Temesvári Hirlap, 1931. február (29. évfolyam, 24-48. szám)
1931-02-01 / 24. szám
TH lesi FEBRUÁR 1 VASÁRNAP 3 Erről van szó... írta: MARKOVITS RODION A rózsujás próféta jövendölte idők kataklizmája felé szédül az emberiség? — írja egy temesvári lapban a gazdasági válságról elmélkedvén egy elvi igazgató; az inasoknak nem szabad fütyülniök többé az utcán, értesülök kedvenc pesti lapomból, csak infláció segít és nem leépítés, hanem felépítés, tanulom egy közgazdásztól, viszont a ciángázos háborúban a városok lesznek veszélyesek, a dekkolók tehát a frontra menekülnek, elmélkedik a jövendő Conrádja, Temesváron betiltották a Remarque-filmet, de felém a szomszéd asztaltól a felháborodás. Ha még ehhez a csőkrátához néhány öngyilkost is spárgázol, körülbelül adva van a mai világhelyzet tengernyi történésének ama kanál vize, melyből ideges rángásaink vegyelemzése már elkezdhető. Kataklizmái és messiásváró idők, ideges rángások és vitustáncok kora, melyekben az inasgyerekek fütyülése mutatkozik a segítésre hivatottak szemében főleg rendszabályozandónak, idegeinket megtépázó és végsőkig f©8zitő idők, melyekben nem a következendő hátbér mutatkozik a vezetés és irányítás és megoldás letéteményesei előtt végső burelszakítónak, emeletről leugratónak, revolver ravasza elhúzójának, enyhítő mérget lenyeletnek, hanem egy film, átélt igaz eseményeket regisztráló film pergetésében láttatja a veszélyt, mely idegeket pattant, melytől — ettől az egytől aztán igazán — meg kell kímélni a felajzott lelkeket. Hogy mégsem becsülöm le a Remarque-komplekszura jelentőségét, annak mégis vannak egynémely okai: szeretném azt mondani, hogy megszívlelendő tanulságai lehetnének az afférrá mélyült jelenségnek, bár sem a szívlelésnek, sem az okulásnak nem éljük most korát, sajnos. Azonban nem szeretnék a temesvári városi tanácsonokok hibájába esni, abba nevezetesen, hogy egy nem látott objektumról ítélkezzem. Nem tudom, benne van-e a filmben valóban a német nemzeti sérelem vagy hogy különösebben német tulajdonságként hangsúlyozódik-e benne a ma még nyilván erkölcsi fogyatkozásként elkönyvelt, általában gyávaságnak nevezett idegállapot. Másról van szó. Helyesebben másról is szó lehet. Ha én vezető és útmutató és intéző társadalom oszlopa volnék, akkor azt mondanám: — Gyertek csak, gyertek ... Tessék besétálni. Minél számosabban ... lehet még mindig ég folyvást lehet ... Akinek nincs pénze, adóhátralékos voltának igazolása mellett teljesen ingyen léphet be, leépítettek, fizetésképtelenek és más kárvallottak külön vacsorajegyet kapnak... Elesettségben csak közlegények és családtagjaik csak felét fizetik ... Itt látható a valódi nyomor, a valami bánat, az igazi nyomor . . . minden egyéb csak humbug . . . Aki innen elmegy, felüdül és bizakodó lesz, mert mindenki meggyőződhetik róla, hogy minden egyéb csak humbug és ámítás . . . hogy a konkurrens vállalatok csak hangzatos frázisok, az igazi és valódi és hamisítatlan portéka csak nálunk létezik ... Itt nem lesz visszaélve afféle bolondságokkal, hogy most már mindennek vége, mert elvitték a paplant meg a három párnát, itt mindjárt a fejet vagy a két lábat viszik ... Itt nincs afféle humor, hogy meg kell halni, mert leszállott az életstandard, itt azért kell meghalni, mert a szív verődik ki és a szomszéd gyomrába esik . . . Fel a fejjel ... Itt mindenki láthatja, hogy volt már rosszabbul is, volt úgy, hogy apuka belei a drótsövényre fonódtak . . . Kataklizmák és prófétai idők és összeomlások és kétségbeesések korában ez destruáló és sérelmes volna? Nem hiszem. Ha én felelősségteljes társadalom oszlopa volnék, közköltségen muttatnám a fejvesztetteknek: — íme ... Ilyen is van . .. Lehetne rosszabbul is. Közköltségen a