Technika, 1959 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1959-02-01 / 2. szám
III. ÉVFOLYAM 2. SZÁM _ ÁLTALÁNOS MŰSZAKI SZEMLE _ 1959. FEBRUÁR MEGNYÍLT A VILÁGEGYETEM KAPUJA A jann»! «1 egész emberiséget felrázó szovjet űrrakéta-kilövés híre sajnos későn érkezett ahhoz, hogy lapunk legutóbbi számában foglalkozhassunk vele. Most — egy hónappal a világtörténelmi esemény után — igyekszünk néhány olyan adattal és megállapítással szolgálni olvasóink tájékoztatását, amelyekről a közben megjelent lapok keveset, vagy egyáltalán nem írtak még. Amikor éppen két évvel ezelőtt lapunk első száma megjelent — az űrhajózás, a mesterséges holdak problémáit boncolgatva első oldalán — nem tudhattuk, mennyi ideig kell még várnunk az első mesterséges hold felröppentéséig. Rövid idő telt el azóta, de közben felrepült az első szovjet szputnyik, amelyet követtek egyre nagyobb társai, valamint a különféle kisebb amerikai mesterséges holdak, s egyben megkezdődtek a holdrakéta-kísérletek is. Az ember visszavonhatatlanul megnyitotta a világegyetem kapuját és az űrhajózás — az asztronautika — kezdi valóra váltani hosszú évezredek álmait. Úgy hisszük, szinte felesleges az előzmények sorában a szputnyikról szólni. Ha mégis beszélünk róluk, úgy ennek oka abban keresendő, hogy a szovjet mesterséges holdak és űrrakéták fejlődése töretlenül felfelé ívelő vonalat mutat: az egymás után következő mesterséges holdak egyre nagyobbak lettek, egyre távolabbra emelkedtek és mindezt most betetézte az űrrakéta, amely nem csupán a legnagyobb, de egyben a leggyorsabb is a világűrbe eddig fellőtt különféle mesterséges égitestek sorában. A Szovjetunióban az egész űrhajózási kutatást a szovjet tudományos akadémia asztronautikai bizottsága (pontos nevén Bolygóközi Közlekedési Szakbizottsága) kezdeményezte és koordinálja. Ennek a szervnek, amelynek minisztérium feletti rendelkezési joga van, és amely talán a világ leghatalmasabb asztronautikai kutató gépezetét mozgatja, tagjai sorában ott találjuk a szövet rakétatechnika legkiválóbb szakembereit, a geofizikusokat, a csillagászokat és sok más kiváló tudóst. A bizottság több mint 5 éve foglalkozik az űrhajózás bevezető és távolabbi programjaival és munkássága több világraszóló siker alakjában hozott eredményt. 1955-től folytak a mesterséges holdakkal kapcsolatos tényleges szerkesztési és gyártási munkálatok, amelyek nyilván összefüggésben álltak az interkontinentális ballisztikus rakéta fejlesztésével és bizonyára nem véletlen, hogy az interkontinentális rakéta sikeres fellövése után egy hónappal már a magasban keringett. Földünk első mesterséges holdja is. A holdrakétával kapcsolatos kutatások valószínűleg a szputnyikokkal kapcsolatos kutatásokkal egyidejűleg kezdődtek. Ezúttal szándékosan holdrakétát mondtunk, mert valóban több kitűnő szovjet csillagász vizsgálta meg igen részletesen a Holdba jutás égi mechanikai feltételeit, és a szovjet rakétaszerkesztők később megkezdett kutató és fejlesztési programjukban már aránylag igen nagy pontossággal meghatározott, egzakt adatokra támaszkodhattak. A bevezető kutatásokat végzők közül ki kell emelnünk Csebotarev nevét, aki 1956-ban a szimmetrikus holdrakéta pályákról szóló vizsgálatát közölte, ugyancsak említést érdemel Liszovszkaja, aki szintén Hold körüli pályákról közölt hosszabb elméleti vizsgálatot, de különösen hivatkoznunk kell Jegorov nevére, aki részletes összefoglaló cikkében szinte az e tárgykörre vonatkozó összes szovjet kutatások áttekintését adja. Megtudjuk