Szolnok Megyei Néplap, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-10 / 188. szám
1983. AUGUSZTUS 10. Művész és mecénás a Galéria új sorozata Szeptembertől — Művész és mecénás címmel — új kiállítássorozatot indít a Magyar Nemzeti Galéria. A sorozatban a XX. századi képzőművészetnek elsősorban magángyűjteményekben található alkotásait tárják a közönség elé. A sorozatot Czóbel Béla Kossuth-díjas kiváló művész, festő és grafikus tárlatával nyitják meg. Czóbel Béla az idén lenne 100 esztendős. Festői és grafikai tanulmányait a nagybányai szabadiskolában, Münchenben és Párizsban végezte. Tagja volt a századelőn nagy feltűnést keltő Nyolcak művészcsoportnak. Később Hollandiában élt, többször szerepelt amszterdami tárlatokon, s itt készült első jellegzetesen egyéni képe, a Fiú labdával. A hollandiai állomást Berlin, Párizs, Budapest, Hatvan, majd újra Párizs és Szentendre követte, ezekben a városokban rövidebb-hosszabb ideig élt és alkotott. Első mecénása Fruchter Lajos volt. Fruchter Lajos a század első feléig élt, kortárs művészek alkotásait gyűjtötte, többek között Egry József, Czóbel Béla és Derkovits Gyula festményeit vásárolta meg. A művészet iránti jó érzékéről tanúskodott, hogy Czóbel műveit már akkor megvásárolta, amikor a festőt még fel sem fedezték. Korabeli Czóbel-gyűjteményének csaknem 20 darabját mutatják be a közönségnek a szeptemberben nyíló tárlaton: ezek az 1920—30-as évekből származnak. E műtárgyakat a Galériának ismét össze kell gyűjtenie, hiszen a család idő közben néhány műtől már megvált. Így a családtól, más magángyűjtőktől és a szentendrei Czóbel Múzeumból válogatják össze a művész e korai korszakát reprezentáló anyagot. A képeket Czóbel és Fruchter egymásnak írt úti levele, valamint a műgyűjtő visszaemlékezéseinek néhány részlete egészíti ki. Ez utóbbiak olyan művészettörténeti adatokat is tartalmaznak, amelyek eddig ismeretlenek voltak a szakemberek előtt. A művész alkotásait és a mecénásával való kapcsolatát feltáró emlékeket szeptember közepétől tekinthetik meg az érdeklődők. A sorozat jövőre folytatódik, ugyancsak magángyűjteményből. A tervek szerint a második rész a század gazdag rajz- és grafikusművészetét reprezentálja majd. Keszthelyen megnyílt a Georgikon nyári egyetem A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem dísztermében tegnap — nagyszámú hazai és külföldi érdeklődő jelenlétében — megnyílt a Georgikon nyári egyetem. A mezőgazdasági tudományok iránt érdeklődő szakemberek és kutatók a tíznapos kurzuson a magyarországi sertéshústermelés, a nemesítés és intenzív sertéshizlalás módszereivel, eredményeivel és szakmai problémáival ismerkednek. A hallgatóság a tájékoztatók, előadások és konzultációk mellett az egyetemi kísérleti telepeken, valamint a szomszédos sármelléki termelőszövetkezetben a gyakorlatban is tanulmányozhatja a sertéstenyésztés, -tartás és -hizlalás módszereit. A nyári egyetem szervezői gazdag kulturális programról is gondoskodnak. Nyolcszáz éves zselici falu Nyolcszáz éves a zselici dombok között megbúvó Almamellék. III. Béla király uralkodása alatt — 1183-ban — kelt oklevél említi először a nevét, attól az évtől számítják tehát a falucska fennállását. Az almamellékiek felkutatták, feldolgozták a falujuk történetét. Tudják, hogy eredetileg Almatő volt a neve, ami azt jelentette, hogy az Alímás folyócska tövén, azaz mellékén fekszik a település. Az évszázadok folyamán három nép fiai— magyarok, horvátok és németek — laktak a szép fekvésű zselici völgyben, ma is többnyelvű a község. A hozzá tartozó öt puszta népességével együtt kilencszáz lelket számlál Almamellék. A másfélszáz házas község megszépült a jubileumra. Rendbe hozták az utcákat, tatarozták a lakóházakat, megújult a régi templom. Egy hajdani dézsmapincében — nagy értékű társadalmi munkával — klubot hoztak létre. Most épül a törpevízmű, ősszel már egészséges ivóvíz folyik a csapokból. Az évfordulót oly módon is emlékezetessé teszik, hogy tudományos emlékülést rendeznek, amelyet Almamellék nyolcszáz éves történetének szentelnek. