Tanácsok Lapja, 1958 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1958-01-16 / 1. szám
A LAKOSSÁG SÉRELMEZI - MI VÁLASZT VÁRUNK! A sarkadi tanácsháza folyosóján A sarkadi tanácsháza semmiben sem különbözik más községek hivatalos helyiségeitől. Hosszú folyosójáról sorban nyílnak a szobák és a falakon különböző plakátok, hirdetmények szövege olvasható. Első látásra ezt tapasztaltam azon az esős januári délelőttön, amikor ott jártam, na meg azt, hogy sokan keresték fel a hivatalt, különböző ügyekben. Érdekes ilyenkor megfigyelni az emberek arcát. Befelé jövet valamiféle ünnepélyesség tükröződik rajtuk, annak a tudata, hogy most egy bizonyos hivatalos dologban az állam képviselőivel tárgyalnak. Hazafelé indulóban azonban az arcok rendszerint mást mutatnak. Az egyik mosolyog, nyilvánvaló szerencsével járt, sikeresen intézte el az ügyét. De akad olyan is, akire bosszankodás vet komor árnyékot. S ennek több oka lehet: vagy minden eredmény nélkül járt a tanácsnál, vagy türelmetlenül, gorombán bántak vele, vagy egy hiábavaló utat kellett megtennie. Bosszankodó volt Duma József arca is. Hogy a csodába ne, hiszen egy fél napját kellett rááldoznia a pénzügyi csoport hanyagságára. Ő ugyan méhkeréki lakos de a sarkadi határban végzett vízügyi munkákat nyolc tervel tárgyalnak. Hazafelé inbérüket a sarkadi tanácstól kapták meg, összesen vagy 5600 Ft-ot. De az elszámolásnál elfelejtették csatolni a „napszámjegyzéket”, ahol tételesen sorolják fel a béreket, s amelyet mindenkinek alá kell írnia, amint az minden bérfizetésnél szokás. Ehelyett kitelefonáltak Méhkerékre, hogy Duma József — ő volt a csapat vezetője — jöjjön be a jegyzékért és vigye magával aláírásra. Ez az út 5 Ft-jába és egy elvesztett félnapjába került. S ha minden jól megy, az aláírások után ismét viszszahozhatja azt az írkalapnyi papírt, fizethet megint 5 Ft-ot a vonatra és eltölthet Sarkadon egy másik fél napot a pénzügyi csoport jóvoltából. Feljegyeztem a dolgot, gon- dolván, ez egyszer én is „fél” leszek és majd szóvá teszem az ügyet a VB elnökének. Közben egy kucsmás, viharkabátos emberre lettem figyelmes, aki szintén hivatalos iratokat forgatott a kezében és szigorúan összevont szemöldöke ugyancsak arról árulkodott, hogy belsejében valami bosszúság lappang. Beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy Kapros Albertnak hívják, odavalósi gazdálkodó és az adóügyi csoportnál járt. Tavaly vízkárosodás érte és így 96 Ft adókedvezményt kapott. A tanácsnál úgy egyeztek meg, hogy a kedvezményt majd a házadónál beszámítják, amikor azonban a fizetésre került a sor, mégis a teljes házadót követelték rajta. Most ennek a 96 Ft-nak a jóváírása végett jött be. De, amint elmondotta, elég kelletlenül fogadták. Kapros gazda arról is szólott, hogy nem szeretnek az emberek az adóügyi csoporthoz bemenni, mert olyan kurtán-furcsán, félvállról beszélnek velük. Pedig — jegyezte meg —, ha már a kormánynak ilyen szépen megnőtt a tekintélye és bizalommal vannak iránta az emberek, arra is kellene gondolni, hogy ezt a bizalmat a tanácsoknál ne vesztegessék e. Mert a parasztember a tanácsházán észlelt bánásmódot nemcsak a kormány, hanem az egész rendszer számlájára írja. Az egyszerűbb emberek, akik nem ismerik az állam- szervezet szerkezetét, nem- igen tesznek különbséget mi- niszterek és bizonyos hivatalnokok között, akik adótételeket könyvelnek jól vagy roszszül és kelletlenek velük szemben, hanem egy kalap alá veszik az országos vezetést a helyi hivatalok munkájával. Ez az eset is a füzetembe kívánkozott. Megnyugtattam Kapros Albertet, majd szólok efelől is az elnöknek ... Következő „ügyfelem“ Bondár Mihályné tanácstag volt. Igen örvendetes volt