Technika, 1970 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
leginkább az élő szervezet megszokott működésében a gyógyítás érdekében. Éppen a sebészetben tapasztalták először, hogy bár a beavatkozás sikeres volt, mégis elveszíthették a beteget, mert az egyébként is legyengült szervezet nem tudta átvészelni a radikális beavatkozás átmeneti következményeit. Pedig ha sikerült a pácienst átvezetni ezen a műtét utáni kritikus fázison, akkor már biztosan meggyógyult. Annak megítéléséhez, hogy a műtőben meddig lehet elmenni a beteg műtéti megterhelésében, vagy abban, hogy a műtét után kialakuló kritikus állapotot kellő időben észrevegyék és a nem kívánatos tendencia ellen hatékony ellenintézkedéseket tudjanak teni, felbecsülhetetlen segítséget nyújthat az orvosi elektronika, amely nagyon érzékeny és sokoldalú készülékeket állít elő a beteg folyamatos megfigyelésére. Ezek a készülékek (2. ábra) mindazokat a várásfunkciókat ellenőrzik, amelyeket fontos ismerni az orvosnak, hogy minden pillanatban ura lehessen a beteg állapotának. Sokszor hangzatos nevekkel illetik ezeket a készülékeket (elektronikus nővér, géporvos stb.) azonban valójában szerényebb célokra valók: objektíven ellenőrzik a beteg vérnyomását, pulzusfrekvenciáját, légzésfrekvenciáját, hőmérsékletét, elektrokardiogramját, elektroencefalogramját stb. és ezekről tájékoztatják az ápoló személyzetet. Fejlettebb készülékösszeállítások nemcsak az adatokat mérik és regisztrálják, hanem figyelmeztető, riasztó funkcióval is rendelkeznek. Ez a riasztóegység jelzést ad, ha a beteg valamelyik paramétere meg nem engedett módon megváltozik (3. ábra). Újabb készülékek nemcsak a paraméterek határátlépésekor adnak vészjelzést, hanem a készülék érzékelő egysége a mért paraméterek összefüggéseit is figyelembe veszi. Ha pl. a beteg légzésfrekvenciája csökken, de ugyanakkor a légzésmélység ne, akkor nem ad riasztó jelet, mert hiszen a mélyebb légzésekkel elég oxigén kerül a tüdőbe, ha percenként kevesebbet is lélegzőink. Riasztójelzés keletkezik azonban akkor, ha a légzési frekvencia úgy csökken, hogy ugyanakkor a légzésmélység is kisebb lesz, tehát a beteg felületesebben kezd lélegzeni ezzel kevesebb oxigént forgalmaz. Újabban a mérőkészülékek jeleit nem papírszalagra regisztrálják és nem ember értékeli, hanem folyamatosan egy megfelelően programozott számítógépbe táplálják a mért adatokat. A komputer értékeli az adatokat, és az így levont következtetéseket egy oszcilloszkópszerű szerkezet ernyőjére írja ki. Természetesen az orvosnak jogában áll „felülbírálni” a komputer „tanácsait”, de mindenesetre a lehetőségek sokoldalú figyelembevételével készült gépi „diagnózis” nagy segítség az orvos számára. Különösen értékesnek számítanak ezek a komprimált adatok, ha a beteg életveszélyben van, és sürgős beavatkozásra van szükség, esetleg az élet megmentése érdekében. Az orvostechnika azonban azokban a kritikus percekben sem hagyja magára az orvost, amikor esetleg másodpercek alatt kell dönteni, mert esetleg a beteg már a klinikai halál állapotában van. Néhány évtizede még ez a fogalom ismeretlen volt, az orvosok csak halálról beszéltek. Ha a szív- és légzéstevékenység megszűnt, akkor megállapították a halál beálltát. Ma ezt az állapotot klinikai halálnak nevezik mindaddig, amíg el nem kezdődik az élő test egyes sejtjeinek biológiai felbomlása, ez a biológiai halál. Megállapították, hogy az esetek többségében a klinikai halál bekövetkezése után még néhány percig a szervezetben nem indulnak meg irreverzibilis, meg nem fordítható folyamatok. Ha tehát az ilyen állapotban levő beteg vérkeringését és légzését sikerül újra megindítani és egyébként a páciens állapota nem összeegyeztethetetlen az élettel (nincsenek nagy roncsolások, nem sérült a központi idegrendszer stb.), akkor remény van rá, hogy a beteg „feltámasztható”. Ha a vérkeringés azért szűnt meg, mert pl. a szív fibrillál, akkor defibrillátorral nagyfeszültségű áramütést lehet adni a beteg mellkasára, amire a szív újra megindulhat. Ha a szív ingerképző rendszere károsodott, akkor a szív mesterséges ingerléséről kell