ebből, hogy az utolsó 3 év folyón a Szovjetunióban módszeres és minden lehetőségre kiterjedő kutatásokat folytattak a lehetséges rakétapályák A holdrakéta megvalósítására szülte végtelen sok lehetőség nyílik. Az egyes változatok közötti választást nyilván a rendelkezésre álló eszközök, az irányítástechnikai pontosság lehetősége, a felhasználható rakétahajtómű teljesítménye, stb. fogja meghatározni. Kezdjük vizsgálatunkat a növekvő energiaszükséglet függvényével. Nézzük meg először azokat a rakétapályákat, amelyekhez minimális indító energia szükséges, tehát azokat a „takarékos” megoldásokat, ahol a rakéta méreteinek vagy teljesítményének csökkentésére nyílik mód. Mindezek a pályák többé, vagy kevésbé a Hold vonzóerejét is figyelembe veszik. Ezek azok a pályák, ahol a tervezők nem mondhattak le Holdunk rendkívül kis vonzóerejéről, hanem — az indító rakéta méreteinek csökkentése érdekében — igyekeztek a Holdtól eredő járulékos gyorsító hatást (ez a Hold vonzásának irányító hatása) számításukba befoglalni. A kezdősebességgel együtt laposodó ellipszis-pályák kérdését már a napi sajtó is meglehetős részletességgel tárgyalta, de egy korábbi cikkében a Technika is foglalkozott ezzel. Már ott rámutattunk a Holdba jutás néhány műszaki feltételére. A Hold vonzóereje egy bizonyos határon túl (vagyis a Holdtól adott távolságon belül) fokozatosan módosítja a rakéta pályáját. Ennek eredménye az, hogy ha — Jegorov számításai szerint — a holdrakéta a Föld felületéről (pontosabban 200 km induló magasságból) 10 849 m/mp sebességgel indul, akkor egy ellipszis pályára kerül, amely kb. 260 000 km távolságra jut Földünktől. Még ha a Föld vonzóereje e távolságban le is küzdi a Hold vonzóerejét és így a rakéta visszatér, mégis a Hold vonzóerejének e távolságban van akkora hatása, hogy a szputnyik módjára keringő holdrakéta pályája kissé megnyúljon: következő keringése során néhány száz kilométerrel és öt körülfordulás után kb. 3000 km-rel kerül a Földtől távolabb, illetve a Holdhoz közelebb, így folytatja a rakéta útját addig, amíg végül többszáz ilyen kör után az ellipszis — elméletben — annyira megnyúlik, ellaposodik, hogy a Holdat is eléri. Mindjárt hozzá kell tennünk, hogy ez csak elméletben képzelhető így el, mert a rendkívül lapos ellipszispálya erősen instabil, és így különféle külső zavaró hatások a pályát eltorzíthatják. Az amerikaiak Pioneer-rakétakísérletei során valami ehhez hasonlót akartak: a minimális lehetséges sebességgel megállapítására és e pályák számításához elektronikus számítógépeket is felhasználtak. Az eredmény az összes lehetséges pályák oly kimerítő feldolgozása volt, hogy ennek alapján a szovjet tervezők és mérnökök rendkívül pontosan megismerhették mindazokat a követelményeket, amelyek az égi mechanikai törvényszerűségekből egy ilyen „járműre” vonatkoznak. Érdemes Jegorov munkájának néhány olyan eredményét idézni, amely egyáltalában nem közismert, és részben szinte a sikertelen amerikai holdrakéta-kísérletek magyarázatának is tekinthető, szerették volna elérni a Holdat. Ennek oka nyilvánvaló: a megfelelő nagyteljesítményű rakétahajtómű hiányában ezen az úton keresték a számukra egyedül lehetséges megoldást. Tudjuk, hogy a kísérlet a sebesség elégtelensége folytán nem sikerült, s a közölt számadatok szerint nem csupán a sebesség irányhibája, de a sebesség abszolút értékének elégtelensége is közrejátszott abban, hogy az eddig legeredményesebb Pioneer-rakéta sem jutott kb. 130 000 fpm-nél távolabbra. A Hold elliptikus pályán