szőrös szivüeknek: — Mit csináltok? Ezt akarjátok?.» Az üzlet mindenek előtt A román szerzők egyesülete méltányosabban bánik a magyar műkedvelőkkel, mint a pesti színházi ügynökség Marton úr. védekező levele a Temesvári Hírlaphoz dijat lett Temesvár, január 31. nem tudják ezt a magas tenni. — Meg kell jegyeznünk egyébként, hogy Marton Sándor dr. mz már a múlt esztendőben is magasabb díjszabáshoz ragaszkodott, amelytől kérésünk dacára sem volt hajlandó eltérni. Szerencsénk volt azonban, mert miközben Marton dr. elutasító választ küldött kérésünkre, azalatt Románia megbízottjával sikerült megállapodnunk. Most, január 21-től kezdve azonban ismét értesítést kaptunk, hogy műkedvelőink már csak 300 lej lefizetése ellenében játszhatnak egyfelvonásos darabokat. Ekkor adtuk ki ismert felszólításunkat az erdélyi írókhoz. Megírtuk, hogy a Bánságban drágább lett a magyar szó, amelyet a magyar műkedvelők terjesztenek. A magyar szellemi termékek árdrágítása arra az elhatározásra bírta a műkedvelőket, hogy a drága pesti darabok helyett inkább az erdélyi írók színdarabjait játsszák majd a jövőben. Most megszólalt Marton Sándor dr., a pesti színpadi ügynökség vezetője, aki a Temesvári Hírlaphoz írt levelében tiltakozott az ellen, hogy ő drágítaná a magyar szót. Marton Sándor dr. levele »Megjegyezni kívánom — Írja Marton dr. — hogy a magyar szó és a magyar kultúra védelmét nemcsak az szolgálja, aki támadja azt a vállalatot, amely a szerzők részére jogdíjat szed be, hanem az is, aki gondoskodik arról, hogy a magyar szerző munkáját ne tekintsék Dsáky szalmájának és gondoskodik arról is, hogy a magyar szerzők hozzájuthassanak munkájuk gyümölcseihez is. Mint eddig, úgy a jövőben is teljes szívvel és lélekkel kívánok segítségére lenni az Erdélyben működő színtársulatoknak és műkedvelő társulatoknak, de ezen igyekezetem mellett egy percre sem felejthetem el, hogy felelősséggel tartozom az általam képviselt szerzőknek és gondolnom kell arra, hogy az őket a címen megillető jogdíjakat be is szedjék.” Hát ez tényleg nagyon szép. Utánajártunk azonban a dolognak és ismételten kénytelenek voltunk megállapítani, hogy a szép szavaknak a gyakorlatban más jelentőségük van. Azt már tapasztaltuk, hogy itt árdrágítás történt, most már csak arra törekedtünk, hogy százszázalékosan megállapítsuk: ki az árdrágító? A Magyar Műkedvelők Szövetsége, amely a bánsági Magyar Párttal karöltve dolgozik, készséggel állott rendelkezésünkre a nyomozás munkájában és számos adatot bocsájtott rendelkezésünkre. A szövetségben a következő felvilágosítást kaptuk: A műkedvelők nem tudnak fizetni Eddig az egyfelvonásos darabokért 100 lejt fizettünk. Ez sem volt kevés a mi műkedvelőink anyagi erejéhez mérten, azonban mégis belenyugodtunk. Nem nyugodhattunk bele azonban az árdrágításba, amelyről Marton dr. romániai megbízottja a „Societatea Compozitorilor Dramatici Romani” nevében Jahn Fülöp temesvári megbízott értesített bennünket, amikor tudomásunkra hozta, hogy Marton Sándor dr. kívánsága értelmében ezentúl az egy felvonásos bohózatokért egyenként 300 lejt kell fizetnünk. Műkedvelőink, akiknek közönsége jobbára szegény néprétegből kerül ki, — Mint láthatja, — mondotta Jahn Fülöp — a díjak tényleg ezek, tehát Marton Sándor dr.