Tanácsok Lapja, 1958 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1958-07-24 / 14. szám

Miért jár külön utakon a tanács és a népfront-bizottság BALATONLELLÉN? Nemrég egy festményt láttam, amely füstösfalú falusi kovácsműhelyt ábrázolt belülről. Az előtérben egy üllő állt, mellette két kovács pöröllyel a kezében formálta az üllőre helyezett izzó acéldarabot. A munka heve, az alkotás tudata tükröződött a két kovács arcán. A közös munka, a felváltva lesújtó kalapácsütések nyomán gyorsan formálódott az a cél. Ez a festmény jutott eszembe, amikor Balatonlellén felkeres­tem a tanács és a népfront-bizottság vezetőit azzal a céllal, hogy megtudjam: milyen a tanács és a népfront kapcsolata, miként formálja a község két fontos vezetőszerve a falu életét, hogyan dolgoznak együtt a választókért, milyen az összhang a tanács és a népfront munkájában? Balatonlelle a magyar tenger üdülőhelyeinek egyik jelese. A községben 4000 ember lakik és 60—70 000 „társbérlő”. Évente ugyanis ennyi üdülővendég keresi fel a csinosodó üdülőhelyet. Mi épült a két forintokból ? Csillag Gyula elvtárs, a hat­vanhoz közeledő vb. titkár nem kis büszkeséggel közli, hogy az üdülők napi két fo­rintja sokat lendített a közsé­gen az elmúlt évben. Üdülési díjból 350 000 forint bevételük volt, az idén még több lesz. A múlt évben 30 000 forintot for­dítottak az üdülőtelepen a jár­dák építésére, két új tenisz­pályát létesítettek, új zuha­nyozót kapott a községi strand, a gyermekeknek hintákat sze­reztek be. A község tehát jól hasznosította a két forintokat, kulturáltabb, egészségesebb körülmények között üdülhet­nek a vendégek. A községfejlesztési alapra tereljük a beszélgetést és Csil­lag elvtárs elé tárjuk értesülé­sünket. Úgy hallottuk a vb. és a népfront-bizottság között véleménykülönbségek vannak a községfejlesztés kérdésében Egyszóval: mást akar a nép­front és mást a tanács. Mi igaz ebből? Ebben az ügyben beszélget­tünk Hideg Jenő népfront­bizottsági titkárral és Parti Ferenc népfront elnökségi taggal is. A beszélgetésből az alábbi kép bontakozott ki. A vb. és a népfront vezető­sége civódnak egymással. Együttműködés helyett szét­húzás jellemzi a kapcsolatot. Alapvetően három ügyre veze­tik vissza az ellentéteket. I­­, I A Dózsa­ telepiek panasza Az egyik vita-ügy a Dózsa­­telepiek szabad strandjának ügye. A község tíz évvel ez­előtt használatra átengedett egy nagyobb területet az egyik hatóságnak. Az átengedés meghatározott időre szólt és a Dózsa-telepi dolgozók arra számítottak, hogy tíz év letelte után a területet ismét szabad strandnak használhatják. A Hazafias Népfront kisgyűlé­­sein elhangzott kívánságokat a népfront továbbította a tanács vezetőinek. A vb. azonban el­aludt, nem tették meg kellő időben a szükséges lépéseket a terület visszavételére. Ma az a helyzet, hogy a terület végleg a másik fél birtokába került. Az elmérgesedett ügyet most úgy akarják áthidalni, hogy szabad strand céljára más megfelelő telket keresnek.­ ­ Járda, ivóvíz Sokan sérelmezik, hogy a Szúnyogtelep járdái még min­dig nem készültek el. Ebben a községrészben földhöz jutta­tott volt zsellérek, kisparasz­­tok laknak. A lapályos rész gyalogjáról, földútjai elhanya­goltak és éppen ezért a tanács­tagok kezdeményezésére a la­kosság vállalta a járda- és útépítést. Járdaszegélyeket kértek a tanácstól, ígéretet kaptak, a salakot kihordták, de a járdaépítésből nem lett semmi. A tanács nem gondos­kodott a járdaszegélyek be­szerzéséről. Ш A tervezők és a helyszínismeret A Balaton partján, Balaton­lellén nyílt meg, körülbelül két hete az első szélesvásznú mozi. A megye moziüzemi vállalata közel 400 000 forin­tos beruházással a volt SZOT szabadtéri színpadán korszerű mozit építtetett. A községben mindenki örül az új mozinak, de azt már kifogásolják, hogy a kultúrházból 8 métert „le­faragtak" a gépház céljaira. A kultúrház amúgy is kicsi volt, most 8 méterrel csökkent a befogadóképessége. Mindezeket a panaszokat, sérelmeket meg lehetett volna előzni, ha a szabadtéri mozit tervező vállalat a helyszínen a tanáccsal megbeszélte volna !