való megközelítésének a jelek szerint az az alapvető nehézsége, hogy — 200 ta indító magasságot feltételezve — csupán a 10,85 és a 11,06 km/mp közötti rendkívül szűk sebességtartomány áll rendelkezésre. E sebességhatár alatt a Hold eltérésére semmiféle kilátás sincs, e sebességhatár fölött viszont az esetleges irányhibát csupán úgy lehet helyesbíteni, hogy a rakéta pályáját menet közben aktív módszerekkel módosítjuk. ' ' A szovjet vizsgálatoknak még egy távolabbi tanulságuk volt: a Hold megközelítése érdekében a legcélszerűbb megoldás, ha lehetőleg éppen a második kozmikus sebességet választjuk, mert ekkor kb. 50 m/mp sebességhiba, 1/3 percnél valamivel nagyobb szöghiba engedhető meg az indítási hely 50 fcm-es és az indítási idő 1 perces tűrése mellett. Ennek az elméletileg teljesen helyes eredménynek az ismeretében érthetővé válik, hogy miért törekedtek a szovjet rakétatechnikusok a második kozmikus sebesség megvalósítására és — a nagyobb biztonság érdekében — kisáfokú túllépésére. A parabola pályát az ellipszis pálya határesetének tekinthetjük. Ha ugyanis az ellipszis egyik gyújtópontja a végtelenbe vándorol, akkor a görbe parabolává fajul e. Fizikai értelemben az ehhez a pályához tartozó sebesség — a második kozmikus sebesség — a felfelé elhajított, és a végtelenbe nyúló sebességgel megérkező test kezdősebességét jelzi. Érdekes: sokan azt hiszik, hogy ez a sebesség végig állandó marad. Erről szó sincs, hiszen a rakéta felfelé haladtában indító energiáját fokozatosan felemészti, és a második kozmikus sebességgel indulva, a végtelenbe éppen energiamentes állapotban érkezik. Így a sebeség a pálya mentén állandóan csökken, és a szabályos parabola pálya esetében a Hold magasságában kb. 1500—1600 m/mp nagyságrendű. . i . A sebesség kismértékű növelése a parabolából másik, nem zárt görbét, ti. hiperbolát hoz létre. A hiperbola pályán haladó test egészen a végtelen távoli pontig megtart egy bizonyos maradó sebességet és ez a maradó sebesség az indítósebesség aránylag kis változásai során óriási értékkel változik. Ki gondolná pl., hogy 10 m/mp indítási sebességtöbblet (11 210 mmp) csaknem 0.5 km/mp maradó sebességkülönbséget jelent, és hogy a szovjet űrrakétáraa Hold Elvileig minden test vonzóereje a végtelenig hatásos. E megállapításnak azonban kevés a gyakorlati jelentősége, minthogy a vonzóerő a távolság négyzetével fordítva arányos, tehát pl. 9 földsugár távolságban, 58 000 km magasságban csak 1/100-ad része a g földfelszíni értékének. A Hold távolságában a Föld vonzóereje nem éri el a Föld felszíni érték 3/10 000-ed részét sem, tehát igen kicsiny. A szovjet vizsgálatok alapvető megállapítása éppen az, hogy minden egyes égitestnek van egy ún. szférája, amelyen belül minden más test vonzó hatása, nehézségi ereje elhanyagolható. A Hold vonzóerejével pl. csak a Hold körül 66 000 km. távolságban kell számolni, ezenkívül elhanyagolhatjuk. E megállapítás azért fontos, mert tudjuk, hogy alig 200 m-es további sebességi többlettel a szovjet űrrakéta a Marsig eljutott volna, úgy hogy már a közeljövőben időszerű kérdéssé válik a Mars-pályák számítása is. A vonzóerő problémájához tartozik az a kérdés is, hogy miért nem fogta be a Hold az űrrakétát? A kérdésre csupán a választ adjuk meg: egyetlen égitest sem képes befogni, tehát magához vonzani egy olyan űrrakétát (vagy más égitestet), amely gyorsabban halad, mint a helyzetéhez tartozó szökési (második kozmikus) sebesség. Mivel pedig a szovjet űrrakéta jóval gyorsabban haladt, mint