vele megismerkedni. Megtudtam, hogy négy esztendeje előfizetője a Tanácsok Lapjának, lelkes olvasója, s a művelődésügyi állandó bizottságban dolgozik. Fáradhatatlanul járja azokat a házakat, ahol a szülők gondatlanságából a gyerekek nem mennek rendszeresen iskolába. De igyekszik segítséget adni, vöröskeresztes adományt is szerezni a rászorultaknak, amint azt Illyés Ferenc kilenc gyermekes családja esetében tette. Nagy panasza az, hogy a hetvenkét tanácstagnak bizony alig-alig a fele vesz csak részt a tanács ülésein." Ismét dolga akadt a ceruzának, papírnak, hogy a későbbiekben válaszoljon majd arra is a tanácselnök: mi ennek az oka? Igen, a tanácselnök, aki akkor suhant el, illetve imbolygott el a hátunk mögött, amíg Bondár nénivel beszélgettünk. Az imbolygás ez esetben valóban a bizonytalan járást jelenti, mert látszott rajta, igencsak igyekszik parancsolni a lábának, hogy arra menjen, amerre ő akarja és ne hallgasson az elfogyasztott alkohol sugallatára. Alig mutatkoztunk be egymásnak, máris igyekezett látóhatáron kívül kerülni, pálinkagőzt húzván maga után ... Bondár néni után Madarasi Mihályné lépett hozzám és afelől érdeklődött, hogy mit lehet tenni, ha valaki nem elégedett a községi tanács vizsgálatával. Miről is van szó? Az Új Barázda I. típusú tsz-nek a tagja, rizst termelnek. A tagok egyenként 1200 Ft előleget kaptak a múlt esztendei termésre, csupán 8tagnak adtak 800 Ft-ot arra hivatkozva, hogy moharoe volt a gondjukra bízott területen atermés. Viszont előlegként mégis 1400 Ft-ot tartanak nyilván az ő részükről is. A községi tanács mezőgazdasági csoportja tartott vizsgálatot, amely mindent rendbenlevőnek mondott ki. A 8 tag mégis sérelmezi az őket ért megkülönböztetést és a részükre ki nem fizetett, de mégis nyilvántartott 400 Ft-ot. Panaszukkal Madarasi elvtársnőhöz fordultak, aki egyébként tagja a járási pártbizottságnak is. Megmondtam, hogy mit tegyenek ebben az esetben, de a tisztánlátás végett szerettem volna megbeszélni ezt még a VB-elnökkel is. Ezután kopogtattam az elnök szobáján. Szívélyes „szabad” volt a válasz és ott bent két asszonyt találtam meghitt beszélgetésben. Az egyik a helybeli tanítónő, a másik Képíró Sándorné, a járási népművelési felügyelő volt. Várták Szabó Imre elnököt. A két asszony elbeszéléséből tűnt ki, hogy velük tárgyalva és közben ebédelve azzal hagyta magukra őket, majd rögtön visszatér. Csaknem egyórai várakozás után vendégei megunták a várost, de én magam is. Ezért most utólag kérném meg Szabó Imre VB-elnököt, lenne szíves kérdéseimre, illetve a sarkadi tanácsházán megfordult „felek” kérdéseire választ adni és arra, hogy vajon milyen lehet a munkafegyelem az olyan községi tanács apparátusában, ahol munkaidő alatt a beosztottak ittasan látják a VB elnökét? Gede Márton Tekintélyt a tanácsoknak! Valamennyien emlékszünk még arra az időre, amikor valósággal divat volt szidni a tanácsokat. A sajtóban szinre naponta jelentek meg cikkek, melyek elverték a port ezen vagy azon a tanácson, „leleplezték” az ott uralkodó állapotokat, bírálták a dolgozók és a köz ügyeinek vontatott intézését — és rindezt egyoldalúan, kívülről. „Azok a bürokraták” — csépelték a tanácsot és más beosztásban dolgozó vezetők is, ha ott nem intéztek el valamit, vagy nem teremtettek a föld alól is lakást a pártfogoltjuknak. Vették a telefont és a sárga földig lehordták az elnököt, vagy a titkárt. A tanácsok egy időben elég gyakran töltötték be a bűnbak szerepét. „Minden rendben volna, a hiba abból ered, hogy a tanácsnál bürokraták, értelmetlen emberek dolgoznak” — így vélekedtek egyesek. A kinyilatkoztatás nem elég ... Elmúltak, visszavonhatatlanul elmúltak az évek. Már a III. pártkongresszus