■■■■, az átalakítás részleteit. A ta­nács azonban tudomásul vette a tervet és az építés, bontás, átalakítás rohamtempóban megkezdődött. Csak a másik a hibás? Más ügyekben is van véle­ményeltérés a tanács vezetői és a népfront vezetői között. A baj szerintünk ott van, hogy a nehézségek megoldásához vezető közös utat nem találja meg sem a tanács, sem a nép­front-bizottság. — Próbálkoztak-e közelebb kerülni egymáshoz, a ,„közös nyelvet” megtalálni? — kér­deztük. Csillag elvtárs azt mondta: eleinte próbálkozott, de nem jutott semmire. Kiderült, hogy eleinte eljárt a népfront ren­dezvényeire, üléseire, de csak „megjelent" és nem vett részt aktívan a munkában. Parti Ferenc népfront el­nökségi tag egyben tanácstag, de az ülésekre már nem jár. „A tanácsüléseken nem a la­kosságot érdeklő ügyekkel fog­lalkoznak, ezért nem is járok el az ülésekre” — mondotta. Az is tény, hogy a tanács­üléseken kevés tanácstag je­lenik meg, míg a Hazafias Nép­front-bizottság megmozdulá­sait, kisgyűléseit sokan láto­gatják. A lakosság többet ad a népfront szavára, mint a ta­nácséra. Ezt nem kis büszke­séggel mondták a népfront ve­zetői és keserű szájízzel a vb. titkár. Ki a hibás a széthúzásért? A tanács és a népfront vezetői egyaránt. Kétségtelen, hogy a vb. munkájában sok volt a hi­ba. A Hazafias Népfront helyi bizottsága az újjászervezés óta igen értékes, aktív munkát végez. Sok javaslat, kezdemé­nyezés született a kisgyűlése­­ken, amelyeket a tanács veze­tőinek hasznosítani kellene. A legfontosabb az lenne most, hogy a vb. vezetői és a nép­front-bizottság vezetői üljenek le és beszélgessenek a közös feladatról, a közös teendőkről. Ne külön-külön úton haladja­nak — dolgozzanak együtt. Mint az a két kovács ... V. I. , olyan feltételeket kell teremteni a tanácsok község­politikai munkájához, amelyeknek felhasználásával a tanácsok közelebb kerülnek a lakossághoz, meg tudják valósítani­­azokat a népgazdasági tervben meg nem tervezett kisebb létesítménye­ket, amelyeket a lakosság nélkülöz és évek óta sürget.” Szőcs Pálné VB-elnök idézi ezeket a megszívlelésre méltó szavakat az MSZMP községpolitikával foglalkozó határozatából, annak az ízlésesen kiállított 24 oldalas füzetnek az előszavában, melyet „Épül-szépül kerületünk” címmel most adott ki a VII. kerületi tanács végrehajtó bizottsága. Hogyan épül ,hogyan szépül fővárosunk egyik legnagyobb kerülete? Ezt tudjuk meg a füzet átböngészése után. Először is, egy meghökkentő számmal találkozunk: 125 mil­­­lió forint! Ennyit használnak fel az idén kerületfejlesztési ter­vük végrehajtására. Hatalmas összeg! Az egyik cikkben ki is számítják, hogy ebből, a csecsemőket is beleértve, 900 forint jutna a kerület minden lakójára. Honnan vesznek ennyi pénzt? A válasz: a kerület lakói adják! A kétkezi dolgozók úgy, hogy többet, jobbat termelnek és ennek ellenértékéből jelentős ösz­­szeg jut a községfejlesztési alapra. A kiskereskedők, kisiparo­sok pedig úgy, hogy jövedelmi adójuk 20 százalékát ajánlották fel kerületük építésére, szépítésére. Tavaly még idegenkedtek ettől a tehertől, de azóta rájöttek arra, hogy amit megvalósíta­nak az maguk és családjuk életét teszi szebbé, könnyebbé. Csupán épületjavításokra mintegy 80 milliót fordít a ke­rület. Oktatási célra 26 milliót, szociális és egészségügyi célra 13 milliót fordítanak. Egész sereg egészségügyi intézetet, különösen bölcsődét, napközi otthont építenek, hoznak rendbe. Épüljön is, szépüljön