Tartós békéért, népi demokráciáért! 1950. július-december (3. évfolyam, 26-52. szám)

1950-07-16 / 28. szám

1950 Július K. • 28. (88.) tartós lelkeszt, népi demokráciáért ezekre azért volt szükség, mert a Tájékoztató Iroda h­atároz­atai rend­­kívül mély visszhangot keltettek a dolgozó népben. Ebben az időben mondotta a már említett Jároszki al­ezredes, az UDB egyik központi al­­osztályának vezetője: „Nemsokára az UDB központja tudni fogja Ju­goszlávia minden állampolgáráról, hogy kivel és mit vacsorázott, ha ugyan lesz mit vacsoráznia.” Íme, így festenek ezek a pellen­gérre állított imperialista ügynökök, akik vad terrorral próbálják elfoj­tani Jugoszlávia dolgozóinak küz­delmét hazájuk szabadságáért. IV. Az UDB terrortevékenysége nyo­mán a börtönök szőkéknek bizo­nyultak. Új börtönöket állítottak fel például Karagyorgyevón, három kétemeletes épületből új börtönt lé­tesítettek. A dalmát szigeteken kö­rülbelül 60.000 foglyot őriznek kü­lönböző börtönökben. Új tömlöcö­­ket rendeznek be Zimonyban, Mitro­­vicán, Koszovóban. Sok hazafi és kommunista szenved a belgrádi Glavnyacsa börtönben. Jugoszlávia egyik legnagyobb börtöne Szremszka-Mitrovicában van. Ez a börtön 5000 sze­mély befogadására alkalmas. Itt voltak 1948 júniusáig a háborús bű­nösök és fasiszták. A Tájékoztató Iroda határozata után a börtön la­kóinak összetétele pár hónapon be­lül megváltozott. A fasisztákat sza­badon bocsátották, helyükbe a né­pükhöz s a Szovjetunióhoz hű kom­munisták kerültek. 1948 nyarán há­rom hónap alatt 1200—1500 elvtár­sat hurcoltak ebbe a börtönbe. Ezek nagy része közvetlenül az UDB-ről, bírósági tárgyalás nélkül került ide. A Szremszka-Mitrovica-i börtön­ben va­n Hebrang és Zsurovics elv­társ, itt van Kék Zsigmond, ,a „Ma­gyar Szó” főszerkesztője, Nagy La­jos, volt noviszádi képviselő, Tom­­bác Elemér, a JuKP szuboticai szer­vezetének volt vezetőségi tagja és sok más volt pártfunkcionárius. A foglyok között mintegy 500 szovjet állampolgár is van, akiket a börtön­­parancsnokság többször felszólított a jugoszláv állampolgárság elfoga­dására. Az őrizetbe vett személyek szörnyű bánásmódnak vannak ki­téve. Az UDB őrizetében lévőket nem egyszer villanyárammal és kör­mük leégetésével próbálják vallo­másra bírni. Gyakran olyan pincék­ben helyezik el őket, ahol derékig áll a víz és ott napokig tartják őket bezárva. Troman, a börtön parancsnoka ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy ',,Vagy hajlandók Titót szolgálni, vagy itt fognak megdögleni.” Több esetben­ megtörténik, hogy po­litikai foglyokat agyonvernek, hullá­jukat emeleti ablakból kidobják és mindezt úgy tüntetik fel, mintha ön­­gyilkosság, Vagy szökési kísérlet történt volna. A politikai foglyok jelentős része verés következtében nyomorékká vált. A foglyok elpusztításának egyik módja az is, hogy mocsárlecsapo­­lási munkálatoknál veszik igénybe őket, ahol a rossz bánásmód és egészségtelen viszonyok következté­ben tömegesen pusztulnak el. Így például­ Lonszkopoje környé­kére, a mocsárlecsapolásra hurcol­tak közül sok fogoly halt meg erő­szakosan előidézett végelgyengülés­ben. A letartóztatottak családjait is meggyötrik. Kikergetik őket laká­saikból, vagyonukat elkobozzák és nem kapnak sehol munkát. Meg­vonják tőlük az élelmiszerjegyeket is. A letartóztatott kommunisták hozzátartozóit, gyermekeit éhhalálra ítélik. Mindazok, akik segíteni sze­retnének rajtuk, annak a veszély­nek teszik ki magukat, hogy bör­tönbe kerülnek. V. Az UDB vidéki szervei elrabol­ják a dolgozó parasztság termé­keit és­ valóságos kiskirályként ga­rázdálkodnak. Besúgó hálózatot szerveznek kulákokból, akik egyéb­ként is fő támaszai az UDB falusi tevékenységének. Az UDB a mezőgazdasági dolgo­zók egyre fokozódó elégedetlenségét csak a féktelen terrorral tudja el­némítani. 