bírálta ezt a káros jelenséget. Azóta jelentős változás történt: megnőtt a tanácsok hatásköre és tekintélye. A gyakorlat is bebizonyította, hogy számos feladatot csak a tanácsok útján lehet megvalósítani. De valljuk meg, a régi szitkozódásnak a hatása még ma is érezhető az emberek gondolkodásában és felfogásában, még most is szép számmal akadnak olyanok, akik kézlegyintéssel vagy ajkbiggyesztéssel intézik el a választott testület határozatát és állásfoglalását. A szarvasi járási tanács két évvel ezelőtt mondta ki: Szarvason bútorüzletet kell létesíteni. Helyiség is van, a központban gyönyörű lehúzott redőnyű üzletek a raktárnak használják. Bár a raktárnak adtak helyet másutt, az államhatalom helyi szervének a határozata mégiscsak papír maradt, megbukott a Földszöv és Jászöv ellenállásán. És nem ez az egyetlen példa, ilyet sorolhatnánk még jó néhányat. De szükségtelen, hiszen mindennapi, közismert, sokszor panaszolt dolgok ezek. Azt jelzik, hogy sem a különböző szervek, sem pedig a lakosság előtt nincs még meg a kellő tekintélye a tanácsoknak. Vajon, hogyan lehet ezt megteremteni? Törvénybe cikkelyezhetik, adminisztratív intézkedésekkel szoríthatják az embereket és a különböző szerveket a tekintélytiszteletre. Ez látszólag segítene is, de valójában nem oldja meg a problémát. Nem úgy vagyunk a tekintéllyel, mint a Bibliában a teremtéssel: „Legyen” — aztán lesz. Ezt nem lehet kinyilatkoztatással megoldani. Amit „fentről" hiába várnak Az állam helyi szerveinek tekintélye mindenekelőtt a kormány politikájától függ. Az a falusi politika, mely az agrártézisekben fogalmazódott meg, népszerű, találkozik a dolgozó parasztok helyeslésével. Erre az alapra felépülhet falusi tanácsaink igazi tekintélye. De az agrártézisek önmagukban még nem ébresztenek megbecsülést és tiszteletet a helyi szervek iránt. Sajnos, sok helyütt éppen ezt várják a tanács vezetői: „Ha már kiadták, majd megvalósul önmagától”, vagy „majd csak tesznek valamit fentről...” Persze, az ilyen csodavérő és szájtátó magatartást elunják az emberek és joggal mondják: „Ezek itt a tanácsban csak beszélnek, szájjal pedig mire sem haladunk”. Ezzel aztán oda a lehetőség is, meg a tekintély is. És még egy: egyesek úgy vélik megszerezni a tekintélyt, hogy egy-egy népszerűtlen intézkedés végrehajtásakor szapulják a felsőbb szerveket. Elfelejtkeznek arról, hogy ezzel lejáratják a saját tekintélyüket is. Kicsit hasonlít ez ahhoz, mint amikor a kutya mérgesen ugat a holdra. Vajon az emberek ilyenkor a holdon mulatnak? Korántsem... A pártszervezet segítségével A tanácsok tekintélyének megteremtéséért a pártszervezet tehet talán a legtöbbet. Ahol számon kéri a kommunista tanácstagoktól a tanácsban végzett munkájukat, azt elsőrendű pártmunkának tartja, ott a lakosság is nagyobb tiszteletben tartja a tanácsot. De ott, ahol ennek az ellenkezője tapasztalható, semmivé foszlik a tisztelet. Nemrégiben történt a sarkadi járásban, a VB-ülés előadóját, a pénzügyi osztályvezetőt az üléssel egy időben a pártba hívták egy értekezletre hallgatónak. Az egyik elvtárs mindenáron ragaszkodott ahhoz, hogy a pártban tartott értekezleten jelenjék meg az osztályvezető, még azon az áron is, hogy a járás legfőbb államigazgatási szervének az ülése meghiúsul. Nem csoda, ha tanácsülésre és VB-ülésre ebben a járásban sokszor gépkocsival kell öszszeszedni az embereket, hogy az ülés határozatképes legyen. Az ilyen rövidlátó magatartás nemcsak a helyi tanács, hanem a párt és az állam tekintélyét is rombolja. Tisztelet vagy félelem Azt is a tekintélyről szóló közismert igazságok közé sorolhatjuk, hogy minél közelebb van a tanács az emberekhez, annál jobban becsülik, annál többre