is kerületük! Egy község bánatáról adunk hírt olvasóinknak. A köz­ség: Páty - Pest megyében van, mindössze 20 kilomterre a fővá­rostól. A község felnőtt lakossá­gának nagyobbik fele fővárosi vállalatok, üzemek dolgozója. Ké­nyelmes Ikarus autóbuszokon közlekedhetnek az otthonuk és munkahelyük között. A közleke­dés gyors, kifogástalan: az indu­lástól számított 30 percen belül Budapesten vannak, s a délutáni órákban, amikor ismét buszra ül­nek, a tetőtől­ talpig üvegezett Ikarusra, megint csak 30 perc múlva hazaérnek Pátyra. De itt következik a bánat. . . Mikor a hídnál, vagy a gépállo­más­ megállónál kilépnek a ko­csiból — ez az idő igencsak kora­alkonyra esik — megrohanják őket a szúnyogok és szívják, szív­ják a vérüket kegyetlenül. Túri f­erenc elvtárs, a községi tanács VB-elnöke érthető elkesere­déssel tárja elénk a pátyiak pa­naszát. A községet keresztül-kasul átszelő vizesárkok eliszaposodtak, elposványosodtak. A könnyen fer­tőző szúnyogok miriádjait terme­lik. Amellett bűzösek, mint a kénköves pokol. A tanács vezetői Ponciustól a Pilátusig járják és járják a felet­tes szerveket, hogy segítsenek raj­tuk. A Pest megyei Tanács adott is valamilyen segítséget: a szük­séges 160 000 forintból 40 000 forin­tot. A pátyi Petőfi Tsz is meg­­toldaná valamennyivel — hiszen száz holdaktól fosztja meg őket a járhatatlan, bűzös árok —, a la­kosság is szívesen vállalná a rá­eső részt pénzzel és társadalmi munkával. Meg is lenne valaho­gyan a jelentős különbözet, de a 25 000 forintos tervezési költséget sehogyan sem tudják előterem­teni. A pátyi nép a tanácstagokon, il­letve a tanács VB-n keresztül most arra kéri a megyét, hogy szak­embereivel készíttesse el az árok­rendszer rendezésének tervét. A tsz-parasztok és az egyéniek fo­­gadkoznak, hogy a többit ők el­intézik . .. Nem nagy kívánság, érdemes gondolkodni felette! —s — FÉLMILLIÓ FORINTOt költ Budapest Főváros Tanácsa az idei községfejlesztési alapból a keze­lésében levő színházak nyári ta­tarozására és korszerűsítésére. ( tl bsz, CL l)­ál No, még nem most, hanem ha elkészül az új művelődési ház. Mint Bonyhai Sándorné nyírpilisi tanácstagunk örömmel írja: a községfejlesztés során, nagyszerű társadalmi megmoz­dulással elkezdték a régóta óhajtott művelődésház építését. A tanácstagok irányításával szinte minden lakos kiveszi a részét a nagy munkából — most alapokat ásnak, anyagot hor­danak ... A fiatalok máris tervezgetik, milyen jól táncolnak majd az új kultúrházban, az öregek pedig az új filmekben, színdarabokban akarnak gyönyörködni. Szerkesztőségünk is sok sikert kíván a nyírpilisi tanácstagoknak a községfejlesz­­tési munkában részt vevő fiataloknak és öregeknek azzal a megjegyzéssel: várják a meghívót is a kultúrház avatására! de hogy jó tanács tagh­o­z illik­ ­ Pető Sándor? Mit is mondhatnék róla? Jóravaló, rendes ember Sándor. Szeretjük mindannyian. Tudja, itt minálunk, a Mészá­ros-telepen nem volt járda vagy húsz esz­tendeig. Mentünk pedig Ponciustól Pilátusig érte. Mentünk Spetthez, a polgármesterhez, mentünk aztán tekintetes Szatmáryhoz, a nagyságos Spett utódjához. Kizavartak ben­nünket az átkozottak ... Sándor aztán megcsi­náltatta. Előttünk is, a túloldalon is. Valódi betonból. Szűcs Mihályné, Zsuzsa néni dicsérte így Pető Sándor tanácstagot. Nem érdemtelenül. Jómagam is meggyőződtem róla, hogy pa­nasz, kérelem, jó javaslat vagy indítvány az ő zsebében nem penészedik. Orvosolja a ba­jokat, segíti a javaslatok valóraválását. Idestova hat esztendeje,, hogy Pető Sáná­­dort Mezőtúron tanácstagnak választották. Nyolcvan család lakja a körzetét, körülbelül 300 ember, egybevetve kicsiket, nagyokat. De ez csak a városi körzet. A tanyavilág, az 52 ezer hold, 5­6 ezer lakójával szintén szá­mít támogatására. Mert