Társalkodó, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)
1841-10-09 / 81. szám
322 ezen egy erkölcsi, de megrögzött hibáját fedem még fel a’ falusi tanitóknak, mit olly kegyes szigorral szoktak fenyiteni: a’ részegeskedést, melly iskola tanítóink közt napirenden van. Nem szólhatunk ugyan átalányosan, de, kevés kivétellel. E’ tanítson osztán már jól, híven; e’ képezzen gyermeket józan , erkölcsös, becsületes emberré ; e’ neveljen a’hazának jó és hasznos polgárokat ? midőn a’ mellett hogy tanulatlan és semmire nagyobb szüksége nem volna mint nevelésre, még eszét is megissza. Hogy ne volna már ez szegény anyagilag, szegény szellemileg, mikor lelki és testi eledelét a’ torkának áldozza föl, és hány ezer van, kit családostol torok vitt a’ vízre. Tudom hogy fizetésök többeknek igen csekély, de még sem hihetem , hogy a’ legrosszabbul is szűkén — de még is becsületesen ki ne lehetne élni, ha az az átkozott torok nem volna. Ugyan eszméljenek szét magok körül hol élünk, hiszen ha ébrendnének, már látniok kelletett volna hogy az utósó per is megvetéssel tekint rájok, ’s tekintélyűk és becsületök mennyire alá szállott a’ nép előtti«amit egyházi gyűléseken , hol mindent kibeszélnek rájok , már tapasztalhattak és okulhattak volna rajta. Viseljék magokat emberileg, úgy mint helyzetök kívánja tanítsanak híven szorgalmasan; a’ nép tisztelni, ’s a’ szülők szeretni fogják, és nem fognak nyomorogni silány fizetésen hitvány helyeken; mert ha ezt teendik minden szülő igyekszik gyermekét taníttatni ’s nem kell őket szolgabiróval kényszeritetni, mit ugyan ezek sem igen tesznek. Akarat és ipar hiányzik ti nálatok, e’ pedig lelki tespedés ’s belső rothadás kórjele. Meddig alusszátok még a’ sötét századok hosszas álmát; mikor fogadjátok már nyílt lélekkel szózatát a’ kornak , intéseit a’ hazának, kivánatát az emberiségnek ? Ti lelkesebbjei a’ honnak ! öntsetek erőt és tüzet a’ gyöngékbe, buzdítsátok a’ lankadtakat ’s verjétek fel hosszas álmukból a’ tespedés hőseit. És ti lelkészek! felemelkedve a’ mindennapiság szükköréből fogékony kebellel nyújtsátok kezeiteket a’ hon javán ’s boldogságára munkáló lelkesbeknek , serkentsétek még szendergő tiszttársaitokat, kik gondolatlan veszteglésben, munkátlanúl élik le napjaikat; igyekezzetek lelket és elevenséget önteni beléjök; ismertessétek meg velök hasznos és jótékony hatását korunknak ; kedveltessétek meg irodalmi világunkkal , hol annyi szép és üdvös eszmék hintetvével, ’s mellyek dús reménnyel biztatva örök boldogságunkat teremthetik; —kénszeritsétek az iskolatanitókat a' munkásságra, önmaguk és növendékeik tökélyesítésére, lelki és testi durvaságuk kimivelésére, közöljétek velök mind azt, ha lehet, miből szellemi érvet meríthetnek és lelküket jó móddal képezhetik. Ha ti korszerű könyveket olvastok, hírlapokat járathattok, adjatok által nekik is, hogy épüljenek , hogy javuljanak hasznokra magoknak ’s boldogitására annyi növendéknek. — Legyetek békeszeretők és egyetértők, hitessétek el magatokkal hogy az iskolatanitók is olly hasznos és szükséges tagjai a’ társaságnak, mint ti ? Fogjatok hát kezet; hiszen egyik szarvát az oltárnak ők, másikat ti fogjátok, oda pedig tiszta lélekkel kelletik járulni , minden szeretetlenséget, haragot és gyülölséget levetkezve óhajtanám hogy e’ szavak ne lennének hasonlók a’ pusztában kiáltóéhoz, hanem minden , ki hanyag és rest, megindulva ismerné meg bűnös tespedését és jó lélekkel felelne meg korunk kivánatának ’s az idő intésinek. Otrokocsi Soma, Vörösmarty aliháli íkivinimejre ,Fény nevére , áldás életére !