tartják. Régen félve léptek be a parasztok a községházára, a jegyző urat az utcán is alázatosan megsüvegelték. Ez a megszokás a kevésbé felvilágosult emberek között még ma is hat. Mezőgyánban sáros időben egy asszony jött a tanácsházára, a küszöbön levetette a cipőjét, hogy már valahogy be ne sározza a padlót. Vajon örülhetünk-e az ilyen „tiszteletnek”? Nem, mert így az erősebbet, a hatalmast, a félelmest tisztelik. Sajnos több helyütt az öntelt vezetők goromba és faragatlan magatartásukkal a régi megszokást erősítik. Ráordítanak a felekre, minősíthetetlen hangon rendreutasítják őket: félelmet, bizalmatlanságot ébresztenek a hozzájuk fordulókban és a „felek” bennük is „jegyző urat” látnak. Persze, mindez nem jelenti azt, hogy a másik véglet volna a helyes. Az eredményezné például az igazi tekintélyt, hogy Kőrösnagyharsányban az elnök szobájában Körös-körül a fal tövében horkolnak a várakozók, míg az elnök a soronkövetkezővel tárgyal? Látatlanban is megmondhatjuk, az ilyesfajta tömegkapcsolatról megvan az emberek véleménye. Ha az elnök nem ad magára, minek adjon rá más? Az igazi tekintély alapja Bessenyei István járási tanácstag nemrégiben még azt kérdezte: mit tegyen, hogy jöjjenek hozzá a választói Másképp fogalmazva: mit tegyen, hogy a mindennapi életben is elismerjék őt tanácstagnak? Ez néhány hónappa ezelőtt volt — most már felkeresik az otthonában, megállítják az utcán. Szóval nem panaszkodhat, adnak munkát és megbízatást a választóterületében a lakók. Mi történt közben? Bessenyei elvtárs megtudakolta, hogy a környékbeliek milyen problémáik megoldását várják a tanácstól és javaslatára községüknek ezen a távoleső részén egy kis mozi létesül. A szórakozni vágyóknak nem kell esténként, a munka végeztével három-négy kilométert gyalogolnuk. Ez persze az ő tanácstagi tekintélyét és természetesen a tanácsét is megnövelte. A kiskunhalasi tanácsot is azért tartják nagyra az emberek, mert Halason a fejlődés mérföldes léptekkel halad. Azt beszélik, hogy egy szomszéd községbeli öregember nemrégiben fel akarta keresni a tanyán lakó sógorát. Neki is indult, de azon a környéken, ahol a sógort kereste, egy nagy iskola állott. „Ejnye — gondolta —, októberben jártam erre, akkor még ez nem volt itt, bizonyosan elvétettem az utat” — és bár jó helyen járt, visszafordult. Ez az iskola a lakosság erejéből épült fel. Mégis tisztelik érte a tanácso, mert megszervezte a munka, és ezzel megoldotta a tanyaiak évtizedes problémáját. A falusiak szívesen keresik fel ügyes-bajos dolgaikkal a tanult embert, mert úgy vélik hogy tőle okosabb, jobb tanácsot kaphatnak. Az egyik Szabolcs megyei községben néhány hónapig egy tanítótöltötte be a VB-elnöki funkció Az emberek nagyon megkervelték és nagyon megszerette őt. Hajlottak a szavára és még népszerűtlen dolgokat is szvesebben elfogadták tőle. Miutt még a választások ideje: kijelentették, hogy nekik a falu élére érettségizett emler kell... Joggal várják el vezetőktől, a vezető testüle tagjaitól, hogy műveltebbe legyenek, többet lássanak a világból. Bátran mondhatju, hogy az igazi tekintélynek alkotó eleme, elengedhetetle feltétele a képzettség, a műveltség. Csak úgy lehet megoldani feladatokat egy-egy községbe is, ha az emberek hallgatna a vezető testület szavára, elismerik és tisztelik azt. Tehá az eredményes munkához elengedhetetlenül szükséges e tekintély. Számos tanács példája bizonyítja, hogy ha nem is egyik napról a másikra, a hónapok és évek szorgos munkájával ki lehet vívni az igazá a valódi tekintélyt, az emberek megbecsülését és szeretetét. Gallé Tibor JÓ NAPIREND - jó tanácsülés A Tanácsok Lapja december 27-i számában megjelent „Több igazgatási kérdésben döntsön