Társalkodó, 1840. január-december (9. évfolyam, 1-104. szám)
1840-03-28 / 26. szám
102 terminre, minden esetben pedig végnélküli atyafi veszekedésekre ’s erkölcsi romlásra, mellytöl pedig az országoknak mindenek fölött óvakodniok kell, nyitna önkintutat. De végre azon kérdést is teszem a’ legkisebb földbirtok-mennyiségre nézve, hogy, ha senkinek sem lenne szabad földet bírni valamelly megszabott legkisebb mennyiségen alul, ki fogná majd törvényesen ’s igy igazságosan bírhatni mind azon már meglevő apróbb földbirtokrészt, miket vagy fekvésűknél vagy egyéb környületeknél fogva összesítni nagyobbakba nem lehetne, a’szomszédok pedig nagyobb birtokaikhoz átvenni nem akarnának, ha pedig a’ legnagyobb földbirtok-mennyiség meglenne, mint kell is, határozva, akkor ismét gyakran azért nem vehetnék át, mivel ezekkel együtt előbbi birtokaik a’ legnagyobb mennyiséget haladnák meg. Lasku Károly, Veszter Sándor a’ Vaudeville-szinházban Blood Móricz a’ többek között ezt írja Párisból: Földjeink’ fölléptérül annyi örvendetes’jelentenivalóm van, hogy méltán tarthatnék a’ kedvezés’ vádjától, ha híreimet tanúságokkal nem erősíthetném; kivált mikor a’ Journal de Débats, silány érdekek’ következtében, ellenök nyilatkozott. Alávalóság! Mivel a’Journal de Débats szerkesztősége a’ Vandeville színház’ vállalkozójával czivódik, az idegennek kell bűnhődni. Itt azon hírlap’ fitymáló bírálata csak keveset árthatott a’ mindenfelől majd túlságos dicséretekkel halmozott társaságnak, annyival inkább, minthogy a’ lap’ felekezetes színe mindenfelé ismeretes, ’s a’ közönség jól tudja, hányadán van a’benne közlött hírek és bírálatokkal. Előttem van most a’ Siécle, a’ National, a’ Courier Francais, a’ Gazette musicale, a’ Gratis, a’ Charivari, mellyek egytőll egyig méltánylással szólnak a’ valóban minden dicséretet érdemlő társaságról, és nagyobb fokon, mint azt magam mertem volna tenni. A’ National két ízben említi őket. Az első bírálatban Veszter Sándor urat bolgár fejedelemmé csinálja ’s az egyik társaságot furcsa regényes színbe öltözteti. A’ 2dik czikkelyben más referens elmélkedik jó bőven a’ czigányok’ eredetérül, Magyarországban elterjedésökről, azután pedig így szól: „Mi, kik a’ hangászatban eleget dúskálkodunk, megvallhatjuk hogy miután zenéjüket többször meghallgattuk , most még inkább kívánjuk őket hallani. Ki nem fejezhető, mennyi varázs lappang e’ természeti hangokban ; nincs bájolabb azon egyszerű színezetnél, mellytül az ihletve vannak. A’ tüzes, erőteljes ifjak komolyan ülnek a’ terem’ szegletében ’s úgy játszanak mint lángészlelkesitette férfiak. Compositiójok ritka szépségű ’s édes busongásra intő. Öszvegök (ensemble) csodálatos hatású , ’s árnyazati modorjok a’ részletben hihetetlen. — Nem akarunk az ujok alatt saját szintetű keringőkrül és az ouverturekrül szót szaporítani, de magyar zenéjök igen nevezetes szülemény. Bámulattal csodáljuk itt a’ gondolat’ mélységét, az édes andalgást, a’ fölemeltséget és az ihletettség’költészetet. Most élénk örömcsapongás, majd hősi dal,szózat a’ szívhez, majd büszke magasztttaltságot, lehelő hangok költöznek ki a’ húrok alul,___ azon erő, szilárdság és egészen harczias jellem után ítélve, melly e’ hangászatban találtatik, azt kell határoznunk, hogy a’ magyar nincs közel még összeolvadni az őt körülvevő nemzetekkel, hogy nem feledé el hajdani dicsőségét ’s reménye van még fénylhetni ’stb. ’stb. — A’ társaság hét személyből áll. A’legidősb, a’czimbalmos,rendkívüli ügyességgel kezeli különös műszerét; a’ kis páliczák olly módfeletti