1949 őszén Zentán a földmunká­sok egyik gyűlésén tüntetés zajlott le. A jelenlévő 600 főnyi tömeg „kenyeret a népnek! — inkább halált, mint éhezést!” szavakat kia­­va tiltakozott az éhezés ellen. A föld­munkások egyik szónokát, Macon­­kai Andrást és,32 társát a tömeg között elhelyezkedett UDB nyomo­zók és besúgók letartóztatták és a tömeget fegyverhasználattal oszlat­ták szét. 1949 őszén a beszolgáltatáskor Bajmok­­községben 150­ személyt tartóztattak le. Köztük Ba­bics Pajo, Alga Lozoy Petres Éva szegény­­parasztokat és Ispánovics János kiszépparasztot. A beszolgáltatást elmulasztókat az UDB éjszaka veszi tömeges őri­zetbe. Tettleg bántalmazzák, két­­három hónapra­ bebörtönzik őket és így kényszerítik a súlyos beszol­gáltatás teljesítésére. Emiatt akasz­totta fel magát Majsztrovicsi Jó­zsef 60 éves bajmoki lakos, akinek mindenét elvették. Különösen dühöng Rankovics fasiszta Gestapo-gépezete a Jugo­szlávia területén lakó albánok, ma­cedónok, bolgárok és magyarok el­­len. Koholt vádak alapján kény­szermunkára hurcolják őket, ahon­nan nincs visszatérés. A titóista Gestapo-regények a legszégyenteljesebb provokációkra vetemednek. A „gyanús" és „nem kívánatos” elemeket, vagyis a né­pükhöz és a Szovjetunióhoz hű kommunistákat rendszeresen provo­kálják és ezekkel a provokációs módszerekkel becsületes embereket juttatnak börtönbe. Zágrábban Be­rks Ankica szakszervezeti tiszt­viselőnőt UDB tiszt kíséretében el­küldték egy Vi­skies Boro nevű pártfunkcionáriushoz, akit a Tájé­koztató Iroda határozata melletti kiállásra provokáltak s utána letar­tóztattak. Az üzemekben az UDB széles ki­terjedésű besúgóhálózatot létesített. Az UDB besúgói többnyire volt fasiszták és régi gyári hajcsárok. Gyakran a népi demokratikus or­szágokból menekült népellenes ele­meket használják föl erre a célra. Szuszics Joszip, az UDB egyik be­súgója a horvát kereskedelmi mi­nisztériumban és Dzsevics Ljubo­­mir UDB-ügynök, a zombori ga­­bonabegyű­jtő állomás vezetője jut­tatta börtönbe azokat a dolgozó parasztokat, akik megpróbálják a súlyos beszolgáltatási kötelezettsé­gük alól való menekülést. Amnesztiarendelettel igen sok fasiszta foglyot szabadlábra helyez­tek, akik közül a legtöbbet ügynök­ként, spicliként használják fel. Eze­ket az embereket arra utasítják, hogy épüljenek be a Tito-ellenes illegális mozgalomba és a forra­dalmi elemek között provokációkat hajtsanak végre. Vezető pozícióban lévő besúgóin keresztül az UDB olyan utasításo­kat ad a számára „nem kívánatos elemeknek”, amelyek törvényellene­sek és büntetendők. A törvényelle­nes utasítás végrehajtóit a tör­vényre való hivatkozásra megfé­lemlítik és az UDB szolgálatába kényszerítik. Ha nem vállalják el a feladatot, akkor „leleplezik” és bí­róság elé állítják őket. Nem riad­nak vissza attól sem, hogy hamis tanúkkal, hamis dokumentumokkal ítéltessék el a Szovjetunióhoz hű kommunistákat.