a tanács” című cikkel teljes egészében egyetértek. Ha a cikk alapgondolata megvalósul, eredményesebben aktivizálhatjuk a tanácstagokat és olyan tanácsüléseket tarthatunk, amelyeken kiviláglik, hogy a dolgozó nép a falu gazdája, önmaga dönti el, mi a terve, hogyan akarja megvalósítani. A jó tanácsülés legfőbb előfeltételének a jó napirend összeállítását tartom. Olyan napirendet kell összeállítani, amely érdekli a jelenlevőket, így nem válik unalmassá a tanácsülés. Ehhez még hozzáteszem: véleményem szerint a hozzánk hasonló kis községekben helyes lenne, ha a tanácsüléseket negyedévenként tartanánk, azzal, hogy szükség esetén bármikor összehívhatjuk. A havonta tartott tanácsülésekre — különösen a gazdasági munka idején — a tagok nem szívesen jönnek el. Ambrus Ferenc , VB-titkár Tevel Jegyzetek egy születési évfordulóról Azon a havas decemberi délelőttön már z1 kcora reggeltől az utcán volt Kiskőrös népe. De a tanyák felől is egyre hallatszott a kocsi zörgés. Subás, ködmönös parasztok — volt, aki egész háza népével felkerekedett — özönlöttek a szent városba. Ez a „szent“-ség nem isteneknek, ájtatos életű férfiaknak, nőknek a felmagasztosító jelzője, hanem a történelmi kegyeletnek, a hazafiúi hálának, s a nép dicsőségének. Azért szent az a város, mert a szabadságnak oly ékesszóló, soha nem csüggedő költőt adott, akinek az igéjét immár majd minden nép nyelvén könyvek serege hirdeti. Szent az a város, mert a nép nagysága dicsőül meg benne, ahol az egyszerű mészáros legény és a tót szolgálóleány szerelméből a nép szabadságának rendíthetetlen harcosa és a világirodalom nagy poétája fogant. Mint a zarándokok mentünk Kisszőrösre, gyalogszerrel, autón, kerékpáron, vonatonúgy, hogy a Fő tér elsötétült az emberek sokaságától. A százharmincötödik évfordulót ünnepeltük. Nekipirulva fújta a katonazenekar és a tömegből elindultak a hála és az emlékezés koszorúi a költő ércbeöntött alakja felé. A várt központi bizottsága égő vörös rózsái nyitották meg a sort és nem akart végeszakadni a koszorúk áradatának. De még a hivatalos ünnepség után is kerültek szerény csokrok a talapzatra ... Méltó volt, szép ivoit Király Istvánnak, a járás tanácstitkárának s beszéde az ünnepséghez, a százhr -miötödik születésnaphoz. Legszívesebben közzétenném az egész beszédet. Okulás-képpen, hogy minél többen lássák,, mennyivel szebb a minden frázis nélküli egyszerű szó, a keresetlenség, mennyivel inkább f eljut az emberek szívéhez és értelméhez, mint a brossúrákból ellesett, mindenüvé alkalmaz- ható kifejezések. Hideg volt a Petőfi-házban, párát hagyott a lehelet, mégis fedetlen fővel és egy kissé összeszoruló torokkal lépték át az emberek a küszöböt. Szúette már az ágy, amelyben( talán tótul sóhajtozott az asszony vajúdás közben, életet adván történelmünk egyik hal-, hatatlan egyéniségének, s zöld patina fogja bea kicsi ezüst keresztelő kancsót is. Mind-mind féltve őrzött ereklyéi egész nemzetünknek. S az esztendő fordulóján, amikor a harangok elütötték az éjfélt, az emberek gondolatban a kiskőrösi zsúptetős házban időztek, ahonnan elindult Petőfi Sándor meghódítani a világot és szolgálni a hazát. Már utána vagyunk az ünnep-ségeknek. A hét-/ köznapok küzdelmei, a gondok feltornyosulnak újra, s nekünk meg kell birkóznunk velük. Legyen Kis- kőrös tanácsa és népf font bizottság ( да a gondok között is virrasztó, s hívja az országmás vidékén élő, két is nagy zarándok útra, Petőfiszent városába. ( Nagyon sokan hallgatnak már a hívó szóra, akik aztán elviszik та- gukkal a puszták szépségét és a megható, nagy érk,zést, amely mindenkit eltölt, aki itt találkozik a kölő emlékeivel. G. M. Koszorúk lepik el a szobor talapzatát TANÁCSOK LAPJA 3