amekkora a Holdtól való szökési sebesség, ezért a Hold hatása mindössze annyiben nyilvánulhatott meg, hogy a pálya kissé eltorzult, valamint a Hold megközelítése során a rakéta enyhén felgyorsult, távozásakor pedig lelassult. A felgyorsulás mértéke a Holdhoz viszonyítva sugárirányban, az adott Hold feletti magassághoz tartozó szökési sebességgel egyenlő. Ha tehát pl. a szovjet űrrakéta elhaladásának távolságában 800 m/mp a szökési sebesség, akkor a Hold felé tartó űrraké magasságában megadott 2450 m/mp-es sebességből arra következtethetünk, hogy indító sebessége 11240 m/mp körül járhatott? Annyi azonban bizonyos, hogy a sebesség beállítása mintaszerűen sikerült, hiszen egyrészt nem léptek a parabola-sebesség alá, másrészt viszont csak 0,5 százaléknal kisebb értékkel haladták túl ezt a sebességet. Ez az ■adat rendkívül elgondolkoztató az irányítástechnika fejlettségének megítéléseikor. Itmint a végtelenből a Hold felszínére szabadon eső testsugárirányban legfeljebb anynyit gyorsulhat fel. E sebességnek a pálya irányába eső vetülete adja azt a sebességnövekedést, amit innen a Földről is mérhettünk. Mertigenis mérhettük: az űrrakéta a Hold megközelítése előtti 4—5 óra folyamán egyenletesen gyorsult. Ezt követően pedig visszalassult a korábbi értékre. A Hold vonzóereje tehát igenis jelentkezett a rakéta sebességében. A Holdtól kb. 60 000 km-re eltávolodva az űrrakéta gyakorlatilag teljesen kikerült a Hold hatása alól, és ettől fogva pályáját már csak naprendszerünk középpontja, maga a Nap határozta meg. A szovjet hivatalos jelentés néhány kevésbé ismert érdekes adatával is érdemes foglalkoznunk. " Megtudjuk pl., hogy 1500 km magasságban a rakéta sebessége több volt, mint 10 000 m/mp, ami kétségkívül annyit jelent, hogy a rakéta hiperbolikus pályán haladt, mert hiszen e magasságban éppen 10 000 m/mp a második kozmikus sebesség. 100 000 km magasságban éppen ezért nem 2750 m, hanem kb. 3500 m/mp sebességen haladt. Ez ismét az előbb általunk említett sebességeltérés mellett szól A Föld középpontját a rakétával összekötő vezérsugár szögsebessége a Földtől számított távolság négyzetével fordítva arányos. A rakéta mozgásának kezdetén ez 0,07 fok/ mp volt, vagyis több mint 15- szöröse a Föld rendes forgási szögsebességének. Egy óra múltán azonban már kevesebb volt, mint a Föld forgási szögsebessége, és amikor a rakéta a Holdhoz közeledett, forgási szögsebessége az eredeti érték volt — két ezredrészére csökkent és alig 1/5-e volt a Föld forgási szögsebességének (a Hold szögsebessége viszont 1/27 része a Földének). Ebből a néhány adatból becsülhető t HOLDRAKÉTA - PÁLYÁK A VONZÓERŐ HATÁSA Ez a kép 1957. decemberében jelent meg a France-URSS folyóiratban, Dobronravov professzor cikkének illusztrálására. A holdrakéta indulását mutatja be, a közölt rakéta pedig nagyon is megfelelhet a szovjet űrrakéta indító rakétájának, ha az konvencionális megoldású volt. A szovjet rakétatechnikusok 1957-ben már nagyban készültek az űrrakéta-kísérletekre. Néhány lehetséges pálya, az űrhajózás első lépései: 1. — mesterséges hold, a Föld körül stabil pályán kering; 2. — a Holdba ütköző űrrakéta; 3. — a mesterséges hold felgyorsulva megkerüli a Holdat, majd visszatér a Földhöz; 4. — a holdrakéta a Hold mesterséges „holdjaként” kering a Hold körül, majd újabb segédrakétával felgyorsítva, visszatér. A 3. és a 4. pályák csak távvezérléssel, segédrakétákkal valósíthatók meg! A szovjet űrrakéta pályája a csillagos égen. Láthatjuk a Hold pályáját és a megközelítés