­­ Igen gyakran alkalmazzák azt a provokációs eszközt, hogy az UDB- ügynökökkel az általuk „gyanúsí­tott” személyek házába éjszaka Tito-ellenes röpcédulákat dobálnak be. Akik nem jelentik az UDB-nál, hogy ilyen röpcédulákat találtak, azokat letartóztatják. 1948 augusz­tusában Belgrádban csak egy kerü­letben több mint 100 ilyen letartóz­tatás volt VI. Mint az angol-amerikai imperi­alista kémszervezetek fiókintézete, a belgrádi kémközpont hírszerző­ket, diverzánsokat, terroristákat küld a népi demokratikus orszá­gokba, köztük Magyarországra is. Az UDB igen sok Magyar­­országra átdobott ügynökét rövi­­debb, vagy hosszabb tanfolyamokon képezi ki. Különösen jól előkészítik azokat, akiket a politikai emigráció tagjai között akarnak felhasználni. Leg­többjüket terrorcselekmények vég­rehajtására oktatják ki. Igen ala­posan készítik elő ezeknek az ügy­nököknek a határon való átdobá­sát. Az ügynökök üldözését a határ mentén igen gyakran megjátsszék, utánuk lövöldöznek, hogy a szökés tényét valószínűsítsék. Az ilyen átdobott kémek és pro­vokátorok feladata, hogy a jugo­szláv diplomáciai képviselettel kar­öltve, kémkedjenek a népi demo­kráciák, a Szovjetunió ellen az im­perialisták javára. Kiderült például, hogy a budapesti jugoszláv követ­ségen nagy raktár volt a magyar külügyminisztérium és a magyar hatóságok hamisított irataiból és pecsétjeiből. Volt ott hamisított ma­gyar útlevél és hozzá megfelelő ha­mis vízumpecsétek. Ilyen hamis út­levéllel szökött meg Rob Anton, a Horthy-rendőrség provokátora, akit Titóék a magyarországi jugoszlá­­vok megszervezésének ürügyével, széles kémhálózat kiépítésére hasz­náltak fel. Ilyen hamisított útlevél­lel vitték át Budapestről Belgrádba Lubica Hribart és hozták vissza, most már beszervezve Budapestre. Egy időben az egész budapesti jugo­szláv követség azzal foglalkozott, hogy a belgrádi provokátorok pro­paganda anyagát terjesztették Ma­gyarországon. E működésük még ártatlannak volt nevezhető ah­hoz képest, hogy a Rajk és áruló társai vezette magyar fasiszta erőkkel vállvetve meg akarták gyil­kolni a magyar kommunista veze­tőket és hogy ennek a tervnek a megvalósítására 1948­­őszén Mrázo­­vics budapesti jugoszláv követ se­gítségével maga Rankovics jött át illegálisan Magyarországra. * A hóhér Rankovics-Gestapo gépe­zete az egész jugoszláv dolgozó nép gyűlöletének és megvetésének tárgya lett. Minél nyilvánvalóbban az amerikai imperialisták és hábo­rús gyújtogatók oldalára állt Tito kém- és provokátorbandája, annál nagyobb a dolgozó nép ellenállása és annál inkább fokozódik Rankovics janicsárjainak terrorja. Most újra hatalmas terrorhullám vonul végig Jugoszlávián. Rendkívül mély be­nyomást keltett Jugoszláviában az amerikai imperialisták aljas táma­dása a szabadságát és önállóságát védő koreai nép ellen. A dolgozó nép tudja, hogy a koreai szabadság­­harc kimenetele az ő sorsára is hatással van. A Tito-banda a koreai eseményekre katonai mozgósítással felel. Szerte hai­ országban nagymé­retű katonai behívások folynak; a parasztok tízezreit aratás, vagy cséplés közben viszik a kaszár­nyákba. Tito e mozgósítással ame­rikai kenyéradó gazdáinak jár ked­vében, akik minden eszközzel szít­ják a háborús hisztériát, akiknek az ilyen mozgósítás rendkívül kapóra jön. Viszont a behívottak ezrei til­takoznak, szöknek meg és ezt a Tito-Rankovics-féle Gestapo arra használja fel, hogy újabb terror­­hullámot indít a dolgozó nép ellen, még jobban megtörni az amúgy is zsúfolt börtönöket és koncentrációs táborokat A Tito-banda ellen