Táncművészet, 2003 (34. évfolyam, 1-6. szám)

2003 / 1. szám

tos, hogyan hatunk, mit sugá­rozunk vissza egymásnak. - Jelenleg hogyan gondolkodik Amerikáról? SZ. F.: Ma már nem annyira kategorikusan, mint régen. Bár végül is Moszkvában ma­radtam, s bármennyire is sok országban dolgozom, gyak­ran az USÁban, máskor Ja­pánban, vagy Koreában, a mai napig Moszkvában élek. A hazámra külföldön is szük­ségem van! De valóban sokat változtam, mert megváltoztattak a ta­pasztalatok. Azzal kezdődött, hogy 1993-ban ismét kaptam egy meghívást. Colorado ál­lamban szerepeltem egy ha­talmas gálán, amelyet Bill Clin­ton szervezett. A Fekete Hattyú-pas de deux-t táncol­tam, illetve a Pachitából s a Don Quijote-ból egy részletet akkori partnernőmmel, Gali­na Sztyepankával, aki jelenleg is a Nagy Színház egyik leg­jobb balerinája. A gála után együtt beszélgettünk egy asz­talnál a Clinton-házaspárral, így, ahogy most Önökkel, és egy idő után Bill nekivetkő­zött, elővette a gitárját, az or­vosa pedig zongorázott. Na­gyon kellemes volt. És akkor, ott, velük­­ egyszeriben ott­hon éreztem magam. Rengeteg fénykép is készült, s rengeteg újságcikk jelent meg Amerika-szerte erről az esté­ről. És Bill Clinton sem mon­dott rosszat rólam! Ezek után nem meglepő, hogy gyakor­latilag az összes amerikai ba­lettegyüttestől meghívást kap­tam, így, bár végül is nem élek az USÁ-ban, rengeteget szerepeltem már New York­ban, San Franciscóban, a Hus­ton Balletnél és másutt. Az amerikai tapasztalatok birto­kában számos európai nagy­városban is felléptem. Portu­gáliában, Olaszországban, vagy például nemrég az An­gol Nemzeti Balettnél, ahol Svetlana Zaharova volt a part­nerem, aki a Kirovtól szerző­dött oda. A hattyúk tava leg­újabb változatát táncoltuk, ha­tezer néző előtt! A bemutatót a Royal Albert Hall-ban tartot­ták, ahol körben ülnek a né­zők, és az egész ko­reográfia arra épült, hogy minden irány­ból jól mutasson. Nagyon nehéz volt, mert egy pillanatra sem lehetett pihen­ni vagy „leereszte­ni" a háttérben, hi­szen mindig valaki­nek a szeme előtt voltam. Az előadást természetesen meg­nézte a szakma, többek között Ale­xander Grant, az Ashton-balettek mai hivatalos próbave­zető balettmestere, és a kitűnő koreog­ráfus, Pierre Lacotte is. - Tehát, bár Moszk­vában él és a Nagy Színház szólistája,, rengeteg lehetősége van utazni, és má­sutt is szerepelni. Sz.F.: Igen, így ju­tottam el Magyaror­szágra, Budapestre is, ahol még sohase jártam. Tetszik a vá­ros, örülök, hogy el­jöhettem, remek a közönség a szín­házban, és rendkívül jól ér­zem magam az operaház ba­lett-társulatában. Őszintén szólva nagyon jó együttesnek tartom a magyar társulatot. Itt ismerkedtem meg a balett­igazgatóval is, akiről azt gon­dolom, rengeteget tett a ba­lettért, és még nagyon sokat tesz is, ha lesz rá lehetősége. Mindig irigylem azokat a tán­cosokat, akiknek ilyen vezető jutott. Szeretnék magam is ilyen vezető mellett dolgozni. - Ön olyan korszakban érett művésszé, amikor már megte­heti, hogy ott lépjen fel, ahova hívják. Mi a véleménye azok­ról a honfitársairól, akik ugya­nezért elhagyták Oroszorszá­got? SZ. F.: Eszembe sem jut meg­ítélni azt, aki elutazott. Ami fájdalmas az egészben, az az, hogy egy lezárt fal mögött él­tek ezek az emberek, s nem tudhatták, milyen körülmé­nyek közé mennek. Elutaztak az ismeretlenbe, és nagyon különbözőképpen élték meg. Mihail Barisnyikov nyilatkozta egyszer, hogy nem azzal hívta fel magára a figyelmet, s vívta ki magának az elismerést, mert jó táncos volt. Mivel jó táncos nagyon sok volt és van nyugaton. Hanem azzal, hogy orosz, s hogy hogyan került oda... - Közben Nyina is megérkezik. A közös pálya kezdeteit firtató kérdés hallatán elneveti ma­gát, és készségesen mesélni kezdi saját verzióját. Ny. A.: Szergej, amikor elő­ször táncolni láttam, nagyon fiatal, teljesen kezdő volt. De megláttam benne a tehetsé­get, és kértem, legyen a part­nerem. Ő azonban kerek pe­rec elutasított. Azt mondta, neki ez nem kell! Hát, akkor most mit csináljak? Ugye, álta­lában a férfitáncosok szoktak könyörögni a balerináknak, hogy lehessenek a partnerük, nálunk pedig majdnem fordít­va történt. Azóta minden­esetre nagyon is sokat tánco­lunk együtt, és jót nevetünk, ha visszaemlékezünk erre. - Kivel táncolt akkoriban? Ny. A.: Alekszej Fagyerecsev­­vel, tizenkét éven át. Úgy ala­kult, hogy számtalan társulat­nál, például a Royal Balletnál, vagy Koppenhágában, a Kirá­lyi Dán Balettnél is táncol­tunk. Ugyanis régóta olyan szerződésem van a Nagy Színházzal, hogy bizonyos számú előadást ott táncolok le egy szezonban, a maradék időmmel pedig magam ren­delkezem. Fagyerecsevvel összeszoktunk, jól tudtunk együtt dolgozni. Igazán szép korszaka volt ez az életem­nek. Érdekes módon helyette ma már egyszerre négy állan­dó partnerem van a Bolsoj­­ban. Szergej Fitin az egyik. - És miért szakadt meg Fagyeje­csevvel a partneri kapcsolat? Ny. A.: Mert abbahagyta a táncot, mivel ő lett a Nagy Színház balettegyüttesének művészeti vezetője. Jelenleg azonban már nem dolgozik ott, elment a színháztól. Ő is, akárcsak korábban Vasziljev, azért hagyta ott a Nagy Szín­házat, mert megváltozott a politikai helyzet. Mert nem volt már meg a teljes önálló­ság. És ha nincs meg a művé­szi szabadság, ha nem hagy­ják, hogy a művész azt tegye. (Folytatás a 42. oldalon) TÁNCMŰVÉSZET • 2003. 1. SZÁM 19 □ □ 77 sztárvendégünk

Next