Társalkodó, 1843. január-december (12. évfolyam, 1-103. szám)

1843-11-26 / 94. szám

désből eredő nyilatkozást, függetlenség minden tekintet­­beni megóvását és pontos kötelesség teljesítését. Ezekkel tartozunk felséges királyunknak, kinek szent nevében bí­rói széket ülünk , tartozunk hazánknak, mert mint mon­dám, mi csak törvény eszközei vagyunk. A’ mi a’ törvényszék többi tisztviselőit és személyze­tét illeti, mint a’ kötelességteljesitést szigorúan meg­­kivánandom , úgy más részről a’ kötelességüket teljesiten­­dők , mindig számíthatnak minden kitelhető pártfogásom­ra , különben is természetemben levén , ’s eddigi pályámon tettleg is bizonyítván, hogy életem fő boldogságát velem együtt fáradozók boldogításában találjam fel. Az ügyvédi kart, mellynek sorába hogy magam is va­laha számíttattam, büszkélkedve nemcsak viszszaemléke­­zem, de örömmel és minden alkalommal vallom , minthogy annak jogait, kötelességeit, törvényes esküje’s törvény­szabta szabályai eléggé meghatározzák, rövideden csak arra emlékeztetem , hogy az a’ legboldogabb haza (pedig csak ennek boldogitására kell élni), hol az ügyvédek , ügyviselők csak védelmezőji, felvilágositóji, nem pedig nemzőji a’ peres ügyeknek, bajoknak , a’ hol az igazság­talan ügy bírói ’s közhatalmi meghagyás nélkül ügyvédre nem talál. — Végre azoknak , kik mai, életemnek legszebb ünne­pét jelenlétökkel diszesiteni szíveskedtek, legforróbb kö­­szönetemet mondván, hangoztassuk igaz hű magyar ke­belből forró szivel és lélekkel: Hazánk, alkotványunk boldogsága kútfejét legkegyelmesebb urunkat, királyun­kat , az isteni gondviselés számtalan évig éltesse , köz anyánkat, szeretett hazánkat virágoztassa ! A’ mulatt. (Folytatás.) Épen a’ fordulattól reméljék üdvös hatályt ’s előter­­jesztém az ábrándozónak , hogy csak tőle függ megszaba­dulni az átoktól, ha lemond a’ dőre házasságról vagy Emi­­liát legalább bizonyosb időre nevelőintézetbe küldi,hogy jövendő helyzetének megfeleljen; még tovább mentem, rábeszélvén őt, hogy égi kéz vezeté hozzá a’ lyányt, ki általa lévén minden, vele fog tűrni és szenvedni ’s legna­gyobb hivatásában mint hű társnő segítségére lehetend. Bruton fejét rázván, mondá, hogy épen e’ természetessé­get szereti rajta ’s meg van győződve, hogy nagyobb mi­­veltséggel föléledne benne az utálat is , mellyet minden mi­­velt érez iránta. — Ki tanácsot el nem fogad , azon nem segíthetni. A’ lakodalom meghatároztaték, az elválasztó pillanat mindinkább közelgő. Azon reggel, midőn az es­küvésnek kelle megtörténni, szobájába lépve térdein , ke­zeit tördelve , kétségbeesve találám őt; aztán felugrék , nyakamba borul a ’s monda­ ,mint isten akarja!" Keze lá­­zasan forró vala. — Az esküvés megtörtént. Midőn kilép­tünk a’ templomból, a’fiatal házaspár két emberrel talál­kozott, kiktől viszszarezzene. Egy oldalon nézők közt a’ vén boszorkány álla, kezét, mintegy alamizsna után, a’ vőlegény felé nyújtva’s ördögi képét fintoritva; más ol­dalon a’ fiatal katona több jó barátjával gunykaczajt ütött. Midőn a’ pár mellette elhalada , olly szemtelen pillanatot vetett Emíliára, hogy Bruton öklét öszszeszok­ta. — Örö­mest fölvevém vala vándorbotomat, de barátom nem akart