen szándék, elképzelés, politikai elhatározás vezette Nixont, amikor a bombázásra parancsot adott. (Mert személyesen ő hozta ezt a döntést az USA nem­zetbiztonsági tanácsának múlt csütörtöki ülésén.) Laird had­ügyminiszter most amerikai hadifoglyok kimentését célzó ak­cióról beszél, de ez nem módja a fogolyszabadításnak. Más megfigyelők szerint Nixon ezzel az újabb „kemény” politikával akar nyomást gyakorolni a vietnamiakra. Ha csakugyan ez volt a cél, máris megbukott, hiszen Xuan Thuy, a Párizsban tárgyaló VDK-küldöttség vezetője rögtön azzal válaszolt, hogy ezen a héten nem hajlandó megtartani a szo­kásos csütörtöki ülést. Egyébként is: a VDK, a DNFF, a DIFK és Vietnam népe az agresszió fokozására sohasem békülékeny­­séggel válaszolt, ellenkezőleg: mindig akkor mutatott tár­gyalókészséget (amikor például Johnson elrendelte a VDK elleni bombázás megszüntetését, amikor bejelentette, hogy hajlandó a párizsi tárgyalásoknak a DIFK delegációjával való kibővítésére stb.), amikor Washington álláspontja is józa­nabbá, reálisabbá vált. Nemcsak a világ közvéleménye, hanem sok amerikai ve­zető politikus is elítéli Nixonnak ezt az újabb lépését. „A je­lek arra mutatnak, hogy a washingtoni kormány tényleges politikája az indokínai katonai győzelemre és nem a tárgya­lásos rendezésre irányul” — nyilatkozott Fulbright szenátor. A legtalálóbban Edward Kennedy szenátor fejezte ki magát: „A leggyorsabb megoldás az amerikai katonák kiszabadí­tására az lenne, ha az USA bejelentené, hogy mindenestől kivonul Indokínából”. S az Indokínába hajszolt amerikai katonák túlnyomó többsége — akár hadifogságban, akár har­coló alakulatban vannak — meg a hozzátartozóik is, ezzel az állásponttal értenek egyet. (KS) Indokína Phnom Penh Kambodzsa észak-nyugati részében a hazafias erők kedden támadást intéztek Puok kerületi székhely ellen és azt el is foglalták. Puok a 6. számú főútvonalon fek­szik, s ez köti össze Siem Reap-ot a külvilággal. Kam­bodzsai szóvivők szerint fel­tehető, hogy ez a katonai művelet előjele egy lehetsé­ges támadásnak Kambodzsa második legnagyobb városa,­­Rattambang ellen. A hazafias erők tüzérsége keddre virradó éjjel több tá­­­madást hajtott végre. Saigon ' A saigoni kormány elko­bozta a Le Journal D’Extre­­me Orient című francia nyelvű napilap november 24-i számát, mert abban „az észak-vietnami kommunistá­kat dicsérő” cikk jelent meg. A cikket Felix Bolo, az AFP saigoni irodájának vezetője tírta.­­ Peking Az Új-Kína hírügynökség kedden ismertette a kínai külügyminisztériumnak a­­ VDK elleni hétvégi amerikai­­ bombázásokról kiadott nyi­latkozatát. A nyilatkozat a bombázást újabb súlyos bűn­nek minősítette, amelyet az amerikai imperialisták a viet­nami nép ellen elkövettek. A kínai kormány és a kínai nép erélyesen elítéli az ame­rikai imperializmus újabb háborús provokációját. Washington Kg dél-vietnami alelnök hétfőn este nemhivatalos lá­togatásra Washingtonba érke­zett, ahol kedden találkozik Nixon elnökkel. Szolidaritás Guineával A guineai fegyveres erők keddre virradóra a külföldi zsoldosok harmadik partra­szállási kísérletét verték vissza — jelentette a Ca­­nakry-i rádió kedd reggel. A zsoldosokat hadihajók szállították Guinea partmen­ti vizeire. Mint ismeretes, a guineai fegyveres erők az eddigi két partraszállási kísérletet meghiúsították. A legfrissebb hírügynök­ségi jelentések szerint to­vábbi afrikai és ázsiai veze­tők biztosították teljes szoli­daritásukról Guineát, amely ellen külföldi zsoldosok por­tugál támogatással a napok­ban több inváziós kísérletet hajtottak végre. A „nigériai afro-ázsiai szo­lidaritási