gondoskodni. Erre alkalmasak a pacemakerek (lásd: 1. ábra), amelyek elektromos négyszögimpulzusokat állítanak elő. Mivel átmeneti károsodások esetén nem kívánatos, hogy a szív spontán tevékenységének a helyreállítása után is tovább működjék a pacemaker, ezért olyan készülékeket is állítanak elő, amelyek automatikusan kikapcsolódnak, ha már nincs rájuk szükség (szükség-pacemakerek). Mivel reanimáció, vagyis a klinikai halál megszüntetésének a folyamata számos ellenőrző és terápiás egységet igényel,,célszerű ezeket egy közös, gördíthető házban elhelyezni. Ez az egység mindig készen állhat pl. intenzív őrzőszobákban, ahol gyakrabban fordul elő újraélesztés. Ebben az egységben a legcélszerűbb csoportosításban megtalálhatók a reanimálás során szükséges gyógyszerek, elektrokardiográf, defibrillátor, pacemaker stb. Ebből a példából az is látható, hogy az orvostechnika nem csupán a megfelelő készülékek előállításával kell hogy foglalkozzék, hanem az orvosi munkahelyek szervezési feladataival is, hogy a legcélszerűbb technikai megoldást tudja megvalósítani. Ц Ultrahangos készülékek ígéretes területe az orvostechnikának az ultrahang-energia alkalmazása is. Az 1—3 W/cm 2 intenzitású ultrahangok terápiás felhasználása már évtizedes múltra tekint vissza Számos betegség ellen eredményesen használják fel fizikoterápiás rendelőkben. Sokat kísérleteznek az agysebészetben való felhasználás módjaival is. Azt remélik úi, hogy több kisebb intenzitású sugárzófej alkalmazásával olyan fókuszált sugarat lehet előállítani, amely alkalmas lesz a koponya belsejében található kórosan működő szervrészlet vagy daganat elroncsolására. Ez a lehetőség nagyon csábító, mert így elmaradna a bonyolult műtét, mert esetleg csak a koponyacsontot kellene megnyitni, de már az agyhártyát nem és így vértelen műtéti eljáráshoz jutnánk. Sajnos, e módszerrel csak néhány kísérleti műtétnél értek el sikereket. Annál jelentősebb az ultrahang-energia diagnosztikai felhasználása. Ez azon az elven alapul, hogy az ultrahangsugárzás különböző közegek, de különösen folyadékkal és gázzal töltött üregek határán reflektálódik. A reflektált impulzus felfogható, és a visszaérkezés idejéből meghatározható a visszaverő front pontos távolsága. Az eehoencefalográfiának nevezett ultrahangos módszerrel pl. a koponyán belüli térfoglaló folyamatok, daganatok okozta elváltozások mutathatók ki. Ez az eljárás jobb, mint a röntgenátvilágítás, egyrészt mert olyan elváltozásokat is kimutat, amely a röntgenen még nem látható, másrészt olyan kis sugárintenzitással lehet dolgozni, hogy ez a besugárzás a beteg számára teljesen ártalmatlan. Röntgenbesugárzásra sok esetben ez nem mondható el. Ugyancsak jól használható az ultrahangos „átvilágítás” a szembe jutott idegen testek helyének meghatározására. A Siemens cég dolgozta ki a szülészetben használható ultrahangos helymeghatározó készüléket. Ezzel a magzat fekvése, annak rendellenességei mutathatók ki anélkül, hogy akár a magzat, akár az anyai szervezet károsodnék. Mint ismeretes, a terhes anyát meg kell védeni röntgenbesugárzástól, így a magzat rendellenes fekvése sem határozható meg röntgenátvilágítással. Márpedig mind a magzat életesélyei, mind az anya biztonsága megkívánja, hogy az esetleges rendellenes szüléshez időben fel lehessen készülni. Ellenvetések Az elmondottak alapján azt lehetne hinni, hogy a technika bevonulása az orvostudományba zavartalan diadalmenet. Sajnos, erről szó sincs! Az orvosok közül sokan gyanakvóan, majdnem ellenségesen szemlélik az orvostechnika rohamos fejlődését. Érvelésük alapja a következő: a technika „mértéktelen” bevonulása az orvosi munkába „mechanizálja”, „embertelenné” teszi az orvos és a páciens viszonyát és „megakadályozza” annak a humánus légkörnek a kialakulását, amely legalább annyira fontos a beteg gyógyulása szempontjából, mint a nagy hatású gyógyszerek, vagy az orvostechnikai eszközök. Mondani sem kell, hogy ezek az ellenvetések indokolatlanok és tudománytalanok. Az orvostechnikai készülékeket ui. nem azzal az igénnyel vezetik be egyre több területen, hogy egy ijesztő, rideg, embertelen közvetítőelem