Szövetkezeti Értesítő, 1929 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-05 / 1. szám
A SZÖVETKEZETI ÉRTESÍTŐ XXI. évfolyma érzik magukat, amikor előtte visz el az üljük. Nézi őket szemrehányó tekintettel a boltos is, mivel pedig a nők szíve rendszerint, vajból van, megsajnálják a „szegény kezdő“-t és béketérnek hozzá, így azután már maga a grájzleros „olcsójános“ puszta létezése is drágítólag hat, aki természetesen csak holmi megtévesztő fogásokkal tudja elhitetni a vevőkkel, hogy bírja a versenyt a régi, nagyforgalmú cégekkel, vagy éppen a szövetkezettel. Budapesten az 1927. évben 1423-mal szaporodott a boltok száma, míg a lakosság számának szaporodása alig fejezhető ki százalékokban. A meglévő kereskedelmi árusítóhelyek mai személyzetükkel, mostani helyiségeikben és a mai berendezésükkel legalább kétszer annyi fogyasztót tudnának kiszolgálni és mégis jönnek folyton újak, akik ugyanebből a fogyasztóközönségből akarják nemcsak a mindennapi kenyérrevalót, de a gazdagságot jelentő tőkét is kisajtolni. Világos, hogy mindez a sok ezernyi új bolt nemcsak fölösleges, de káros is a fogyasztókra, akik nemcsak az árubeszerzés és szétosztás költségeit fizetik meg, amikor vásárolni mennek, hanem táplálniuk kell ezeket a fölösleges boltosokat, rajtuk keresztül a boltokat építtető háziurakat és még egy sereg nélkülözhető embert is, közöttük azokat, akiket a nagyszámú csődeset foglalkoztat és juttatt nem éppen megvetendő jövedelemhez. A fogyasztóknak semmi okuk sincsen tehát arra, hogy elhigyjék azt a mesét, amely szerint ,,minél többa bolt, annál nagyobb a verseny és annál olcsóbbak az árak“. És maguk vallják kárát, ha akár hiszékenységből, akár szánalomból azokat az „olcsójávosokat“ támogatják, akik a nyakukra telepednek. Annak, hogy a dolgozó nép teljesen elszegényedett, nagyrészében a fölösleges áruközvetítők, az „olcsójánosok“ az okai, aminthogy azokban az államokban, ahol a munkálkodó népnek jobban megy a sorsa, ezt joggal tulajdonítják annak , mi Az áruházban. A nagy áruház írószerosztályában megjelenik hétfőn reggel egy ember.— Mivel szolgálhatok? — csicsereg felé egy bájos elárusítómű. — Van maguknak plajbászhegyezőgépük? — Hogyne, kérem! A legnagyobb választékban. És máris ott van a reménybeli vevő előtt négy-ötféle ceruzahegyezőgép. Ez hosszas keresgélés után kivesz a zsebéből egy törötthegyű ceruzát. — Mindjárt ki is próbálhatnánk, kisasszonykára, hogy szuperál-e az a masina! — szól mosolyogva. Az elárusítónő természetesen a legnagyobb készséggel hegyezi meg a ceruzát. — Ez aztán fáin! — szól emberünk, a ceruza alapos megvizsgálása után. — Mit kóstál ez a micsoda? — Hát pengő az ára, kérem szépen. Igen olcsó. — Hát — vélekedik a „vevő“ — majd meggondolom a dolgot. No, isten vele! Másnap reggel megint beállít az ipse. — Kisasszonyként, mutasson talán egy másik gépet! — Szívesen, uram! Az ember megint elővesz egy letört iránt és miután a kisasszony megint meghegyezte, újra eltávozik, anélkül, hogy valamit vásárolt volna. A harmadik napon ugyanaz a licce, vásárlás nélkül. Amikor az ipso negyednap újra megjelenik törött ceruzájával, a kisasszony egy perc türelmet kér, elmegy és magával hozza az osztályvezetőt, aki dühösen ráförmed a ceruzás emberre: — Ez mégis hallatlan! Kicsoda maga tulajdonképen? valamint a finom — Nohát! — mosolyog ártatlan arccal a mi emberünk. — Hát még ezt sem tudja? Én vagyok az az úr, aki itt minden délelőtt meghegyezteti a ceruzáját. Kent Peus is megjegyzi, hogy „a fogyasztószövetkezetek nem szegényebbé, hanem gazdagabbá teszik a népet“. A szövetkezeti termelés dicsérete. A „Hajnal“-gyár likőrjei és borai a Rákócziúton. — A „Hajnal“-pipereszappanok térhódítása. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet Rákóczi-úti székházában van Budapest egyik legizlésesebben berendezett, legszebb cukorka- és csemegeüzlete, a „Thalia“ cukorka- és csemegeáruház. Néhány hónap előtt, amikor a szövetkezet ezt az üzlethelyiséget berendezte, pár hét alatt kitűnt, hogy a helyiség megnagyobbítása elkerülhetetlen, és amikor az ősz bekövetkezett, különösen az esti órákban, szűknek bizonyult a megnagyobbított fényes helyiség is. Mindent meg lehet szerezni ebben a szép csemegeáruházban: cukorkát, friss és konzervált déligyümölcsűt, liistorihús- és kolbászféléket, szalámit, sajtot, hal-, hús-, főzelék- és gyümölcskonzerveket, kétszersültet (kekszet) vagy ötvenféle változatban/ csokoládét minden márkában, csak egy kívánsága nem mehetel. A teljesedésbe a vevőnek, italneműek nem voltak raktáron. Végre, karácsony hetében, megjött az italok árusításának az engedélyezése is és most már eleget tehetett a „Thalia“-csemegeáruház a közönség régi óhajának, bevezette az italfélék palackban való árusítását is. Bár igen választékos raktárt tart a „Thalia“, vásárlóinak figyelme pár nap alatt ráterjedt a kiváló minőségű „Najnal“-likőrökre és rumokra, akin a harag segített. Kohlrauch egészségügyi tanácsos volt a környék legkeresettebb orvosa, flóromba volt, mint a pokróc és akinek módjában volt fizetni, annak ugyancsak borsos számlákat prezentált. Ennek ellenében viszont gyakran megfeledkezett a szegények tartozásáról. Csak akkor, ha valaki megbosszantotta, volt könyörtelen. Jakab, a cipészmester, aki egy alkalommal kissé szűkre szabta a doktor úr cipőjét, magán, tapasztalta ezt. Amikor a mester felesége súlyos gyermekágyi lázban volt, a doktor szépen talpraállította, a mesternek ellenben egy 100 pengős számlát küldött. Szegény suszter ugyancsak vakargatta a füle tövét. Az üzlet rosszul ment, miből fizessen? Egyelőre félretette a számlát, hátha az orvos jószívűsége itt is megnyilvánul, de négy hét után megjött a fölszólítás: „Fizessen, vagy perelek“. Hiába volt minden könyörgés egy kis haladék irányában, az orvos leszidta és a végrehajtóval fenyegetődzött, ha idejében meg nem kapja a pénzét. Lesújtottál! indult a cipész hazafelé. Lija a gazdag Pfefferkorn kertje előtt vezetett el. Az ott ült a délutáni kávénál, rágyújtott egy szivarra és éppen az újságot kezdte olvasni. „Ejnye — gondolta magában a suszter —, egy ilyen gazdag ember bizonyára jó hangulatban lehet és kölcsönöz neked 100 pengőt.“ Becsengetett, de Pfefferkorn rossznévenetta a háborgatást és holmi elveket hangoztatva.