Térképvilág, 1993

1993/1 - Németh Ferenc: A régi térképek szerkezete

másunk sz­erint már földrajzi szélesség meghatározást is végzett. Püth­easz Kr. e. 340 körül meghatározta Massilia (a mai Marseille) földrajzi szélességet. Dikaiarkhosz Arisztotelész tanítványa, Kr. e. 300 körül Rhodosz térképén elsőnek rajzolt koordináta tengelykeresz­­tet, mégpedig a ma is szokásos észak-déli és nyugat-keleti irányban. Arisztarkhosz (Kr. e. 320-250) elméletét, mely szerint A Föld a Nap körül kerin, Arkhimédész (Kr. e. 287-212) írásaiból ismerjük. Arisztarkhosz a naprendszer elrendezésé­re és méreteire vonatkozó megállapításokat is tett, amelyek arányaikban inkább megfelelnek mai ismer ismeretünknek mint méreteikben. Eratoszthenész (Kr. e. 276-194) volt ismereteink sze­rint az első, aki a Föld méreteit meghatározta. Alexandriá­ban élt és azt tapasztalta, hogy a Nap a napéjegyenlőség napján nem süt be a kútba, míg Alexandriától délre a Rákté­rítő közelében lévő Szüencben (a mai Asszuán) ugyanakkor pontosan besüt a kút aljába 4. ábra. A két beesési szög kö­zötti különbség a Föld gömbalakja miatt jön létre, s ha ezt a szögkülömbséget és a két pont távolságát megmérjük, meg­határozható a Föld kerülete. Ugyanis Az annyiad része a Föld kerületéhez tartozó 360°-nak, mint ahányad része a Rap szöghöz tartozó ívdarab a Föld kerületének. Eratoszthenész a szöget megmérte, és a 360° 1/50 részének találta. A távol­ságot a karavánok útjából számította ki: azt vette figyelem­be, hogy a két város közti utat hány nap alatt tették meg a karavánok, s egy nap alatt milyen távot járhattak be az ak­kori mértékegységben a stadionban. Az­ eredmény 5000 sta­dion volt. Mai mértékegységben kifejezni nehéz, mert a sta­dionra különböző adataink vannak: 1 stadion : 165, 178, 185, 192, 210 m, aszerint, hogy melyik görög vidéken hasz­nálták. Ezek szerint 825 és 1050 km közötti hosszra tehető a Föld kerületének 50-ed része Eratoszthenész­ szerint, így a teljes kerület 41 250-52 500 km a ma helyesnek tartott 40 010 km helyett. Nagyságrendileg helyes érték, s a na­gyobb méret is 31%-kal, míg a legkisebb csak 3%-kal tér el a helyestől. Eratoszthenész világtérképet is szerkesztett, amely sajnos nem maradt ránk. 4. ábra

Next