ügyességgel érintik a’ húrokat, hogy mozgásuk láthatatlan. De bámulatunkat legfenső fokra összehangoztatásbeli ügyességével ragadja. Annyi tudományt, annyi mélységet mutat a’ hangtan’ e’ részében, mint a’ sokat ’s mélyen tanult művészek, pedig nála mind az csak természet’ műve. A’ legnagyobb művészeket elragadtatva láttuk hallásánál, kik legkevesebb szabály-elleniséget nem találtak játszásában. — A’ legfiatalabbik, az első hegedűs, különös művészi ügyességet fejt ki hangműszerén. Vonása szilárd, erőteljes és a’ leggördülékenyebb hangokat csalja ki ’stb. ’stb.“ „Veszter Sándor úr, a’ társaság’ igazgatója, legkellemesb tánczos, kit láthatni, ’s leggyönyörűbb typusa a’ magyar táncznak. Nemes büszkeség árad el arczvonalain ’s ritka tüze ’s erökifejezésével bájos hajlékonyság, kellem és könnyüdség párosul!! “ — Hogy magam véleményét is hozzá adjam : a’ francziák nem győzik eléggé csodálni eredeties, férfias, ’s otthon mégis annyira elhanyagolt magyar tánczunkat, amellynek Veszter S. annyi változatosságot tud kölcsönzeni. Majd kényelmesen lejtve látjuk őt, a’ nyugalom’varázsával egész lényén; majd tüzes lelkesüléssel iramlik neki ’s akkor komoly homlokán nyilván olvasható: magyar vagyok, azon nemzet’ tagja, mellynek vállára olly nagy súlyt gördíte az idő, de melly nem férfiatlaníta el bennünket. De ha a’ külföld meg nem tagadhatja csodálatát a’ tánczostul, a’ magyar az embert tartozik tisztelni Veszterben, ki színészi pályája’ közepén kétes vállalatnak szentelvén erejét, mind a’ külső bajokkal mind a’ bandájabeli természet iijainak lelkületével megküzdve első vitte és pedig legjobb sükerrel a’,magyar művészi nevet hozunk’ határin túl......... Vajda. Szlatinai n k n n. Mármaros megye, termesztvényi tekintetben mi jelentőséggel sem bírván , az ország’ szélén könnyen feledésbe kerülhetne, ha ágaskodó bérczei nem kiáltanák: még itt is van világ ! E’ magas hegyek elállják a’ vándor’ útját ’s állapodásra kényszerítve őt, önkebleiket ajánlják szemlélet-tárgyul; ’s a’ ki enged feszólitásuknak, engedelmessége’ jutalmát el nem veszti. — Milly ország-áldó ötlet vala Mármaros’ óriásai’ kérgét fölrepeszteni, ’s a’ tunya szemnek földszint nem kínálkozó, mindig gazdag természet’ áldásit a’ föld’ gyomrában feszülő idegekkel kutatni, könnyen átlátja kiki, tudván hogy Marmaros’hegyei a’ legtermékenyebb kősó-bányák. Mennyi só hordatott már el a’ természet’ e’ nagyszerű raktáriból, legjobban megítélhetjük, ha leszállunk a’ föld’ szivébe, ’s megtekintjük azon üregeket, miket hajdan só töltött. — Ezt némikép tapasztalni szerencsés valók f. é. martzius’okán Szlatinán a’ k.Gunda-aknában (sóbányában). — Szigethtöl nyugotra egy félórányira megtaláljuk a’ Gunda-aknát. A’ felidézett nap, mint védszente’ ünnepén szent miseáldozat tartalék mélyében. Az akna’ torkolatán minden bemenő egy szál égő faggyú-gyertyát kap. A’ Gunda-akna a’ négy szlatinai akna’ legrégibb ’s nagyobbika. Mintegy 70 öles mélyére szűk, de bátorságos falépcsőn játék. E’ fárasztó ’s czélját minél előbb érni kívánónak hosszacska itt elég időt nyújt a’ rövid időn látandókat képzelő erőnk’ élénk ecsetével kiszínezni. — A’ földszin’ közelében az akna’ falai feketék, ’s csak vastag fejér sóerekkel tarkázvák. Minél lejebb jut az ember, annál sűrűbbek az erek; míg végre fejérségök összevegyül a’ föld’ feketéjével, ’s a’ fal gyertyafénynél feketés hamuszint ölt. Feszült várakozással juték a’ világított aknába, ’s benne a’ legnagyobbszerü gothegyház’falai közti képzelem magára’. A’ lépcsők’ irányában egy chinai toronyféle sópiramis