pontját is. A nátriumcsóva kibocsátási helye a Föld jelentős részéről volt megfigyelhető. A KOMMUNIZMUS ÉPÍTÉSÉNEK KONGRESSZUSA Csupán néhány száz esztendeje annak, hogy az emberek milliói térdenállva, Istenként imádták a Napot, a cikázó villámokat, a sejtelmes fényű Holdat, s ma már... ma már lehozták a Napot a Földre, igába fogták a villámokat, s maguk küldenek új holdat, új bolygót a végtelenbe! Az emberiség felnőtt, nagykorúvá lett, s e nagykorúság mindennél fénylőbb pecsétjén, a naprendszer első bolygóján végtelen időkig ott lesz a felirat: „Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége. 1959 január.” A szovjet emberek, akiknek hazáját négy évtizeddel ezelőtt, mint a szegénység és az elmaradottság földjét ismerte a világ, ma a legelsők között vannak. S holnap... holnap elsők lesznek a legelsők között. A nagy versenynek, a kapitalizmus békés, gazdasági legyőzésének útját most jelölte ki a Szovjetunió Kommunista Pártja XXI. kongresszusa. Szédítő tervek és szédítő távlatok, s mégis annyira reálisak, annyira közeliek és kézzelfoghatóak, hogy már az ellenség sem mer kételkedni bennük. Negyven év alatt — bármily fanyalogva, s nem akarva is — még ők is megtanulták tisztelni a szovjet népek terveit. A ma mérnöke kevés izgalmasabb olvasmányt találhat a kongresszus anyagánál. Súlyos, tömör mondatok, s minden bekezdés mögül fantasztikus méretű munka bontakozik ki előttünk. A számok óriásiak. Mindenütt új technológiák bevezetéséről van szó, új gépekről, új anyagokról, automatizálásról, a termelés óriásairól és parányáiról, amelyek mind oly kedvesek a műszaki ember szemében. „A bruttó ipari termelés volumene 1965- re körülbelül 80 százalékkal fog növekedni ... A vaskolászati és színesfémkohászati vállalatok építésére és rekonstruálására nagyobb összeget kívánunk fordítani, mint az elmúlt 30 év alatt együttvéve... Felépülnek a világ legnagyobb, 2000 és 2286 köbméter űrtartalmú nagyolvasztói, 500 és ennél több tonnás kapacitású martinkemencék... Körülbelül 100 000 kilométer hosszúságban minden főútvonalat átállítunk elektromos és dieselvontatásra... Az ipar sok ágában, például a vegyiparban, az olajfinomító- és az élelmiszeriparban, a villamos erőműveknél, a kohászatban a martinfolyamatokban és a hengerlésben, a gépgyártás egyes ágaiban már most át kell térnünk a műhelyek és a vállalatok komplex automatizálására... A mezőgazdaságot több mint egymillió traktorral, mintegy 400 000 gabonakombájnnal, nagy számú különböző géppel és gépi berendezéssel kell ellátni... A beruházások teljes összege majdnem hárombillió rubelt tesz ki. Ez azt jelenti, hogy a következő hét évben beruházásaink körülbelül akkora összegre rúgnak, amennyit a szovjethatalom egész eddigi fennállása alatt ruháztunk be...” S ki győzné sorolni! De talán néhány szóban is összegezhetnénk mindezt: a szovjet emberek a kommunizmust építik. Ezen az úton vezeti őket kommunista pártjuk. „A most következő időszakban — hangoztatta kongresszusi beszámolójában Hruscsov elvtárs — a kommunizmus anyagi és műszaki bázisának megteremtése a legfontosabb feladatunk.” S e roppant munkák végrehajtása nem kis részben a szovjet tudósokra, mérnökökre, technikusokra — a mi kollegáinkra vár. Rájuk vár a hengersorok elkészítése, az atomerőművek munkába állítása, a sok millió új lakás felépítése, a cipők és a ruhák mérhetetlen tömegű gyártásának megszervezése, az élelmiszertermelés rendkívüli ütemű növelése, az új üdülők, színházak, bentlakásos iskolák megtervezése és felépítése... Lelkesítő