Természet Világa, 1991 (122. évfolyam, 1-12. szám)

1991-03-01 / 3. szám

majd meglátjuk, mire mennek. Az első meglepetés: a csarnokot ellepték a kommandósok, csak az léphetett be, akinek megvolt a repülőjegye. A szülők kint rekedtek. Intermezzo: a minisztérium - Fiúk, én megértem, a maguk helyében én is elutaznék. Micsoda lehetőség, de ha az én gyerekeim volnának, magukra zárnám az ajtót. Persze, az izraeli járatokat a világ legfelkészültebb titkosszolgálata biztosítja, de egy fenyegetést komolyan kell venni. A négy diák komolyan hallgatja a minisztériumi elő­adót, akinek most tényleg ez a dolga, sejteni engedi, hogy igazi rémtörténetek is vannak a szolgálati titkai között. Aztán mind a négyen kijelentik, hogy vállalják az utazást. T­el-A­vi­v-Reho­vot-J­eruzsálem-Haifa Hivatalos vendéglátónk, a Weizmann Intézet magyaror­szági születésű alkalmazottja, Joel Feldman vár minket. Ő lesz az állandó kísérőnk. Húszpercnyi autózás után Reho­­votba érünk, amely egyike a Rothschild-vagyonból még a múlt században alapított hét újkori palesztinai zsidó településnek. Narancsültetvény volt errefelé min­denütt. A harmincas években aztán itt alapított mezőgaz­dasági kutatóintézetet Simon Weizmann, Izrael állam későbbi első elnöke, azért, hogy a világ minden részéről ide vándorolt zsidók - nagyrészt értelmiségiek - bebizo­nyíthassák önmaguknak és a világnak, hogy képesek életre kelteni a terméketlen földet és meg is élnek rajta. A múltból csak a narancsos maradt. A fiúk hitetlenkedve hallgatják, hogy akkor és annyit szednek, amennyi tet­szik. Az intézet egyébként is meglepetés: egy félig-med­­dig folyamatos hadiállapotban álló ország egyik tudomá­nyos központjában a high technology rejtélyes csodáira számítana az ember, az itteni programok nagy része pedig orvosi és biológiai, gyógyítás és javítás. Kicsit meg vagyunk illetődve. Másnap a fiúk Jeruzsálembe mennek, mi pedig Joe Gilisszel, az izraeli csapat vezetőjével a két versenynap feladatait állítjuk össze. Rámegy az egész nap. Joe 80 éves, a háború után érkezett Angliából, ahol a németek hírhedt Enigma rejtjelkulcsának a megfejtésében játszott főszerepet. Minden matematikust ismer, mindenről eszébe jut egy történet. Ausztráliában találkoztunk elő­ször, s azóta minden évben lelkemre köti, hogy üdvözli Erdős Pált. Még a harmincas években dolgoztak együtt. Én felelőtlenül mindig megígérem, hogy átadom, íme! Kérem, akinek módjában áll, juttassa el a címzetthez! A verseny első napja elég jól sikerült. Négy feladat jutott négy órára, csak Máté dühöngött, hogy elrontotta az első, a legkönnyebb feladatot: egy-egy egész szám négyzete. Mindegy, nincs idő rágódni, másnap délelőtt jön a csapatverseny! Ilyesmi nincsen Magyarországon. A fiúk még a témakört is ismerik, ahonnan a problémákat kapják. Másnap aztán egyikünk sem tudja megállni, hogy be ne nyisson a két tanterembe, hogyan dolgoznak együtt a fiúk. A mieink ülnek egymás mellett mint egy értekezlet elnöksége, és méltóságteljesen suttognak. Az izraeli né­gyes meglehetősen fesztelen: jönnek-mennek, a táblára irkálnak, mintha vitatkoznának, egyikük egy pad tetején üldögél. Szemmel láthatóan élvezik a dolgot. A megoldás végül nekünk sikerült jobban. A feladatok egymásra épülnek és egyáltalán nem könnyűek, íme az egyik. Az egyéni versenyt az egyik izraeli diák nyeri egyetlen ponttal Jóska előtt, de összetettben fölényesen győzünk és a csapatversenyben is mi vagyunk jobbak. Az ered­ményhirdetésen a győztes apja is ott van - egyébként az izraeli katonai elhárítás volt vezetője. Előtte még egy kétnapos kirándulás Galilea bibliai tájain és az újsághírek Golan-fennsíkján. Az éjszakát egy kibucban töltjük, ahol a fiúk hosszan faggatják a 40 évvel ezelőtti alapítók egyikét. Tommy türelmesen válaszolgat, a fiúkra mély benyomást tesz, hogy a kibuc 70 éves koráig minden tagjának köteles munkát adni. Aztán megint a repülőtér, hosszú egyórás faggatózás, csupa nagyon udvarias keresztkérdés: hol Voltunk, mit csináltunk? A hűvös szakszerűség mögül egyszer csak eleven érdeklődés bújik ki a kérdező lányból: „Ki nyert?” kérdezi őszinte kíváncsisággal, mikor megtudja, hogy matematikaversenyen voltunk itt. „Mi!”, feleljük neki büszkén. Második kaland: Kína Majdnem fél napot vártunk Pekingbe menet Moszkva Seremetyevo repülőterén: hat diák és ketten vezetők. A tavaszi négyből ketten maradtak: Jóska, aki már tavaly, Braunschweigben is második díjat nyert és Attila. Persze, a többi négy sem kezdő. János Kanadából érkezett, egy éve ott tanul, ő a legrutinosabb, ez a harmadik olimpiája. Gyula most volt másodikos, ő „sötét ló”, óriási tehetség. Tamás, az ötödik eddig már két versenyen volt egyszemé­lyes tartalék, most ő a legbiztosabb csapattag, Gergely pedig az idén nyerte meg a tanulmányi versenyt. A felkészülés jól sikerült. Egy üdülőben dolgoztunk végig tíz napot. A hangulat bizakodó, csak mi mélázunk egy kicsit Pelikánnal. (Ő a csapat vezetője. A hatvanas években négy olimpián vett részt diákként, háromszor kapott első díjat.) Hazafelé Moszkvában töltünk majd egy napot, ráadásul a budapesti járaton még mindig várólistán vagyunk. Ha fölférünk, elmegyünk, ha nem, nem. Bizonyítsuk be, hogy nincsenek olyan pozitív egész számok, amelyekre x2 + y + 2 és y2 + 4x A pekingi Tiltott Város bejárata előtt. A két szemüveges úr közül a korszakain viselő Pelikán József, a magyar csapat vezetője, a másik a kínai tolmács Keressük meg azt a legkisebb nevezőjű törtet, amelyik 70­27 nagyobb, mint és kisebb, mint 1 . 107 MATEMATIKA

Next