Szózat, 1922. június (4. évfolyam, 125-147. szám)

1922-06-24 / 143. szám

Juna 5 korona R SZOMBMT m­ámaEBHapBBB BUD tel2 EST, 1922 JUNIUS 24 ív. EvroLvnini 143. szteM Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. RÓZSA­ UTCA 111. (Podmaniczky­ utca sarok) TELEFON: Szerkentőfén: József 62-52, József 64—46, kiadóhivatal: József 63—51 KERESZTÉNY POLITIKZU NtePILteP fömka'KMTArs I ZSILINSZKY ENDRE ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre______ ... 280 korona Egy hónapra ___________ 100 korona Egyes szám _­ ________ 5 korona Az ellenzék hagyományai (K. G.) Mirevaló az ellenzék egyáltalán? Teleljünk rá gyalogprózában. Arra, amire az ember agyában az akarat mellett a megfontolás. Ha akaratunkat a meg­fontolás nem korlátozná és nem kényszerítené a leghelyesebb cselekvési mérték megkeresé­sére, egész életünket vagy vadállati túlzás emésztené föl, vagy mozdulatlan tespedés. Az ellenzéknek teh­át a szabad államrendszerek­ben az a hivatása­, hogy a tömegénél fogva túl­zásra hajló többséget a törvény tiszteletére és a közérdek helyes kultuszára szorítsa. De semmiképpen sem az, hogy az ellenkezés színe alatt ő maga akadályozza meg a többséget egy­­­általán minden cselekvésben. Ezt téve, nem a szabadság külön szerve lesz többé, hanem vagy ő maga lesz zsarnokká, ha bír, vagy a többséget kényszerül az abszolút hatalomra. I ha most már magunk mögé nézve, a je­len problémáihoz a múltból vesszük a taná­csost: bizonyos, hogy Magyarországon az ellen­zék szerepe még 1848 előtt is, de még inkább azután, sokkal bénitóbb volt mindig az állam­hatalomra nézve, mint amennyit a szabad államrendszer egyáltalán eltűrhet. A rendi vi­lág országgyűlései is tele vannak nagy ellen­zéki erőszakoskodásokkal, de még inkább tele vannak ilyenfélékkel a parlamentáris világ obstrukciós országgyűlései. Régen is, újabban is sűrűn megtörtént, hogy az ellenzék a több­ség és kormány cselekvőképességét egyáltalán megakasztotta, amivel számos közérdek pan­gását és elposványosodását, sőt az egész állami élet visszamaradását idézte elő. Két gyökere volt ennek a szervi bajnak 1918 előtt. Az egyik az állami érzéknek és engedelmeskedni tudásnak az a hiánya, amit ma is „turáni átoknak“ nevezünk és azt hisz­­szük róla eddig tévesen, hogy a haladó mű­veltség majd lassan kiküszöböli. A másik pe­dig Ausztriával való államjogi viszonyunk, vagyis a dualizmus volt. És ez volt a na­gyobbik. Ma már céltalan­­népm­utatás volna ta­gadni, hogy a magyar nép túlnyomó nagy többségének a idealizmus nem kellett. A poli­tikai ösztönökön és érzelmeken túlemelkedni még nem képes széles magyar néprétegek ma­gukra engedték ugyan kényszeríteni a dualiz­must, de bensőleg visszautasították, sőt gyűlöl­ték. Sajnos, még azok a beláltób­b, értelmes és vagyonos rétegek is csak a fölismert kényte­­lenségből fogadták el, akik mint „többség“ a haza nagyobb védelme és fönnmaradása érde­kében hódoltak be­ neki és akikre nézve csak­nem ötven éven át a dualisztikus kormány­­hatalom birtoka a mártíromság és a hazafias keresztrefeszítés bizonyos neme volt. Dőreség volna még ma is azt hinni, hogy a „hatvan­hetesek“ lelkében nem élt a nemzeti érzésnek ugyanaz a melege és az állami függetlenség­nek ugyanaz a sóvárgása, ami a régi 48-asok lelkében. A belátás azonban a részükön volt és később