szervezet”, a kül­földi zsoldosok támadó ak­cióját a nemzetközi impe­rializmus kísérletének ne­vezte, amely „Afrika erő­szakos leigázására” irányul. Kenneth Kaunda zambiai elnök felszólította az összes független afrikai államokat, hogy egységbe tömörülve so­rakozzanak fel Sekou Touré guineai elnök mögé. Ugyan­akkor ENSZ-erők bevetését sürgette Guineában „az ag­­resszor visszaverésére.” A Conkary-i rádió kedden ismertette Mao Ce-tungnak, a Kínai Kommunista Párt elnökének és Csou En-laj­­nak, a Kínai Népköztársaság államtanácsa elnökének üze­netét. A kínai vezetők üze­netükben megígérték, „min­den lehető segítséget meg­adnak Guinea hősies harcá­hoz. ENSZ-fődelegátusok találkozója A négy nagyhatalomnak ENSZ-fődelegátusai hétfőn ismét találkoztak New York­ban. Részletek nem váltak is­meretessé. Annyit közöltek csupán a nyilvánossággal, hogy a legközelebbi megbe­szélést december 7-én tartják. A Reuter forrása szerint a Szovjetunió eredménytelenül próbálta az amerikai felet rávenni arra, hogy a nagyha­talmak közös felhívásban sürgessék az arab országokat, illetve Izraelt a Jarring­­vezette tárgyalások felújítá­sára. Gerillák tanácskozása A 11 legfontosabb gerilla­­szervezet egyesüléséről ta­nácskozik Ammanban a Pa­lesztinai ellenállás Központi Bizottsága. A MENA egyiptomi hírügy­nökség forrásai szerint az egyesülést kimondó határozat szerdára várható. A kormányt vádolják Kelet-Pakisztánban az aka­dozó mentési munkálatok és a segélyszállítások vontatott­­sága a jelek szerint erősen felszította a lappangó szepa­ratista érzelmeket. 11 politikai vezető közös táviratot intézett Jahja Khan elnökhöz, és súlyos nemtö­rődömséggel és érzéketlen közönnyel vádolták a köz­ponti kormányt. „Egyetlen miniszter sincs itt. Ami önt illeti, a tragédia első hírére egy futó pillantást vetett a tartományra, azután szintén távozott — hangzik a táv­iratban. Kelet-Pakisztán kormány­zója, S. M. Ahsan sajtóérte­kezleten arról számolt be, hogy a kormány nem hajlan­dó katonai helikoptereket rendelkezésre bocsátani a szállítmányok szétosztásához. Jelenleg a hadseregnek mind­össze egy helikoptere műkö­dik a Vörös Félhold szol­gálatában, a további tizen­nyolcat az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország küldte. A szökőár sújtotta terüle­tekről továbbra is megindító helyszíni jelentések érkeznek. Az egyik helikopter pilótája elmondotta, hogy mikor hét­főn leszállt a sártengerré vált Gangesz torkolatvidék egyik pontján, amerre a szem­ ellát, mindenfelől éhező nők, gyer­mekek és férfiak szaladtak felé és térdenállva könyörög­tek élelemért, ruhaneműért. Hatia szigetére még egyet­len helikopter sem jutott el. Az újjáépítés jelei is fel­tünedeznek azért helyenként. Az emberek igyekeznek meg­tisztítani az utakat és eltá­volítani a kidöntött fákat. Az első meleg étel a katasztrófa után. MD2E331B3S PÁRIZS A Francia Kommunista Párt más baloldali pártok, haladó politikai és ifjúsági szervezetek együttes felhívás­sal fordultak a francia dol­gozókhoz, hogy november 26-án tüntetéssel juttassák kifejezésre a Vietnami De­­mokratikus Köztársaság terü­lete ellen elkövetett barbár amerikai légitámadások el­ítélését. RÓMA Willy Brandt nyugatnémet kancellár kedden délelőtt Ró­mában megkezdte politikai tanácskozásait Emilio Colom­bo olasz miniszterelnökkel. Az első megbeszélésen, ame­lyet a két kormányfő négy­­szemközt folytatott egymás­sal, feltehetően a nyugat­európai integráció kérdéséről volt szó. LONDON Az angol külügyminiszté­rium bejelentette, hogy fel­függesztették a Líbiával ok­tóber óta tartó katonai és gazdasági tárgyalásokat és a líbiai kormány