Tér és forma, 1933 (6. évfolyam)
VI. évfolyam, 4–5. szám - dr. Bierbauer Virgil: Vidéki tapasztalatok
VIDÉKI TAPASZTALATOK Előadásaimnak és cikkeimnek sokszor ismételt témája volt: új szellem van születőben, ezért születik egy új építészet. A körülöttünk élő szkeptikusok, a lelkileg elaggottak kétkedve hallgattak és azt kérdezték: ugyan hol is jelentkezik ez az új szellem? Számtalanszor megmondották, megírták, hogy az, amit az új szellemből nőtt építészetnek neveznek, végeredményben nem más, mint egy új divat, amely el fog múlni, ahogy elmúlt a szecesszió is. Annyiszor használták ezt a felette kényelmes szónoki fordulatot, hogy azt megunván hallani, már feladtam a válaszolást, inkább rátértem arra, hogy az elméleti vita helyett a valóságok alapos és teljes megismerése alapján küzdjek azért, amit helyesnek tartok. A Tér és Forma olvasói talán észrevették ezt és talán az a vélemény is kialakult, hogy a lap elvesztette lírai lendületét, hangja szárazabb lett, sőt egyesek bizonyára azt vélték, hogy minden várakozás ellenére a kicsinyes gáncsoskodás győzedelmeskedett, úgy rajtam, mint az általam képviselt gondolatokon. A Tér és Forma képanyaga mindinkább az ellenkezőt bizonyította azok számára, akik látni tudnak — persze azoknak nem, akik a cifraságokban látják az építőművészetet és akik a kiegyensúlyozott egyszerűségben nem képesek mást látni, mint a „díszítőrajz elhanyagolását." Mégis mindennek dacára új szellem van születőben, amelyből új világ és új építészet fogantatik. Különösen éreztem ennek az új szellemnek születését azon néhány nap alatt, amelyet Szegeden töltöttem, akkor, amikor a Szegedi Alföldkutató Bizottság és a Magyar Mérnök- és Építészegylet szegedi osztályának meghívására az általuk rendezett városrendezési tanácskozás keretében egy előadást tartottam e nagy téma egyik részéről. Bepillantást nyerhettem e legnagyobb vidéki városunk életébe és megállapíthattam, hogy mi foglalkoztatja ott a szellemi hivatásunkat, milyen célok elérésére törekszenek, minő munkát végeznek, minek szentelik idejüket és munkaerejüket. A szegedi szellemi és alkotó élet közepén áll a Szegedi Alföldkutató Bizottság, amelynek vezető elméje és ügyvezető elnöke Kogutovicz Károly, az egyetem földrajztanára. Igen nagy meglepetés volt számomra, hogy mit jelent ez a bizottság. A fővárosban a különböző egyesületek különböző bizottságai általában csak arra szolgálnak, hogy a felvetődő gondolatok sírját gondosan megássák. Ez a szegedi bizottság ellenben nemcsak tanácskozik és határozati javaslatokat szerkeszt, hogy ezekkel az új gondolatokat minden formák között eltemesse, hanem hatéves munkájával nagyszabású tényezője lett a Délvidék életének, olyan tényezője, amely áldásos tevékenységével bele tud nyúlni ebbe az életbe és azt előbbre is tudja vinni. A bizottság mezőgazdasági tevékenységével pl. újra meghonosította az innen eltanácsolt burgonyatenyésztést, a szegedi határban 50.000 gyümölcsfát ültetett el és pedig nem ötletszerűen, hanem a talajviszonyok, a klíma teljes ismeretében, tehát tervgazdálkodás alapján, bevezette a parlagi baromfitenyésztést, stb., stb. — és pedig mindezt egyrészt kutatások, nagyarányú tudományos előkészítés, másrészt pedig kitűnően megszervezett, a néphez szóló előadásokkal. Mindennek és jövőbeli tervek értelmében közel 2000 nyomtatott oldalnyi tudományos iratot adott ki, öszszefogta a Délvidék népművelését, sokezernyi röpiratot osztott szét, stb., stb. Ez év tavaszán pedig Szeged város jövőbeli kialakításának előkészítésére egy nagyszabású tanácskozást rendez a Mérnökegylet osztályával egyetemben. Azonban tévedés volna azt hinni, mintha ez előadássorozaton nem történt volna más, mint az, hogy egyesek, akik szeretik hangjukat hallani és pedig minél tovább, még akkor is, ha a témához nem is értenek, de mint „jó szónokok" minden kérdésről bármikor akár órákon át is tudnak beszélni. Nem az történt, hogy felvonultak a pódiumra és előadták a magyar városépítésre vonatkozó — vagy ahhoz nem is tartozó gondolataikat —, hanem tényleg a kitűzött kérdésekhez szólottak és azt olyan megalapozottsággal tárgyalták, amely a legnagyobb tiszteletet érdemli. Alkalmam volt az előadásokat megismerni és az előadásokhoz készült szemléltető anyagokat tanulmányozni. Kiderült, hogy szegedi kartársaink nem mindennapos szakismeretekkel rendelkeznek, nemcsak, hogy előadási körüknek minden részletét ismerik, hanem azon túlmenőleg az irodalomban is meglepően jártasak. És így az alapos előmunkálatokra felépített előadásaik nemcsak elismerést követelnek, hanem valóban előkészítik Szeged város újjáformálását. Amint ezt a szót újjáformálós kimondom, teljesen átérzem, mennyi félreértésre vezethet a városrendezés és városszabályozás terén még mindig fennálló téves felfogások világában. Újjáformálás alatt talán azt érthetni, hogy ezek az előmunkálatok újabb, tetszetősebb, ha tetszik, ma tetszetősebb, mondjuk divatosabb formába akarják hozni azt a várost, melyet Tisza Lajos a nagy árvíz után újjáépített és amelynek fő hálózati terve ma is meglepően jónak tetszik. Talán úgy gondolják egyesek, hogy a szegedi előadók remekül megrajzolt perspektívákkal, szellemes ötletekkel délibábos álmokat vetítettek a hallgatók elé: pl. a szépséges alsóvárosi templomnak az Egyetemi térhez hasonló monumentális körülépítéséről álmodoztak. Nem, ezek az előadók Szeged város fényeinek határozott leszögezésére, azoknak olyan statisztikai és kartográfiai feldolgozására törekedtek, amelyeknél az élet komoly valóságai bontakoznak ki. Pl. az egyes városrészek lakosságának hivatások