Pető Sándor a kül­telki iskolák igazgatója. Idejének egy részét a tanyák közt tölti. S körútjain nem csupán a tanítókkal tanácskozik. A tsz-tagokkal, az egyéni parasztokkal is. Munkára serkent, kultúrát terjeszt, törvényeket, rendeleteket magyaráz. Eközben maga is sokat tanul, sok tapasztalatot szerez, amit aztán értékesít munkájában. Mezod­íjon alig akad közügyekkel kapcso­latos kérdés, amelyeknél Pető Sándor közre nem működik. Tagja az oktatási állandó bi­zottságnak, a kulturális bizottságnak, társa­dalmi munkát szervez, a békeharcra mozgósít, részt vesz a városfejlesztési terv kidolgozá­sában. És arra sem kell őt sarkallni, hogy rendszeresen megtartsa a fogadóórákat, a tanácstagi beszámolókat. Sőt, egyet mást még ehhez is hozzáfűz a közösség javára. A szokásos tanácstagi beszámolót kiegészíti kül- és belpolitikai kérdések ismertetésével. Be­szélget a választóival könyvekről, irodalom­ról, kulturális problémákról. Különösen sokat tesz a tanyai oktatás meg­javítása, a tsz-tagok és egyéni dolgozó parasz­tok kulturális életének fellendítése érdekében. Erről számtalan tény tanúskodik, de itt most csak a nagyfát említjük. Két évvel ezelőtt, az ottani tanító kezde­ményezésére, kultúrház építésébe kezdtek Al­­sóvízközön. A közbejött ellenforradalom mi­att csupán a falak felhúzásáig és a cseréptető felrakásáig jutottak el. S azóta is csak úgy állt az épület, félig-meddig kész állapotban. Becsurgott a tetején az eső, omladoztak a fa­lai, korhadtak a gerendái. Egyik külterületi útján Pető Sándor eltűnődve szemlélte az épületet: súlyos vétek ezt így hagyni — gon­dolta magában. Előbb-utóbb végképp tönkre­megy. Oda lesz vagy 120 ezer forint. Másnap bement Papp Józsefhez, a végre­hajtó bizottság elnökéhez: huszonötezer forint kellene ajtókra és ablakokra, s hozzá némi társadalmi hozzájárulás. Az előbbit a tanácstól kéri, az utóbbit adják majd a tsz-ek és egyé­ni parasztok. Szíves-örömest. Hiszen az ő ér­dekük, nekik válik majd hasznukra. Az épület elég tágas, az egyik része tanterem lesz, a má­sik meg olvasóterem. Könnyebb lesz a tanítás a két tantermes iskolában és a felnőttek is el­járnak esténként a művelődés, szórakozás ott­honába. A tanácsülés aztán megszavazta a ké­relmet. De nem késett a társadalmi összefogás sem. A Cseh­ halomról egymás után jöttek a panaszok. Az ottaniak azt fájlalták, hogy az iskolában négy pedagógus tanít, de lakása csak kettőnek van helyben. Két tanítónő — két fiatal lány — az iskolától tíz kilométerre levő városban lakik. Hajnalban kelnek, késő este érnek haza. Fáradtak, kimerültek, nincs idejük kellőképen felkészülni. Pető Sándor megoldást keresett, s talált is hamarosan. Me­gint elment a tanácshoz. Tizennyolcezer forin­tot kért leánylakás építéséhez. Ezt is megkap­ta. Felépült a lakás a környékbeli apák, anyák társadalmi munkájával. A lányok most már nyugodtan dolgoznak, oktató munkájuk ered­ményesebb és a gyermekek szüleit rendszere­sen, gyakran látogatják. Pető Sándor javaslatára szavazta meg a ta­nácsülés a kúriai iskola bővítésére is a 40 ezer forintot, így ősszel már ott is két tante­remben kezdődik meg a tanítás, örömére a Hunyadi, s az Új Reménység tsz tagjainak. Nem kis része volt Pető Sándornak abban is, hogy az újvároson 60 férőhelyes bölcsőde épült. Szervezte a munkaerőt, utánajárt az anyagnak, vályogot hordott, habarcsot kevert, ócska téglát tisztogatott. Persze, nem egyedül. Ott dolgozott Papp József is, a tanácselnök, meg Buzi Zsigmond, az elnökhelyettes. És sok százan még rajtuk kívül, tsz-tagok, üzemi munkások, kisebb-nagyobb beosztású közal­kalmazottak, diákok és általános iskolások. Pető Sándort tehát megérdemelten szeretik. Ahol csak lehet, mindenüt segít. Lelkiismere­tesen, fáradtságot nem ismerően. Busi Vince

Next