a s*Vr is. Ez azonbiv . ' * Tagikai volt is, de mégis belső politikai 'hazugság vala.' És ha meg is mentette a nemzetet a korai végpusztulástól, mégis az ellenzéki erőket tette hatalmassá. A természetes ösztönei és szenvedélyei szerint gondolkozó nagy magyar néprétegek minden­nél könnyebben elhitték az ellenzéki bujtoga­­tásnak, hogy minden bajnak az oka az az át-­­­kozott Bécs és hogy minden magyar kormány­­ Bécsnek és a Habsburg- di­nasz­tiának pénzzel megvett nyomorult szolgája és bérence. Ezt pedig bőven beadták a népnek a választáso­kon a jelöltek, a képviselőházban az ellenzéki képviselők és, minden nap az ellenzéki újsá­gok. Szóval a dualizmus következtében a par­lamenti ellenzék hatalma talán sehol a vilá­gon nem érvényesült úgy a többség és az ál­lamhatalom rovására, mint Magyarországon, ahol a többség és a kormány gyűlöletét szinte a hazaszeretet alkatrészévé tudta tenni az el­lenzék. Az 1918 októberi katasztrófa végre meg­hozta a nemzet függetlenségét, noha az érette fizetett váltság rettenetes volt és még nincs vége ma sem. Ez egyben a nagy néprétegek Ausztria-ellenes érzületét és a dualizmus elleni gyűlöletét is eltörölte, de, fájdalom, a magyar nép ellenzéki „képzettségét“ nem vitte magá­val. Egyrészt azért, mivel a most élő nemze­dék túlnyomó része az ellenzéki tudatban ne­velkedett föl s egy egész emberöltő kell ahhoz, hogy a „kormány“-ellenes gyűlölet reflexei­ből — hogy úgy mondjuk — kigyakorolja ma­gát és megértse a többség, a kormány és ál­lamhatalom erősségének mire valósá­gát.. Más­részt —­ és ennek a hatása még nagyobb — a régi hatalmi rendszer háborús összeomlása, a hadi vereség katasztrófája, a nép nagy vér­beli és vagyonbeli vesztesége, az elszenvedett megaláztatások, félelmek és keserves szüksé­gek: ezek a nép gondolkozása előtt mind a kormány rovására mennek és a régi, egy­oldalú, ellenzéki nevelés kihalását hátrál­tatják. Nagy idő kell ahhoz és a mostaninál jobb szerencsének hosszas mosolya, amíg a nép lassan megtanulja azt, amit a művelt osz­tályoknak is csak szine-java tud még, hogy t. i. az államhatalom erőssége minden állam­polgár nagyobb biztosságát, a kormány te­kintélye a törvény tiszteletét és jog­uralmát, az erős nemzetgyűlési többség pedig az állan­dóságot jelent,­­ legyen úgy, hogy a köte­lességtudó ellenzék is a közszabadságok vissza­térését. Az előttünk fekvő első jelenségek azon­ban kedvezőtlenek. A választásokon az ellen­zéki jelöltek legnagyobb része a régi hajtogató szellemmel dolgozott és be kell vallani, hogy munkája elég könnyű is volt. Népünk nagy tömegei az új megpróbáltatások hatása alatt csak lassan tud kiszabadulni a régi, idejét múlt ellenzéki szuggesztiók nyomorúságából. Az el­lenzék bukása ugyan teljes és tökéletes volt, de nem jó az a hangulat, amit a választás maga után hagyott. Még mindig mag­unk előtt lát­juk a parlamenti közállapotok fölforgatásá­nak lehetőségeit. Ha ezt az ellenzék megint erőltetné, a provokált nagy többség komoly visszaütését idézné föl maga ellen s ezzel olyan parlamenti háború törne ki, amiben a szegény ország vérezne legtöbbet és legelőbb. Kedvezőtlen tétel előttünk még az is, hogy a mostani ellenzék sokkal töredezettebb, mint a keresztény-nemzeti többség. Imént mu­tattuk ki, hogy a többség árnyalatai a köz­érdekre nem kártékonyak, sőt