Táncművészeti Dokumentumok, 1987
Dokumentumok
A jövő tánca A jövő tánca a múltnak tánca lesz, mivelhogy visszatér minden táncnak ősforrásához: a természethez, amely mindenkor ugyanaz volt és az is marad. A hullámok, a szelek és a földgömb örökké egyforma harmóniában mozognak, nem kérdezzük az óceántól, hogyan mozgott hajdanában és hogyan fog mozogni a jövőben, mert érezzük, hogy a mozgás, amely hullámai természetének most megfelel, azoknak felelt meg mindenkor és meg is fog felelni örökké. A szabadon élő állatok mozgásai szükséges következményei maradnak lényüknek és annak az összefüggésnek, amelyben életük áll a föld életével. Csak ha megszelídítjük és szabadságukból civilizációnk korlátai közé zárjuk őket, vesztik el az adományt, a nagy természettel harmonikusan mozogni és ekkor mozdulataik természetellenesekké, rutákká válnak. A vadember mozdulatai — aki szabadon és a természettel állandó összeköttetésben élt — zavartalanok, természetesek és szépek. Csakis a ruhátlan test mozdulatai lehetnek természetesek. És a kultúra tetőpontjára érve az ember ismét vissza fog térni a vademberek meztelenségéhez, de ez nem a vadember öntudatlan, sejtelmetlen meztelensége, akinek teste harmonikus kifejezése lesz szellemi lényének. És az ilyen ember mozgásai szépek és természetesek lesznek, mint a vademberéi, mint a szabadon élő állatéi. Azoknak azonban, akik még mindig élvezetet találnak ballettáncosnőink mozdulataiban, akik azt hiszik, hogy a modern ballet létezését történelmi, koreográfiai, vagy egyéb okok igazolják, azt mondom, hogy a balletszoknyácskán és a trikón túl nem tudnak tekinteni. Ha tovább néznének, úgy a szoknyácska és trikó alatt természetellenesen eltorzított izmokat, az izmok alatt természetellenesen fejlődő csontokat látnának: egy eléktelenített test és egy elgörbült csontváz táncol előttük! Mert a modern ballet olyan irányt követ, amely a nőnek természettől szép testét elékteleníti. Pedig a művészetnek csakis az lehet a föladata, hogy az ember legmagasabb eszményeinek kifejezést adjon. De vájjon miféle ideáloknak ad kifejezést a ballet? Egykor a tánc a művészetek legelőkelőbbje volt és kell is, hogy azzá legyen újból. Föl kell emelkednie a mélységből, amelybe alásülyedt. A jövő táncosnőjének oly magasságot kell elérnie, hogy az összes más művészetek általa lendüljenek. Ami minden másnál szebb, egészségesebb és erkölcsösebb, azt művésziesen kifejezni a táncosnő missziója és én ennek a hivatásnak akarom szentelni életemet. A jövő tánciskolájának feladata volna, hogy az emberi test részére megtalálja azokat a mozdulatokat, amelyekből a jövendő táncok mozdulatai örökösen váltakozó, végnélküli és természetes sorrendben fejlődnek. Hogy ezt megérthessük, tekintsük a görög Hermes szobrát. A szél hátán repülve ábrázolják őt. A szobrász vízszintes állást is adhatott volna a lábának, megtehette volna, mivel a szél hátán repülő Hermes-isten úgy sem érinti a földet. De a szobrász tudva azt, hogy egyetlen mozdulat sem látszik igaznak, ha nem ébreszti föl képzeletünkben az utána következő mozdulatok képét, úgy ábrázolta Hermest, mintha a lába a szél hátán nyugodnék és ezzel a szemlélőben az örökké tartó mozgás benyomását keltette. A sok alak között, amelyek görög vázákon és domborműveken reánk maradtak, egy sem akad, amelynek mozdulata egy már előbb megtörtént mozdulatot föl nem tételezne, mert a görögök a természetnek éles megfigyelői voltak s abban a soha el nem múló, az örökösen fokozódó fejlődés kifejezése minden. Az efféle mozgások mindig a mozgó alaknak megfelelnek vagy legalább is tőle függenek. A bogár mozgása természetszerűen megfelel az alakjának, hasonló viszonyban áll a ló minden mozdulata az alakjához és az emberi test mozdulatai is kell, hogy megfeleljenek az alakjának. Tulajdonképpen még az egyéni formáknak is meg kellene felelniük és két személy táncának soha sem szabadna egyformának lennie. Az emberek azonban azt hiszik, hogy míg a tánc ritmikus, az alakra és a testre nem szükséges nagyobb súlyt fektetniük, de ez a nézet téves, mert igenis szükséges, hogy az egyik teljesen megfeleljen a másiknak. A görögök nagyon jól tudták ezt. Van egy szobruk, amely a gyermek Erőst ábrázolja, ahogy táncol. Ez a tánc a gyermek tánca. A kövér kis karok és a lábak mozgásai teljesen megfelelnek a gyermek egyéniségének. Az egyik láb talpával a földön pihen, olyan állás ez, amely fejlettebb testnél csúnyának tetszenek, de a kis gyermeknél, aki nehezen tudja megtartani testének egyensúlyát, természetes a helyzet. A másik lába félig föl van emelve, ha ki lenne nyújtva egészen, kevésbé lenne tetszetős, mert erőltetett, természetellenes volna a mozdulat. A görögök a festészetükben és a szobrászaikban, nemkülönben építőművészetükben, költészetükben, táncukban és színjátszó művészetükben a természet mozdulataiból fejlesztik a saját mozdulataikat. Ez különösen és világosan az isteneik ábrázolásában vehető észre: a görög istenek, akik nem egyebek, mint természeti erők képviselői, mindig olyan állásokban vannak feltüntetve, amelyek ezen erők csoportosítását és fejlődését kifejezik, azért is a görögök művészete nem csupán nemzeti.