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Nemzetiségi olvasótábor A Duna menti Bár községben tegnap bezárta kapuit a nemzetiségi nyelvművelő tábor, ahol a nyár folyamán százhúsz szerb-horvát, illetve németajkú gyerek töltött tíztíz napot. A nemzetiségi településeken élő kisdiákok irodalmi anyanyelvükkel és népi hagyományaikkal ismerkedtek, s ösztönzést kaptak arra is, hogy ápolják tájnyelvüket és őrizzék sajátos helyi szokásaikat. A tábor kis lakói találkoztak a nemzetiségi szövetségek vezetőivel és a hazánkban élő nemzetiségi írókkal, költőkkel. Érdeklődésüknek megfelelően irodalmi, színjátszó, riporteri, honismereti és hagyománykutató szakcsoportban dolgoztak szakemberek irányításával. Nemzetiségi közművelődési intézményeket kerestek fel és nemzetiségi nyelvterületekre kirándultak. 1976 óta szerveznek délszláv, illetve német olvasótábort a Duna mellékén; az országban ez a legrégibb találkozósorozata a nemzetiségi gyerekeknek. A nyelvművelő táborokban eddig körülbelül ezer lány és fiú ismerkedett meg irodalmi anyanyelvűvel. Ismeretlen Garay-vers Ismeretlen Garay-versre bukkant Czeglédi Imre, a békéscsabai múzeum történésze a Békés című gyulai lap egyik 1882-i számában; az Alföldön című költemény hiányzik Garay János valamennyi eddig megjelent kötetéből, összes műveinek 1886-os ötkötetes kiadásából is. Az 1853-ban elhunyt költő 1882-ben lett volna 70 éves, így a verset valószínűleg az évforduló alkalmából jelentették meg a lapban, melynek közlése szerint az Alföldön című költemény Gyulán született, s rossz hangulata, szóhasználata arra utal, hogy a bukott szabadságharc után. Kísértetiesen hasonlít Petőfi Sándor 1844-ben íródott Az Alföld című versének első sorára (Mit nekem te zordon Kárpátoknak ...). A Garayvers 3. versszaka így hangzik: „Mit nekem te zordon vadon játék? / Hisz visszhangod csak hízelegni tud; / A csalódott benned míg vakon hisz / Részvétet vár s gúnyolásra jut. / Harsogd vissza tört panaszt feledve / Pártos felhők dörgő harezdalát; / Ne tudd, mi az emberek keserve, / Kebleden nem könnyül úgyse terhe ... / Üdvözöllek, nyájas rónaság!” 5 Titoklesen A vakáció idejére a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ igyekezett olyan programot összeállítani, amelyben az általános iskolások és a tizenévesek is örömmel vesznek részt. Hétfőnként az intézményben Titoklesen címmel a diákok részére bábos, népi játékokkal tűzdelt foglalkozásokat tartanak. Az érdeklődőek ilyenkor kipróbálhatják kézügyességüket, megvalósíthatják elképzeléseiket. A játékokat tánccal, énekkel színesítik. Fotó: Nagy Zsolt. T 18. — A tank? — ismételte Lili. — Nem látta azt még senki, csak kitalálták. Rémhír, hazugság. — Egy tank nem tévedhet el csak úgy — hitetlenkedett Neviczky is. — Hát akkor minek beszélünk róla? — rántott egyet a vállán Lili. — De azért elég érdekes dolog lenne — játszadozott a gondolattal Kerczák. Ilyesmi még úgysem történt a világon. Hogy eltévedjen egy tank! — Nem téved az el — próbálta józanul a dolgokat megítélni Neviczky. — De lehet, hogy nem is tank az, egészen más, mondjuk például... — Lilinek nem jutott eszébe semmi. — Például? — ismételték a fiúk, mert Lili elgondolkodva nézte az eget, s ebből arra következtettek, hogy valami fontos közölnivalója lenne, de hirtelenjében elfelejtette. Illedelmesen várták, hogy eszébe jusson az az egészen más dolog, ami nem tank, egyáltalán nem az, de akkor micsoda? Mivel lehet összetéveszteni egy tankot? Mire hasonlít? — Apám ezredes volt a háborúban, a háború már befejeződött... — És? — a két fiú nem értette, hova akar kilyukadni. — Ő hisz benne — folytatta Lili, úgy, mintha ez lenne az utolsó érve a tank mellett. — Ha ezredes volt az apád, akkor ő csak tudja — hagyta rá Kerczák. De Lili már nem törődött Kerczák megjegyzésével, és azzal, hogy Neviczky arcán ott ült a meggyőződés, elhiszi