feladatok ezek a mi számunkra is. Amit ma ott látunk , az lesz a mi holnapunk is Mi is a szocializmust építjük, s részesei vagyunk az ő munkájuknak: tanulhatunk szovjet barátainktól, megismerhetjük tudományos eredményeiket, módszereiket, eljárásaikat, gépeiket és berendezéseiket, s a tanultakat közvetlenül is hazánk, népünk javára fordíthatjuk. Gál Fál meg a rakéta Földhöz viszonyított mozgásának jellege. Amikor a rakéta vezérsugarának szögsebessége nagy volt a Föld forgási sebességéhez képest, addig a pálya vetülete kelet felé haladt, majd fokozatosan dél felé hajlott el, utána délnyugat felé tartott, és 6—7 órával a rakéta felszállása után csaknem pontos nyugati irányt vett fel. Ábránkon bemutatjuk a rakéta mozgását az égbolt csillagzatai között is. A változó sebesség folytán itt is eléggé szabálytalan pályát láthatunk, aminek oka a nagy kezdősebesség és a fokozatos lelassulás. Foglaljuk össze távirat stílusban a mesterséges bolygólegfontosabb adatait. Súlya 1472 kg. , 1 Pályasíkjának hajlásszöge a a Föld pályasíkjához 1°. Ha már a mesterséges holdakat is kozmikus laboratóriumnak tekinthetjük, akkor ez a megállapítás fokozottabb mértékben érvényes a mesterséges bolygóra, amely pályájának telemetrikus szempontból aktív szakaszán, tehát az első 62 óra folyamán, csupa olyan adattal ajándékozta meg az emberiséget, amelyről korábban fogalmunk sem volt. Nyugodtan állíthatjuk ezt, mert hiszen olyan kérdésekről van szó, mint pl. van-e a Holdnak mágneses tere, vagy miből áll a bolygóközi anyag és ígytovább. A kapott eredmények feldolgozása előbb az elektronikus számítógépek, utána pedig a fizikusok feladata. Mindenesetre a mérnökök jogos büszkeséggel állapíthatják meg, hogy a kísérlet sikeréhez minden feltételt biztosítottak: a rakétatechnikusok a világ leghatalmasabb rakétáját lőtték fel a magasba, az irányítástechnikusok ezt a rakétát a kívánt pályára állították, és a híradástechnikusok 62 órán keresztül nem csupán nyomon követhették a mesterséges bolygót, de távolságát is mérték és a műszerek összes adatait vették. Ebből a tanulság az, hogy alig 15 hónappal az első szputnyik felbocsátása után eljutottunk odáig, hogy naprendszerünkön belül szinte minden űrhajózási jellegű feladat műszaki előfeltétele biztosíthatónak tekinthető. A januári szovjet űrrakéta sikere bizonyítja azt, hogy ez nem üres megállapítás. Szokatlan körülmények között, ismeretlen környezetben Pályájának excentricitása 0,148 (a Földé 0,017). Napközeli (perihélium) távolsága 150 millió km. Naptávoli (afélium) távolsága 197 millió km. Keringési ideje 450 nap. Ábránkon ugyancsak láthatjuk a pálya pontos alakulását. A mesterséges bolygó pályája legnagyobb szakaszán a földpályán kívül halad, s csupán napközeli szakaszán metszi át a Föld pályáját és kerül közeleb a Naphoz. A Marsot 15 millió km-re közelíti meg, vagyis negyed annyi távolságra, mint a Föld pályája. A Föld és a mesterséges folyó közti távolság állandóan változik és változni is fog. A legnagyobb távolság eléri a 300— 350 millió km-t, a legnagyobb közeledés szakaszában pedig kb. 1 millió km-re jut egymáshoz a Föld és az „CCCP 1959”, működésre képes műszerek megszerkesztése nem könnyű feladat. Az első mesterséges bolygóval 360 kg-nyi műszerberendezést sikerült a magasba küldeni. Ez a műszerberendezés nem kisebb feladatokat teljesített, mint mérte a kozmikus sugárzást, meghatározta a bolygóközi gáz összetételét, számlálta a meteorit részecskéket és egész sor fontos mágneses mérést végzett. E tények mutatják, hogy menynyire fejlett a korszerű műszertechnika és ezen belül a szovjet műszertechnika. Az a tény, hogy a rádióöszszeköttetés a műsorszórásra felhasznált 15 m körüli hullámsávban ilyen nagy távolságon megbízhatóan volt fenntarható — az URH telemetrikus adón kívül — ismét bíztató jel a jövő űrhajói és földi anyaállomások közötti öszszeköttetések fenntartása tekintetében.