Táncművészet, 2002 (33. évfolyam, 1-6. szám)
2002 / 5. szám
interjú két hangra_____________________________________ Csillagszemek a tágasság iskolájából „A tánc töltődést ad a léleknek, és erőt az élethez" A fenti idézet egy korábbi interjúból való, éltető igazsága ma is igazság: Tímár Sándor gondolatvilágát vezérlő feleségével, Timár Böskével való pedagógiai munkáját is motiváló. Ők ketten huszonhét év alatt már negyvenhárom alkalommal tanítottak Japánban, és világszerte ismertté tették a Timár-módszert. A Tímár Kamara Táncegyüttes mellett gyermekegyüttesük, a Csillagszemű is igen kedvelt külföldön. Aki látta ezeket a gyerekeket, igencsak megcsodálhatta természetes táncukat, fegyelmezett, átlényegült színpadi mozgásukat, varázslatukat. Nem véletlen, hogy 2002-ben ők nyerték el lapunk szakmai díját, az európai Magyar Táncdíjat. Tíz esztendeje alapították gyermektáncegyüttesüket. Mi késztette Önöket e „tánc-elemi" létrehozására? T. S.: Még az állami Népi Együttes vezetőjeként gondoltam, gondoltunk közösen az utánpótlás kérdésére. Az ötletet az alapos adminisztráció azonban csak „lebegtette"... T. B.: A meghirdetett felvételire nagyon sokan jelentkeztek. Másfél évig működtünk az ANE keretei között. S amikor megszüntetéséről rendelkeztek, úgy éreztem, nem lehet százötven gyereket szélnek ereszteni. Családi vállalkozásban, két formában fogtunk a megvalósításhoz. Azóta a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes magániskolaként működik, jelenleg 350 ifjú táncossal a Virányosi Közösségi Házban. Kiváló táncosa, szólistája volt az állami Népi Együttesnek. Ahogyan Tímár Sándor neve, úgy Timár Böskéé is fogalommá vált. Ön lett a gyermekegyüttes vezető tanára. Tíz év alatt a kicsikből nagyok lettek, de szinte naponta újra töltődnek a „megüresedett" helyek. Az ötven legjobb táncosból már profi csoport is alakult. Mi az oktatásuk titka? Mi szerint érlelik ki a növendékeket, hisz nem mindenkiből lesz hivatásos néptáncos... T. B.: Nem is ez a célkitűzés. A kiugróan tehetséges a profik közé kerül, de a legtöbben azért járnak hozzánk, mert szeretik a közösséget, s mert szeretnék magukba szívni azt a tánckultúrát, amit a néptánc nyújt, s ami külső és belső tartást ad. - Korábbi beszélgetésünk alapján tudom, hogy Timár Sándor számára a hagyományőrzés meghatározó magatartás. A gyökerek ismerete a társadalom számára is fontos lenne, hogy erre építkezzen erkölcsileg, etikailag. A mai zaklatott világban kik nyújtják a kezüket a néptánckultúra felé? T. S.: Elsőül a szülők, akik felismerték a néptánckultúra tápláló-megtartó erejét. Velünk együtt fontosnak tartjuk, hogy gyermekeik minél korábban kezdjék tánclépéseiket, lehetőleg már két-három éves korban. Kodály Zoltánra hivatkozom, aki azt tartotta, hogy a gyereknek már születése előtt kilenc hónappal kell találkoznia a zenével. Nálunk e „találkozás" azt is eredményezi, hogy az együttes tagjai általában jó tanulók, közösségi létükben igen alkalmazkodóak, és dicsérik őket fegyelmezettségükért, szorgalmukért. Amikor még iskola sem igen létezett, a hagyomány, a népi kultúra, a közösségi játék, az ének, a tánc nevelte fel az ifjúságot. Valamikor a kultúra egy nagy egészet alkotott. Példaként említhetném a görögöket, ahol a filozófusok, költők egyúttal táncosok is voltak. A modern civilizáció ezt szedte szét, de mi arra törekszünk, hogy a gyerekek újra egésznek tekintsék az embert formáló művészetet. Tíz év alatt kiderült, ebben a tánc hatásos segítséget jelent. Ez lenne a jövő útja az iskolákban is, de jelenleg nincs megfelelő nevelői gárda. Hadd idézzek a Timármódszer összegzéseként megírt „Néptáncnyelven" című könyvéből: „Hagyományos kultúránk sok száz év alatt kialakult 'sűrítmény', mely rendkívül sok nevelői tapasztalatot is hordoz magában, és amelyről, ha a világ fejlődési versenyében részt akarunk venni, nem mondhatunk le!" T. S.: Igen, e gondolat jegyében, Kodály Zoltán születésének 120. évfordulója alkalmából decemberben a nemzetközi Kodály konferencián tartottam előadást Táncos nevelés Kodály szellemében címmel, kiegészítve a Csillagszeműek és a Timár Kamara bemutatójával. Úgy tűnik, a táncházmozgalom megszületése után harminc évvel még mindig lehet újat mondani. A zenészek meglepődve látták, hogy kis gyermekek hogyan tudnak egy vidék táncnyelvén rötönözni és táncmondatokat formálni. Amikor 1996-ban Yehudi Menuhin átadta Önöknek a Planetáris Tudat Díjat, többek között azt mondta: „...Önök csodálatos dolgot csinálnak a gyerekekkel! Szeretnék együttműködni Önökkel, mert a világ minden táján így kell tanulni a gyerekeknek énekelni és táncolni..." T. S.: Hadd tegyem hozzá, ehhez kellett egy tudományos gyűjtőgárda is, mint Martin György, a Pesovár testvérek, Andrásfalvi Bertalan, jómagam és még sokan mások, akik révén megismerhetővé vált a tánc beszédnyelve, amely ma már a táncoló gyermekeknek teljesen természetes. Ezért kell egészen kis korban kezdeni a tanítást, mert ahogyan az anyanyelv, úgy ragad rájuk a táncnyelv is. Először csak egy vidék táncnyelvét, majd annak összekapcsolási rendjét és önálló használatát tanítjuk meg. Ezután következhet a „táncköltészet", a koreográfia megtanítása. De teremthetünk új táncnyelvet is, amikor komponált zenére kell koreografálni. - Ha nem láttam volna az eredményt, alig hinném, hogy 3-4 évesek „profi"módon képesek táncolni, variálni. Hogy ilyen piciny korban ilyen sokat tudnak, abban, azt gondolom, a Csillagszemű hazánkban teljesen egyedülálló. Tímár Böske és Tímár Sándor az európai Magyar Táncdíj átvételekor TÁNCMŰVÉSZET 2002. 5. SZÁM