Szövetkezeti Értesítő, 1909 (1. évfolyam, 1-11. szám)
1909-02-06 / 1. szám
I. évfolyam SZÖVETKEZETI ÉRTESÍTŐ A mindennapi kenyérért. Millió meg millió ember fohászkodik hivő lélekkel (meg kevésbé hivő lélekkel) naprólnapra, hogy: «add meg a mi mindennapi kenyerünket!» És ha az egyik napon meg találna feledkezni a fohászról, a korgó gyomor csakhamar eszébe juttatja. A fohásznak azután megvan az eredménye, főként ott, ahol tekintélyes vagyonka is támogatja a fohászt. Ott rendesen megadódik a mindennapi kenyér. És rendszerint valami pótétel is a kenyérhez. A nagy nincsetlen tömegnél és a vékony pénzűek szürke táboránál azonban mind gyakoribb és általánosabb az a szomorú eset, hogy minden fohász, minden jámborság sem hozza meg a minden napra való kenyeret. Még a puszta kenyeret sem, nem is szólván mindarról, ami még föltétlenül szükséges az emberi élethez ezen a sártekén: a lakásról, ruházkodásról és az egyéb szükséges fogyasztási cikkek egész régiójáról. Ebben az esetben azután segítségünkre siet egy közismert, nagyon használatos közmondás. (Aminthogy minden ellentmondásból, minden bajból és minden kétségből kisegíti az embert egy-egy jóravaló közmondás.) Az a közmondás, hogy: «segíts magadon és az ég is megsegít!» Méltóztatnak látni, hogy a derék közmondás a magasságos eget tehermentesítvén, a mindennapi kenyérről való gondoskodás súlyát ránk. Bizonyos, hogy már ma is vannak okos és előrelátó asszonyok, akik szeretetükbe fogadták a szövetkezetet és nemcsak minden szükségletüket ott szerzik be, hanem buzgólkodnak oly irányban is, hogy minél, több új tagot szerezzenek a szövetkezetnek. Ámde tagadhatatlan az is, hogy az asszonyok nagy része ma még ellenszenvvel viseltetik a szövetkezeti eszme iránt. Azt akarom tehát kutatni, hogy ennek az érthetetlen ellenszenvnek mi az oka. És megtalálni vélem erre a magyarázatot részben abban a megalázó, igazságtalan helyzetben, melyet az asszony a családban elfoglal, másrészt — most következik az asszonyoknak szóló kellemetlenkedés — az asszonyok egy rossz szokásában. Az asszony gondjaira van bízva az egész háztartás. A férj minden lehetőt elkövet, hogy keresete emelkedjék, dolgozik kora reggeltől késő estig szorgalmasan, minden erejét megfeszítve, szervezkedik, hogy e réven is emelhesse jövedelmét. Munkája eredményét aztán — a legszükségesebbek levonása után — átadja az asszonynak és az ő gondját képezi már most, hogy hogyan osztja be a legtöbbször szerény összeget. Ennyi kell házbérre, ennyi a gyerekeknek cipőre, ruhára, ennyi kell fűtésre, világításra stb.-re, marad heti élelemre ennyi. Szóval, az halandó emberekre hárítja és legfölebb az, reménynyel kecsegtet, hogy ha majd a saját kemény öklünkkel kiverekedtük magunknak mindenféle mindennapit, az égő szent felsége a jóváhagyási záradékkal látja el a mi munkánkat. Azonban a kenyérszerzés munkája az egyénre nézve vagy fölösleges vagy túlnehéz munka. Kenyérszerzés alatt természetesen mindig a legtágabb értelmezést, az összes fogyasztási és az életszükségletet kielégítő cikkeket értve. Fölösleges akkor, ha az egyént társadalmi és vagyoni helyzete a legkényelmesebb módon hozzájuttatja mások, ezrek munkája révén. Ezeknél az egyénnek semmi szerepe nincs. Ők elvesznek az anyagban. A szegénysorsúaknál, a munkálkodó rétegeknél pedig az egyes ember minden munkája, minden törekvése az emberhez méltó élet és a nagyobb darab kenyér iránt meddő marad, mert rajt kívül álló erők szabják meg munkájának sóvá eredményét. Hej, hej, sokat ne is szóljunk arról, hogy gyár, a műhely, a bolt, az iroda és a délibáb g zóna szorgalmas munkájának sorsát nem maga, hanem a felhőkben trónoló Tőke istesége bírja. Túltermelés, válság, kartell, kr tröszt — mind csak arra szolgál, hogy a vertékes munkás egyszerre csak azt vegye és, hogy mentül többet dolgozik, annál keveset kenyér. Vagy egyáltalában nincs munka, de a kenyér sem. Valahol Csikágóban, a vadidegen Atm asszony feje zug a sok gondtól, hogy rossza be a kevés pénzt úgy, hogy mind szükségesebbre tetjék. De ezzel a legtöbb a be is töltötte minden szerepét a családba még részére fönmarad, az legföljebb a gyermkel való mérgelődés. Szóval: Az asszony élete a családban csupa gond és mérgelődés. Arról nem is szólok, hogy a leánygyermeknek már a nevelése is más, mint a fiúé, rossz, egyoldalú. Ez más lapra tartó:1/'1' erről tehát majd máskor csevegünk. A férfi a legrosszabb esetben is tanulhat, műveli magát, itt-ott társaságba kerül, a szakegyletek, előadásokon, vitákban, gyűléseken részivé, néha kirúg a hámból. A körülményekhez képi tehát szabadon tesz-vesz, a mi neki jól is szabadon mozog. Az asszony élete ezzel szénben legtöbbnyire a négy fal között telik . A világ folyásáról nem tudhat semmit, társságba nem járhat, az életben kavargó eszm áramlatokat nem ismeri, élvezetben nincs rész él a háztartás és a gyermeknevelés gondjain. Ő nem mehet akkor és oda, amikor és a ha szeretne ,ha ugyan egyáltalán vannak vágy, mert őt lekötik az életkörülményei, a gyerek stb. az otthonhoz. Legtöbb esetben pedig a sí házi teendője közepette még otthon sem szere