folyó harc ez­zel csak tovább élesedik. A sokat szenvedett jugoszláv nép, amely a német fasiszták után most Tito-ban­­dájának igájában nyög és szenved, új erőt merít a béke és a szocializ­mus táborának sikeréből és a koreai nép szabadságharcából. A jugoszláv hazafiak küzdelmét nemcsak az a tudat erősíti, hogy elszánt és kitartó harccal minden imperialista rabság­ból fel lehet szabadulni, hanem az a felismerés is, hogy szabadságküz­delmét a legnagyobb együttérzéssel, rokonszenvel kíséri és támogatja az egész haladó világ, élén a hatal­mas Szovjetunióval. szélsőségesebb rendszabályokhoz folyamodott. Ostromállapotot hirde­tett ki azokban az olajipari körze­tekben, ahol a munkások sztrájkol­tak és állig felfegyverzett katonai csapatokkal vette körül ezeket a körzeteket. A munkásházakban ki­kapcsolták a villanyt, megszüntették a gáz- és vízszolgáltatást. A dolgo­zóktól a sztrájk idejére összegyűj­tött élelmiszerkészleteket elkoboz­ták. A gyűlöletes „Guardia Ná­ciónál” végigjárta a házakat, a munkások után kutatott, hogy erő­szakkal kényszerítse őket a munka megkezdésére. A megfélemlítés min­den eszközét igénybe vették. A lakó­telepek közelében gépfegyverrel, puskával lövöldöztek. Ennek töb­ben áldozatul estek. Különleges hangszórók segítségével hazug hí­reket terjesztettek arról, hogy más telepeken beszüntették a sztrájkot. A szakszervezeti vezetőket úgy ke­zelték, mint közönséges bűnözőket, családtagjaikat börtönbe vetették. Több mint négyezer munkást tar­tóztattak le és 51 szakszervezetet helyeztek törvényen kívül. A terror ellenére a sztrájk 12 na­­­pig tartott. A sztrájkra nézve nagy csapást jelentett a kiváló munkás­­vezérnek, a Kommunista Párt Poli­tikai Bizottsága tagjának, Jesus Fariasnak letartóztatása és börtönbe vetése. Vele együtt szigorú magán­­zárkában és súlyos körülmények között börtönben sínylődnek Fer­­mando Rey Sanchez és több más forradami munkásvezér. Az ország­ban mozgalom indult meg Jesus Farias kiszabadítása érdekében. A városokban és a lakótelepeken a házfalakra Farias és a többi politi­kai fogoly szabadonbocsátását kö­vetelő jelszavakat ragasztanak, munkáspetíciókat állítanak össze, röplapokat terjesztenek, köztük a Demokratikus Ifjúsági Világszövet­ség tiltakozását is a venezuelai Kommunista Ifjúsági Szövetség be­tiltása ellen és Farias szabadonbo­csátását követelő röplapokat. A Kommunista Ifjúsági Szövetség aktivitásának növekedése újabb megtorlásokat váltott ki a katonai diktatúra részéről. Az olajmunká­sok san lorenzói lakótelepén há­­rom ifjúmunkásnőt letartóztattak, köztük a venezuelai Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizott­ságának tagját, a 16 éves Angela Viloriát. Barquisimetóban m­­gbí­­rtozták Mig­uel Marquezt és más ifjúmunkást­ A Venezuelai Kommunista Párt illegalitásba vonulásáig 25.000 ta­got számlált és jól mű­ködő kiadó­vállalattal rendelkezett. A 14. olda­las , „Tribuna Popular”.. napilap rendszeresen 25.000-es példány­­számban jelent meg. Egyes számai elérték a 45.000-es példányszámot. Zuliában, Venezuela legsűrűbben lakott olajipari államában az összes lapok között a Kommunista Párt napilapja volt a legelterjedtebb. A Párt elméleti folyóiratot is adott ki „El Communista” címen. A „Kom­munista Kiáltványt”, megjelenésé­nek 100 éves évfordulója alkalmá­ból 60.000 példányban adták ki. Caracasban, Venezuela fővárosában a Pártnak nagy könyvesboltja volt, öt