Tér és forma, 1933 (6. évfolyam)

VI. évfolyam, 4–5. szám - dr. Bierbauer Virgil: Vidéki tapasztalatok

VIDÉKI TAPASZTALATOK Előadásaimnak és cikkeimnek sokszor ismé­telt témája volt: új szellem van születőben,­­ ezért születik egy új építészet. A körülöttünk élő szkeptikusok, a lelkileg elaggottak kétkedve hallgattak és azt kérdezték: ugyan hol is je­lentkezik ez az új szellem? Számtalanszor meg­mondották, megírták, hogy az, amit az új szel­lemből nőtt építészetnek neveznek, végered­ményben nem más, mint egy új divat, amely el fog múlni, ahogy elmúlt a szecesszió is. Annyi­szor használták ezt a felette kényelmes szónoki fordulatot, hogy azt megunván hallani, már fel­adtam a válaszolást, inkább rátértem arra, hogy az elméleti vita helyett a valóságok alapos és teljes megismerése alapján küzdjek azért, amit helyesnek tartok. A Tér és Forma olvasói talán észrevették ezt és talán az a vélemény is kiala­kult, hogy a lap elvesztette lírai lendületét, hangja szárazabb lett, sőt egyesek bizonyára azt vélték, hogy minden várakozás ellenére a ki­csinyes gáncsoskodás győzedelmeskedett, úgy rajtam, mint az általam képviselt gondolatokon. A Tér és Forma képanyaga mindinkább az el­lenkezőt bizonyította azok számára, akik látni tudnak — persze azoknak nem, akik a cifrasá­gokban látják az építőművészetet és akik a ki­egyensúlyozott egyszerűségben nem képesek mást látni, mint a „díszítőrajz elhanyagolását." Mégis mindennek dacára új szellem van szü­letőben, amelyből új világ és új építészet fogan­tatik. Különösen éreztem ennek az új szellem­nek születését azon néhány nap alatt, amelyet Szegeden töltöttem, akkor, amikor a Szegedi Alföldkutató Bizottság és a Magyar Mérnök- és Építészegylet szegedi osztályának meghívására az általuk rendezett városrendezési tanácskozás keretében egy előadást tartottam e nagy téma egyik részéről. Bepillantást nyerhettem e legna­gyobb vidéki városunk életébe és megállapíthat­tam, hogy mi foglalkoztatja ott a szellemi hiva­tásunkat, milyen célok elérésére törekszenek, minő munkát végeznek, minek szentelik idejü­ket és munkaerejüket. A szegedi szellemi és alkotó élet közepén áll a Szegedi Alföldkutató Bizottság, amelynek ve­zető elméje és ügyvezető elnöke Kogutovicz Ká­roly, az egyetem földrajztanára. Igen nagy meg­lepetés volt számomra, hogy mit jelent ez a bi­zottság. A fővárosban a különböző egyesületek különböző bizottságai általában csak arra szol­gálnak, hogy a felvetődő gondolatok sírját gon­dosan megássák. Ez a szegedi bizottság ellen­ben nemcsak tanácskozik és határozati javasla­tokat szerkeszt, hogy ezekkel az új gondolato­kat minden formák között eltemesse, hanem hatéves munkájával nagyszabású tényezője lett a Délvidék életének, olyan tényezője, amely ál­dásos tevékenységével bele tud nyúlni ebbe az életbe és azt előbbre is tudja vinni. A bizottság mezőgazdasági tevékenységével pl. újra megho­nosította az innen eltanácsolt burgonyatenyész­tést, a szegedi határban 50.000 gyümölcsfát ültetett el és pedig nem ötletszerűen, hanem a talajviszonyok, a klíma teljes ismeretében, tehát tervgazdálkodás alapján, bevezette a parlagi baromfitenyésztést, stb., stb. — és pedig mind­ezt egyrészt kutatások, nagyarányú tudományos előkészítés, másrészt pedig kitűnően megszerve­zett, a néphez szóló előadásokkal. Mindennek és jövőbeli tervek értelmében közel 2000 nyom­tatott oldalnyi tudományos iratot adott ki, ösz­szefogta a Délvidék népművelését, sokezernyi röpiratot osztott szét, stb., stb. Ez év tavaszán pedig Szeged város jövőbeli kialakításának elő­készítésére egy nagyszabású tanácskozást ren­dez a Mérnökegylet osztályával egyetemben. Azonban tévedés volna azt hinni, mintha ez előadássorozaton nem történt volna más, mint az, hogy egyesek, akik szeretik hangjukat hal­lani és pedig minél tovább, még akkor is, ha a témához nem is értenek, de mint „jó szónokok" minden kérdésről bármikor akár órákon át is tudnak beszélni. Nem az történt, hogy felvonul­tak a pódiumra és előadták a magyar városépí­tésre vonatkozó — vagy ahhoz nem is tartozó gondolataikat —­, hanem tényleg a kitűzött kér­désekhez szólottak és azt olyan megalapozott­sággal tárgyalták, amely a legnagyobb tisztele­tet érdemli. Alkalmam volt az előadásokat meg­ismerni és az előadásokhoz készült szemléltető anyagokat tanulmányozni. Kiderült, hogy sze­gedi kartársaink nem mindennapos szakismere­tekkel rendelkeznek, nemcsak, hogy előadási körüknek minden részletét ismerik, hanem azon túlmenőleg az irodalomban is meglepően járta­sak. És így az alapos előmunkálatokra felépített előadásaik nemcsak elismerést követelnek, ha­nem valóban előkészítik Szeged város újjáfor­málását. Amint ezt a szót újjáformálós kimondom, tel­jesen átérzem, mennyi félreértésre vezethet a városrendezés és városszabályozás terén még mindig fennálló téves felfogások világában. Újjáformálás alatt talán azt érthetni, hogy ezek az előmunkálatok újabb, tetszetősebb, ha tet­szik, ma tetszetősebb, mondjuk divatosabb for­mába akarják hozni azt a várost, melyet Tisza Lajos a nagy árvíz után újjáépített és amelynek fő hálózati terve ma is meglepően jónak tetszik. Talán úgy gondolják egyesek, hogy a szegedi előadók remekül megrajzolt perspektívákkal, szellemes ötletekkel délibábos álmokat vetítet­tek a hallgatók elé: pl. a szépséges alsóvárosi templomnak az Egyetemi térhez hasonló monu­mentális körülépítéséről álmodoztak. Nem, ezek az előadók Szeged város fényeinek határozott leszögezésére, azoknak olyan statisztikai és kartográfiai feldolgozására törekedtek, amelyek­nél az élet komoly valóságai bontakoznak ki. Pl. az egyes városrészek lakosságának hivatások

Next