Heti Új Szó, 1999. október-december (5. évfolyam, 39-52. szám)

1999-10-01 / 39. szám

MÁSFELEVSZÁZADOS JUBILEUM Az aradi 13 tábornok emlékére előbb 1867-ben egy obeliszket állítottak, majd versenypályázatot írtak ki egy szoboregyüttes elkészítésére. 10 év után, 1878-ban Huszár Adolf nyerte meg az akkor 100000 forint kivitelezésű pályázatot, ám a szobrász halála után Zala György veszi át a feladatot (a budapesti Hősök terén készült emlékmű alkotója is), aki 1890-re be is fejezi, az emlékművet. Leleplezésére az év március 6-án került sor. Középen akárcsak az amerikai Szabadság-szobor esetében egy női alak személyesíti meg a Szabadságot, körülötte négy hasonlóképen jelképes alak: A várva várt Szabadság, Harcrakészen, Az áldozat, Haldokló harcos. A szoborcsoport kezdet­ben félreesőbb helyen (a Víztorony mellett), később a főtéren a katolikus temp­lom közelében állították fel. Végül 1925-ben a Bratianu-kormány részekre bont­va a helyi katonai egység őrizetébe, a Várba vitette. A marosvásárhelyi találkozón (amelyet megelőzött az aradi 13 tábornok ügyével kapcsolatos magyar és román igazságügyminiszter találkozója) Radu Vasile miniszterelnök felvetette, hogy semmi akadálya ismét talapzatára helyezni a szoborcsoportot, és javasolta hogy egy “magyar-román megbékélési park”-ban helyezzék el azt, amelyben más, 1848-as román forradalmárok, mint Avram Iancu, Nicolae Balcescu, Cezar Bolliac szobrai, illetve az 1989-es for­­radalalomra emlékeztető emlékmű kerülne, amikor is a románok és a magya­rok is a barrikád ugyanazon oldalán álltak. Mint azt Vasile Dan a 22 című hetilapban megírta, az aradi hatóságoknak fogalmuk sem volt a kezdeményezésről, pedig egy ilyen park létesítését a helyszí­nen kellene elhatározni, a lakosság véleményét is figyelembe kellene venni. Bár bizonyos óvatosságot tanúsítana, a szerző nem hiszi, hogy a románság ellenállást fejtene ki az ügyben. Az aradi Szabadság-szobor volt a fő témája Temesváron a Sakura bárban október 25-én második “évadját” meg­nyitó Magunknak mondjuk...? - magyar közéleti vitaklubnak, amelynek kezde­ményezői és szervezői a Temesvári Szórvány Alapítvány, a Csiky Gergely Színház és a Temesvári Rádió Magyar adása, a moderátor Baranyi László, té­magazda Szekernyés János. A körülbelül 30 megjelent érdeklődő közel másfélórás izgalmas beszélgetésen szerzett számos hasznos információt és f­­ette ki véleményét a Deák János tu­lajdonos által felajánlott helyiségben. Albert Ferenc professzor megnyitója után, aki a Szórvány Alapítványt képvi­selte, Szekernyés János helytörténész beszélt az emlékművek történelmi-poli­tikai szerepéről. Azzal, hogy van hová zarándokolnunk, megvallhatjuk hovátar­­tozásunkat, nemzetiségtudatunk erősödik. Ez régiónkban, kisebbségi sorban foko­zott jelentőséget kap, még akkor is, ha az emlékművek által az együttélő né­pek fenyegetve érezték/érzik saját múlt­jukat. A trianoni békeszerződés után - mint ezt Szekernyés János Károlyi Sándor aradi írót idézve döbbenetesen érzékeltette - a lerombolt szobrokat a hatóság a 20-as években “az erős szél­nek” tulajdonította. Temesvár “sze­rencsésebb” volt ilyen vonatkozásban, mert nem voltak ilyen magyar vonatko­zású szobrok. Hasonlóképpen az aradi Szabadság-szobor is megmenekült, az­zal, hogy “várfogságba” került. Az a tény, hogy a 89-es események után előkerültek olyan emléktáblák, a­­melyeket letakartak, vagy lefestettek, bizonyítja, érdemes újakat állítani hogy az utódoknak is legyen hová zarándo­­kolniuk. Jellemző volt az a kötet, ame­lyet bemutatott, jelezve, hogy a temes­vári műemlékek listáját tartalmazó kö­tetből hiányoznak jelentős magyar vo­natkozású műemlékek, ami azt jelenti, hogy mivel nem védettek bármikor le­rombolhatók és esetleg üzletház épülhet a helyére. A beszélgetés a moderátor jóvoltá­ból visszakanyarodott október 6-ra főleg annak kapcsán, hogy hol is kellene áll­nia a szobornak, illetve az Emlékpark mennyiben szolgálná az úgymond “megbékélés” ügyét? Az alapkőletétel után még nagyon sok ideig nem törté­nik valószínűleg semmi, hiszen pályá­zatot kell kiírni a megtervezésére, a ki­vitelezésére, s nem utolsó sorban el kell dönteni, melyek lesznek azok a román történelmi személyiségek, akik helyet kapnak ott, és persze pénzre is szükség lesz. Az aradi vendégek, Balla János és Jámbor Gyula bővebb információkkal rendelkeztek, amit megosztottak a hall­gatósággal: az Emlékpark a Vesztőhely környékén épülne, ami a Város tulajdo­na, tehát a helyi tanácsnak kellene az ügyben döntést hoznia. Másrészt a terü­letre a Sportiskolának van 99 évre szó­ló koncessziója, amely egy másik terü­letért lemondana, de hát mit mond a Tanügyminisztérium? Aradon viszonylag ellenséges hangulat uralkodik az üggyel kapcsolatban és csak egy bizonyos, hogy a Hivatalos Közlöny szeptember 21-i számában megjelent, hogy 10 na­pon át a katonaságnak át kell adnia a szobrot, amelyet a Minorita házban őriznek majd tovább, a felállításáig. Esetleg szobrászok is részt vennének a restaurálásában, mint azt Zimán Magda képzőművész javasolta. Itt viszonylag biztonságban lenne a szobor, hiszen napközben megtekinthető - a helyi románság is kíváncsiságból megnézné - éjjel pedig zárva tartanák. Újfent visszakanyarodva a korlátok­hoz: ma, egy évvel a választások előtt nincs Romániában olyan párt,­­ még a koalíciós pártok között sem - amely felvállalná a Szabadság-szobor ügyét - többezer román választó szavazatát ve­szítené el. Ha pedig következő válasz­tás számunkra rosszul sikerül akkor könnyen lehet, hogy a szobor vissza­kerül oda, ahol eddig évtizedekig volt. Dr. Albert Ferenc professzor szerint a belső korlátaink ledöntéséért is tennünk kellene, például képeslapokon. A beszélgetés során szóba került a te­mesvári freidorfi Petőfi-emlékmű, ame­lyről Péter Dezső tanár beszélt, vázolva miként viszonyul a betelepedett román­ság nemzeti költőnk emlékművéhez. Bár a rádióműsor vége, a beszélge­téseknek nem szakadt vége. Mindehhez csak azt tesszük hozzá, hogy jó lenne ha idén több temesvári - főleg fiatal - lenne jelen az aradi vértanúinkra való emlékezésen. Oberten János A megemlékezés korlátai Október 6.

Next