‘ Fenkiáltja minden hü ajak. Sz. Mihál napjának előestvéjén, fővárosunk egyik szűk utczáját meglepő fáklyafény deríté föl,’se az öszszegyült népsokaság arczainak örömsugárzata mintegy versenyezve vegyült a’ nagyszerű világ özönébe; és hallani lehete ugyanott a’ fővárosban tanyázó olasz katonaezred jeles hangaszkarától kedvelt és szivreható nemzeti zeneműveket, hallani lehetett a’ többi közt, színházunk kardalosainak ajkairól, nagy nemzeti énekünket, a’ hatalmas Szózatot, és hallani lehetett sok szív mélyéből föl az egekre ható éljenezéseket. — Kinek és miért ez? — Bizonyosan a’ bevett napirendü szokásként, ismét politikai pályánk valamelly jeles férfiát illeti-r meg e’ fáklyás zene által nyilvánított tisztelkedés. Nem urak! Most ez egyszer a' szokás törvénye általunk megszegeték. És bocsánat ezért, bocsánat, hogy mint hű polgárok nem ismerve a’ haza életügyei közt egyedül uralkodót, egy más, bár a’ politikainál csendesb , igénytelenebb pálya, nemzeti irodalmunk szelíd múzsájáról is raegakaránk emlékezni, ’s Themisz szűk boltozatu csarnokait, a’haza költészetének szabadban álló virágos kertével válták fel. Igen, mi napjainknak majdnem egyhangú politikai zajában, egy más nemzeti jóérdekünk első képviselője iránt véltük leróni hálatartozásunkat, midőn Vörösmarty Mihált, hazánk legnagyobb költőjét, a’ tisztelkedés legszívesebb jelével keresők meg neve ünnepén , melly minden hazáját rendületlenül szerető magyar előtt leginkább a miatta szent. — Vörösmarty Mihál, mint nyelvünk egyik leghatalmasabb elevenítője, mivelője, mint genialis sokoldalú tisztán eredeti kö 11 ó, és mint határtalan becsületességei, szerény, és szép lelkületű ember, egyiránt nagy levén, több tekintetben érdemli meg az egész nemzet folytonosan emlékező őrfigyelmét. És engedjétek meg, a’ névnapi tisztelkedés utóhangjaitl — magas érdemei iránt legmélyebb hódolatunkat még itt az irodalom nyilvános körében is egy két szóval kifejeznünk. Révay, Kazinczy és több pályatörő nemzeti nyelvünk bányájában csak kijelölék a’ legnemesebb, legnagyobb értékű ásványokat: Vörösmarty nyelvbányánk aranyát és gyémántjait, müvekre használá fölékezetül;s nemcsak mi nemzetünk de az egész világ számára megteremte a’ legszebb, hangok és szavak bámulatos varázs-alkotványát. mint valami égből szakadt óriás, süllyedt nyelvünket egyszerre a’ tökély lehető magas fokára emelé ; költői nyelvét aligha felül mulandja valaki e' hazában, és aligha lesz magyaroll, melly az övénél szebben és hatalmasabban írhasson valaha. — ’S vájjon nemzeti ellünk múltjának romjaira költőink közül ki hintett nálánál szebb , díszesebb virágokat? kivetett bájosabb világot lefolyt időink sötét életére, és harczviharaink szent emlékezetű hőseinek hamvadozó csontvázait ki testesite meg nagyobb teremtő, elevenítő erővel? — Hazánk keleti fajú népének V.iöösvaarty ír mindenek közt legkeletiesebben ; 's ) .ne néz\c emlékeztetem elaggott lelkészinket is, kik Szengeség miatt szinte tehetlenek e‘ hivatalra enni fog,\ a mintegy terhére annak a' napnek, hogy ha már annyi értekük van, miből hivataljok nélkül is elélhetni!" Csi' -t , an,1-vi. kímélettel a’ nép iránt ’s mondjanak el különben rajok nézve terhes és nehéz hivatalról, vonuljanak el nyugalmas és békés magányukba, hol csendesen nyughassanak el amaz örök álom ölén. D. S.