küldöttsége hamarosan visszatér Tripo­­liba. A tárgyalásokat decem­berben folytatják valamelyik fővárosban. LAUSANNE Jogellenes fegyverszállítás­sal vádolják Svájcban dr. Dieter Bührle multimillio­most — az ország leggazda­gabb nagyiparosát — és vál­lalatának hat beosztottját. A cég Franciaországon keresz­tül Dél-Afrikába, valamint más, közöttük közel-keleti, afrikai és ázsiai országba szállított fegyvereket. A vád alapja az az 1949-ben hozott szövetségi rendelet, amely tiltja a fegyverszállításokat a háborúban álló, vagy belső feszültség által fenyegetett államoknak. A tárgyalás hétfői napján Bührle kijelentette, hogy a fegyver­export csupán ma­gas állású francia személyisé­gek segítségével történhetett. PÁRIZS A francia dokkmunkások hétfőn 24 órás sztrájkba léptek magasabb béreket és a jelenleginél korábbi nyug­díjazást követelve. Az elmúlt két hónap során ez volt a negyedik munkabeszüntetés. LONDON Nagy-Britannia támogatja Joseph Luns jelenlegi hol­land külügyminiszter jelölé­sét a NATO főtitkári tiszté­be — közölték mértékadó londoni források. Luns a leg­esélyesebb jelölt a visszavo­nulási szándékait már koráb­ban bejelentő Manlio Brosio tisztének utódlására. HELSINKI A finn fővárosban kedden délelőtt a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a stratégiai fegyverrendszerek korlátozásáról folytatott tár­gyalások harmadik szakaszá­nak 7. munkaülését tartották a szovjet nagykövetség épü­letében. A szovjet küldöttsé­get Vlagyimir Szemjonov, az amerikait T. Gerard Smith vezette. A keddi ülés háromnegyed óra hosszat tartott és azt a szovjet küldöttség által adott ebéd követte. A következő munkaülést a helsinki amerikai nagykövet­ség épületében pénteken, magyar idő szerint 10 órakor tartják: 970. november 25. Ludvik Svoboda hadsereg­tábornok, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság elnöke ma 75 éves. Ezen a napon ismerői és tisztelői nagy sze­retettel köszöntik a kiváló embert, politikust és kato­nát,­­ Csehszlovákiában és az ország határain túl is. Életének eddigi háromnegyed évszázada olyan nagyszerű életmű, amely csak az iga­zán nagy vezető személyisé­gek sajátja. Paraszti környezetben nőtt fel, a monarchia kato­nájaként került az első vi­lágháborúba, de nem volt hajlandó a Habsburg ház ha­talmi érdekeiért harcolni. Átállt az orosz csapatokhoz és amikor lehetősége nyílt, 1920-ban, sietve visszatért az időközben függetlenné vált hazájába. Humán mű­veltségét és katonai tapasz­talatait a két világháború között Csehszlovákia védel­mi képességeinek fejleszté­sére hasznosította, a többi között a hadtudományi aka­démia tanáraként. Svoboda hivatásos katona­tisztként is megőrizte de­mokratikus gondolkodásmód­ját, progresszív életszemléle­tét. Amikor a hitleri hordák lerohanták hazáját, emigrá­cióba ment és előbb Lengyel­­országban, majd a Szovjet­unióban hozzáfogott a cseh­szlovák hazafiak katonai szervezéséhez. S miután a szovjet kormány lehetővé tette, megalakították az ön­kéntesekből álló I. zászló­aljat. Ebből a magból nőtt ki az I. csehszlovák hadtest, amely Svoboda parancsnok­sága alatt, a szovjet hadse­reg hadrendjében 1943 után bekapcsolódott a harcokba, részt vett a többi között Ki­­jev felszabadításában, majd Duklánál szlovák földre lé­pett és a háború befejezésé­ig harcolt. Svoboda tábornok neve összefűződött Csehszlovákia felszabadításával és az új, demokratikus népi hatalom megteremtésével. Honvédel­mi miniszterként vett részt a csehszlovák védelmi erők újjászervezésében, s ebben a minőségében személyes ma­gatartása nem kis mérték­ben járult hozzá ahhoz, hogy 1948 februárjának kritikus napjaiban a burzsoá erők ve­reséget szenvedtek és meg­nyílt az út Csehszlovákia szocialista átalakulása felé. Ebben az időben lett tagja a kommunista pártnak, és a CSKP­ Központi Bizottságá­ba is beválasztották. Később a személyi kultusz idején igaztalan vádakat emeltek ellene, súlyosan megrágal­mazták, s megfosztották tisztségeitől. Emberségét, po­litikai meggyőződését, kom­munista becsületét azonban a legnehezebb években sem lehetett beárnyékolni. 