Szövetkezeti Értesítő, 1909 (1. évfolyam, 1-11. szám)

1909-02-06 / 1. szám

I. évfolyam SZÖVETKEZETI ÉRTESÍTŐ A mindennapi kenyérért. Millió meg millió ember fohászkodik hivő­ lélekkel (meg kevésbé hivő lélekkel) napról­­napra, hogy: «add meg a mi mindennapi kenye­rünket!» És ha az egyik napon meg találna feledkezni a fohászról, a korgó gyomor csak­hamar eszébe juttatja. A fohásznak azután megvan az eredménye, főként ott, a­hol tekintélyes vagyonka is támogatja a fohászt. Ott rendesen megadódik a minden­napi kenyér. És rendszerint valami pótétel is a kenyérhez. A nagy nincsetlen tömegnél és a vékony pénzűek szürke táboránál azonban mind gyako­ribb és általánosabb az a szomorú eset, hogy minden fohász, minden jámborság sem hozza meg a minden napra való kenyeret. Még a puszta kenyeret sem, nem is szólván mindarról, a­mi még föltétlenül szükséges az emberi élet­hez ezen a sártekén: a lakásról, ruházkodásról és az egyéb szükséges fogyasztási cikkek egész régiójáról. Ebben az esetben azután segítségünkre siet egy közismert, nagyon használatos közmondás. (Aminthogy minden ellentmondásból, minden bajból és minden kétségből kisegíti az embert egy-egy­­ jóravaló közmondás.) Az a közmon­dás, hogy: «segíts magadon és az ég is meg­segít!» Méltóztatnak látni, hogy a derék közmondás a magasságos eget tehermentesítvén, a minden­napi kenyérről való gondoskodás súlyát ránk. Bizonyos, hogy már ma is vannak okos és előrelátó asszonyok, a­kik szeretetükbe fogadták a szövetkezetet és nemcsak minden szükség­letüket ott szerzik be, hanem buzgólkodnak oly irányban is, hogy minél, több új tagot szerezze­nek a szövetkezetnek. Ámde tagadhatatlan az is, hogy az asszonyok nagy része ma még ellen­szenvvel viseltetik a szövetkezeti eszme iránt. Azt akarom tehát kutatni, hogy ennek az ért­hetetlen ellenszenvnek mi az oka. És megtalálni vélem erre a magyarázatot részben abban a megalázó, igazságtalan helyzetben, melyet az asszony a családban elfoglal, másrészt — most következik az asszonyoknak szóló kellemetlen­kedés — az asszonyok egy rossz szokásában. Az asszony gondjaira van bízva az egész ház­tartás. A férj minden lehetőt elkövet, hogy kere­sete emelkedjék, dolgozik kora reggeltől késő estig szorgalmasan, minden erejét megfeszítve, szervezkedik, hogy e réven is emelhesse jöve­delmét. Munkája eredményét aztán — a leg­szükségesebbek levonása után — átadja az asszonynak és az ő gondját képezi már most, hogy hogyan osztja be a legtöbbször szerény összeget. Ennyi kell házbérre, ennyi a gyerekek­nek cipőre, ruhára, ennyi kell fűtésre, világításra stb.-re, marad heti élelemre ennyi. Szóval, az halandó emberekre hárítja és legfölebb az, reménynyel kecsegtet, hogy ha majd a saját kemény öklünkkel kiverekedtük magunknak mindenféle mindennapit, az ég­ő szent felsége a jóváhagyási záradékkal látja el a mi mun­kánkat. Azonban a kenyérszerzés munkája az egyénre nézve vagy fölösleges vagy túlnehéz munka. Kenyérszerzés alatt természetesen mindig a leg­tágabb értelmezést, az összes fogyasztási és az életszükségletet kielégítő cikkeket értve. Fölös­leges akkor, ha az egyént társadalmi és vagyoni helyzete a legkényelmesebb módon hozzájuttatja mások, ezrek munkája révén. Ezeknél az egyénnek semmi szerepe nincs. Ők elvesznek az anyagban. A szegénysorsúaknál, a munkálkodó rétegek­nél pedig az egyes ember minden munkája, minden törekvése az emberhez méltó élet és a nagyobb­ darab kenyér iránt meddő marad, mert rajt kívül álló erők szabják meg munkájának sóvá­ eredményét. Hej, hej, sokat ne is szóljunk arról, hogy gyár, a műhely, a bolt, az iroda és a délibáb g zóna szorgalmas munkájának sorsát nem maga, hanem a felhőkben trónoló Tőke iste­sége bírja. Túltermelés, válság, kartell, k­r tröszt — mind csak arra szolgál, hogy a ver­tékes munkás egyszerre csak azt vegye és, hogy mentül többet dolgozik, annál keveset kenyér. Vagy egyáltalában nincs munka, de a kenyér sem. Valahol Csikágóban, a vadidegen Atm asszony feje zug a sok gondtól, hogy r­ossza be a kevés pénzt úgy, hogy mind­ szükségesebbre tetjék. De ezzel a legtöbb a be is töltötte minden szerepét a családba még részére fönmarad, az legföljebb a gyerm­kel való mérgelődés.­­ Szóval: Az asszony élete a családban csu­pa gond és mérgelődés. Arról nem is szólok, hogy a leánygyermeknek már a nevelése is más, mint a fiúé, rossz, egyoldalú. Ez más lapra tartó:1/'1' erről tehát majd máskor csevegünk. A férfi­­ a legrosszabb esetben is tanulhat, műveli magát, itt-ott társaságba kerül, a szakegyletek, előadásokon, vitákban, gyűléseken részivé, néha kirúg a hámból. A körülményekhez képi tehát szabadon tesz-vesz, a mi neki jól i­s szabadon mozog. Az asszony élete ezzel szén­ben legtöbbnyire a négy fal között telik . A világ folyásáról nem tudhat semmit, társ­ságba nem járhat, az életben kavargó eszm áramlatokat nem ismeri, élvezetben nincs rész él a háztartás és a gyermeknevelés gondjain. Ő nem mehet akkor és oda, a­mikor és a ha szeretne ,ha ugyan egyáltalán vannak vágy, mert őt lekötik az életkörülményei, a gyerek stb. az otthonhoz. Legtöbb esetben pedig a sí házi teendője közepette még otthon sem szere

Next