Állami gimnázium, Szolnok, 1879

1. Általános vélemények az életműves fajok meg­határozása körül/) (Vége*) **) Az állatok fajtái képzésének és változásának példái. Ha a növényekről átmegyünk az állatokra, tényeket fogunk megállapítani, melyek habár más rendűek, de nem csekélyebb ér­tékűek; látni fogjuk pl. hogy az ember hatalmába került nemek nagyobb része nyújt leginkább legtöbb hasonfajt; mindazonáltal általánosan csak egyetlen egy fajban foglaltatnak, mely részletes és sajátságos bánásmód vagy pároztatás által határtalan számú fajtákat hozott létre. Például hozhatjuk itt fel a kutyákat, juhokat, ökröket, lovakat, sertéseket, tyúkokat, galambokat stb. Valóban mindezen nemekben mennyi fajtát láthatni­ fajtákat, me­lyek néha legalább külső alakjukra nézve igen különbözők a nél­kül, hogy mint megannyi fajoknak lenni látszassanak. Ennek be­mutatására elegendő elsorolni néhányat azok közül, melyek rend­­kívüliségeket látszanak képezni; elegendő megmondani, hogy ezek között találhatók mindennemű közvetettek; elegendő előhozni pl. a kutyák közül az úgynevezett Neu-Foundlandit, a boule dogue-ot, az agarat, a farkas-ebet, borz-ebet, a juhász-kutyát, a szelindeket, a vizslát stb.; a tyúkok közül, a cochin-chinait, a brahmaputrát, a borzas tyúkot stb. hogy rámenjünk a közvetett sokaságon keresztül, át­térvén ama kis angol fajtára, mely viadal tyúknak nevez­tetik, azután az úgynevezett Bantamokra, melyek között találtatnak olyanok, melyek soha nem nagyobbak egy galambnál. De a kiterjedést nem tekintve, formájukra nézve nincsenek-e szintén a leglényegesebb változások. Egyik fajtának van sarkan­tyúja, a másiknak nincs; egyiknek három ujja van, másiknak ellen­ben négy; vannak olyanok, melyeknek talpuk egészen tollas és e tollak olykor rendkívül hosszúk, míg ellenben sok másnak talpa meztelen. Lehet látni olyanokat, melyeknek tollaik szőrnemüek. Szintén milyen különbség van a színekben is, melyek az alfajtákat jellemezni látszanak! Nincsen-e szintén a tyúkok között egy fekete fajta, mely hasonlítni látszik az emberi nem fekete fajtájához? Való­ *) Carriére: „Considérations généráles sur l'espéce“ cimü cikkei nyomán. **) Lásd az 1877—78. és 1878 — 79-iki Értesítőket.

Next