Természet, 1873 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1873-07-01 / 13. szám

HIVATALOS RÉSZ. A pesti állat- és növényhonosító-társaság i. é. június 27-én tar­tott választmányi ülésén éljenek közt lett bejelentve az állatkert egyik leg­nagyobb jótevője József főherczeg úr ő kir. fenségének legújabb kegyes adománya, mely szerint az állatkertnek legutóbb két nagy szarvast volt szives ajándékozni, mely szives adományt a választmány küldöttségileg fogja megköszönni. A szokásos sorsjáték az idén igen gazdag lesz és három egymás után következő vasárnapon fog megtartatni az ősz elején, a rendezésre már most lett bizottság kiküldve. Az oroszlánok téli ellátására nézve több rendbeli indítvány létetett, melyek legközelebb fognak érdemileg tárgyaltatni, addig is egyesek meg­­igérik gyűjteni e czélra. Végül a választmány nagy sajnálattal vette a jelenlegi igazgató B­e­­recz Antal úr lemondását, ki ev. főgymnasiumi tanárrá választatván meg, kénytelen állomását elhagyni; a választmány legmélyebb elismerését fejezte ki jegyzőkönyvileg a lelépett igazgató úr buzgó hivataloskodásáért, egyidejűleg öt hálából a jövő közgyűlésig tiszteletbeli választmányi taggá egyhangúlag megválasztá , az igazgatói állomásr­a pedig pályázatot nyitott kell mint fent. Dr. Milassin Vilmos, egyleti titkár. Pályázat. A pesti állatkerti igazgatói állomás, a jelenlegi igazgató eltávozása folytán, megüresedvén, ezen állomásra 1200 forint évi fizetés és szabad lakás élvezete mellett választmányi határozatnál fogva ezennel pá­lyázat nyittatik. Pályázni kívánók felszerelt kérvényeiket a társulati elnök dr. Szabó József úrhoz (1. Pest, Akadémia­ utcza Ganz-ház) czimezve s bérmentve f. é. július hó 15-ig annál inkább beküldjék, mert a választmány ez idő után az állomás betöltése iránt azonnal határozni fog. Kelt a f. é. június hó 27-én tartott választm. ülésből. Milassin Vilmos, egyleti titkár. Az állat- és nö­vényhonosító-társaság tagjai közé újabban beléptek és a tagdíjt 1873-ra lefizették : Flesch Mór, Klein Spót, Horváth Lajos, Az állatkertben folyton kaphatók: Hasonlíthatlan (Nonpareil, Papstfink, Cyanospiza ciris) párja 16 frt. Rizsmadár (Reisvogel, Oryzornis oryzivora­) párja 12 frt. Tigris pinty (Tigerfink, Pytella amandava) párja 10 frt. Gyémánt pinty (Diamantfink, Amadina gottata) párja 15 frt. Legkisebb kajdács (Wellenpapagei, P. undulatus) párja 24 frt. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS folyó 1873-ik évi július—deczemberi folyamára. Előfizetési ár: 2 forint. T. féléves előfizetőinket t. felkérjük, hogy a második félévre szóló előfizetésüket, minél előbb megújítani méltóztassanak, hogy főképen a lap további rendes megküldéséről annak idején gondoskodhassunk. Előfizetések ezentúl is e lapok szerkesztőjéhez intézendők.

Next