Szózat, 1922. szeptember (4. évfolyam, 200-223. szám)
1922-09-27 / 221. szám
SZERB71 R IV. EVFOEYZ1M 221. SZEM BUBMPEST, 1922SZEPTEMBER 27 Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. RÓZSA-UTCA 111. (Podmaniczky utca sarok) KERESZTÉNY POZITIKJU NZEPJEZSP ELŐFIZETÉSI ÁRAK Negyedévre ________ 560 korona Egy hónapra _ ______ 299 korona TELEFON: Szerkesztőség: József 03—52, Józsa 64—46, kiadóhivatal: József 63—51 főszerkesztő: ZSILISZKY ENDRE Egyes szám 10 korona Külföldre az előfizetés ennek kétszerese A sévresi béke bukása A Párisban elfogadott határozatok, melyek valószínűleg véglegesen elhárították a közeli Keleten fenyegető háború veszedelmét, nemcsak azért érdemli meg a figyelmet, mert volt szövetségesünk, turáni rokonunk győzelmét teszik teljessé, hanem azért is, mert ez az első eset, ahol a szövetségesek nyíltan, minden szépítgetés nélkül elejtenek egyet a békediktátuumok közül. Azok a hatalmak, amelyek érdekeikkel már évtizedek óta ett helyezkedtek a haldoklónak hitt török birodalom határain belül és az összeomlás után hihetetlen könnyedséggel nyomták pecsétjüket a sévresi békeokmány alá, Kemal pasa szinte példátlan iramban, alig három hét alatt keresztülvitt fegyveres akciójának erejétől lenyűgözve, végre is meghazudtolták önmagukat és fölkínálták a törököknek mindazt, amit ezek csak követeltek. Ha a török nemzeti kormány megbízik a hatalmak komoly szándékában, a párisi konferencia határozataival Európa legszélső keletén helyreáll a történelmi és ethnikai viszonyoknak megfelelően kialakult régi helyzet. Amit logikusan gondolkozó államférfiak bizonyítékai nem tudtak a békekonferenciákon elfogadtatni, azt Kemal pasa szuronyaival adta a szövetségesek értésére s hogy nincs valódi béke, nem lesz megnyugvás addig, ameddig a békeszerződések vaktában meghozott területi intézkedései fönnmaradnak és a népek vissza nem jutnak azokhoz a határaikhoz, amelyeken belül évszázadokon keresztül élték állami életüket. Ha a hatalmak és az angolai kormány között létrejön a megegyezés, akkor az örökösen megoldatlan kérdések között hánykodó európai politika látóhatáráról eltűnik egy probléma, a közeli keleti kérdés, melyet a hatalmak féltékenysége, önzése, Kemal pasa hadjárata nélkül talán örök időre konzervált volna. A konferenciák sorozata még félmegoldást sem talált e nagy, szerteágazó feladat megoldására, mert a hatalmak — a végrehajthatatlan békeokmánnyal kezükben — nem akarták a törökség igényeit kielégíteni, de maguk sem tudtak megegyezni a rendezés módjaiban. A békekötések idején a szövetségesek között megnyilatkozó összetartás nem bírta el az összebonyolódó, egymással homlokegyenest ellenkező gazdasági és politikai érdekek terhét és a gombamódra szaporodó kérdésekben egymással szemben látjuk a hatalmakat. A keleti kérdésben is szemben áll egymással a francia és az angol álláspont, ám a problémával birkózó meddő értekezletek cirkulus villosásából kivezető első határozott cselekedetre — a békediktátumok legkérlelhetetlenebb védelmezője, Nyugat- és Közép-Európa mai torz berendezésének fanatikus híve —, Franciaország szánta el magát. A most békekövetül Angolába küldött Franklin Bouillon közvetítésével megkötött ciliciai szerződéssel maga Paris ütötte az első rést a sévresi békén, világos jeléül annak, hogy az igazság és méltányosság sűrű hangoztatása mellett kitervelt szerződéseket még alkotóik sem veszik komolyan, ha azok betartása érdekeikbe ütköznek. A sévresi béke pedig, mely