A Természet, 1920 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1920-06-01 / 11-12. szám
legtöbb helyen gondosan eltakarítják minden járdáról. Az utóbbi természetes nedvességtől is a városi fa tehát szintén meg lesz fosztva, ehhez hozzájárul még, hogy a nagyvárosban (a növényre nézve rendkívül jó hatású) természetes harmat sem igen képződik. A városi kertész, akire a fák ápolását bízták, ugyan hivatott a fákat nyáron öntöztetni, de többféle okokból és nehézségek miatt ezt a kellő mértékben alig hajthatja végre. Minden könnyen megérthető, hogy mit jelent, ha például Budapest főváros fasorállományát vesszük, amely körülbelül 100.000 darab. A temérdek városi fát a város óriási területén nyáron át többször kapáltatni és öntöztetni szükséges, messziről hordván a fák aljára a vizet (amelyet a mostani öntözési tilalom idején csak igen korlátolt mértékben szabad felhasználni). Meg kell jegyeznem, hogy egy nagyobb fának évente — normális fentartására — legalább 4—500 liter (eső) vízre van szüksége, amelyet azonban nemcsak a fa tövéhez, hanem az egész korona aljába kellene öntözni. A szabad természetben növekedő fák sem a talajban, sem a levegőben mesterséges akadályba nem ütköznek, tehát gyökerük és ehhez képest koronájuk is minden irányban szabadon fejlődhetik. Másképpen áll a dolog a városi fáknál. A fát fejlesztő gödör közelében fekszenek a gázcsövek, a földalatti elektromos kábel, a vízvezeték, a csatornacsövek és építmények stb. stb., mind-mind számtalan akadály. A legkisebb gázömlés a fák egészségét, sőt életét veszélyezteti, hasonlóképpen ártalmas a fák közelében végrehajtott rendszertelen ásások a gyakori javítások alkalmával, amelyet a hozzá nem értő emberek oly ész nélkül hajtanak végre. A sorfák fölött végighúzódik az elektromos kábel, a távirda- és távbeszélőhálózatnak a huzaljai. Mellettük egy sorban pedig állanak a gázlámpák, elektromos lámpák, nyilvános órák stb. Az említetteknek azonban szabadon kell államok. A faápolókertész tehát kénytelen állandóan a fakoronát nyesegetni, idomítani. Egyébbként sok háztulajdonos nem tűri, hogy a növekedő faágak a házát érintik, viszont az utcai kocsiforgalom sem tűri, hogy a faágak az utca felé növekedjenek. Sok üzlettulajdonos panaszkodik, hogy a fejlődő fa koronája betakarja a cégtábláját és sürgeti a fakorona visszavágását. Az egyik lakó a sorfák által beárnyékolt lakásban állítólag azért nem lakhat, mert az orvos napfényes lakást ajánlott. Az utóbbi egészségi okból szintén sürgeti a fakorona visszavágását. A másik lakó pedig ezekkel szemben ellenzi a fakorona visszavágását, mert ő örül, hogy beárnyékolt, hűvösebb lakásban lakhatik. A város fasori ügyekkel foglalkozó szakértő pedig — akár nyesi a fákat, akár nem nyesi azokat — állandóan ki van téve az értelmetlen kritikának és Szabadság-téren az 1913. évben hó nyomás miatt ifjított gömbszilfák, amelyek az Újítás után szebbek lettek, mint azelőtt voltak. 1917. évi felvétel. A BÉKE MEGJÖTT . . . A zivatarok szörnyű éjszakáján Oh ! mennyit kértük, istenem, a békét. — Ne lássuk a vért, ne halljuk a jajszót S köd ne borítsa szép hazánk vidékét. Hallgasson el a fegyverek zenéje S helyette szóljon tilinkó az erdőn, Viduljon fel a búbánatos arcod Én szép hazám, én édes bús kesergőm. A béke megjött, fegyverünk letettük, Becsülettel, mint ezt a magyar szokta, Ott fekszünk némán, csak szemünk villámlik S küld egy-egy átkot gyáva pártosokra. Mint a nemes vad, kiterítve testünk, Reánk borul a védtelenség árnya, Éhes kopóhad fog körül üvöltve S karmát bőszülten a keblünkbe mártja. Hazám, nemes vad, ez lett hát a véged ? Köpök szüretjén pusztulsz el gáládul, — Oh ! mert nem inkább ott a csatatéren Méltó ellenség még méltóbb vasától! Múltadhoz illőn, koszorúzott hősként Jött volna rád a nagy temetkezésed ■ Mint most a béke, csalfa, rút ölében Férgek marják szét minden kicsi részed. Hazám, nemes vad, ez lett hát a véged! Mit szólsz te ehhez, népek istene ?! — Az ég derül, a téli nap sugarán Minthogyha ott valami intene. Valami villan, nézz magyar az égre. Hadúr száguld a felhők paripáján, Lenéz a földre s átfut zord-mogorván Pillantása a magyarok hazáján. És százat hallik, csengve, búgva, fájón : Mi lett belőled, én választott népem! Elhagytál engem, hűtlen lettél hozzám, Túladtál régi, nemes hősiségen. De élek én s lenyújtom érted újra Erős karom s magamhoz felemellek, Az vagy ma is, ki ott az őshazában: Naiv, hiszékeny, becsületes gyermek. 122 -