A MTA FILOZÓFIAI ÉS TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYEI, 17. kötet (1968-1969)
3. szám - Siklós András: Az Osztrák—Magyar Monarchia felbomlása és a magyar októberi forradalom
AZ OSZTRÁK-MAGYAR MONARCHIA HADSEREGÉNEK FELBOMLÁSA 319 A szövetségi állam proklamálásához fűzött remények, a kiáltvány kiadásával követett célok egyike sem valósult meg. A monarchia átszervezésének bejelentése az antantot és Wilsont már semmilyen irányban sem befolyásolta. A nemzetiségek a kiáltványt mint felemás, elfogadhatatlan javaslatot egyöntetűen elutasították. Az október 16-i átszervezési kísérlet, mely Ausztriában az önrendelkezés elvére hivatkozva a német, Magyarországon a történelmi határok sérthetetlenségét hangoztatva a magyar nacionalizmus szellemében próbált megoldást keresni, az adott helyzetben irreális volt, a cseh és délszláv pártokat felháborította, megnyugvás helyett inkább a nemzeti ellentétek kiélezését eredményezte. A kiáltvány, amennyiben az események menetét még egyáltalában befolyásolni tudta, egyrészt meggyorsította — bár ez nem állt szándékában — a felbomlás folyamatát, márészt hozzájárult ahhoz, hogy e folyamat különösebb ellenállás nélkül, viszonylag békés úton jusson el a végkifejléshez. A központi hatalmak október 4-i békekérésére az antant végleges válaszát csak hosszas huzavona után közölte. Miután a szövetségesek 1918 őszén még a háború elhíródásával számoltak, a béke és fegyverszünet hirtelen felajánlásában megtévesztő manővert láttak, és azt ennek megfelelően gyanakvással fogadták. Eltérőek voltak nagyhatalmi törekvéseik, ebből fakadóan hadicéljaik, a jövőt illető elképzeléseik is. Jó ideig tartott, míg a különböző irányzatok közös nevezőre jutottak és eldöntötték: tárgyaljanak-e egyáltalában a központi hatalmakkal és ha igen, milyen feltételek mellett. A legyőzött országokban forradalmi helyzet alakult ki. A forradalmi helyzetre, a „bolsevizmus veszélyére" való hivatkozás, annak hangoztatása, hogy a forradalom átterjedhet a győztes országokra is, a mielőbbi békét és kedvező feltételeket sürgető német és osztrák diplomaták érvelésében jelentős helyet foglalt el, és az antant vezető köreinél is megfontolás tárgyát képezte. E szempontot, nevezetesen azt, hogy Németországot a forradalomtól megmentsék, hogy az ellenforradalmi erőknek támogatást nyújtsanak, a Párizsban ülésező Legfelsőbb Haditanács a német fegyverszüneti feltételek kidolgozásakor és végleges megfogalmazásakor figyelembe is vette. Az azonban, hogy a felbomlóban és széthullóban levő monarchia, a „bolsevizmus" ellenében gátat jelenthetne vagy a későbbiek során az ellensúly szerepét játszhatná Németországgal szemben, nem hatott meggyőzően. E célok elérését a győztes hatalmak 1918 őszén már nem a monarchia fennmaradásától, hanem számolva a reális helyzettel, inkább a reménytelen helyzetben levő Habsburg-birodalom felszámolásától, az annak helyén kialakuló és az antanttal szövetséges új államoktól várták. Azt, hogy 1918 októberére a szövetségesek vezetőinél e felfogás vált uralkodóvá, Wilsonnak a monarchia békeajánlatára adott válasza is tükrözte. Wilson válasza, mely nagysokára, október 18-án készült el, és svéd közvetítéssel október 21-én jutott el Bécsbe, a monarchia uralkodó köreire nézve lesúlytó volt. Wilson 14 pontja a monarchia egysége alapján állt és a nemzetiségi kör- MTA II. Oszt. Közl. 17. 1969