burkolt formában bár, de Anglia kezére játszotta a Dardanellákat, Konstantinápolyt, tehát az egész fekete tengeri kereskedelmet és a brit birodalmat tette a Kaukázus gazdag bányáinak, kimeríthetetlen petróleumkutainak vámőrévé, kétségtelenül ellenkezik a francia érdekekkel. Nem kellett hosszú idő ahhoz, hogy a szövetségestárs iránti rajongás csillapultával Párisban is rájöttek erre a kétségbevonhatatlan igazságra. Az ilyen belátások után a reálpolitika szigorúan előírja a további teendőket, különösen a keletihez hasonló helyzetekben, midőn a jól megfontolt külön akció még a rivális sakkban tartására is alkalmas. Egészen természetes tehát, hogy a francia politika maga tépi darabokra a reá nézve nem előnyös szerződést és épp oly magától értetődő az is, hogy Anglia mereven ragaszkodik abban biztosított jogaihoz. Eltekintve a Dardanellák feletti uralom biztosította roppant anyagi előnyöktől, nem említve azt, hogy a Fekete-tenger bejárójánál kiépített új Gibraltár véglegesen biztosítja a Földközi- és a Feketetengeren a brit birodalom megingathatatlan hatalmát, kétségtelen, hogy Angliának súlyos politikai okai is voltak, amidőn Törökország megsemmisítését követelte. Törökország az izlám egyetlen független országa, a mohamedán világ vezető állama. A többi muzulmán nemzetek lassan angol fennhatóság alá kerültek, egyedül a fényes porta maradt meg, mint a szabadon élő izlám utolsó szigete. A Szeráj csincsán kitűzött félholdas zászló felé tekintettek tehát a nemzeti összetartozás érzésében mindinkább erősbödő moshamedán népek, melyek ma angol fennhatóság alatt élnek. A szultán birodalma ugyan tényleg nem irányította a pánszlám mozgalmat, de mindig élő szimbóluma volt a mohamedán függetlenségi eszmének. A sèvresi béke lerántotta Törökországot erről a magaslatról, önállóságától megfosztva, arra a színvonalra sülyedt volna alá, melyen ma a kisebb angol hűbéres államok tengődnek. Az antant-béke megfosztotta volna az izlámot hitéleti, erkölcsi vezetőjétől és az angol birodalomnak mindaddig nem lenne oka tartani a pánszlám mozgalomtól, míg valamely hatalma alatt álló orrszágban új gócpont ki nem alakult Kemal pasa győzelme azonban ismét vezető helyére állí-tetta Konstantinápolyt, pedig talán ez ellen küzdöttek legszívósabban az angol diplomaták. A harmadik szövetséges, Olaszország — mint a kérdésben a legkevésbé érdekelt —, a közvetítésnek nem mindig hálás szerepét vállalta magára, mégpedig az igazság és méltányosság szellemének megfelelően a francia felfogás érdekében. Némelyeknek talán különösnek látszik, hogy Itália, mely úgy Genovában, mint Hágában, mind pedig a német jóvátétel kérdésében az angol álláspont mellett harcolt, most a franciák mellé állott. Meg kell gondolnunk azonban, hogy Olaszországban ismerték föl először az antant-békék tarthatatlan voltát és ennek megfelelően Anglia mindig hű szövetségesekre talált a konzultán, ameddig a békediktátumok enyhítésén fáradozott. De ebben az esetben Anglia szerepet cserélt Franciaországgal. A brit birodalom volt az, mely védte a sévresi békét és így került most szembe Olaszországgal. Bár a török kérdésnek a , , törökök javára való megoldását egyéb reálpolitikai magyarázások is rokonszenvessé tették a római politika előtt, Olaszország eme állásfoglalása tehát nem áll ellentétben az olasz külpolitika alapvető irányzatával. A párisi konferencia határozatai megnyugtatták Európát Keleten terjed a nagy turáni mozgalom • Nyugtalankodnak a szerbek A