külvarasi fiókkal, ahol marxista irodalomhoz lehetett jutni. A kommunisták számos, igen fon­tos szakszervezet vezetésében részt­­vesznek. Az 1947-es választások al­kalmával a Pártnak sikerült három képviselőt és egy szenátort küldeni a nemzetgyűlésbe. Anélkül, hogy túloznánk, állíthatjuk, hogy a Párt az utóbbi időkben megháromszo­rozta erejét. A pártvezetőség szo­ciális összetétele a következő: 70 százalék munkás, 20 százalék pa­raszt, 10 százalék értelmiségi. Az amerikai imperializmus szá­nalmas bábjai, akik jelenleg hatal­mon vannak Venezuelában, május 13-án rendeleti úton betiltották a Kommunista Pártot és a Kommu­nista Ifjúsági Szövetséget. Ugyan­akkor elrendelték a Párt minden vagyonának elkobzását és a vezető­ség letartóztatását. A katonai dik­tatúra rendőrkopóinak azonban — Jesus Farias elvtárs kivételével — mindezideig egy párt vezetőségi ta­got sem sikerült letartóztatniuk. A Párt, a terror ellenére is, erősebb, mint valaha, népszerűsége növek­szik és forradalmi szellem uralko­dik benne. A „Tribuna Popular” és a Kommunista Ifjúsági Szövetség­­ lapja, a „Jovén Guardia” továbbra is rendszeresen megjelenik. A békeharc venezuelai bizottsá­gát José Gabaldon tábornok vezeti. Az országban ezideig több mint 200 békeharc-bizottságot szerveztek. A stockholmi felhívás aláírásgyűjtő mozgalma teljes erővel folyik. Szombatonként és vasárnaponként ifjúmunkások járják a házakat és arra törekszenek, hogy a közép­oko­lások és a főiskolások aláírják a felhívást. E mozgalom a diákok kö­zött a „kultúráért, szabadságért és életért!” jelszó alatt folyik. Július­­július hónapban, mindenféle meg­torlás ellenére, versenyhónapot ren­deznek az aláírásgyűjtés fokozá­sára. E tények azt bizonyítják, hogy a venezuelai nép, az imperialisták leggonoszabb propagandája elle­nére, nem feledkezett meg Sztá­lingrád halhatatlan hőseiről és szí­vében a legtisztább szeretetet őrzi a nemzetközi proletariátus drága tanítója és vezére, Sztálin elvtárs iránt. Ali Lameda Federico Escarra 1 A belga nép harcol III. Lipót király visszatérése ellen A belga parlament július 6-án kezdődött ülésszakával kapcsolat­ban, amelyen a reakció azzal kísérletezik, hogy rákényszerítse az országra III. Lipótnak a hatalomra való visszatérítését, egész Belgium­ban széleskörűen kibontakozott a nép tiltakozó mozgalma. A parla­ment ülésszaka ostromállapothoz hasonló körülmények közt nyílt meg. A parlament körül rendőr- és csendőr járőrök cirkáltak. A „rend” biztosítása érdekében a katonai rendőrséget a parlament épületében is elhelyezték — a közönség ré­szére fenntartott karzaton. Július 6—­7-én III. Lipót — a fasizmus és a háború királya — visszatérése elleni tiltakozó sztráj­kok magukkal ragadták a liégei szén- és vasipari medencét, a köz­ponti medencét, Antwerpent, Ver­­viers és más városok üzemeit. Ha­talmas népi tiltakozó tüntetések folytak le július 8-án Brüsszelben, valamint Flandria és Vallónia más városaiban. Ugyanakkor az ország számos városában lezajlott nagygyűlése­ken (Brüsszelben, Verviersben, Tournaisban, stb.) a dolgozók leg­mélyebb felháborodásuknak adtak kifejezést a Korea elleni amerikai agresszió s ez agressziónak a há­borús uszítók belga lakásaiból álló kormánya által történt támogatása felett. Az országban folytatódik a stockholmi felhívással kapcsolatos aláírásgyűjtés. A béke belga hívei elfogadták a béke holland híveinek versenyfelhívását .

Next