Természet Világa, 1988 (119. évfolyam, 1-12. szám)

1988-02-01 / 2. szám

Történetek a budapesti állatkert múltjából A Városliget legszebb része az, ahol az állatkert elhelyezkedik. Méltó környezetet ad az állatkert díszes bejárójához, mely­nek elegáns kupolája az 1885. évi kiáll­ítás óta áll fenn. A bejáró 14 279 akkori fo­rintba került, s nemcsak a főváros járult hozzá dicséretes bőkezűséggel 5500 fo­rinttal, hanem az állatkert önzetlen mecé­nása, Semsey Andor is, 1000 forinttal. Mindezek hathatós tényezői annak, hogy Budapest is a külföld nagyvárosaihoz ha­sonló díszes állatkertet létesíthetett már a múlt század utolsó negyedében. Egy állatkert alapítása a magyar fővá­rosban az akkoriban Amerikából hazatért Xantus János eszméje volt, mely hamar talált kedvező talajra, úgy, hogy csakha­mar egy részvénytársulat alakult „Pesti állatkerti részvény­társaság” címen. A szükséges területet, 31,5 katasztrális hol­dat a főváros 30 évre — amennyire a társaság alakult —, ingyen engedte át, csupán egy aranyat kötve ki évenként a tulajdonjog jelképes elismeréséül. A vál­lalkozások ama lázas idejében a rész­vényaláírások elég sűrűn történtek, de a befizetések lassan folytak, úgyhogy mire a parkírozás és építkezések befejeződ­tek, a leglényegesebb dologra, az állatok beszerzésére már csak nagyon korlátolt összeg maradt. Mindemellett a dolgok elég biztatóan mentek az állatkert 1866- ban történt megnyitásáig. A nyitás után a választmány — túlbecsülve az anyagi alapokat — olyan kiadásokat engedett meg magának, melyek később válságot eredményeztek. A részvényesek a to­vábbi befizetéseket nem teljesítették, a jövedelem a napi kiadásokat sem fedezte, s a válság 1871-ben bekövetkezett. Ekkor a részvényesek belátva, hogy így nem boldogulhatnak, lemondtak osztalékaik­ról, s a részvénytársaság „Állat- és nö­vényhonosító társulat"-tá alakult át, mely tagjainak semminemű előnyöket nem nyújtott, hanem a jövedelmet mindenkor az intézmény fejlesztésére fordították. A részvényeket alapítólevekkel cserélték ki, s az alapítók éppen úgy kötelesek voltak megváltani belépőjegyeiket, mint más lá­togatók. Az új alapokra fektetett vállalkozás azonban még így sem prosperálhatott, kölcsönökkel kellett megterhelnie magát, hitele kifogyott, már-már léte is kérdé­sessé vált. Csak az 1874. év volt az, mely az egész rendszerben gyökeres változta­tásokat hozott. Mindenütt a legmesszebb­menő takarékosságot léptették életbe. Az intézmény fejlődését leginkább gátló adósságokat törlesztették, s lassú, de biztos javulás következett be, mely folya­matosan az intézmény felvirágzását hozta magával. Terheit lerázva magáról a létesítmény, 1880 óta folyamatosan gyarapodott. Nemcsak az intézmény gazdasági veze­tésében állt be új korszak, hanem az állatok kezelésének tudományos elvei­ben is, mint a táplálás, honosítás, szapo­rítás és egészségügyi gondozás. Széna, szalma, gabona, hús, hal, gyü­mölcs, kenyér, zsemle, rizs, tej, túró, — ezek a főtápszerek, melyek az állatkertek lakosainak élelmiszereit képezik. Húst, gabonát, szénát és kenyeret rendszere­sen vállalkozók száll­ítottak, a többi élelmi­szert pedig a piacon szerezték be. A lóhúsra külön szállítóval volt szerződése az állatkert igazgatójának. A szállító köte­les volt a lovat elővigyázatosság okáért élve szállítani az állatkertbe, ahol egy hatóságilag kirendelt állatorvos megvizs­gálta, s ha egészségesnek találta, leüttet­­te. Bőrének lefejtése után az állatorvos a belszerveket újra megvizsgálta, s csak ha azok teljesen egészségesnek bizonyul­tak, akkor engedélyezte az állatok