Turista, 1967 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
levelüket hullajtott fák között rizikás köd lebeg mozdulatlanul. A bajnai volt Sándor kastély nemes klasszicista épületének kontúrjai csak lassan bontakoznak ki előttünk. A Hild József kezenyomát viselő kastély kissé ázottan, ütött-kopottan árválkodik a köd ülte csöndben. Körülötte a park sem olyan szép, mint híres gazdája az „ördöglovas” idejében. A kastély mögött azonban tucatszámra tisztogatják a traktorokat, vontatókat, kombájnokat és egyéb mezőgazdasági gépeket, amelyekkel termővé varázsolták a bajnai határt. Itt van ugyanis a gépállomás, a kastély pedig az állami gazdaság központja. Felmegyünk a kastély széles lépcsősorán, amelyen a vakmerő „ördöglovas” Sándor Móric, híres lovának, Tatárnak a hátán nem egyszer fellovagolt — csak úgy virtusból. Persze megtette ezt budai palotájában is. Sőt sok egyéb lovasbravúrral is felborzolta kortársai idegeit. Egyszer a pesti utcán találkozott Széchenyi Istvánnal, aki ismerte vakmerőségét és ezért sétapálcáját egy ház falához szögezve így szólt hozzá: ugrasd át Móric. Az lovát sarkantyúba kapva valóban átugratta. Feje azonban egy utcai lámpának ütközött. Keményebbnek a gróf feje bizonyult, az utcai lámpa pedig kimúlt. A kastély emeletén tágas, hajdani díszterem. Mennyezetén talán túlságosan is derűs, kék színekkel antikizáló freskó, kecses idomú istennőkkel. Mintha Pompei villáinak asszony szobáiban járnánk. Egy fényes estélyen talán éppen itt zajlott le a híres fogadás Sándor Móric és apósa Metternich kancellár között. Eszerint egy félmázsa magyar dohányt kellett Sándor Móricnak meghatározott helyen és időben a határon átvinni. Persze Metternich a legtapasztaltabb fináncokat irányította a helyszínre. Móric bajnai birtokáról indult a határra hintóval és körülötte jókora kosnyájjal, amelyet bajnai juhászai hajtottak. Nosza nekiestek a fináncok Móric hintójának, csaknem felfordították, őt magát és a juhászokat is megmotozták, de csak nem találtak egy levél dohányt sem. Metternich diadalittasan ült át Móric hintójába és haladtak Bécs felé. Nos, hát hol van a félmázsa dohány? — kérdezte gúnyosan a kancellár. Itt mögöttünk! — mutatott a nyárra Móric. Hol? Én nem látok dohányt. Pedig itt van. Ezek a birkák ugyanis nem kosok, hanem ürült és nemcsak egy félmázsa verpelétit cipelnek a dohányzacskókiban, hanem egy egész mázsát. Ixwas bravúrjainak se szeri, se száma, csakúgy mint összetört csontjainak. Ennek köszönhette, hogy húsz évig volt ágyban fekvő beteg, aki még enni sem tudott egyedül. A kétes hírnévért és csodálatért bizony drága árat fizetett. Kitűnő ménesének hatását a környék lóállománya viszont még hosszú évtizedekig érezte. A falucska XVI. században épült temploma körül sorjázó házakban, ma már csak a róla keringő számtalan anekdotára emlékeznek. Mutogatják a helyet, ahol főúri vendégeit oly ijesztően megtréfálta. A hegyoldalon lefelé száguldó hintón ugyanis lovai közé dobta a gyeplőt, félholtra rémísztve a hintón ülő hölgyeket. A falucska szántói felkúsznak a környező dombokra, de rajtuk túl már a rögökre töredezett, magasba törő Gerecse öreg erdei zúgnak a hideg szélben. Mélyen a vén tölgyesek és bükkösök mögé rejtekezve húzódott meg a regényes életű Estey Hippolitnak a „kis prímás”-nak fényes kastélya. Udvarában jeles itáliai művészek forgolódtak, köztük a neves olasz költő Ariosto is. Nem messze innen, már kissé közelebb Bajóthoz, a győztesen előnyomuló erdő martaléka lett egy XIII. századi vár, amelyet Bánk bán építtetett. Alig találtuk már csekély alapfalait. Az öregkő oldalában, már a dunai táj felé fordulva, hatalmas barlang torka ásít. Évezredeken keresztül az ősember kedvelt lakóhelye volt. Több rétegben tárták itt fel a különböző ősemberi kultúra nyomait. A táj felett pedig nyáridőben a védett, hatalmas ragadozómadár, a kerecsenysólyom körözget. Balogh Ferenc AZ ÖRDÖGLOVAS Az „ördöglovas” kastélya Hajnin A Héregtredencében (Szerző felv.) U gozo !