1955-től fokozatosan ismét visszatért a közéletbe. A ka­tonai akadémia parancsnoka volt egészen 1959-ig, nyug­díjba vonulásáig. Nem egé­szen tíz évvel később, 1968 márciusában azonban az öreg katona új „behívót” kapott: az ország elnökévé választot­ták, s e tisztséget azóta is betölti. Köztársasági elnöki tevé­kenysége méltóan tetézi be életművét: olyan politikus­ként áll Csehszlovákia élén, aki a legnehezebb helyzet­ben, a legbonyolultabb felté­telek között is mindig meg­találta a realitásokat figye­lembe vevő, helyes megoldá­sokat. Ludvik Svoboda, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság és a Szovjetunió Hőse, igaz hazafi és a pro­letár internacionalizmus ügyének tántoríthatatlan harcosa. Hetvenötödik szüle­tésnapján forró jókívánsága­inkat küldjük, jó egészséget, munkában és alkotásokban gazdag hosszú életet kívá­nunk a testvéri szocialista Csehszlovákia nagyrabecsült elnökének. (KS) Távirat Svobodához Fogadja születésnapja alkalmából forró elvtársi üdvöz­letünket és szívből jövő jókívánságainkat. Az ön élete szorosan összefonódott a csehszlovák nép nemzeti függetlenségéért és a szocialista társadalom meg­valósításáért folytatott harcával. Az ön személyében ugyan­akkor a magyar nép őszinte barátját tiszteli, aki a magyar— csehszlovák barátság és együttműködés híve és odaadóan te­vékenykedik annak elmélyítésén. Tisztelt Elnök Elvtárs, engedje meg, hogy születésnapja alkalmából erőt, egészséget, személyes boldogságot és további sok sikert kívánjunk felelősségteljes munkájához. Kádár János, Losonczi Pál, a Magyar Szocialista a Magyar Népköztársaság Munkáspárt Központi Elnöki Tanácsának elnöke Bizottságának első titkára Fock Jenő, a magyar forradalmi munkás—paraszt kormány elnöke Szovjet űrhajósok Delhiben Az indiai főváros vendégei jelenleg Borisz Volinov és Jevgenyij Hrunov szovjet űr­hajósok, akik a nemzetközi repülőszövetség idei közgyű­lésének meghívott vendégei. A szovjet űrhajósok talál­koztak indiai hivatalos és közéleti személyiségekkel. Fo­gadta őket Giri indiai elnök, majd az indiai rádió és te­levízió is műsoridőt bocsá­tott rendelkezésükre. Az űrhajósok hétfőn sajtó­­értekezleten vettek rész, ahol a többi között beszámoltak a szovjet űrkutatásról. Hrunov űrhajós elmondot­ta, hogy a Szovjetunió sür­geti a széleskörű nemzetközi együttműködést az űrkuta­tásban. A Szovjet szakembe­rek véleménye szerint az ilyen együttműködés rendkí­vül értékes lenne az egész emberiség szempontjából, le­hetővé tenné komoly össze­gek megtakarítását és ugyan­­akkor előmozdítaná a köl­csönös megértés és bizalom kialakulását. Delhi elöljárósága kedden a város egy főterén nagy­gyűlést rendezett az űrhajó­sok tiszteletére. Kozmosz—379—380 A Szovjetunióban kedden felbocsátották a Kozmosz— 379 és 380 műholdakat, ame­lyek a korábban bejelentett űrkutatási program szerint folytatják a kozmikus kuta­tásokat. A szputnyikok pályájának fontosabb adatai: kezdeti ke­ringési idő 88,7 perc, maxi­mális távolsága a Földtől 253 kilométer, minimális távolsá­ga 198 kilométer. A röppá­­lya síkja 51,6 fokos szöget zár be az egyenlítő síkjával. A műhold berendezései nor­málisan működnek.

Next