az eltévedt tankot. — Mennem kell! Beregszász felől jön a felhő, ilyenkor biztos, hogy eső lesz. Megfigyeltem már, ha Beregszász felől ilyen feketeség közeledik a Tisza felé, akkor esővel jön az éjszaka ... A fiúk is belenyugodtak, hogy elmaradt a gyakorlás a folyótorkolatnál, a vízzel körülvett kis szigeten. Előttük ugyan még a megszokottnál is élesebb fények világítják meg a kökénybokrokat, a kőriseket, s messzebb pedig a magányos fűzfákat, de a vizek fölött, éppen ahova igyekeztek volna, tompán dörgött az ég — mintha üres vashordókat görgetnének valamelyik távoli vasúti rámpán. Az ég alján tűzből font kötelek kígyóztak át, s az egyre közeledő, fel-fellobbanó villámok sürgették őket: sietniük kell, ha az eső elől haza akarnak érni. A kiszáradt patakmeder felől, ahol Lili a káposztát kapálta, egy kerékpáros alak közeledett. A rosszul kitaposott úton nehezen tartotta a kormányt, többször is meg kellett állnia, nehogy felboruljon. A kalapját ilyenkor még jobban a fejébe nyomta, a kabátujja könyökig felcsúszott, úgy festett, mint a középkori templomkertben várakozó parasztemberek, mielőtt bevonulnak a nagymisére. Keményszárú fekete csizmában és szürkés-fekete csizmanadrágban nyomta-tekerte a pedált, izgett-mozgott az ülésen, erőlködve ráhajolt a kormnyra. A két fiú messziről is jól kivehette, hogy mozdulatai dühösek és türelmetlenek, s az egyik kezében a kormánnyal együtt a biciklipumpát is ott szorongatja. Lili megfordult, megismerhette a férfit, mert meglepetten mondta: — Ez utánam jön... — majd látva a két fiú csodálkozó arcát, még hozzátette: — Maradjatok mellettem. A Krasznán túlról, Neviczkyék falujából csak a magasra nőtt akácok meg a református templom tornya látszott. A kerékpáros éppen a templom vonalába került, mozgó alakja sokáig eltakarta a fénylő templomgombot. A falu fölött porfelhő kavargott, mintha egy nagy földindulás nyelné el a falut, s a leomló házakból csak a kavargó por maradt volna meg. — Vihar lesz — intett a falu irányába Lili. A két fiú nem törődött már ezzel, tudták ők jól, hogy vihar lesz, majd legfeljebb hazáig futnak. Most mintha mi sem történt volna, leültek a földre, Lili elé. Várták, hogy mit akar a biciklis, aki megkerülte őket, majd pontosan Lili előtt megállt. — Te itt vagy? . . . Várhatnak az emberek — mondta a férfi. — A fél falu terád vár. Lili nem szólt rá semmit, sértetten indult tovább, durcásan vonogatta a vállát, jelezve, majd akkor megy haza, amikor kedve tartja. A biciklis káromkodott, karjánál fogva visszarántotta, kényszerítette, hogy üljön fel a bicikli vázára, úgy gyorsabban hazaérnek. Nagy nehezen elindultak, erre a fiúk is feltápászkodtak a földről és a biciklis után iramodtak. A férfi észrevette őket. — Nem takarodtok innen! — kiáltotta hátra a szemére húzott kalap alól. A két fiú mégsem tágított, sokáig futottak így a bicikli után. Kerczák végül egészen közelről a férfi fejéhez vágta a labdát, aki annyira meglepődött ezen, hogy letért az útról. Se fékezni, se kormányozni nem tudott, nyílegyenesen a meredek Szamospart felé tartott, ám az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy a vízbe repülés helyett mégis inkább a borulást választja. Lerakta a lábát, zöttyent egyet a bicikli, és vevezetője úgy terült el a földön, ahogy azt a két fiú is elképzelte; tehetetlenül a hátára zuhant. Szerencsére Lili továbbgurult a kormányozhatatlanná vált kerékpáron, s úgy zöttyent le a házról, hogy semmi baja nem lett. A fiúk gyorsan elindultak, a csizmás férfi feltápászkodva lépett párat utánuk, de aztán csak fenyegetőzött, káromkodott. A fiúk már nem hallottak semmit, mert a sarkukban volt az eső. A fülledt réten elcsendesedtek a pacsirták is. Ők vissza sem nézve rohantak hazafelé és lihegve, boldogan, hogy felbosszanthatták a Lilire támadó idegent, álltak meg az elnéptelenedett falusi utcán, még mielőtt utolérte volna őket a Beregszáz felől közeledő fekete felleg. (Folytatjuk) Balázs József: ÁNCISKOLA