eteté­sét vele. Ellenkező esetben a gyepmester kötelessége volt megsemmisíteni. Általá­ban meg kell itt jegyeznünk, hogy az állatkert igazgatósága csakis teljesen egészséges élelmiszerekkel tápláltatta állatait, s éppen ezért igen helyesen, 1886-ban már sem elkobzott, sem aján­dékozott tápszereket nem fogadott el, mint az a megelőző 20 évben szokásban volt. Az állatkert állatállománya 1886-ban Fővárosunk állatkertjének az állatállomá­nya 1886-ban 50 000 forint értéket képvi­selt, s az állatok táplálása naponként 22 forint 30 krajcárba került. Az állatállo­mányban megtalálható volt minden rit­kább állat, csekély kivétellel, mint például a víziló, rhinocérosz, orángután stb. A nagyragadozók állománya teljes volt, ezekből tíz évvel korábban még egy sem volt meg. Ekkor már az elhelyezési lehe­tőség hiánya miatt nem vállalkozhatott több nagy állat beszerzésére az igazgató­ság. Újabb istállók építéséről kellett gon­doskodni. A korabeli csoportosítás adatai szerint volt ekkor az állatkertben szám szerint 176 db emlős hat főfajtában, 863 db szárnyas öt főfajtában és 29 hüllő három főfajtában, összesen 1068 darab állat. Ezek ellátását és gondozását, az adminisztráció személyzetén, az igazga­tón, könyvelőn, pénztároson, titkáron, bo­tanikuson, kertészen és portáson kívül öt állatgondozó, két éjjeliőr és két kerti­szolga végezte. A személyzet létszáma nem mondható nagynak. Feltűnő, hogy amint ma mondanánk, „főállású” állator­vos nem volt alkalmazva. A napi átlagos kiadás, mindent beleértve 72 forint 50 krajcár volt. A téli kiadásokat rendszerint az évenként rendezett sorsolás jöve­delme fedezte. A nagy állatok elhelyezési lehetőségé­nek szűkössége miatt, ekkor a madárállo­­mány-gyarapítás állt előtérben. Az állat­­kert igazgatósága felhívással fordult a lakossághoz, például a Vasárnapi Újság 1886. január 17-i számában, hogy az állatkert részére bármennyi túzokot meg­vásárol, a túzokkakasokat 20, a nősté­nyeket 15 forintért. Ma már megállapítha­tatlan, hogy milyen sikerrel járt a felvásár­lási akció. A közönség és a gazdag polgárok anyagi pártfogása ebben az időben nem állt arányban az állatkert magas kulturális rendeltetésével. Legbőkezűbb ajándéko­zója az intézménynek és egyszersmind protektora József főherceg volt, aki nem­csak értékes állatok ajándékozásával szaporította a gyűjteményt, de hatalmas befolyását is mindig latba vetette az inté­zet érdekében. Rajta kívül I. Ferenc Jó­zsef király is ajándékozott pár darab álla­tot és herceg Czetvertinszky Boris egy királytigrist. A főváros vezetősége meleg pártfogásban részesítette az állatkertet, s évi folyamatos 4000 forint segélyén kívül, esetről esetre más segélyben is részesí­tette. Csak a kormány volt az, amely közömbösen nézte az állatkert anyagi küzdelmeit. Még báró Kemény Gábor közgazdasági minisztersége alatt ha nem csordult, cseppent valami,­­ de azt köve­tően nagyon szerény mértékben járul hozzá a kormány e nagy fontosságú in­tézmény fenntartásához. Az állatkert igazgatósága úgy segített az anyagi gondokon, hogy igyekezett mi­nél nagyobb számú látogatót becsalo­gatni az állatkertbe. Ebből a célból az állatkertben — a fácánház padlásán — postagalamb-állomást szerveztek, s a ga­lambokkal vasárnap délutánonként a láto­gató közönség szórakoztatására levele­zési próbákat rendeztek. 1886-ban ez a szórakozás már nagy népszerűségnek örvendett. A fentiekben több számszerű adat for­dult elő az állatkert létesítésével és üze­meltetési költségeivel kapcsolatban. Mai szemléletünk szerint ezek az összegek kicsinek tűnnek. Korabeli vásárlóértékük 88

Next