-nak jogában áll ezeket követelni. Követelte is, mi azonban mindeddig arra hivatkoztunk vele szemben, hogy ezeket a díjaakt a valóságban lehetetlen behajtani, mert mi is nagyon jól tudjuk, hogy az egyes műkedvelő társaságok olyan szegények, hogy nem tudják az ilyen magas jogdíjakat fizetni. Esetenként bíráltuk el az egyes műkedvelő társaságokat és ha tudtuk róla, hogy szegény nézőközönségre támaszkodik, úgy abban az esetben az egyfelvonásosak után nem 300, hanem csak 100 lejt számítottunk. — Egyébként éppen most irok levelet — folytatta Jahn Fülöp — melyben irok a „Societatea Compozitorilor Dramatici Romani” igazgatójának ama felszólitására, hogy a jövőben ne az eddigi alapon szedjük be a jogdíjakat, hanem a hivatalosan megállapított díjszabás alapján. Íme itt a levelem, amelyben azt írom Constantinescunak, hogy a jelenlegi viszonyok között teljesen lehetetlen ennek a kívánságnak eleget tenni, mert a legtöbb műkedvelő társaság nem tudja ezeket a díjakat megfizetni. Nekem természetesen a központi utasításokhoz kell tartanom magamat, azonban kifejtem levelemben, hogy ezért minden felelősséget elhárítok magamról. Figyelmeztettem arra is az igazgatót, hogy a magyar műkedvelők részéről mozgalom indult meg, amely azt célozza, hogy ilyen körülmények között a pesti termékeket bojkottálni kell. Megtudtuk ezenkívül John Fülöptől, hogy Constantinescu, a román prózai szerzők egyesületének igazgatója körülbelül egy hét múlva Temesvárra jön, hogy személyesen győződjék meg arról: nem tudnak felemelt jogdíjakat fizetni a műkedvelők. Ekkor nagyobb tanácskozásokat is tartanak, amelyekre a műkedvelők képviselőin kívül meghívják Ambrózy Andor bárót is, a Magyar Párt elnökét. Ennek a megbeszélésnek az eredményéről jegyzőkönyvet vesznek fel, amit Budapestre továbbítanak Harsányi Zsolt, a Magyar Színpadi Szerzők Egyesületének elnökéhez. Ez tehát a magyar szó drágításának hiteles története. Ezért mérik ezt drágán, ezért kell 900 lejt fizetni annak a műkedvelő egyesületnek, amely például műsorának változatossá tételére egyszerre három egyfelvonásot tűz ki előadásra. Mit kapnak az írók? Sok midenen lehet elmélkedni, ha átnézzük a tények e sorozatát. Például milyen érdekes az, hogy a magyar műkedvelőknek a román szerzők megbízottjánál kellett méltányosságot találni, miután a magyar színpadi kiadónál hiába kerestek. Azután arra is sokan lehetnének kiváncsiak, hogy vájjon mennyit kap az egyfelvonásosok boldog szerzője a beszedett jogdíjból. Arra is gondolhatnánk, hogy mit csináljanak most a bánsági magyar műkedvelők, amikor éppen farsang idején támasztottak akadályokat a működésük elé. Mindezekre tulajdonképpen kár is gondolnunk. Meg kellene elégednünk az egyetlen rezümével, amely élesen, világit keresztül mindezen, az üzlet mindenek előtt. Halász István: A műkedvelők egyelőre várakozási álláspontra helyezkednek, miután nincs pénzjük ezeket a jogdíjakat fizetni, amit Marton Sándor dr. kirótt rájuk. A műkedvelők után a„Societatea Compozitorilor Dramatici Romani” erdélyrészi kirendeltségének vezetőjét, Jahn Fülöpöt kerestük fel. Jahi Fülöp elsősorban is rendelkezésünkre bocsátotta a bánsági kormányzóság hivatalos lapjának egyik októberi számát, amelyben a külföldi szerzők darabja utáni jogdíjakat a következőképpen állapítják meg: Egyfelvonásos 300 lej, kétfelvonásos 400 lej, háromfelvonásos 500 lej. „Elhárítok minden felelősséget !" JSádorPensio SVDAPES t. isadar-uica 24 Úri családi otthon, elsőrangú ellátás orvosi előírás szerint is. Modern szobák folyóvízzel. Olcsó árak: 4100 D Pellegrini József vivómester vívóterme mindennap nyitva d. u. 4-től este 8-ig Piaţa leoes Voda Lenau-tér- 2 C^PITOL-moziban A 13 Februar l (vasarnap, »io. kezdve fWildl Vprdf a hatalma- német beszélő, ENHHBSKaKlS VrUnrdUI VUHU éneklő és hangosfilmben: 1 ** Megrázó történalmi hábotús dráma Poroszország JULOS legnehezebb korszakából, amely egyszerűen, de legbehatóbban é® meggyőző realisztikával festi (Az utolsó század) az 1806-os epizódját. Rendező. Kurt Bernhardt, Zene: Ralph Benatzky. Ufa-film — Joe May Production. Monopol: Malador-liim, Brasov. APOLLO-moziban Február 1-én és 2-án: A dicsőség uta A főszerepben: Hicoma. 1 &utb&r