elereszteni. ’S valóban nagyobb szüksége volt most reám , mint valaha. Az uj házasság első hetei, különben az élet rózsakora , neki töviskoronává lőnek. Az egymással leg­­ellenkezőbb szenvedélyek harcza naponkint növekvik. — Sokszor volt őrüléshez közel, dühönge ’s a’következett órában tompa csüggedésre esett, melly mindent békén tűr. Ha kürtkivallást halla—’­ ez annyiszor történt, hogy le­hetetlen volt abban szántszándékot nem látni —fogait csi­­korgatá ’s a’ féltékenység minden fúriája fölébrede. Kér­désekkel szünetlen ostromra, mit gondolok Emíliáról ’s valóban szereti é őt? Öt perczig nem lehete nélküle; mit szemeiből kiláta, megtörtént; a’várurnővé lett szol­gáló legdőrébb ötletei neki törvények valónak. Ezuton nem volt az, mit papucshősnek nevezünk , ő több , Emília rab­szolgája vala.’S ez mint rabszolgával bánt vele. Egy este szobámban tanultam, midőn ajtóm hevesen felnyittaték. E’ háboritástól kellemetlenül érintetve , meg­fordulók : barátom mereven szemek­ ’s reszkető térdek­kel ittasként tántorga be. ,Mi baj?– kiálték felugorva, de a’ dühöngő szemei azon perczben a’tükörre esének, melly egész elundokult külsejét elibe zárá. Tigrisként ugrott hoz­zá , darabokra tőré ’s tajtékzó szájjal földre esék. Nagy bajjal ágyra emelvén őt, mintegy félóráig szótlanul’s min­den tetemében vonagolva fekvék. Bekötvén vérző kezeit újra felugrék ’s ördöngösként fel ’s alá dühöngő, ajtómat nagy erővel felnyitó, elrohant ’s lakszobájába orrom előtt zárkozok. Sem kérés, sem fenyegetés nem használt, ki nem jött ’ még késő éjjel is hallám őt dühöngni. — Követ­kezett reggel ágyamhoz jőve, szeliden mint gyermek, ’s kényezve beszélé , hogy Emilia, kinek fejét megtébolyi­­tá a’ gőg, magyarán megmondá neki, hogy vele ezentúl sem szoba-, sem asztalban nem osztozhatik, hogy megutál­ta. — Ekkor telve jön a’ kinek mértéke. Midőn a’ várban mélyen alvék már mindenki, egyszernél többször hallám a’ mulattot neje hálószobájához sompolyogni, kopogni, kér­ni , égre földre könyörgöni, átkozni, szidalmazni, mig a’ düh megfosztá őt szólástól. Emilia kérlelhetlen maradt. —— Végre egy örömsugár gyönge fényt vetett ezen élébe a’ kétségbeesésnek. Emilia terhesnek érezé magát. E’ kö­rülmény nekem újabb kellemetlenségre adott alkalmat, de Brutont mulattatá az eszme, hogy nem sokára lényt ne­­vezhetend magaénak , melly őt szeretni, gyermeket, melly őt atyának nevezni fogja’s feloldandja a’ rá nehezült átok alól. A’gyermek is tán, mint atyja , fekete ’s rut leend, de azért kevésbbé fogná é azt szeretni ? E’ reményekről szófiában úgy vélé Bruton , hogy most már jóra változik minden. — Nagyobb óhajtással fejdelmi örökös sem vára­­tik ; a’ várurnő gyermekágyához nagy előkészületek té­tettek. De csodálatos, a’ mulatt már jóval a’ várva várt idő előtt várába véve a’falu bábáját — ama bakúti vén bo­szorkányt ! E’ fölötti csodálkozásom csak megmakacsbttá e’ csodálatos föltételében barátomat. Ő balcsillagzatával daczolás által reménysé megsemmisíteni annak titokteljes befolyását. — A’ gyermek megszületett; mint ha pokolban voltam volna, aggodalmas sejtelmeim teljesülni látszanak. A’ szü­lött nem volt rut váltott gyermek, hanem szép , mint a’

Next