★ Ami a jövőt illeti, döntő jelentőségű annak a megállapítása, hogy az asztronautika, amely 1957 október 4-ig spekultatív jellegű, elméleti tudomány volt, a legutóbbi I0 hónap alatt rohamos, szinte exponenciális ütemű fejlődéssel eljutott oda, hogy lassanként gyakorlati műszaki tudománnyá, alkalmazott tudománnyá válik. Századunk büszke lehet arra, hogy két világraszóló felfedezésével az emberiség évezredes álmait váltotta és váltja valóra: az atomenergia felszabadításával az anyag legmélyebb titkaiba kezdünk behatolni és az anyag legmélyén szunnyadó óriási energiákat az emberiség javára igyekszünk hasznosítani, az űrhajózás pedig a világegyetem végtelennek tűnő távolságait nyitja meg az ember számára. Mind a két vívmány tipikusan századunk vívmánya, csakis az elméleti természettudományok és az alkalmazott műszaki tudományok együttes erőfeszítése hozhatott sikert. És amikor most az első mesterséges bolygót ünnepeljük, akkor külön ki kell még emelnünk azt, hogy a tudós és mérnök munkájának sikerét a szocialista gazdálkodás tervszerűsége, módszeres fejlesztése, a világ első szocialista államának, a Szovjetuniónak erőfeszítései teremtették meg. Nagy Ernő * A MESTERSÉGES BOLYGÓ-ŰRLABORATÓRIUM Mars-pálya a m. bolygó aféliuma flm bolygóperihéliuma Mars Az első mesterséges bolygó helyes pályagörbéje, hivatalos szovjet adatok nyomán, a perihélium-helyzetbe a bolygó január közepén jutott és még most is a Föld pályáján belül halad. Március elején keresztezi ismét a Föld útját és akkor a Föld és a Mars közötti térségben halad csaknem 13 hónapig. g— Műanyag alkatrészek ész- Ü szerű kialakítása (2. o.) H— Technikai érdekességek, új§ donságok (3. o.) g— A vákuumkohászat, I. rész s — Weigl Ernő (4. o.) ~ — Űj világítóhatás: az elektrolumineszcencia — Weiszburg János (5. o.) — Kopolimerizációs folyamatok dielektromos és ultráig hangos ellenőrzése — M. Se. H Boleslaw Jesniak (5. 0.) a— figyelő (6.0.) I— Hírek (7. o.) sr . I— A Nap-istentől a Nap-szol§ gáig, I. rész — Papp János <7, ©•) — PauHOHajibHan KOHCTpyK-uhh n.iacTMaccóBbix getajieft (CTp. 2.) — TexHHMecKHe 3aMe>iaTeJtb- HOCTH H HOBHHKH (CTp. 3.) — BaxyyMHaa MeTajuiyprus — 1. lacrb — 3 Befirjib (CTp. 4.) — Bbiőop gpeBecHHbi gjis npoMbiuiJieHHbix ueseft flp. n. Tperym (CTp. 4.) — HoBbiá cBeTHiimfi e<Jx}>eKT: SjieKTpOJIIOMHHeCUeHUHSl Pl. Beöcőypr (CTp. 5.) — KÓHTpojib npouecca conojiHMepH3aiiHH gHeseKTpuneCKHM H y.tbTpaaKyCTH■iecKHM MCTOgaMM ... Mar. BoaecjiaB PlecHHK (CtP. 5.) — OŐ03peBaTejib (CTp. 6.) — lÍ3BeCTHH (Orp. 7.) — Ot őora — cojibHua go cgyrii-cojibHua — 1. uacTb H. fián (CTp. 7.) — Rationelle Ausbildung von Kunststoff—Maschinenteilen (S. 2.) — Interessante technische Neuigkeiten (S. 3.) — Vakuum-Hüttentechnik. I. Teil. — E. Weigl (S. 4.) — Auswahl der für Industriezwecke verwendeten Holzsorten — Dr. P. Greguss (S. 4.) — Ein neuartiger Leuchteffekt: die Elektrolumineszenz — J. Weiszburg (S. 5.) — Dielektrische und Ultraschallkontrolle. der Kopolymerisationsprozesse — Mag. Boleslaw Jesniak (S. 5.) — Beobachter (S. 6.) — Nachrichten (S. 7.) — Vom Sonnengott zur Sonne i, als Diener. I. Teil. — J. Papp (S. 7.) I