párisi keleti konferencia határozatai minden előjel szerint megnyugtatták a szövetségeseket, sőt az angorai kormányzatot is, amely tudvalevőleg mostanáig minden megegyezésre irányuló ajánlatot mereven visszautasított. Az angorai kormány válasza ugyan még nem érkezett meg, de az aurópai diplomáciai körök fölfogása szerint a háborús veszedelem immár megszűntnek tekinthető, amennyiben újabb, előre nem látható komplikációk nem merülnek föl. Ezt a fölfogást megerősíti a fieuter-iroda konstantinápolyi jelentése, mely szerint a kemalisták ottani képviselője kijelentette, hogy a szövetségesek közlése a további megbeszéléseknek alapjául szolgálhat. Egyedüli nehézséget abban látja a kemalista megbízott, hogy a tengerszorosoknak és Trácia bizonyos részeinek demilitarizálása ne egyeztethető össze a török szuverenitás fogalmával, továbbá abban, hogy a határozatok kérdésiben valamennyi feketetengeri államot meg kell hallgatni. A konstantinápolyi kemalista követ ez utóbbi megjegyzésével bizonyára Szovjetoroszország bevonására célzott. Nem lehet tudni ugyan, hogy milyen pontokat tartalmaz az állítólag 1921-ben megkötött török-orosz szerződés, lehetséges hogy Törökország tényleg kötelezte magát arra, hogy Moszkva nélkül nem folytat tárgyalásokat. Ez ugyan, ismerve a török diplomácia előrelátását, nem látszik valószínűnek. Kétségtelen, hogy Oroszország trra mindent elkövet, hogy Angora visszautasítsa a szövetségesek ajánlatát. Nem lehetetlen, hogy a szovjet hangos szóval hirdetett hadműveletet, Kamenevnek, a szovjet hadsereg főparancsnokának a román határon való megjelenése a kemalistákra kíván nyomást gyakorolni, hogy ragaszkodjanak Georgia, U Ukrainia és Moszkva, tehát a három szovjet ország képviselőinek a tárgyalásokba való bevonásához. Hogy a bolsevisták és a török nemzeti kormányzat között fennálló viszony nem lehet a legbarátságosabb, azt bizonyítják azok a berlini hírek, melyek Enver pasának Musztafa Kemallal kötött szövetségéről szóló hírt erősítik meg. A török győzelem — írja a Buli — az egész muzulmán Keleten megerősítette az izlám szeparatisztikus törekvéseket és Turkesztánban egyre nagyobb tért hódít a „Jeni-Turán“-a, nagy„ turáni mozgalom. Más jelentések ugyan nagy buzgalommal tartják fönn a török-orosz szolidaritásról szóló híreket, azonban minden ezirányú kombináció alaptalannak látszik addig a pillanatig, ameddig az angolai kormány hivatalos állásfoglalását még nem ismerjük. Görögországban természetesen a párisi konferencia döntése nagy izgalmat keltett. Athénben az utolsó pillanatig bíztak az angol védnökség csodatevő hatalmában és midőn arra ébredtek, hogy a brit kormány a megegyezés útját keresi, feltámadt a kétségbeeséstől sugalt európai ellenállásnak terve. Görögország már belenyugodott abba, hogy Kisázsiát végérvényesen elvesztette, de Trácia & Dininápoly birtokáról — amelyet minden áldozat nélkül a háború utáni zavaros viszonyok között had Aszva szerzett meg magának — nem akar lemondani. Utolsó kisérletképen Tráciának fegyveres megvédésének gondolatával foglalkoznak és az athéniminisztertanács Venizelosz diplomáciai ügyességébe veti hitét, akit arra akar megnyerni, hogy a keleti konferencián Görögország érdekeit képviselje. A hatalmak állásfoglalása bizonyára a jugoszláv államban váltotta ki a legnagyobb elkedvetlenedést. A szerbek, akik nemcsak miniszterelnöküket és külügyminiszterüket, de uralkodójukat is körülutaztatták Európa fővárosain, hogy a görög sírt a fó korona