kerüljön az orvos és a beteg közé, és ma már beteget nehezen lehetne találni, aki a technikai eszközökben ilyen tényezőket látna Hogy a legelrugaszkodottabb példát említsük arra az „iparágra” hivatkozva, amely az Egyesült Államokban széles körben kibontakozott, és amely olyan álgyógyító technikai készülékeket állít elő, amelyek villognak, csattognak, elkábítják a pácienst, de az égvilágon semmilyen érdemi gyógyhatást nem fejtenek ki. Még ezek a hamisítványok sem riasztják el a pácienseket. Az orvostechnikai készülékek terjedésének hívei és ellenzői közötti vitát még jobban kiélezte a számítógépek térhódítása és az orvostudomány területére való behatolása. Ehhez bizonyára hozzájárult az is, hogy a komputerek hívei talán nem minden esetben megalapozott érvekkel akarták elősegíteni ezt a térhódítást. A számítógépek orvostudományi kutatásokban való alkalmazása általában nem lehet vitás. Annál is inkább nem mert hiszen a tudományos adatfeldolgozásban, dokumentálásban a szinte korlátlan memóriájú számítógépek ma már nélkülözhetetlenek, és az orvosi kutatás sem jelenthet kivételt. Az orvosi jelenségek statisztikai értékelésében pl. számítógépek nélkül csak nagyon lassú fejlődés volna remélhető. Gondoljunk pl. a növényvédő szerek élő szervezeteket mérgező hatásának megállapítására, foglalkozási megbetegedések felmérésére, avagy a beteg állapota és a meteorológiai tényezők kapcsolatának feltárására stb. Van egy olyan területe az orvosi kutatómunkának, ahol a komputerek alkalmazását ma már senki sem vitathatja, és ez a preventív gyógyászat területe. Egyre inkább kikristályosodik az a vélemény, hogy az orvosi munkának nem a beteg emberek gyógyításával kell kezdődnie, hanem sokkal korábban, amikor a betegség még nem alakul ki, amikor a páciens esetleg még nem is érez panaszokat, de a kór már kialakulóban van. Az ilyen állapotok felderítése tömeges szűrővizsgálatokat igényel, és az itt nyert rengeteg vizsgálati anyag hagyományos módszerekkel csak nagyon fáradtságosan, lassan, sőt bizonytalanul értékelhető. Itt a számítógépekre perdöntő szerep vár. Ha a röntgenfényképet, vagy a rákgyanús sejtkészítményt számítógépekkel értékelik, és ugyancsak számítógépekkel vetik össze a vizsgálati eredményeket a páciensektől kapott statisztikai felmérő lap adataival, akkor a preventív gyógyászat jelentős lépést tehet előre. Ugyancsak fontos szerepet szánnak a számítógépeknek olyan területeken, ahol a begyűjtött adatokból gyorsan kell konzekvenciát levonni és intézkedni. Ilyen alkalmazási terület pl. az intenzív betegellátás, ahol akutan súlyos állapotú betegek folyamatos ellenőrzése és gyógyítása folyik. A különféle ok miatt akut állapotba került páciensek (operáció, mérgezés, baleset stb.) vitás funkcióinak állandó ellenőrzése egy-egy őrzőszobában naponta sokezer mérési adatot eredményez. Nagy könnyebbséget jelent, ha ezeket az adatokat egy fáradhatatlan komputer gyűjti, regisztrálja, rendezi, értékeli, mégpedig az adatok közötti belső összefüggéseket is. Itt sok esetben nincs idő arra, hogy manuális számításokkal becsüljék meg a beteg állapotának várható kilátásait, mert akkor esetleg már sokkal kedvezőtlenebb körülmények között kellene a terápiás beavatkozást megtenni. Az elmondottakból következik, hogy semmiféle antagonisztikus ellentmondás nincs az orvostechnikai eszközök alkalmazása és az orvostudomány fejlődési törekvései között, sőt, ez a két tényező egyetlen egységes folyamat két része. Ezt a megállapítást azonban ki kell egészíteni! A technikai eszközök bevezetésének és alkalmazásának megvan a maga sajátos területe. Bizonyos feladatokat a gépek nem végezhetnek el, ez továbbra is az orvos feladata marad. A legtöbb orvos és páciens nem konkurenciát, hanem segítséget lát az orvostechnikai eszközökben, és éppen e készülékek, berendezések által felszabadított időben van alkalma az orvosnak megteremteni azt a személyes atmoszférát, amely elősegítheti betege gyógyulását. Katona Zoltán A számítógépek térhódítása г. ábra. Sebészeti műtétellenőrző berendezés 3. ábra. Ágy mellett betegellenőrző készülék (Medicor Művek) 2. TECHNIKA 1970/7.