Tarsadalmi Szemle – 1979.
6. szám - Pozsgay Imre: Erősítve és hasznosítva a kölcsönös bizalmat
ERŐSÍTVE ÉS HASZNOSÍTVA A KÖLCSÖNÖS BIZALMAT . itt következő tényeket is a Központi Bizottság tárta fel, ezzel lehetővé tette azok kezelését az egész párt, az egész társadalom számára. A társadalom elégedetten nyugtázza termelési sikereinket, de sok tekintetben nem megfelelően reagál a gazdaság gondjaira. A helyzetnek és a követelményeknek meg nem felelő magatartásokban is különböző megnyilvánulásokkal találkozunk aszerint, hogy termelői vagy fogyasztói szerepükben lépnek-e fel az emberek. Természetesen nem választja el merev fal egymástól a termelés és a fogyasztás világát, de viszonylagos elkülönültségüknél fogva lehetővé válik a két szerep és a vele járó magatartás elkülönülése is. Az emberek termelői szerepüket a vállalatban mint termelési, szolgáltatási szervezetben gyakorolják. Ma a vállalatok vezetői jórészt tudják, hogy a világgazdaságban milyen — számunkra többnyire hátrányos — folyamatok bontakoztak ki. De közülük sokan elszigetelten akarnak védekezni ezekkel a jelenségekkel szemben. A vállalatok a nagyobb közösség eszközeit is (például állami támogatást) és saját eszközeiket is (például a vállalatnál maradó nyereségrészt vagy termelőeszközöket, munkaerőt, készleteket stb.), tekintettel a „nehéz időkre", önbiztosításra fordítják, tartalékolják. Ezzel a jelenlegi helyzetükből logikusan következő, de mégis hamis önbiztosítással rontják a társadalom gazdasági helyzetét, ami által végső soron saját biztonságukat is veszélyeztetik. Ez a cselekvésmód nem valamiféle ártó szándékból fakad, hanem főként spontán hatásokból vagy a társadalmi-gazdasági kapcsolatok és koordináció hézagos működéséből, ami által érdekeik ideig-óráig szembekerültek a népgazdaság érdekeivel. A termelők ugyan hallottak a tőkés világgazdaság negatívumairól és tapasztalták, hogy a szocialista állam a társadalmi stabilitás érdekében segítségükre sietett. Ezt a segítséget azonban sok helyen túlbiztosításra fordították, mert a nemzetközi gazdasági nyomást ezek után közvetlenül és valóságosan nem érzékelték, az érdekviszonyok az önbiztosítás előbb említett formái felé taszították őket. A tőkés társadalomban a gazdasági kényszer legtöbbször romboló erővel tájékoztatja a termelőket a kialakult gazdasági helyzetről, és így diktálja a megfelelő magatartást. A szocializmus ennek az elemi, vak erőnek a hatását a tervgazdálkodás eszközeivel korlátozza. A társadalmi tulajdon alapján társadalmi méretekben lehet tervezni. A tervek megvalósításához pedig tudatosan elgondolt gazdasági, politikai, jogi szabályozó eszközök rendszerét lehet alkalmazni. Miért van mégis, hogy a szocializmusban is megszüntethetetlenek a gazdasági élet ösztönös, előre nem látható, csak következményeikben mérlegelhető folyamatai, negatív tendenciái? Miért nem képes az ilyen hatásokkal szemben a szocialista gazdaság teljes védelmet nyújtani? Ennek a jelenségnek egyaránt vannak objektív és szubjektív okai. • A szocializmus köztulajdonba vette a termelőeszközöket, s ezzel lerombolta a társadalmi méretű tervezés előtt álló legnagyobb akadályt, a magántulajdont. De ez nem jelenti, hogy teljes mértékben sikerült úrrá lennie a termelésben az elemi erőkön. Szükségszerű, hogy a szocializmusban is viszonylag önálló, elkülönült szervezetekben állítják elő a termelők az anyagi javakat. A termelő egységek önállóan, de mások szükségletére termelnek, mégpedig úgy, hogy ezt a szükségletet áruval elégítik ki. A szükséglet és a kielégítést szolgáló termelés között tehát a szocializmusban is az áru közve-