szükségesek. Ellenben határozottan káros az ellenzék töre­dezettsége. Az ellenzék pedig négy nagy elvi irányzatra szakad: a szociáldemokratákra, a legitimistákra (Andrássy—Haller), a konzer­vatívokra (Zichyek) és a felekezeti demokra­tákra (Vázsonyi). De kivéve a szocialistákat, a többi három is 2—2 külön katériára oszlik, összesen tehát k­ét töredék van az ellenzéken, ami a vezetést óhatatlanul a szociáldemokra­ták kezére adja. Ezek pedig elvi alapon álló, fegyelmezett párthívek és kitűnő taktikusok. Mindig azt a párttöredéket fogják segíteni addig és annyira, ameddig és amennyire céljuk­hoz legközelebb segíti őket. A polgári frakciók tehát itt is düp­jei lehetnek a szociáldemokra­táiknak, mint düpjei voltak mindenütt, ahol gyűlölet és ódivatú üres fecsegés hagyománya vezette őket. Még egy rossz jel, mindjárt az elején. A haza érdekében tartjuk kimondhatlan nagy hibának, hogy a tömény iránti tiszteletlenség­ben éppen a polgári ellenzék fejei jártak elől. Nem értjük pl. ma Sem, mi ok kényszerítette gróf Appolvyn­ Albertet, hogy 1921 novemberé­ben a trónvesztő törvényt törvénytelennek je­lenti ki az övéivel együtt? Mi ok késztette to­vábbá az egész ellenzéket, hogy a Bethlen- féle választási szükségrendeletet már előre is törvénytelennek deklarálja? Azután pedig még távollétével is kijelentse, hogy maga az így létrejött egész nemzetgyűlés is törvény­telen. 1 . Fájdalom,, a törvény nem tudja az efféle erőszakoskodásokban rejlő abszurdumot föl­ismerni. Nem annak fog nevezni, hogy miféle férfiak az olyanok, akik előbb a nemzetgyű­lés törvénytelenségét kijelölhették, azután pe­dig fölvették­­ a képviselői tiszteletdíjakat és vígan benne maradtak a törvénytelen háziján. Ez kétségkívül humoros; a nép azonban nem ezt, hanem azt látja az efféle faksznikban, hogy ha olyan nagytekintélyű úr is, mint gróf Apponyi Albert, szintén nem tiszteli az „új törvényt“, hát akkor hogyan lehet a törvény­tiszteletet a köz­magyartól megkívánni. Ez az út bizonyosan nem a jog uralmá­nak, s­em a törvény tiszteletének, nem a köz­rendnek, a közijükének és nem a szabadságok helyreállításának az útja. Mos­t a kormány és a többség a békülé­­kenység kétségbevonhatatlan jeleivel közele­dett az ellenzékhez. Néhány nap alatt el fog­ válni, hogy az ellenzék a haza szeretete által mozdítva, szintén feléjük nyújtja-e jobb­­kezét? Ha megteszi, a mostaninál jobb idők termékenyebb munkája fog következni és ki fog derülni lassan a szürke égboltozat fejünk fölött. Ha nem teszi meg, akkor Isten legyen kegyelmes boldogtalan országunknak, mivel körülbelül ez az utolsó próba. a magyar határkiigazítások Ugye a népszövetség előtt Genf, június 23. A nagykövetek tanácsa föl­kérte a népszövetségi tanácsot, hogy legközelebbi ülésén vizsgálja meg a határ m­egál­lapító bizottság­­na­k a magyar-román és magyar-jugoszláv határra vonatkozó javaslatait. Ezek a javaslatok a hnanoni szerződésben megál­lapított határoknak ■ az ■­ 1920 május 6-iki kísérőlevél értelmében való kiigazítá­sát követelik. A hágai albizottságok munkája Hága, június­ 23. (Hágai Távirati Iroda.) A magántulajdon, az adósságok és a hitelkérdés megvizsgálására kiküldött három albizottság hiva­talos kommünikéjéből kitűnik, hogy az albizott­ságok az oroszok megérkezéséig megkezdték az elő­készítő, munkálatokat.

Next